Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)
1980-05-08 / 108. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁN AK NAPILAPJA 1980. május 8. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXXIJI ÉVFOLYAM 108, szám Ára 50 fillér NEM ELÉG CSAK EGYETÉRTENI Társadalmi fejlődésünk egyik alapvető törvénye Leninnek az az elévülhetetlen tanítása, amely szerint forradalmi elmélet nélkül nincs forradalmi gyakorlat. Ez a megállapítás nem csupán elméleti tétel. Szükségességét és általános érvényét bizonyítja a szocializmus egész eddigi történelme a Nagy Októberi Szocialista Forradalomtól napjainkig, « az első szó* cialista állam megteremtésétől a szocialista világrendszer kialakulásáig. Ue ékesen igazolja a szocializmus lángeszű teoretikusát és megalapozóját pártunk immár hatvanéves és szocialista építésünk 35 esztendős történetének fejlődésmenete is, amelyben pártunk egykori és mai vezetői — a gyakorlatban olykor megnyilvánult átmeneti sikertelenségek ellenére is — eredményesen alkalmazták azt a szorosan kapcsolódó másik lenini következtetést is, hogy az elmélet igazán csak akkor válik anyagi erővé, ba mélyen behatol a tömegek tudatába s mindennapi cselekvésük vezérfonala lesz. Pártunk történetében másokkal együtt, de kimagaslóan és elsősorban Klement Gottwald volt az a pártvezető és államférfi, aki teljes egészében magáévá tette és a gyakorlatban érvényesítette Leninnek a forradalomról szóló elméletét, különösen ami a proletariátus vezető pártja és a tömegek közötti szoros és eleven kapcsolatról szóló téziseit illeti. írásain kívül egész politikai tevékenysége a párt bolsevizálásának és a tömegeknek a szocialista forradalom ügye iránti megnyerésére irányult, amit többek közt az azóta szállóigévé vált emlékezetes mondása olyan tömören $ hitelesen fejez ki: „Arccal a tömegek felél“. Ez a gottwaldi jelszó mindmáig megőrizte aktualitását, érvényességéből semmit sem vesztett, sőt ma még időszerűbb, mint általában egyébkor. Erről győznek meg bennünket a CSKP KH IS. és az SZLKP KB legutóbbi ülésének elnökségi beszámolói, s az azokat követő viták megállapításai is, amelyek ideológiai és politikai nevelő munkánk hatékonyabbá tételét és minőségének fokozását sürgetik. E nagyszabású pártdokumentumuk kontextusából élesen vetül elénk nemcsak ideológiai frontunk mai állapota, hanem az a cselekvésre szólító igény Is, hogy vezérlő eszménket, a marxizmus— leninizmus klasszikusainak örök életű tanait és pártunk jelenlegi politikáját a szocialista emberformálás minden eszközevei s mennél nagyobb hatóerővel juttassuk a tömegek köze. A politikai tömegmunkának, amely különben a pártinunka és a közélet szerves része volt mindig, mostantól kezdve sokkal célravezetőbb formákat, nagyobb arányokat, főleg pedig komplexebb jelleget kell adni, mint ezelőtt tettük. Mégpedig abban a felfogásban, ahogy azt Vasil Bifak elvtárs hangoztatta a CSKP KB 15. ülésén előadott elnökségi beszámolóban: „Ideológiai arcvonalunknak és minden részének jól fel kell készülnie arra, hogy képes legyen érthető módon megmagyarázni, mit várunk el minden egyes dolgozótól, milyen lesz konkrét feladata az irányítás tökéletesített rendszere megteremtésében. Ideológiai munkánk döntő fontosságú feladatainak egyike megmagyarázni a gazdasági fejlődésünk külső és belső feltételeiben bekövetkezett mély változások okait, jellegét és következményeit, megmagyarázni azt, hogy ebből mi következik a nyolcvanas években fejlődésünkre és munkánkra vonatkozóan, hangsúlyt helyezni annak elkerülhetetlenségére, hogy tevékenységünk minden területén növel nünk kell az igényességet és a teljesítményt, és magasabbra kell emelnünk a mércét az eredmények és az emberek értékelésében.44 Magától értetődő, hogy a politikai tömegmunkát nem te kiüthetjük a szóban forgó üléseket követő időszak kampányszerű mozgalmának, hanem hosszú távra szóló, s mindig időszerű feladatnak. Megvalósítási folyamatából ki kell irtanunk minden formalizmust, rutinszerűséget, bürokratikus eljárást, rögtönzéseket és könnyelműséget. Ami pedig dimenzióit illeti, át kell hatnia egész társadalmunkat, s ennek érdekében a kommunistákon kívül be kell kapcsolui ennek az elsőrendű feladatnak a végrehajtásába minden intézményt és lehetséges politikai erőt. Az ideológiai munka és a politikai nevelés — beleértve a politikai tömegmunkát és az agitáció! is — nemcsak a felsőbb pártszervek ügye, hanem mindenkié, akit munkája, világnézeti meggyőződése, politikai elkötelezettsége erre szólít, legyenek azok pártfunkcionáriusok, párttagok, pártoktatási és más politikai előadók, a sajtó, a rádió, a televízió munkatársai, tömegszervezeti vezetők, tudományos, művészeti és művelődésügyi dolgozók, nemzeti bizottsági tisztségviselők, pedagógusok és gazdasági vezetők. E tevékenységük során természetesen előtérbe kell helyezniük a gazdasági propagandát, ez idő szerint mindenekelőtt a népgazdaságunk irányítási rendszerének tökéletesítéséről hozott párt- és kormányhatározat, valamint az erre vonatkozó intézkedések szükségességének megértetését. ÍJe nem kisebb ügy- buzgalommal kell hatniuk az emberek tudatvilágára az ideológiai ók a politikai nevelés más területein sein. Azt pedig talán szükségtelen külön hangsúlyozni, hogy ez a tevékenység rátermett embereket kíván. Olyanokat, akiknek a marxizmus—leninizmus eszméin alapuló szilárd kommunista meggyőződésük van, világnézetilep. kellően érettek és fejlődés- képesek, politikailag tájékozottak, megfelelő élettapasztala tokkal és emberismerettel rendelkeznek. Politikai tömegmunkánk, mint az ideológiai munka és poti tikai nevelés szerves része, csakis így lehet offenzív, k egy ben csakis így válhatik komplex jellegűvé. Egyáltalán csakis ily módon válthatjuk valóra eredményesen a CSKP K1» 15 és az SZLKP KB legutóbbi ülésének határozatait. Mert — min! a CSKP KR Elnökségének beszámolója is nyomatékosan rámutatott — a párttagoktól nem azt várjuk el, hogy passzívan egyetértsenek a központi dokumentumokkal s a pártszervek döntéseivel, hanem hogy aktívan, alkotó módon, kezde- ményeznen és felelősen viszonyuljanak pártunk politikájához, s azt személyes elkötelezettséggel váltsák valóra. M1KÜS SÁNUOR Ostravában az elmúlt 35 év alatt számos új kohó épült, amelyek ma egy év alatt több vasat és acélt termelnek, mint a háború előtti Csehszlovákia valamennyi kohója. A Vítkovicei Vasmű 3. üzeme és a Klement Gottwald Vasmű hajótengelyeket gyárt, ezt a gyárt mányt a világ minden részébe exportálják. Felvételünkön a Hol lundia számára gyártott mintegy 9,5 méter hosszú hajótengely (P. Berger felvétele — CSTKj Gustáv Husák vezetésével csehszlovák párt- és állami küldöttség utazott Belgrádba (CSTKj — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és állami küldöttsége Gustáv Húsúknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének vezetésével tegnap Belgrádba utazott, hogy részt vegyen az elhunyt Joszip Broz Utónak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsé ge elnökének temetésén. A delegáció további tagjai: MiloS Jakes, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára, Bohuslav Chňoupek, a CSKP KB tagja, külügyminiszter, és Old rich Pavlovsky, hazánk jugoszláviai nagykövete. A RuzynSi repülőtéren a kill döttség búcsúztatásán megjelen tek: Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Václav Hű- la. Alois Indra. Antonín Kapek. Josef Kempný és Josef Koróák, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Mikuláš Beiio, Josaf Hainan és Josef Ilavlin, a CSKP KB titkárai, Márie Kabrhelová, a CSKP KB titkárságának tagja és Miroslav Capka, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke. Ott voltak a CSKP KB osztályvezetői, a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettesei és miniszterei, a Szövetségi Gyűlés és a Csehszlovák Nemzeti Front KB képviselői, a csehszlovák néphadsereg tábornoki karának tagjai, valamint más politikai és közéleti személyiségek. Jelen volt Mlodrag Vlahovics. Jugoszlávia csehszlovákiai nagy követe. A csehszlovák himnusz el hangzása után Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársaság! elnök fogadta a prágai helyőr ség csapatzászlóval felsorako zott díszegysége parancsnokának jelentését, majd Martin Dzúr hadseregtábornok, nem zetvédelmi miniszter kíséreté ben ellépett a díszegység előtt. Ezt a díszegység menetelése követte. Üdvözlő távirat (ČSTK) — Gustáv Husák, köztársasági elnök, táviratban fejezte ki jókívánságait Lazar Ko- lisevszkinek abból az alkalomból, hogy a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöki Tanácsa elnökének tiszt* ségébe lépett. Leonyid Brezsnyev fogadta a NOB elnökét Érvényesüljön az olimjriai mozgalom nemes szelleme (CSTK) — Leonyid Brezsnyev,; m SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke tegnap a moszkvai Kremlben fogadta Lord Killanint, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét. A megbeszélések során Leó* nytd Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió következe* tesen teljesíti a nyári olimpiai játékok .megrendezésével kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. és minden erejével arra törekszik, hogy a mostani bo-* nyolult nemzetközi helyzetben érvényesüljön az olimpiai mos- galumnak a jóakaraton és a népek barátságán alapuló nemes szelleme. Leonyid Brezsnyev és Lord Killanln megtárgyalta a nemzet* közi sport- és olimpiai mozgat lomban keletkezett problémákat, A találkozón jelen voltak: Ig-= natyij Novikov, uz 1980. évi olimpiai játékok szervező bi= zottsőgának elnöke, a Szovjet unió miniszterelnök-helyettese* Anatolij Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadó titkára, Vitallj Szmlrnov, az 1980. évi olimpiai játékok szervező bizottságának első elnökhelyettes se és Monique Berllioux, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság irodájának igazgatója. MEGBONTHATATLAN A KÖZÖS HARCBAN SZÜLETETT CSEHSZLOVÁK-SZOVJET BARÁTSÁG (ČSTK) — MOSZKVA — Csehszlovákia felszabadulása - nak 35. évfordulója alkalmából Cestmír Lovétínsky, hazánk moszkvai nagykövete megkoszo rúzta a Lenin-mauzóleumot és az Ismeretlen katona sírját. A csehszlovák képviselők virágot helyeztek el a Kreml falánál, Andrej Grecsko, Ivan Jakubov ÁLLAM ÉS KORMÁNYFŐK RÉSZVÉTELÉVEL MÄ TEMETIK TITO ELNÖKÖT (ČSTKJ — Moszkvából tegnap Belgrádba utazott az a szovjet párt- és állami küldöttség, amely részt vesz Joszip Broz Tito mai temetésén. A küldöttséget Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke vezeti. Tagjai. Andrej Gromiko külügvminisz tér és Nyikolaj Rogyionov, a Szovjetunió belgrádi nagykövete. A vasárnap elhunyt jugoszláv államfő temetésén részt vesz Todor Zsivkov.. a BKP KB első titkára, a Bolgár Államtanács elnöke, Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Erich Ho- necker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Nicolae Ceau- sescu, az RKP főtitkára, román államfő, Dzsambin Batinönh mongol miniszterelnöik, Urho Kekkonen finn államfő, Alessandro Pertini. olasz köztársasági elnök, Rudolf Kirchschläger osztrák elnök, Indira Gandhi indiai kormányfő, Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja, Raymond Barre francia nnni.íz terelnök, Margaret Thatcher brit kormányfő, Waltor Mondale amerikai alelnök és más államok képviselői, valamint Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Csehszlovákia te rülete fölött áthaladva üdvOz lő táviratot küldött Gustáv Hu sáknak, a CSKP KB főtitkáré nak, köztársaságunk elnökének A távirat szövege a következő A testvéri Csehszlovák Szó cialista Köztársaság területe fö lőtt áthaladva forró üdvözlő teinket küldöm Önnek, kedves Husák eivtárs, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és Csehszlovákia nemzeteinek, s kívánok további sok sikert a szocialista Csehszlovákia sokoldalú fejlesztésé hez. szkíj, Andrej Jeremenko, Ivan Koiiyev, Kogyion Malinovszki| és Matvej Szaharov marsall sírjánál. A Csehszlovákia felszabadításában részt vett szovjet katonákra való megemlékezésen több mint 300 Moszkvában élő csehszlovák állampolgár vett részt. A szovjet fővárosban élő csehszlovák állampolgárok ünnepi ülésen emlékeztek meg Csehszlovákia felszabadításának 35. évfordulójáról. Cestmír Lovétínsky, hazánk moszkvai nagykövete kijelentette: a csehszlovák nép már 35 éve békében él és építi hazáját. Csehszlovákia nemzetei sosem ľelejtik ei, hogy ezt a szovjet hadsereg győzelmének köszönhetik, és ezért semmi sem bonthatja meg a közös harcban született csehszlovák—szovjet barátságot. HAVANNA — Csehszlovákia felszabadításának 35. évfordulója alkalmából a kubai forradalmi fegyveres erők minisztériumának székházában ünnepi nagygyűlést tartottak. Az ünnepi beszédet Miloš Voj- ta, hazánk kubai nagykövete és Joel Demenech, a Kubai KP KB tagja, a Kubai Köztársaság Minisztertanácsának alelnöke mondta. Miloš Vojta emlékeztetett azokra a sikerekre, amelyeket Csehszlovákia az elmúlt 35 év alatt ért el. Hangsúlyozta a munkásosztály vezető szerepét és kijelentette hogy a cseh(Folytatás a 3. oldalonI