Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-15 / 113. szám, csütörtök
ň munkaerőgazdálkodás összefüggéseiről / tervkészítés, a feladatok lebontása közben most minden munkahelyen sok szó esik egy másik fontos tevékenységről is: a szerkezeti változtatások következtében végrehajtandó munkaerő átcsoportosításról, az irányítási és igazgatási apparátus létszámának csökkentéséről, a dolgozók áthelyezéséről és anyagi biztosításáról. Az alábbiakban vegyük szemügyre közelebbről is, hogy az 1980-ban tervezett munkaerőgazdálkodási intézkedések mi mindennel, milyen népgazdasági kérdésekkel függenek össze. AZ AGROMASEXPO KIÁLLÍTÁSON LÁTTUK Mint minden évben, az idén is nagy érdeklődés mellett rendez- ték meg Budapesten az Agromasexpo ’80 nemzetközi kiállítást, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek és műszerek bemutatóját. A kiállítás egyrészt elősegítette a nemzetközi együttműködés fejlesztését a gépek gyártásában és kölcsönös szállításaiban, másrészt pedig áttekintést nyújtott a termelőknek arról, hogy a kö- vetkező években mire számíthatnak a gépellátás területén. A magyarországi Barcsi Építőipari Szövetkezet napenergiát hasznosító berendezése szinte bármilyen mezőgazdasági épületre fel- szerelhető. Jól alkalmazható például az állattenyésztő telepek melegvízszükségletének fedezésére A nagyüzemi szőlőtermesztésben nagy hasznát veszik a Szekszárdi Mezőgazdasági Gépgyárban készített elektrohidraulikus metszőgépnek. A 2,4 métertől 4 méterig terjedő sortávolságú szőlőültetvényekben csonkázásra és gépi előmetszésre egyaránt alkalmas, de profilmetszés is végezhető vele (Méri István felvételei! «IZMOS - A MAGREAKCIÓ FEGYVERE A mai kapitalista világban, sőt a fejlődő országokban is szinte mindennaposak a terrorista akciók. Ha ezeket alaposan megvizsgáljuk, rájövünk, hogy a terrorizmus a kapitalizmus (imperializmus) és a vele szövetséges politikai és szociális rendszerek mély válságának bonyolult és ellentmondó megnyilvánulása. Andrej Barčák mérnök, szövetségi külkereskedelmi miniszter a hazai termelőkkel szembeni igényeket egyik nyilatkozatában így fogalmazta meg; „Ha a külkereskedelmet ösztönző, a termelőket jobb munkára serkentő vásárlóvá akarjuk tenni, akkor a külkereskedelemnek magas igényekkel kell fellépnie a termelési szférával szemben. A világszerte alkalmazott formák egyikéről van szó, érvényesítésével a termelőt gyártmányainak tökéletesítésére, világszínvonalúra fejlesztésére ösztönözzük.“ Színvonalas, versenyképes terméket ma már nem állíthatunk elő kezdetleges módon. Már az első elképzelésnek, javaslatnak számolnia kell azzal, hogy csak nagy használati értékű termék jöhet számításba. Ez alkotókészséget, ötletgazdagságot, magas szakmai színvonalat követel a gyártmány tervezőjétől. A megvalósításban, a termelésben pedig progresszív technológiára, magas műszaki színvonalú és kiváló minőségű gépi állóeszközökre van szükség. 1975-ben az irányító szervek felmérést végeztek, és megkérdezték a vállalatok vezetőitől, miért oly jelentős még mindig az elavult, már kiselejtezésre megérett gépek részaránya, és hogy a gépgyárak miért nem gyártanak megfelelőbb minőségű gépeket a szükséges választékban. A megkérdezetteknek arra is válaszolniuk kellett, miért folyik oly vontatottan az elavult gépi állóeszközök és a ráfizetéses részlegek felszámolása. A válaszokból kiderült: a vállalatvezetők többsége arra várt, hogy majd csak megoldják a felsőbb szervek ezeket a kérdéseket. A tervszerű irányítás rendszere eddig nem gyakorolt megfelelő nyomást a termelésszerkezeti változtatások megvalósítása érdekében, nem ösztönözte eléggé a vállalatokat a választék bővítésére, az igények változásának figyelembe vételére, illetve a termékek színvonalának és minőségének Javítására. Tökéletesítjük az irányítást Nem azért tökéletesítjük, hogy ezzel valakinek, illetve valakiknek a szubjektív óhaját teljesítsük, hanem mert erre objektíve szükség van. Egy 1978-ban készített felmérés során kiderült, hogy gépipari programjainknak csak egyharmadrésze éri el a társadalmi munkatermelékenységben a világszínvonalat. A világszínvonalhoz mérve sok gyártmányunk átlagos, némelyik pedig mélyen alatta van az átlagnak. Világszínvonalúak például a tehergépkocsijaink, és igen jó hírük van a világpiacon a csúszócsapágyainknak, a félvezetőinknek, áramátalakító elemeinknek, számítógépeinknek, elektronikus mérőműszereinknek, víz- és gázturbináinknak. A népgazdaságirányítási rendszer tökéletesítésére törekedve olyan vállalati szabályozó rendszert alakítunk ki, hogy a termelők érdekeltté váljanak a gyártmányfejlesztésben. Az érdekeltséget mind a vállalatra, mind az egyénekre kiterjesztik, ami erős impulzust jelent az erők, a tehetség, az alkotókészség mozgósítására. Térjünk vissza még egyszer a vállalati vezetők véleményének vizsgálatához az elavult állóeszközök további sorsát illetően. Arra a kérdésre, hogy a ráfizetéses részlegekből hányat szüntetnének meg, igen óvatosan válaszoltak, és a feleletek összegezésekor kiderült, • hogy csak az ilyen állóeszközök egyötödrészét szánják likvidálásra. Teljasen nyilvánvaló, hogy ez nem korszerűsítéshez vezetne, hanem ellenkezőleg, az elavult üzemek részarányának növekedéséhez. Illusztrációként jegyezzük meg, hogy a nem hatékony részlegek felszámolása következtében az egész 5. ötéves tervidőszakban mindössze 4000 személy, tehát az iparban dolgozók mindössze 0,16 százaléka szabadult fel más munkahely számára. A régi részlegek megszüntetése tehát nem volt megfelelő ütemű. Az úgynevezett visszafejlesztési programok sem voltak elég intenzívek, magyarán szólva: nem iktatták ki a termelésből megfelelő mértékben az elavult termékeket. A munkatermelékenység fő forrása ______ Az irányítás tökéletesítésével foglalkozó dokumentumok leszögezik, hogy a gépek és berendezések korszerűbbekkel történő kicserélésének meggyorsítása — a munkatermelékenység növelésének fontos tényezője. A felújított, korszerűsített gépállománnyal kevesebb dolgozó többet és jobbat képes gyártani, tehát csökkennek az egységnyi termékre eső költségek, így mind árban, mind műszaki színvonalban növekszik a világpiaci versenyképesség. Illetve: növekedett volna. Mert a Szövetségi Statisztikai Hivatal felmérése szerint 1976 és 1978 között a régi gépek helyett beszerzett újabbak sem mindig voltak megfelelő műszaki színvonalúak. Népgazdaságunkban az Is gondot okoz, hogy már hosz- szabb idő óta aránytalanság tapasztalható az állóeszköz-újratermelés és a munkaerő-újratermelés között. Ez jelentősen gátolja az ipar irftenzifikálását. Ha már a szabályozók rendszerének korszerűsítéséről ejtünk szót, mondjuk meg, hogy itt főképp a létszámmegtakarításban való érdekeltség optimálisra fejlesztésére kíván súlyt helyezni a tökéletesített irányítási rendszer. A vállalatok jelentős része munkaerőhiánnyal küzd. Ezt a statisztika és a kezelőszemélyzet miatt álló gépek sokasága egyaránt bizonyítja. Az iparban dolgozók száma már 1967 óta csak igen mérsékelten emelkedett. 1967-ben 2 443 000, 1978- ban pedig 2 625 000 személy dolgozott az iparban közvetlen termelőként. Az iparban dolgozó műszaki-gazdasági dolgozók száma ugyanakkor 89 ezerről 135 ezerre emelkedett. Könnyen kiszámítható, hogy a műszakigazdasági dolgozók létszáma sokkal gyorsabban emelkedett a munkásokénál, a közvetlen termelőkénél. Nem véletlenül fordítanak tehát oly nagy figyelmet a legfelsőbb párt- és állami szervek az adminisztratív és irányító apparátus létszámának ésszerűsítésére. A CSKP KB 14. ülésén Gustáv Husák erről a következőket mondotta: „Állandóan figyelemmel kell kísérnünk, hogy milyen hatékonysággal dolgozik ez az apparátus, amelynek jelentős a létszáma. Állandóan vizsgálnunk kell, hogy milyen színvonalú itt az irányítás, miként teljesítik a feladatokat. Növelni kell itt a felelősségtudatot, a munkát pedig rugalmasabbá kell tenni, és átgondolt lépéseket kell tenni az apparátus létszámának csökkentésére.“ Hogyan alakult eddig a műszakszám A műszakszám a munkásoknál azt fejezi ki, hogy milyen mértékű a gépi állóeszközök kihasználása. Ez a mutatószám — sajnos — csökkenő tendenciát mutat. Ez — egyesek állításával ellentétben — nem a természetes szaporulat csökkenésével és nem is a nem termelő szférában dolgozók számának növekedésével függ ösz- sze. A csehszlovák iparban 1962 és 1978 között 1,409-ről 1,319-re csökkent a műszakszám. A helyzet jobbra fordításában, főleg pedig a 7. ötéves tervidőszakban teljesítendő ilyen irányú feladatok végrehajtásában fontos szerep hárul a pártszervezetekre és a kommunistákra. A pártszervezetek ellenőrzési jogával élve mindenütt felül kell vizsgálni a régi, kevésbé termelékeny gépek kiselejtezésének és az elavult részlegek felszámolásának kérdését, hogy az ezekből felszabadult munkaerőt — minél több műszakban — a korszerű és nagy teljesítményű gépekre lehessen áthelyezni. Persze, a kérdés nem egyszerű. Egyes felmérések azt mutatják, hogy ha rövid időn belül 1,5-re is tudnánk növelni a műszakszámot (ami azt jelentené, hogy szinte minden gép működne a nem folyamatos termelésben), még akkor is jelentős számú munkahely maradna betöltetlenül. Ennek ellenére egyes gazdasági vezetők egyre újabb beruházásokat igényelnek, ahelyett, hogy a meglevő eszközök és erők ésszerűbb kihasználására és építési beruházások nélküli fejlesztésére törekednének. Az új feltételek figyelembe vételével Különösen azóta nem járható az extenzív gazdaságfejlesztés útja, hogy a hetvenes évek első felében kitört az energia- és nyersanyagválság. A múlt év végéig — 1975 átlagához viszonyítva — 52,7 százalékkal emelkedett az országba behozott nyersanyag áfa. Sürgetően szükség van tehát a késztermékek, az exportált áru versenyképesebbé tételére, a termelési kiadások csökkentésére és a népgazdasági hatékonyság növelésére. Ez pedig elképzelhetetlen az állóeszközállomány korszerűsítése és a munkaerő jobb hasznosítása nélkül. IVAN KLACANSKÝ Véleményem szerint csupán a két világrendszer éles politikai, szociális, gazdasági és szellemi síkú konfrontációja alapján érthetjük meg a jelenkori terrorizmus értelmét és lényegét. A mélyebbre ható elemzés azt mutatja, hogy a terroristák néhány csoportja — tudatosan vagy akaratlanul és tekintet nélkül az általuk felhasznált módszerekre — bizonyos értelemben progresszív célokra is törekszik. (Elég példának felhoznunk az iráni diákokat, akik már jó ideje túszként tartják fogva a teheráni amerikai diplomatákat.) A reakció és az elmaradott szociális rendszerek ellen vívott harc szempontjából a terrorizmus mint az anarchia ikertestvére reakciós szerepet játszik a mai világban. Végül is elméleti alapját és a belőle adódó következményeket tekintve a terrorizmus a világreakció politikai és ideológiai fegyvere. Ebbe a széles körbe tartoznak az ún. „baloldali“ csoportok, s az ún. „új jobboldal“ (prima linea) is. A terror egyének vagy csoportok, nem mindig objektív tényekkel alátámasztott okokból, jogot formálnak maguknak arra, hogy valós vagy vélt érdekeiket érvényesítsék. A terror a fizikai, pszichikai és politikai-gazdasági erőszak cselekedete. Többnyire elhatárolt körben hat, s ösztönzője leginkább személyes, esetleg csoportérdek. A terror különböző szociális rétegek erőszakos hollétére, legyenek azok nyugaton vagy délen, kapitalista vagy fejlődő országban, tekintet nélkül a földrajzi határokra, ezek a politikai-terrorista akciók fokozzák a feszültséget a világban, megnehezítik az enyhülési folyamatot, s végül is megtorló intézkedésekhez és forrada- dalomellenes megmozdulásokhoz vezetnek. Nehéz közöttük a demarkációs vonalat meghúzni: egyes csoportok kimondottan reakciós, mások téves, relatíve haladó elveket képviselnek. De ez semmi esetre sem nevezhető az internacionalizmus és a szocializmus, hanem egyes személyek, csoportok, lokális és nacionalista érdekek irányvonalának. Nem egyértelmű itt az összefüggés, viszont leszögezhetjük, hogy az „új baloldal“ és a „vörös brigádok“ csalóka elnevezés mögött a demokrácia és a szocializmus iránti gyűlölet rejtőzik. A terrorista csoportok céljainak és módszereinek mélyreható elemzése arról tanúskodik, hogy a csoportok terrorja bizonyos politikai rendszerben céltudatosan szervezett erőszakká fajulhat. „Globális doktrínává“ lehet, amely különböző modern, nem erőszakos alakjaiban agresszív célokat és eszméket rejteget, a világreakció, az imperializmus politikai, gazdasági, szociális és katonai céljait. A terror nagyon gyakran a kapitalizmus és az imperializmus által szociálisan deklasszált csoportok megnyilvánulása. Amint napjainkban a Carter- doktrínán és a határtalan szovjetellenes hisztérián láthatjuk, a nemzetközi terror nem csupán fizikai erőszakban juthat kifejezésre, de gazdasági, politikai és erkölcsi elnyomásban is. A nemzetközi imperialista terror célja, hogy elterelje a széles tömegek figyelmét az égető szociális problémákról, lejárassa a szocializmust és a kommunizmust. Ezért az egyéni és a csoportos terrorista akció lényegében nem más, mint a politikai erőszak egy formája, amelynek gyökerei az anarchizmusból és a fasiszta mozgalomból erednek. A terrorizmus — amelyhez merényletek, gyilkosságok, bűntettek, elrablások fűződnek — az anarchizmus és a fasizmus szülötte, amely éles ellentétben áll a marxizmus— leninizmus osztályharcáról szóló tanításnak. Egyetérthetünk W. Lagnerrel, hogy a terrorizmus a politikai, reakciós erőszak szimbóluma, s csoportjainak tagjai az alvilág, a névtelen mozgalmak alakjai, akiknek jelszavuk az „abszolút szabadság“, mindenfajta társadalmi élet és forma felszámolása. A terroristák alsó rétegei a bűnözők, szadisták, „barbár elemek“ soraiból kerülnek ki. Olyan csoportok és egyének
