Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-08 / 108. szám, csütörtök
MEGBONTHATATLAN KÖZÖS HARCBAN SZÜLETETT CSEHSZLOVÁK—SZOVJET BARÁTSÁG lg 1900. V. 8. (Folytatás az 1. oldalról) szlovák nép szolidáris Kuba igazságos harcával. VARSÓ — Varsóban szintén megemlékeztek Csehszlovákia Felszabadulásunk örömteli pillanatai 1945-ben (Archív-felvétel) felszabadításának 35, évfordulójáról A fővárosban rendezett ünnepi nagygyűlésen a politikai és állami szervek képviselői vettek részt.Jelen voltak a szocialista országok nagykövetei is, jozef Pínkow- ski, a LEMP Kö titkára, a Politikai Bizottság tagja a nagygyűlésen hangsúlyozta: a lengyelek büszkék arra, hogy a háború utolsó napjaiban a második lengyel hadsereg egységei előretörtek Prága elővárosáig. A Lengyel Nép- köztársaságot és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot a testvériség és a barátság köti össze, amit teljes mértékben a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés fejez ki. Befejeződtek a szovjet—lengyel kormányfői tárgyalások TOVÁBB MÉLYÜLNEK A TESTVÉRI KAPCSOLATOK (ČSTK) — A moszkvai Kremlben tegnap befejeződtök a tárgyalások Alekszej Koszigia szovjet és Edward Babiuch lengyel kormányfő között, aki a szovjet kormány meghívására hivatalos baráti látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A két államférfi vélemény- cserét folytatott a (kétoldalú kapcsolatolk kérdéseiről és áttekintett egyes nemzetközi problémákat. Megerősítették a szovjet és a lengyel kormány teljes nézetazonosságát valamennyi megtárgyalt kérdésben és azt a közös igyekezetei, hogy továbbfejlesztik és mélyítik a testvéri kapcsolatokat a Szovjetunió és Lengyelország között a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján. TERJED A SZTRÁJK SVÉDORSZÁGBAN (ČSTK) >— A svédországi aktív keresők egynegyedét érintő sztrájkmozgalofa a kompjáratokat üzemeltető társaságok dolgozóira is átcsapott, ezzel az ország csaknem tel* jesen elszigetelődött a külvilágtól. Finnországba, Dániába, az NSZK-ba, Norvégiába, Hollandiába és Nagy-Britanniába egyetlen svéd komp se közlekedik. A hajózási társaságok ellenlépéseként kizárással sújtották összesen 7000 alkalmazottjukat, köztük 5800 tengerészt. A légi közlekedés már 11 napja megszakadt a külfölddel. Stockholmi megfigyelők szerint a konfliktus az első jelentős összeütközés a jobboldal és a baloldal erői között azóta, hogy a jobboldal 1076- ban választási győzelmével felváltotta az 1932 óta kormányzó szociáldemokratákat. Fogytán Kairó derűlátása Hangos nézeteltérések — csendes együttműködés A PÁRIZSI TALÁLKOZÓ EREDMÉNYEIRŐL (ČSTK) —' A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bt-« zottságának Politikai Bizottsága tegnap megtárgyalta a LEMP küldöttségének beszámolóját az európai kommunista és munkáspártok párizsi találkozójáról. Jóváhagyta a kül-: döttség párizsi működését, és támogatásáról biztosította a ta-< lálkozón elfogadott felhívást. A nyugatnémet kommunisták is üdvözölték az európai kommunista és munkáspártok pári-- zsi találkozójának eredményeit. A találkozó fő jelentősége abban rejlik, hogy kiéleződött nemzetközi helyzetben került megrendezésre, állapítja meg a Német Kommunista Párt vezetőségének nyilatkozata, amelyet az Elnökség keddi ülésén hagytak jóvá. SOROZATOS KÍNAI PROVOKÁCIÓK (ČSTK) — Kínai katonai repülőgépek áprilisban 223 alkalommal sértették meg Vietnam légiterét — állapítja meg tegnapi nyilatkozatálban az a vietnami bizottság, amely a kínai agresszív háború során elkövetett bűntettek kivizsgálásával foglalkozik. Kínából többször árasztották el tüzérségi tűzzel Vietnam területét, di- verzáns csoportok hatoltak be az országba, ahol aknákat helyeztek el, épületeket röpítettek a levegőbe, raboltak. A támadások során több vietnami álMegadta magát a géprabló (ČSTK) — A lisszaboni repülőtéren megadta magát a portugál rendőrségnek az a 16 éves géprabló, aki tegnapelőtt késő este eltérítette a portugál légiforgalmi társaság Boeing 727-es Lisszabon—Fara között közlekedő gépét. A 83 utast és a személyzet egy részét már akkor elengedte, amikor tárgyalásokat kezdett Portugália spanyolországi nagykövetével. Kezdetben 10 millió dollárt követelt, később azonban meggyőzték, hogy térjen vissza hazájába. Várhatóan a portugál hatóságok tekintettel fiatal korára elnézőek lesznek vele szemben. Huang Hua Thaiföldön (ČSTK) — Huang Hua kínai külügyminiszter megkezdte háromnapos thaiföldi látogatását. Megfigyelők szerint Kínát nyugtalanítja, hogy a thaiföldi kormány az utóbbi Időben bé külékeny hangnemet üt meg Vietnam irányában. Nguyen Co Tach vietnami külügyminisztert május 17-re várják Bangkokba. lampolgár veszítette életét. A Kínával szomszédos vietnami tartományokban továbbra is igen feszült a helyzet. A bizottság jelentése megállapítja, hogy az akció következményeiért egyértelműen a kínai vezetés a felelős. (ČSTK) — James Carter Anvar Szadattal és Menahein Beginne! megtartott találkozói után az egyiptomi vezetésben eluralkodó pillanatnyi kétes optimizmust ismét a jelentős idegesség váltotta fel. Az egyiptomi vezetők tervei távolról sem valósultak meg, amit komor hangú kommentárjaiban a tegnapi kairói sajtó is megerősített. Az úgynevezett palesztin autonómiáról folytatott megbeszélésekkel kapcsolatban a lapok csak bizonytalan kimenetelről és az Egyiptom és Izrael (közti jelentős nézetkülönbségekről írnak. A lapok továbbá azzal fenyegetőznek, hogy ha a Musztafa Khalil kormányfő vezette egyiptomi küldöttség nem lesz megelégedve az izraeli válasz- szal, azonnal Kairóba repül, hogy tanácskozzon Szadat elnökkel. De az egyiptomi főWASHINGTON PARTNEREITŐL FOKOZOTT FEGYVERKEZÉST KÖVETEL Luns megbeszélései Carterrel (ČSTK) — Joseph Luns, a NATO főtitkára kedden késő este — washingtoni látogatásának befejező aktusaként — találkozott Carter amerikai elnökikel, és megbeszélte vele a NATO május közepére tervezett brüsszeli tanácsülésének az előkészületeit. Luns későbbi sajtó eér te ke z 1 e tén bejelentette, A japán kormányfő tetejezte amerikai hogy az Egyesült Államok európai partnereitől azt követeli, hogy fokozott fegyverkezéssel készüljenek az amerikai egységek Nyugat-Európából való kivonására és a Perzsa-öböl térségébe való áthelyezésére. Luns nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Perzsa-öböl térségében lebonyolítandó katonai akciókban, a NATO egyes európai országainak egységei is részt vennének. városba várják Sol Linowitzot, az USA képviselőjét az izraeli hadügy- és külügyminisztert is, hogy ismét egyiptomi területen próbálják menteni a veszteti csatát. A palesztin autónómia kérdésében meglevő állítólagos ellentétek ellenére Egyiptom és Izrael csendesen folytatja a stratégiai együttműködés megszilárdítását. Ezt bizonyítja az izraeli hadihajók mostani látogatása Alexandriában és az a forró fogadtatás, melyben az izraeli katonákat a kairói hivatalos helyek részesítettéik. Erről az együttműködésről azonban az egyiptomi lapok hallgatnak. NATO-ellenes tüntetés Brémában (ČSTK) — Az NSZK beli Bréma városába.n több ezer tüntető tiltakozott a mintegy 1200 katona demonstratív eskütétele ellen. Az ünnepséget a Bundeswehr az NSZK NATO- tagságának 25. évfordulója alkalmából rendezte meg. A tüntetők és a rendőrség között összecsapásra került sor. A tüntetők elzárták az ünnepség színhelyére vezető utat, és emiatt Karl Carstens államfő és Hans Apel hadügyminiszter csak helikopterrel juthatott el oda. Az ünnepség után is erőszakos cselekedetekre került sor, melyek során több tucat autót gyújtottak fel, több mint száz tüntető és rendőr sebesült meg. A zavargások csaknem az egész keddre virradó éjszaka folytatódtak. (ČSTK) — Ohira Maszajosi japán miniszterelnök tegnap befejezte hivatalos tárgyalásait Pierre Trudeau kanadai kormányfővel. Az ottawai megbeszélésekről közleményt adtak ki, amely pozitívan értékeli azok eredményeit. A két ország álláspontja főleg a gazdasági együttműködés kérdéseiben közeledett egymáshoz. Ohira kanadai látogatásának befejeztével sajtóértekezletet tartott, és azon értékelte egyesült államokbeli, mexikói, valamint kanadai tárgyalásait. Elmondotta, hogy Carter elnökkel még nem állapodott meg végérvényesen abban, hogy Japán fokozza fegyverkezési kiadásait, aho?v azt Washington követeli. IZGALOMMENTES ELŐVÁLASZTÁSOK Carter ismét győzött Kennedy felett (ČSTK) — Carter elnök In- dianában, Tennesseeben és az ÉsZiak Karolinában megtartott demokratapárti előválasztásokon legyőzte Edward Kennedyt. A nyári elnökjelölő kongresz- szusra az ellenzék táborában Reagan republikánus kaliforniai kormányzó szerezte a legtöbb szavazatot. Washingtonban viszont a várakozásnak megfelelően Kennedy legyőzte Cartert, míg a republikánusoknál Reagan nem jelöltette magát, és George Bush győzött. Az eddig megtartott előválasztások után a demokraták táborában meglehetősen Izgalommentes a küzdelem. Carter a legtöbb előválasztáson győzött és a pártja elnökjelöltsége megszerzéséhez szükséges 1666 szavazatból már több mint 1200 at a magáénak mondhat. OPEC-tanácskozás Irán és Líbia egyezteti olajpolitikáját Sikertelen államcsíny (ČSTK) — Paramaribóban, Suriname fővárosában tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy az elmúlt hét végén sikertelen államcsíny zajlott le. Külföldi, mindenekelőtt belga és holland zsoldosok 300 fős csoportja behatolt az ország területére, a surinamei katonai egységek azonban szétverték. A zsoldosok parancsnokát a harcok során megölték. Surinamei jelentések szerint az államcsínykísérlet mögött Henck Arrnn volt miniszterelnök állt, akinek kormányát az idén február 25-én döntötték meg. (ČSTK) — A Kőolajexportáló Államok Szervezete (OPEC) 13 tagállamának olajipari miniszterei tegnap a szaúd-arábiai Taifában megkezdte tárgyalásait a szervezet hosszú távú árpolitikájáról. Az ülést Humberto Calderon venezuelai olajipari miniszter nyitotta meg, aki jelenleg az OPEC elnöke. Az ülést megelőző sajtó- értekezleten Calderon annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a résztvevőknek sikerül megegyezésre jutniok a következő tíz évben kialakítandó árpolitikáról. Irán és Líbia megállapodást kötött az olajtermelési és exportpolitika koordinálásáról. Irán és Líbia eszerint leállítja a kőolajszállítmányokat minden olyan országba, amely ellenségesen viselkedik Iránnal szemben. Moinfar iráni kőolajipari miniszter ezzel egyidőben bejelentette, hogy Irán kőolaj- termelését a napi 2 millió barreles szinten kívánja tartani. Gromiko fogadta az ÜSA nagykövetét (ČSTK) — Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap Moszkvában saját kérésére fogadta Thomas Watsont, az Egyesült Államok szovjetunió- beli nagykövetét. A megbeszél lésen a szovjet—amerikai kapcsolatok néhány kérdéséről volt szó. A két Korea újabb párbeszéde (ČSTK) — Panmindzsonban véget ért a KNDK és Dél-Korea képviselőinek hetedik előlkészítő megbeszélése. A felek megállapodtak abban, hogy május 22-én ülnek össze következő megbeszélésükre, ahol ismételten kísérletet tesznek a tervezett miniszterelnöki szintű tárgyalások napirendjének meghatározására. SETÖRT KIRAKAT Svédországot nemrég még Nyugat-Európa kirakataként emlegették, ám jelenleg a gazdasági válság súlyos nyomása nehezedik az országra. A mai állapotok azt bizonyítják, hogy a „jólét“ és a „stabilitás“ országát egyre inkább kikezdik a válságjelenségek —< az infláció egyebek között jelentős mértékben csökkenti a lakosság nagy részének vásárlóképességét. Nem csoda, hogy az elmúlt hét elejétől mintegy, egymillió svéd dolgozó sztrájkol a kormány gazdasági és szociális politikája ellen. Ä sztrájk egyben válasz a mintegy 750 ezer dolgozó korábban bejelentett elbocsátására. Á svéd munkáltatók szövetsége az ilyen nagyarányú elbocsátásokkal szeretné „megoldani“ az ország szakszervezetének bérköveteléseit, ami annyit jelent: nem hajlandó tárgyalni ebben az ügyben. Alig két évvel ezelőtt Svédországban „csak“ 108 ezren voltak munka nélkül. Ma hétszer ennyien kerültek az utcára a 8 millió lakosú Svédországban. Ez kétségkívül kíhať az ország gazdasági és politikai helyzetére. A Svédországból érkező jelentések szerint hiány mutatkozik az alapvető élelmiszerekben — az ország déli és nyugati részének több városában néhány kereskedő jegyrendszert vezetett be. A négy kőolajfinomító közül hármat bezártak és ez ahhoz vezetett, hogy az autósok nagy mennyiségű üzemanyagot halmoztak fel. A nagy ipari üzemekben, az acélgyárakban, az autógyárakban, papírgyárakban stb. leállt a termelés. Az ellátási nehézségekhez az elmúlt napokban köziem kedési nehézségek is járultak, megbénult a légi- és a szárazföldi közlekedés, a kórházakban csak rendkívüli esetekben nyújtanak segítséget, a tévé és a rádió csak híreket közöl. A sztrájk, amely a svéd gazdaság számára legkevesebb 2 milliárd svéd korona veszteséget fog jelenteni, az elmúlt hetven év legnagyobb munkástiltakozása. Olof Palme volt miniszterelnök, jelenleg az ellenzék vezetője kijelentette, hogy képes véget vetni a sztrájknak, ha lehetőséget kap egy kisebbségi kormány megalakítására. Fälldin miniszterelnök azonban javaslatát elutasította. Alig hihető, hogy a svéd gazdasági válság megoldásához hozzájárulna-e csupán a kormány megváltozása. A sztrájkolók egyebek között a lakbérek emelésének betiltását, a munkára való alkotmányos jogot stb. követelik. Ezeket a pontokat tartalmazza a svéd kommunisták programja, amely reális távlatokat nyújt a jelenlegi válságállapot felszámolásához. A kommunisták figyelmen kívül hagyása* abban az országban, amely eddig a dolgozók és a kormány közötti viták békés rendezéséről volt ismert, csak újabb nehézségeket vonna maga után. (Pl