Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-10 / 135. szám, kedd

A gyermekszínház nem gyerekjáték Legekkel keli kezdenem, bár­mennyire is ódzkodom a fel­sőfok használatától: valamöny- nyl Dunamenti Tavasz közül e2t a mostanit láttam, éreztem a leghangulatosabbnak, a leg­tartalmasabbnak, a legszínvo­nalasabbnak. A hűvös, szeles időjárás Is csak addig rontotta a gyermekek és felnőttek ked­vét, amíg szóban forgott, az­tán mintha forró nyári napok­ban éltünk volna a dunaszerda­helyi (Dunajská Streda) kul­túrpalotában és környékén, jól­lehet nem kevés került fel­színre a gyermekszínjátszásun­kat közvetlenül és közvetve érintő gondokból, régóta meg­oldásra váró problémákból, feladatokból is. Ebben a mozgalomban is, akárcsak a felnőttek színját­szómozgalmában, kevés a kép­zett, a korszerű gyermekszín­játszás lényegét, az alkotó dra­maturgia módszerét, más gyer­mekszínházi összetevőket isme­rő és velük élni tudó rendező; még szűkösebbek, még nyo­masztóbbak a darabválasztási lehetőségek, az eddig kiadott darabok, amelyek megjelenésük idején sem voltak éppen gyer­mekszínpadra valók, úgyszól­ván kiöregedtek, használhatat­lanná váltak. Ha ehhez hozzá­számítjuk, hogy csaknem va­lamennyi színjátszó csoport és kisszínpad — a mostani fesz­tiválon részt vett hét, Illetve öt közül egy-egy kivételével — is­kolában működik, ahol általá­ban nem kedvezők a feltételek az efféle munkához, akkor le­írhatjuk, hogy gyermekszínhá­zat csinálni nem gyerekjáték. A tanulók, tudjuk, túlterheltek, iskolán kívüli tevékenységük értékelése során pedig mitsem nyom a latban, hogy színját­szók; ugyanígy van a jíedagó- gusokkal is: mindenféle felada­tokkal megbízzák őkét, és arra marad a legkevesebb erejük és idejük, amit a legszívesebben, legtöbb hozzáértéssel csinálná­nak, esetünkben a gyermek­színházra, melynek okos műve­lésével oly szépen lehet gaz­dagítani a gyermek érzelem- és gondolatvilágát, egész sze­mélyiségét. Érthetetlen, hogy miért nem elegendő, ha valaki egy dolgot csinál, de azt jól. És érthetetlen egyes igazgatók és tantestületek viszonyulása (egyebek között) ehhez a mű­fajhoz; ahelyett, hogy segíte­nének — irigykednek, köteked­nek, lenézik kollégájukat, nem engedik a tanulót próbára. El­nézést ezekért a rideg félmon­datokért, szavakért, de így hangzottak el, nemcsak ezen a fesztiválon, és jól érzékeltetik némely együttes és rendező helyzetét. Ha tovább akarunk lépni — márpedig akarunk —, akkor ezeket a negatívan ható tényezőket nem szabad figyel-, men kívül hagynunk. „ Mindezt pedig nem azért mondtam el, hogy a helyzet ismeretében nagyobbnak, úgy­mond értékesebbnek tűnjenek föl a színielőadások és kis- színpadi műsorok, mint amilye­nek valójában. A fenti- leg­színvonalasabb minősítés is ter­mészetesen csak az öt Duna­menti Tavasz viszonylatában érvényes. Hét színjátszó cso­port szerepelt ezen a szemlén, és soha annyi előadásról, mint most, nem mondhattuk el, hogy ez már gyermekszinjátszás, ez már haladást jelent, jó törek­véseket jelez, tehetséges ren­dező és csoport müve, olyan, amely közel áll a szereplők­höz, amelyben jól érzik magu­kat a gyerekek, nem idegenek számukra a szerepek, mint a felnőtt színjátszást másoló, jellemábrázolásra (felnőttek jellemének ábrázolására) épü­lő, naturalista módon és esz­közökkel létrehozott színjáték­ban. Nincs annál kegyetlenebb látvány gyermekszínpadon, mint amikor a tízéves kislány vagy legényke felnőttet alakít és nem tud mit kezdeni a ke­zével, lábával, hangjával, a szá­jába nem illő mondatokkal, hiába a rendező előjátszása, utasítása, rossz munka születik. I Persze, más a helyzet, ha groteszkről, karikatúráról, a felnőtteket kifigurázó — gú­nyoló játékról van szó.) A ha­gyományos gyermekszínjátszás­ban ritka az olyan bravúr, mint amilyet a Rozsnyói (Rožňava) Magyar Tanítási Nyelvű Alap­iskola Mandikó csoportja haj­tott végre Zabari Béla rendező vezetésével Tamási Áron A sze­gény ördög című darabjában, sokmozgásos, dinamikus játék­kal, igen hatásosan, illúziókel­tőn berendezett színpadon, többnyire idősebb, „már tapasz­talt" gyermekszereplőkkel, akik láthatóan sokat gyakorolták, de élvezték is a játékot, mi több, bele tudták kapcsolni a közönséget. Jóval kevesebb buktatóval jár, a gyermeki vi­lágon belül marad és az ala­csonyabb korosztály számára is alkalmas az olyan, improviza- tív készségekkel is számoló darab, mint Mándy Iván Robin Hoodja, melyet a dunaszerda­helyi (Dunajská Streda) Gorkij utcai iskola színjátszóitól lát­tunk Molnár Éva rendezésében, és Kukumberg Biciklije, melyet a buzitai gyermekek vittek színre Škreniak Mária irányítá­sával. Jól megépített előadások, tisztán megfogalmazott monda­nivalók. A szereplők tulajdon­képpen önmagukat alakíthat­ták, adhatták, nem préselték őket felnőttes keretekbe. Rész­ben a rossz darabválasztás, részben a kezdetleges, tisztáta­lanságokat, következetlensége­ket szülő, ötlettelen rendezés miatt csupán részleteiben volt élvezhető a szenei (Senec), a zétényi (ZatínJ, a kürti (Stre­kov és a farnadi (Farná) cso­port előadása, noha mindegyik­ben találtunk olyan pozitív je­gyeket, amelyek biztatók a jö­vőre nézve. Szinte valamennyi, produkcióra vonatkozik, hogy ráfért volna még néhány pró­ba, föllépés, majdnem nyers állapotban kerültek a közönség elé. És itt jegyezzük meg: sem az alkalmi közönség, sem a fesztivál közönsége mindaddig nem fog látni érett műsorokat, mindaddig nem lesz jelentős az előrehaladás, amíg nem kezdő­dik az évad szeptemberben, ok­tóberben. Februárban kezdeni és májusban már a fesztiválon is részt venni — esoda-e, ha zötyög az előadás, ha gátláso­sak, lámpalázasak a szereplők. A > kisszínpadok versenye színvonalasabb volt, mint a ko­rábbi esztendőkben, de nem volt olyan változatos, legalább is kevesebbet láttunk az úgy nevezett kisszínpadi törekvé sekből, színházi elemekből, rekvizitumokból, gyermekek ál­tal (is) készített díszletekből. Mind az öt együttestől a sze­replők korának megfelelő, ver­sekre, dalokra, mozgásra, kó­rusra épülő szerkesztett játé­kok szerepeltek a színpadon, egyszerre többféle élményben (szó, ritmus, zene, kép) része-- sítvén a szereplőket és a né­zőket. örvendetes, hogy szinte valamennyi műsorba a népi gyermekjátékokból is beépült több-kevesebb elem, ugyanúgy az is, hogy alig találkoztunk illusztratív, szájbarágó kifeje­zési módokkal. Voltak persze következetlenségek, gyengébb kórushangzások, beszédhibák itt is, de nem ezek voltak a jel­lemzők. A dunaszerdahelyi Kis- fókusz, a szepsi (Moldava nad Bodvou) csoport, a légi (Leh- nice) Május, a nagycétényi (Veľký Cetín) és a marcelházai (Marcelová) kisszínpad közül a Kisfókusz tiszta, lendületes, egységes műsorával kapcsolat­ban ki kell emelnünk, hogy ismert versek is újnak hathat­nak, élményt nyújthatnak, ha eredeti módon tudjuk megjele­níteni őket. Érdemes azt is megemlíteni, követendő példa­ként, hogy parodisztikus moz­zanatok is föl-föltűntek ebben a kompozícióban. Jól érezték magukat a többnyire farmer- nadrágos kisfiúk és kislányok, akárcsak a többi műsorban — melyek bárhol előadhatók: tor­nateremben, utcán, a termé­szetben. És jól éreztük magunkat mi felnőttek is, nézőként termé­szetesen. BODNAR GYULA Átlagon felüli teljesítmények A Prágai Tavasz hangversenytermeiből Az idei fesztivál jelentős ze­nei eseményei közé tartozott a Szlovák Kamarazenekor fellé­pése a nagy tehetségű Bohdan W archallal az élen. Átgondolt és megtervezett összhang jelle­mezte játékukat, szívhez szóló muzsikálásuk őszinte örömet szerzett a hallgatóságnak. Kü­lönösen Höndel és Corelli Con- certó Grossója, Vivaldi D-dúr hangversenyének előadása {Boh dán Wa r cha 1 eso dá 1 a tos hegedű és Juraj Alexandr csel- •lójátéka) szereztek felejthetet­len élményt. Tamara Szinyavszkaja, az ■1970-es Moszkvai Csajkovszkij verseny győztese, ma a Moszik- vai Nagyszínház egyik kiváló szólistája, az idén első ízben szerepelt a Prágai Tavaszon. Repertoárjának középpontjában az orosz nemzeti opera és dal éli. Prágában Glinka, Csaj­kovszkij és Rahmanyinov dalai­ból, Rimszkij-Korszakov, Mu­szorgszkij és a kortárs Sesed- pin operaáriáiból állította össze műsorát. Sötét színezetű erő­teljes mezzoszopránjával ma­gasrendű, énektechniikailag ki­fogástalan előadást nyújtott. Szinyavszkaja született színész alkat, bájos arcjátéka és gesz- 1usai te hozzájárulnak a mfl tartalmi mondanivalójának ki­fejezéséhez. Az est sikerében része volt Szvjetlana Afanasz- jeva mesteri zongorakíséreté­nek is. Érdeklődéssel várta a feszti­vál közönsége Scheila Arm­strong világhírű angol szoprán­énekesnő fellépését. František Vajnar vezényletével a Cseh­szlovák Rádió Szimfonikus Ze­nekara kísérte Richard Strauss négy utolsó énekének előadá­sát. Egyedülálló teljesítmény volt a későromantikus mű alap hangulatának, a bánat, majd a megnyugvás érzésének a hang színeivel, dinamikájával való megragadása. Hangkultúrájá­val, rokonszenves megjelenésé­vel kiérdemelte a közönség el­ismerését. Az est további részé­ben Josef Suk epilógusát, az emberi élet értelmét kutató, bölcseleti, zeneileg is bonyolult felépítésű művet sikerült a ze­nekarnak megidéznie. Egy csapásra meghódította a zsúfoltságig megtelt Dvorá'k te­rem hallgatóit a Musici (Muzsi­kusok) elnevezést viselő római kamarazenekar. Barokk és klasszikus művekből összeállí­tott előadásukat áthatotta a játékból áradó spontán öröm. Vitalitás, temperamentum jelle­mezte a 11 hegedű- és egy csembullóművészből álló zene­kar élénk, nagyon bájos elő­adását. Ján Kubelik, világhírű cseh hegedűművész születésének 100. évfordulójáról a fesztivál ren­dezői hangversenyen emlékez­tek meg, amelynek műsorát a Kubelikhez különösképpen kö­zel álló művekből állították össze. A Cseh Filharmónia elő­adásában Václav Neumann ve­zényletével felcsendült Zdenék Fibich Alkonyaikor című szim­fonikus műve, amelynek közép­ső részét Ján Kubeliknek hege­dűre és zongorára való átdol­gozása tette ismertté az egész világon. Jozef Suk szólista köz­reműködésével Dvofák és Mo­zart művek, valamint Kubelik hegedűre és zenekarra írt hang­versenyének egy tétele hang­zott el az ünnepi esten. A Cseh Filharmónia idei fesz- tiváli sikereihez tartozik Mah­ler 5. szimfóniájának előadása is, melyet nagy izgalommal várt az egész zeneszerető kö­zönség. Václav Neumann a filharmónia karmestere — a nagy zeneszerző szimfonikus művének egyik legkiválóbb is­merője — vezényletével a ze­nekar nemzetközi fesztiválhoz illő magas színvonalon szólal­tatta meg ez a rendkívül igé­nyes alkotást. MOLNÁR ANGÉLA CSAJVADÁSZAT (cseh) A felnőtté válás nehéz :éS: gyakran göröngyös útjáról, szól: ez a friss tempójú, fiatalos len-r dületű cseh vígjáték. Hőse egy, tizenhét éves, kissé csúnyácska gimnazista lány; egyénisége olyan, mint az erjedő bor, ér-* zései még csapongók, bensőjé­ben viharok dúlnak. Milan Muchna rendező ináso-. dik játékfilmje hatásos mű a szemléli a felnőttek, a. szülők jellegzetes megnyilvánulásait is. A rendező kissé csipkelő-, dik és megmosolyogja hőseit, de megértéssel viseltetik irán^ tűk, szeretetteljesen közelít hozzájuk. Bár a film helyenként, nem mentes a felületességtől és hi­báktól, ám mindvégig érvénye­sül benne a rendezőnek az a. Jelenet a cseh filmből; balra Jaromira Milová, a főszereplő (Jindŕich Panáček felvétele) mindennapokról, a szürke hét­köznapok varázsáról. Olyan, mint a meglesett, „fésületlen“ valóság; az alkotás pröbléma- tikája elevenen élő. Ereje ter­mészetességében, a „nyers“ va­lóságról közvetített gazdag in­formációs anyagban van. A ren­dező érzi a valóság folyamatá­nak ritmusát, jó szeme van a részletek megfigyelésére, a ma­ga kissé tragikomikus, hideg- objektív stílusával érzékelteti a tizenéves fiatalok magatartását, kusza érzelmi világát; ám ugyanilyen tárgyilagossággal törekvése, hogy megvilágítsa egy problémátlannaik látszó, lé­nyegében azonban mégis prob­lematikus életkort. A$, alakok hitelesek, a rendező megfigye­lései töltést és tartalmat adnak az egyébként vékony erecskén folydogáló mesének. Pozitívu­ma a filmnek, hogy alkotói el­kerülték a didaktikus módszere­ket és munkájuk nem lett tan­mese. Ebben nem csekély része van a főszerepet alakító Járo­mira Mílovának, aki természe­tes fiatalsággal, szinte ösztönö­sen ráérzett a figura lényegére. Mit csinál a stróman? A stró­man a nevét adja más emberek üzleti, vagy művészeti vállalko­zásához, mert azoknak a fenn­álló törvények szerint az adott vállalkozás űzése tilos. A stró­man megteheti azt, amit a má­sik nem, mert ő „tiszta“ em­ber. Ebben a filmben a stró­man egy tévé forgatókönyvíró helyett szerepel. Amerikában játszódik a tör­ténet, az ötve­nes évek ele­jén. Dokumen­tumfelvétele­ken tűnik fel a megbilincselt Rosenberg há­zaspár s a ko­rabeli híradó- montázs figyel­meztet arra, hogy a hideg­háború kellős közepén, a maccarthyz- mus korszaká­ban pereg a cselekmény. Ebben a lég­körben az elvek és hitek meg­tartása az eg­zisztencia el­vesztésével járt. A kommunista- sággal vagy a haladó mozgal­mak pártolásá­val vádoltak- nak aligha ter­mett babér és pénz. A jónevű tévészerző balolda- lisága miatt feketelistára ke­rül. Végső kétségbeesésében egykori iskolatársához fordul, egy kis pénztároshoz. A jelen­téktelen külsejű és közhelyes gondolkodású „senki“ nevét ad­ja a forgatókönyvekhez. (Má­sok munkáit, feketelistás írók műveit adja el a saját neve alatt.) Beüt a siker, csakha­mar három tévészerző képvise­lőjeként forgatja a nevét. Az új tehetség jobbnál jobb szö­vegkönyvekkel árasztja el a szórakoztatóipart, mindinkább belejön a játékba. Ámde fölkel­ti az Amerika-ellenes tevékeny­séget vizsgáló bizottság figyel­mét, színt kell vallania. Vagy vállalja megháromszorozódott önmagát, vagy csalásért bör­tönbe kerül. Martin Ritt, a jónevű és si­keres rendeiző fölényes szakmai biztonsággal csiszolja kerekre a történetet. Magas szakmai színvonalon készült a film, tö­kéletes korhűséggel. Az alkotás nagy felfedezése Woody Allen. Oj név, amelyet meg kell ta­nulni — érdemes. Amint „be­lép“ a történetbe, a burleszk félreértések pokolian humoros szövevényébe keveredik, de... az események lépésről lépésre szomorúbbak. Ez a remek szí­nész a komikus és tragikus elemeket, a kisszerű és nagy­szerű jellemvonásokat, a stili­zált és dokumentumhitelességű mozzanatokat izgalmasan ötvö­zi művészetté. A film főcíméből kiderül, hogy alkotóinak többsége — az öngyilkosságba kergetett komi­kust alakító színész, az író és a rendező — a maga ifjúságát írja, rendezi, játssza, mert an­nak idején ők is rajta voltak a feketelistán. —yrn— 1980. vi. in V. DUNAMENTI TAVASZ OJ FILMEK A JÓNEVÜ SENKI (amerikoi) Woody Allen, az amerikai film főszerepében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents