Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-08 / 108. szám, csütörtök
HATÉKONY ESZMEI MUNKÁT CSAK MÉLY MEGGYŐZŐDÉSBŐL LEHET VÉGEZNI Ülésezett a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság (ČSTK) — Ütést tartott tegnap Bratislavában a nyugatszlovákiai kerületi pártbizottság. A résztvevők a CSKP KB •15. ülésén elfogadott határozatokkal összhangban az ideológiai és a politikai-nevelő munka színvonalának eme léséről és hatékonyságának növeléséről tanácskoztak. Jelen volt Vasil Bitek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Ján Škoda, az SZLKP KB osztályvezetője és más személyiségek. A tanácskozást Ignáe Janák, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság vezető titkára nyitotta meg és vezette. A kerületi pártbizottság elnökségének jelentését Emil Latta, a pártbizottság titkára terjesztette elő. Megállapította: a hetvenes években Nyugat- Szlovákia sokoldalúan fejlődött, s ehhez nagymértékben hozzájárult a párt eszmei nevelő és politikai szervező munkája, a pártszervezetek akcióképességének növekedése, a lenini munkastílus elmélyítése. A jelentés rámutatott arra, hogy az igényes gazdasági feladatok teljesítése összefügg a dolgozók és a fiatalok köréten végzett nevelőmunkával. A jelentés megállapította, hogy hatékony ideológiai munkát kell végezni a fiatalok körében, nagy súlyt jsell helyezni az ifjúság tudományos világnézetének, valamint erkölcsi tulajdonságainak formálására. A sikeres politikai tömeg- munka eredményeként a kerületben szélesíkörűen kibontakozót t a szocialista mimkaverseny, amelybe a dolgozók 90 százai téka kapcsolódott be. A követ' kező időszakban a munka versenyt oly módon kell fejleszteni, liogy e területen Is 1 elszámolják a formalizmus maradványait. Egyúttal emelni kell a gazdasági propaganda és agitáció színvonalát, különösen a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökélete-» sítő intézkedések megmagyaráz zása során. A jelentést követő vitában Vasiit Bilak elvtárs is felszólalt. Rámutatott a szocialista társadalom sokoldalú fejlesztésével összefüggő feladatok igényességére. A CSKP KB 15. ülésén elfogadott határozatok lebontásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a határozatokban kitűzött feladatok távlati jellegűek, s megvalósításuk mindennapos áldozatkész és türelmes munkát követel meg. Az eszmei-nevelő munkában a mindennapi életből, egy- egy munkahely, reszort és munkaterület konkrét feltételeiből kell kiindulni. Hatékony eszmei munkát csak mély meggyőződésből, marxista—lendnis- ta öntudatból, hozzáértésből ki-- indulva lehet végezni. Fel kell számolni a formalizmus maradványait ezen a területen, s nagy súlyt kell helyezni az eszmei nevelő munka hatékonyságára. A tanácskozás végén a részt-- vevők intézkedéseket fogadtak el annak érdekében, hogy a kerület pártszervezetei megvalósítsák a CSKP KB 15. ülésének határozatait. AZ AFGÁN NÉP MEGVÉDI A FORRADALOM EREDMÉNYEIT Fogyasztási szövetkezetek alakulnak Részvétnyilvánítások Prágában és Bratisíaváhctn '(ČSTK) — Joszip Broz Titó- nuk, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnökének elhunytá- .val kapcsolatban tegnap Jugoszlávia prágai nagykövetségén részvétét fejezte ki a Szövetségi Gyűlés küldöttsége, Alois Ind- rának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének vezetésével. Ugyancsak kegyelettel adózott az elhunyt emlékének a csehszlovák néphadsereg küldöttsége Martin Dzúr hadseregtábor- nok, nemzetvédelmi miniszter vezetésével. » * • Jugoszlávia bratislavai főkonzulátusán tegnap mély részvétét fejezte ki Milivoj Kovacsevics nek, Jugoszlávia bratislavai lö- konzuljának a szlovák főváros párt- és állami szerveinek küldöttsége. Többek között a delegáció tagjai voltak: Gejza Šlap- ka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára és Ladislav Martitták, Bratislava főpolgármestere. Kegyelettel adóztak Joszip Broz Tito emlékének a bratislavai konzuláris hivatalok vezetői és más tisztségviselői. (ČSTK) — Gor, Paktija, Kabul és egy sor további afgán tartományban a napokban nyilvános gyűléseket rendeztek, melyeken a lakosság kifejezésre juttatta elhatározását, hogy minden ellenséggel szemben megvédi az áprilisi forradalom eredményeit. Rámutattak arra, hogy az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt politikájának célja a társadalmi és szociális haladás elérése és az igazságos társadalom létrehozása. Értékelték az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság politikájának demokratikus elveit is. Kabulban és a hasonló nevű tartományban tíz fogyasztási szövetkezet jön létre, hogy fokozza az afgán parasztok segítését. Feladatuk a szükséges mezőgazdasági eszközök beszerzése, az áruk engedményes árusítása lesz és az, hogy segítsenek a parasztoknak termékfeleslegeik előnyös eladásában. A Pravda Könyvkiadó 35 éve (ČSTK) — Bratislavában tegnap kiállítás nyílt a Pravda Könyvkiadó 35 éves gazdag tevékenységéről. A Pravda Grafikai és Kiadó- vállalat, a mai Pravda Könyvkiadó 35 évvel ezelőtt, 1945 májusában alakult. A gondozásában megjelent első kötet Fraňo Kráľ, Éjszakától virradatig című verseskötete volt. Ezt követte Peter Jilemnický Huzat és Maxim Gorkij Január 9-e című .regénye. Lenin művei közül elsőként Az imperializmus a kapitalizmus legfelsőbb foka, Marx Károlytól pedig a Bér, ár, nyereség című munka jelent meg. A könyvkiadónál jelenleg 53 szerkesztő dolgozik, évi könyvtermése csaknem 120 kötet. Tavaly 1223 000 példányban adott ki különféle publikációkat 20 ^sorozatban, némelyeket magyar nyelven. A Pravda Könyvkiadó legnagyobb kiadói akciója Lenin válogatott műveinek átdolgozott és kiegészített második kiadása 55 kötetben. Fogadósok a külügyminiszternél fČSTK) — Bohuslav Chňonpek külügyminiszter tegnap a prágai Černín-palotában fogadta lhir Yoshiokát, Japán rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. A kétoldalú kapcsolatok ós a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány kérdéséről tanácskoztak. Bohuslav Chííoupek ugyancsak tegnap fogadta César Ro- máno Gonzálezt, az Ecuadori Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A felek megtárgyalták a két ország kapcsolatai továbbfejlesztésének lehetőségeit, és eszmecserét folytattak néhány időszerű kérdésről. Méltó módon Üjabb milliókat eredményez a szocialista munkaverseny /Tudósítónktól) — Május kilencedikét, legnagyob nemzeti ünnepünket különösen értékes munkafelajánlások teljesítésével köszöntik a közép szlovákiai kerület dolgozói. Az ipari és a mezőgazdasági vállalatokban, valamint a tömegszervezetekben hazánk felszabaduásának 35. évfordulója alkalmából csaknem 350 ezer egyéni és több mint 18 ezer csoportos szociális ta kötelezettségvállalás született. Ezek együttes értéke megközelíti az egymilliárd koronái. IGÉNYESEBB MUNKÁVAL A čadcai járásban az utóbbi ívekben kimagasló sikereket eredményezett a jól szervezett szocialista mun ka verseny mozgalom. Legutóbb például a Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalásaikat 150 százalékra teljesítették a járás dolgozói. Az akkori fokozott igyekezetükkel csaknem 01 millió koronával nagyobb társadalmi hasznot értek el annál, »menynyire a nevezetes történelmi jubileum kapcsán ígéretet tettek. A nemes mozgalom eddigi sikereit most újabbak kövolik Fel- szabadulásunk 35. évfordulóját kevés híján 3200 csoportos- és több mint 77 ezer egyéni felajánlás teljesítésével köszöntik a járásban. A legtöbb társadalmi munka elvégzésére ezúttal a választási program mielőbbi teljesítése érdekében és a nemzeti bizottságok által irányított üzemekben került eddig sor. A járás központilag irányított vállalataiban az igényes munkavégzésre, a gyártási költségek csökkentésére és az export t ervek határidő előtti teljesítésére fordítják a legnagyobb gondot. Az idei év végéig előreláthatólag összesen 115 millió 624 ezer koronát eredményez majd a dolgozók jubileumköszöntő igyekezete. TÚLTELJESÍTIK AZ ÖTÉVES ÍERVET A Liptovský Mikuláš i Állami Gazdaságban, a közép szlovákiai kerület legnagyobb mező- gazdasági vállalatában az idei év elején elsősorban a termelés mennyiségi és minőségi mutatóinak jelentős túlteljesítését tűzték célul a dolgozók. Felajánlásaik együttes értéke jóval meghaladja a másfél millió koronát. Ennek legnagyobb részét a gabonafélék és a burgonya hektárhozamának növelésé vei, valamint a tervezettnél több és jobb minőségű tej, illetve hús eladásával állítják elő. A mezőgazdasági termelés további fokozása és a minőségjavítás nagymértékben elősegíti a hatodik ötéves tervidőszak valamennyi számukra meghatározott feladatának túlteljesítését. Az állami gazdaság dolgozói ugyanakkor komoly gondot fordítanak az ésszerű, takarékos nyersanyag- és energiafelhasználásra is. Ezzel külön csaknem 530 ezer koronát takarítanak meg az idei évben. OLCSÓBBAN ÉS ÚJSZERŰBBEN A Banská Bystrica i Sloven ka nemzeti vállalatban az idei év kezdetén főleg a nyersanyagköltségek csökkentésére és az újítómozgalom kiszélesítésére irányult a munkaverseny szervezőinek figyelme. A szlovákiai viszonylatban is nagy jelentőségű ruházati gyár dolgozói 4370 egyéni felajánlást tettek e két fontos célkitűzés valóra váltásáért. Az eddig teljesített vállalások alapján bízvást várható, hogy a nyersanyag és az egyéb gyártási költségek összegéből legalább hárommillió koronát, az értékes újítási javaslatok általános gyakorlati hasznosításával pedig 1 200 000 koronát takarítanak meg. A gyári kollektíva túlnyomó többségét képező lányok és asszonyok ezenkívül 50 ezer óra társadalmi munkát is felajánlottak a Z-akció keretében épülő vállalati bölcsőde és óvoda mielőbbi átadásáért, ami ismét sokat segít majd a kisgyermekes anyák helyzetén. -Iy* Az afgán hírügynökség jelentése szerint a fogyasztási szövetkezetek létrehozásáról szóló határozat az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormányának ülésén született, amely Babrak Karmai vezetésével hétfőn tanácskozott Kabulban. A kormány továbbá jóváhagyta a Csehszlovákiával és a Szovjetunióval a közelmúltban aláírt megállapodásokat az Afganisztánnak különböző területeken nyújtandó segítségről. Szovjet vezetik távirata Berlinbe (ČSTK) — Leonyid Brezsnyev ós Alekszej Koszigin tegnap üdvözlő táviratot küldött Erich Honeckernek és Willi Stophnak a német népnek a frsizmus alól történt felszabadításának 35. évfordulója alkalmából. A szovjet vezetők táviratukban hangot adnak azon meggyőződésüknek, hogy a jövőben is tovább erősödnek a proletár internacionalizmus elvei alapján a szovjet—NDK kapcsolatok és a két nép barátsága. BEFEJEZŐDÖTT A KGST VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE (ČSTK) — Moszkvában tegnap a zárójegyzőkönyv aláírásával fejeződött be a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 95. ülése. Az ülésen a Végrehajtó Bizottság tagjai, miniszterelnök- helyettesek vettek részt: Bulgáriát Andrej Lukanuv, Csehszlovákiát Rudolf Rohliček, Magyar- országot Marjai József, Mongóliát Mjatavin Peldzse, az NDK t Gerhard Weiss, Lengyelországot Kazimierz Barcikowski, Romániát Paul Niculescu, a Szovjetuniót Konsztantyin Katusev és Vietnamot Huinh Tan Phat képviselte. Kubai részről a tanácskozáson Miguel Castilla, Kuba állandó KGST-képvíselőjének helyettese képviselte. A tanácskozáson részt vett Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára és az ülés munkáját Rudolf Rohliček, hazánk képviselője a végrehajtó bizottságban vezette. IRÁN Jövő héten várható az új kormány listája IČSTK) — Az egyik iráni lap értesülése szerint az Iszlám Forradalmi Tanács legutóbbi ülésén úgy döntöttek, hogy Ba- niszadr elnök a jövő hét végén jóváhagyás végett Khonieini elé terjeszti az új iráni kormány listáját. Az iráni vallási vezető jóváhagyása után a kormány összetétele az új parlament elé kerül, amely a pénteken megtartandó második parlamenit forduló után alakul meg. Qumban ismeretlen tettesek meggyilkolták Madari ajatollah egyik közeli munkatársát. Mint ismeretes, Madari nem ért egyet az új iráni alkotmánnyal és Qumban az utóbbi hónapokban több összetűzésre került sor hívei és Khomeini pártiak között. Készülnek a takarmány betakarítására Ülésezett az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának termelési bizottsága (Tudósítónktól) — Tegnap Bratislavában az SZSZK Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának termelési bizottsága a járásokból érkezett jelentések és a ikerületi mező- gazdasági igazgatóságok képviselőinek beszámolója alapján értékelte a tavaszi munkák végzésének ütemét. Megállapította, hogy a mezőgazdasági üzemek a tavaszi gabonafélék 95,2, a cukorrépa 98, a szemes kukorica 65, a silókuikorica 24. a hüvelyesek 85, a napraforgó 90 százalékát vetették el, és a burgonya 39 százaléka került a földbe. Peter Vendelín mérnök, a minisztérium termelési osztályának vezetője arrról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a mezőgazdasági üzemek kénytelenek a tervezettnél több szemes kukoricát vetni, mert a tavaszi árpa egyes körzetekben a kedvezőtlen időjárás miatt már nem kerülhetett idejében a földbe. Milan Kováč mérnök a növénytermesztési osztály vezetőjének helyettese arról számolt be, hogy a földművesek szinte mindenütt jól kihasználták az ünnepeket a tavaszi munkák végzésére. A mezőgazdasági üzemek többségében nyújtott vagy két műszakban dolgozlak. Ha továbbra is kedvez az időjárás, pár nap alatt befejezhetik a cukorrépa és a szemes kukorica vetését. Minden szinten tökéletesíteni kell a munka szervezését, és minden napos időt ki kell használni a talajelőkészítési, vetési és növényvédelmi munkákra. Emil Špaldon professzor, a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola tanszékvezető tanára elégedetten állapította meg, hogy elég sűrű a búza, és kevesebb a gombabetegség, mint a múlt év hasonló időszakában. Határjárás közben azonban a többi szakemberrel együtt arra a következtetésre jutottak, hogy nem mindenütt hatottak egyformán a gyomirtó szerek. Ezért jól fel ikell készülni a későbbi gyomirtásra, ehhez a munkához igénybe kell venni a repülőgépeket is. A bizottság intézkedéseiket hagyott jóvá, hogy a közép- szlovákiai kerületben elegendő vetőburgonyát kapjanak a mezőgazdasági üzemek. Ugyanis a tárolt burgonya egy része nem felel meg a minőségi követelményeknek. Intézkedések születtek a takarmányfélék betakarítására is. Nyitrán megrendezik a takarmányok tartósításának napját. Az utóbbival kapcsolatban azonban né- hányan megjegyezték, hogy eddig a járvaszecskázóknak és a takar mán yszá llító kocsi knak még csak a felét javították meg, mert nem volt elegendő alkatrész. Ezen a téren is javulást kell elérni, hogy a takarmányt minden mezőgazdasá- gi üzemben a lehető legjobb minőségben takaríthassák be és megfelelően tárolhassák. I balta) Ünnepélyes alapkőletétel ITudósítónktól) — A bratislavai Klement Gottwald Központi Pionírház, mely az egykori Grassalkovich-palotában működik, néhány év múlva új és korszerű épületbe költözik. Tegnap délután három órakor a IV. városkerületi, festői környezetű Róka-völgyben ünnepélyesen elhelyezték az új központi pionírház épületének alapkövét és a Mélyépítő Vállalat nyitrai (Nitra) üzemének dolgozói megkezdték a munkát. Több ezer pionír vonult ki az ünnepségre. Ladislav Lauko, a központi pionírház igazgatója mondott megnyitó beszédet, majd Michal Zozufák elvtárs, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke, Juraj Busa oktatási miniszter méltatták a pionírokról való gondoskodás jelentőségét, az építendő központi pionírház fontosságát, és aláírták az alapítólevelet. A pionírok városi törzskarának küldöttsége megköszönte szocialista államunk gondoskodását, és megígérte, hogy a pionírok gondos gazdái lesznek az új központi pionírháznak, melynek építése 89,6 millió koronába kerül. Utána több ezer pionír éljenzése kö zepette az alapítólevelet és az alapkövet elhelyezték, felbúg tak a munkagépek, és az épí tők azonnal megkezdték az építést. haj ES® ľríiO V. 8. 2