Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)
1980-06-04 / 130. szám, szerda
BUKAREST Legfelsőbb színtű bolgár küldöttség látogatása (CSTK) — Todor Zsivkov vezetésével bolgár párt- és álla-" mi küldöttség érkezett Bukarestbe. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának élsö titkára, a Bolgár Allam- |'a nács elnöke az RKP Központi Bizottsága, a Román Államtanács és Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, államfő meghívására tesz ötnapos látogatást Romániában. Todor Zsivkovot a bukaresti repülőtéren Nicolae Ceausescu és más román párt , illetve ál lami vezetők fogadták. Cionista szervezetek felelősek a merényletért IZRAEL BARBAR TETTEI ELLEN SZTRÁJKKAL TILTAKOZIK CISZJOROÁNIA LAKOSSÁGA (CSTK) — Mint arról tegnap liírt adtunk, hétfőn merényletet követtek el az Izrael által megszállt arab területen a ramallahi, nabluszi és birai polgármesterek, ismert palesztin vezetők ellen. Hírügynökségi jelentések szerint két illegális cionista szervezel vállalta magára a merényletekért a felelősséget. A merénylők a Haaret: és Maariv című napilapok szerkesztőségeibe telefonáltak. Moszkvában (ČSTK) — A Szovjetunió Mi túszt ért anácsának meghívására legnap hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Naraszim lia Rao indiai külügyminiszter. Ä vendéget a repülőtéren Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter és más hivatalos személyiségek fogadták. Kubai kongresszusi előkészületek (CSTK) — A Kubai Kommunista Párt decemberi II. kong rnsszusát megelőző kampány keretében az év első felében országszerte alapszervezeti tag gyűléseket tartottak. Ezeken valamennyi üzemben, gyárban, építkezésen, állami gazdaság ban, mezőgazdasági szövetke Zetben és 'hivatalban megvitatták a kommunisták feladatait, tiogy mit kell még tenni a munka hatékonyságának nőve lése, és az első kubai ötéves terv igényes feladatainak telje sítése érdekében. A Kubai KP idei kongresz szusára való felkészülés programjának megfelelően ezekben a napokban a járási pártérte kézieteken megválasztják továbbá a tartományi kongresz szusok küldötteit. A tartományi konferenciákat az idén szeptemberben tartják meg, s ezeken választják meg a kongresszusi küldötteket. A palesztin vezetők elleni terrortámadások hatalmas tiltakozási hullámot váltottak ki a megszállt arab területek lakossága körében. Ciszjordániában sztrájkokat szerveznek, az izraeli hatóságok azonban megerősített egységekkel igyekeznek elejét venni a további tűn tetőseknek. A megsebesített palesztin polgármesterekkel való szolida ritás jeléül lemondott Gaza és Betlehem város tanácsa. A PFSZ kéri a Biztonsági Tanács összehívását A Palesztinái FelszabadÜási Szervezet Végrehajtó Bizottsága damaszkuszi rendkívüli ülésén felszólította Ciszjordánia lakosságát, hogy háromnapos általános sztrájkkal tiltakozzon a Begin kormány barbár tettei ellen. A Jasszer Arafat elnökletével ülésező bizottság úgy döntött, hogy kérni fogja az ENSZ Biztonsági Tanácsának mielőbbi összehívását. Az Izraeli Kommunista Párt Is elítélte a palesztin polgár- mesterek elleni merényletet. Meir Vilner, a párt főtitkára a knesszetben kijelentette: az izraeli kormány olyan politikai klímát hozott létre, amelyben a (Juss Etnunin és más szélső- jobobldali szervezetek fegyveres tagjai szabadon tevékenykedhetnek. A kommunisták követelik, hogy számolják fel a megszállt arab területeken létesült zsidó településeket, és fegyverezzék le a szélsőjobboldali szervezeteket. Wtildhe im: a palesztin ügy kulcskérdés Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára tegnap élesen elítélte az erőszakos cselekményeket az Izrael által megszállt arab területeken. Mint azt az ENSZ képviselője New Yorkban bejelentette, a világszervezet főtitkárát nyugtalanítja a ramallahi, a nabluszi és a birai polgármester ellen elkövetett hétfői merénylet, valamint más emberáldozatokat követelő erőszakos akciók. Waldheim az incidenssel kapcsolatban ismét rámutatott, 1iogy a palesztin kérdés igazságos megoldása a közel keleti válság rendezéséhez vezető út kulcsfontosságú problémája. CARTER FENYEGETI SZÖVETSÉGESEIT A közel-keleti kérdések megítélésében kiéleződtek az USA és Nyugat-Európa ellentétei (ČSTKj — Carter amerikai elnök 24 órán belül másodszor fenyegette meg Washington nyugat-európai szövetségeseit: ha sa|át közel-keleti javaslatai kát előterjesztik az ENSZ-ben, az USA él vétójogával. Az elnök szerint a közel-keleti rendezés egyedül a Biztonsági Tanács 242 számú határozatán, (amely a palesztin kérdést menekültproblémaként kezeli) valamint Washington és két védence Izrael és Egyiptom Camp David-i alkuján alapulhat. Carter azt állította, hogy Belebukik a botrányba? Az OKP vizsgálatot követel Cossiga ellen |CSTK| — Carlo Donat-Cattin az olasz Kereszténydemok rata Párt főtitkárhelyettese benyújtotta lemondását, hogy teljes szabadságot biztosítson Marco nevű fia ügyével kapcsolatos gyanusítgatások kivizsgálására. Alapos ugyanis a gyanú, hogy a terrorista tevékenység vádjával illetett fiú apja, illetve a volt belügyminiszter, a mostani kormányfő Cossiga közreműködésével szökött meg a törvény elől. Az Olasz Kommunista Párt követeli, a parlament tárgyalja meg a Cossiga ellen felmerült vádakat, hogy szerepe volt az olasz terrorista szökésében. Rómában ugyan az eset kivizsgálására különbizottságot alakítottak, amely csekély szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy a vádak valótlan tényeken alapulnak. A kommunisták nyilatkozatukban hangsúlyozzák, ezzel nem sikerült a kormányfő magatartásával kapcsolatos vádakat szétoszlatni. Ahhoz, hogy a kérdés a parlament elé kerüljön, 318 képviselői szavazat kell. Várhatóan a kommunistáknak sikerül megszerezni ezeket a szavazatokat a kisebb pártok támogatásával, amelyek már követelték a miniszterelnök lemondását. Az olasz sajtó véleménye szerint a botrányos eset komoly politikai következményekkel járhat a június 8-án megtartandó helyi választások közeledtével, s nem kizárt, hogy Cossiga lemondásra kényszerül. folytatódik majd a jelenleg zsákutcában levő hármas egyezkedés, s amíg az tart, a nyugati szövetségesek bekapcsolódása nem kívánatos. Jól értesült körök szerint a közöspiaci országok javasolni kívánják a Biztonsági Tanácsban, hogy ismerjék el a palesztinok önálló államalapításra való jogát. Carter az elmúlt napokban Washingtonban járt francia külügyminiszternek is a tudtára adta: nem tűri, hogy a nyugat-európai országok beleszóljanak a közel keleti rendezésbe. A közöspiaci országok javaslatának végleges szövegét a jövő hét közepén ösz- szeülő velencei csúcsértekezleten fogadják el. lichak Samir izraeli külügyminiszter tegnap Nyugat-Euró- pába érkezett, hogy elejét vegye a nyugat-európai»országok saját közel-keleti rendezési terve előterjesztésének. •néhány Augusztus 6 ári, az első amerikai atombomba ledobásának 35. évfordulóján ér Hirosimába az a nemzetközi békemenet, amely a napokban indult el Tokióból nz atomfegyverek teljes betiltását követelő jelszókkal. Felvételünkön a békemenet résztvevői az akkori hirosimai és nagaszaki tragédiát ábrázoló megrázó, figyelmeztető felvételekkel (CSTK-f elvétel) SSORBAN EAMES portugál államfő V. Olav norvég (király meghívására tegnap háromnapos hivatalos látogatásra Oslóba érkezett. II. JÁNOS PÁL pápa francia- országi látogatását befejezve visszatért Rómába. EDWARD GIEREK, a LEMP KB első titkára Varsóban hétfőn fogadta Kalevi Sorsát, a Finn Szociáldemokrata Párt elnökét, aki egyben a Szocialista Internacionálé leszerelési munkacsoportjának az elnöke. VENEZUELA képviselőháza jóváhagyta a kommunista párt és más demokratikus szervezetek javaslatát, hogy kezdjenek vizsgálatot a CIA venezuelai felforgató tevékenységének leleplezésére. AZ OECD, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 24 nyugati tagországának kül- és pénzügyminiszterei Párizsban tanácskoznak az infláció és az energiaválság megoldásának lehetőségeiről, valamint a nyugati világ egyéb gazdasági problémáiról. PÁRIZSBAN Franciaország valamennyi városából összegyűlt nők hatalmas tüntetést rendeztek tiltakozásul az elbocsátások, valamint a munkanélküli« ség ellen, amely leginkább a nőket és a fiatalokat sújtja. események mállójára? Elalfatósdi Mindenki kijátszotta utolsó ütőkártyáját — így értékelte Carrington brit külügyminiszter a Közös Piac megállapodását a brit költségvetési hozzájárulás csökkentéséről. A nyilatkozatot a pontosság kedvéért ki kell egészíteni azzal, hogy egyszerűen nem volt más lehetősége a kilenc vitatkozó partnernek: végmegoldásként asztalra kellett dobnia utolsó aduját is. Ahogy Colombo olasz külügyminiszter fogalmazott, sorsdöntő volt a közösség jövője szempontjából, hogy több mint féléves huzavona után végre megállapodjanak. Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy a decemberi dublini közöspiaci csúcstalálkozó óta Nagy Britannia makacsul követelte: csökkentsék lényegesen az aránytalanul nagy brit befizetési tételt, amely idén mintegy négyszerese pl. az NSZK által befizetett összegnek. A hetek teltével bebizonyosodott, hogy London nem áll el követelésétől. S azért, hogy a jövő héten összeülő velencei csúcsértekezlet ne végződjön ismét a dublinihoz hasonló teljes kudarccal, a többi nyolc tagország tisztában volt vele: mégis csak engedni kell a brit követelésnek, mégpedig napokon belül. A múlt hét végén szüléiéit elvi megállapodás lényege, hogy Nagy Britannia idén és jövőre összesen 1,6 milliárd fonttal kevesebbet fizet a közös kasszába, megközelítőleg annyit, mint az NSZK és Fran ciaország. Másrészt viszont öt százalékkal felemelik a mező- gazdasági árakat, amit mindeddig a britek elleneztek. Féléves késéssel ugyan, de végre megszületett tehát a Közös Piac idei költségvetése, és megvannak az új mezőgazdasági árak, amelyeknek már április 1-től érvénybe kelleti volna lépniük. Ha késve is, de megszületett végre a várt kompromisszum Brüsszelben, csakhogy nem az eredeti forgatókönyv szerint. A többi nyolc partner azzal számolt, hogy Nagy-Britannia rááll az agrárárak emelésére, s ők ennek fejében lefaragnak a brit költségvetési terhekből. Nos, a sorrend így alakult: a brit kormány addig nem mon« dott igent a magasabb agrárárakra, amíg a többi nyolc tagállam nem egyezett bele követelésébe. Londoné lett tehát az utolsó ütés és jóformán elérte, amit akart: hogy ne legyen a közösség eltartója. A nyolcak belátták, ha nem járulnak hozzá a csökkentéshez, könnyen megeshet, hogy. Thatcher asszony -beváltja fenyegetőzését, és kilenc helyett csak nyolc tagországa marad a Közős Piacnak. Megkönnyebbülés volt mindenképpen a partnerek számá ra az engedményeken alapuló megállapodás, még Genscher nyugatnémet külügyminiszter is így vélekedett, annak ellenére, hogy Bonn magára vállalta a brit terhek jelentős részét. Hazaérve azonban az NSZK pénzügyminisztere felháborodottan közölte vele, szeretné tudni, honnan teremti elő a szükséges pénzt. A bonni kormány ma dönt arról, elfogadja e a brüsszeli elvi megállapodást. Várhatóan heves viták után a bonni kormány beleegyezését adja, de egyes megfigyelők szerint a „nem“ sem kizárt. Ez. esetben lesz csak igazán izgalmas az egy hét múlva esedékes velencei csúcsot megelőző hét nap. hiszen az ellentétek újult erővel törnek felszínre. A londoni kormány érthetően sietett jóváhagyni az egyezséget. A konzervatív kormány egyéves kormányzása legnagyobb sikerének fényében sütkérezik. Igazi siker ez akkor lenne, ha az otthon maradó 1,6 milliárd fontot a tavaly drasztikusan megkurtított szociális programok kiegészítésére fordítanák. A megmaradó pénzösszeg nyilván jól jön a londoni kabinet fokozott militarista terveinek a megvalósí-t tásához . j. Megvan ugyan a kompro-i misszum, s ha Bonn is elfogadja, egyelőre elcsitulnak a viták. De vajon ml lesz két év múlva, hiszen a csökkentés csak átmeneti, mert csak az idei és a jövő évre vonatkozik. Egyelőre többre nem futotta a nehéz napokat megélt nyugat- európai gazdasági tömörülés erejéből, minthogy kőt évre elaltatták a problémákat. S ad« dig: lesz négy viszonylag nyugodt csúcstalálkozó féléven^ ként, s utána a civakodás kezdődik elölről. P. VONYIK ERZSÉBET BITORLÓK HELYETT KAMBODZSA TÖRVÉNYES KÉPVISELŐIT AZ ENSZ BE! (CSTK) — A május 20-án Phnom Penhben megtartott nemzetközi kambodzsai szolidaritási konferencia által elfogadott nyilatkozatot kiadták, az ENSZ-közgyűlés hivatalos dokumentumaként. A nyilatkozat egyebek iközött rámutat azokra a sikerekre, amelyeket a kambodzsai nép az elmúlt évben ért el, továbbá nagyra értékeli azt a támogatást, amelyet a Szovjetunió és a többi szocialista ország nyújt Kambodzsának. A dokumentum felszólítja az ENSZ-et, hogy adja vissza az országnak törvényes helyét a világszervezetben. Kambodzsát ugyanis még mindig a megdöntött rendszer kép-: viseli az ENSZ-ben. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Kambodzsa egyedüli törvényes képviselője a Népi Forradalmi Tanács, és csak az képviselheti az ország népét az ENSZ-ben és más nemzetiközi szervezetekben. CSÚCSTALÁLKOZÓ A NAMÍBIA! KÉRDÉSRŐL ’ (ČSTK) — A zambiai fővárosban tegnap befejeződött az ún. frontországok (Angola, Mozambik, Zambia, Tanzánia és Botswana) csúcstalálkozója a na- míbiai kérdés megoldásáról. Az értekezleten részt vett Sam Nujoma, a Nyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke, valamint Zimbabwe és Nigéria képviselői. Robert Mugabe zimbabwei kormányfő javasolta, hogy a SWAPO és a Dél-afrikai Köztársaság kezdjen tárgyalásokat Namíbia jövőjéről. Csak két módja van annak, hogy Namíbia elérje függetlenségét — vagy a fegyveres harc folytaÚj szóvivő a kiiKigymiflisztériimAan (ČSTK) —- Edmund Muskle amerikai külügyminiszter a külügyminisztérium új szóvivőjévé John Trattnert nevezte ki. Hód- ding Carter, az eddigi szóvivő, aki Cyrus Vance volt külügyminiszter közeit munkatársa VOlt, lemondott. tása, vagy a tárgyalás. A front* országok képviselői a tárgyalásokat részesítik előnyben —• hangsúlyozta a zimbabwei mi* niszterelnök. A túszszabadító akció kudarcát vizsgálják (ČSTK) — A Pentagon öt nyugalmazott tábornokból álló különleges bizottságot nevezett ki, melynek feladata az lesz, hogy megvizsgálja az amerikai túszszabadító akció kudarcának okait. A csoport tagja Leroy J. Manor nyugalmazott repülő altábornagy is, akinek saját tapasztalatai vannak a kudarcba fulladt kalandakciók terén. 1970-ben ő volt a parancsnoka annak a kommandónak, amely megkísérelte a Hanoi melletti Son Tay tábor megtámadását, ahol amerikai hadifoglyokat tartottak őrizetben. A vizsgáló bizottság rendelkezésére állnak majd azok a dokumentok Is, amelyekről Brown külügyminiszter a kongresszus vizsgáló bizottsága előtt, hallgatott.