Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1980-05-27 / 123. szám, kedd

A legnehezebb üzenet KULCSÁR FERENC ÚJ VERSEIRŐL A költő régen túl van a* „avatási szertartáson“, harmad­szor jelentkezik önálló kötet­tel. A harmadik mindig meg­határozó jelentőségű szokott Tenni a költők fejlődésében. Joggal kérhetők számon rajta az eredetiség, az önállóság, művészi igényesség jeded. Kul­csár kötete — Krónikatöredék — már a címével izgalmat kell. A Napkitörésektöl a Krónika- töredékig vezető útban valami rezignációt sejt a figyelmes ol­vasó. Elgyávult vagy csak le­higgadt, megszelídült a költő? Nemrég még a teljességet kí­sértettel Inkább a lírai szub­jektum érlelődése, gazdagodá­sa hozta bölcs belátásról van szó. A költő felismerte önnön korlátait, nem sugározhatja be „fiatal napként“ az egész való­ságot, csak szegmentumokat mondhat magáénak, „krónika- töredék“-nyi üzeneteket küld­het hitelt érdemlően. Egyelőre csak ezt lehet — ahogy versé­ben írja. Nem törekszik köny- nyed, látványos megoldásokra. A felrakodó évek tapasztalatai szerényebbé és óvatosabbá for­málták a költőt. A nyílt levél című, 1970-ből származó versé­vel vezeti be kötetét. Első pillantásra költői alap­élménye és gyakorlata alig vál­tozott. Verseiből a korábbiak­ra is jellemző morális-intellek­tuális igény, meditativ hajlam sugárzik. Közelebb hajolva a közösség gondjait lelkiismere­tesein átélő és vállaló költő hangját halljuk. Kötete jórészt azt a magatartást és felelőssé­get tükrözi, amit elkötelezett­nek szoktunk mondani. Maga is megfogalmazza ezt: „a szó tett, a tett felelősség, a fele­lősség pedig az igaz kimondá­sa...“ Az igaz csak megfelelő szavakkal mondható ki. S ez még a fiatal költőnek nem mindig sikerült. Ilyenkor té­ved a szó- és formakölcsönzés hibájába (Benépesülés, Hétszer hetvenért beszédű, Két szonett stb.), vagy a túlzó népiségbe és archaizálásba (megkovadt, rivám, fejér, megrikojtom stb). Idegen testek ezek versei szö­vetén. Pedig nála fontos sze­repe van a szónak. Költői mód­szere a szó intenzitására épül. Arra a költői gyakorlatra, amely b legtöbbször váratlan szavak és szófűzések dinami­kus sodrában mondja el mon­danivalóit. Ahol megleli a meg­felelő szót, ott felivel a verse. Az Átváltozások, Bújnék a tűz­höz, jegenyéhez, Fölragyog cí­merünk, Milyen szomorú, mi­lyen vers — a legjobb teljesít­ményt Jelentik. A határozott előrelépést mégsem a versek bizonyítják. Teljesen szokatlanul költői gyakorlatunkban próza­verseket (vagy versprózákat?) iktatott be kötete meghatáro­zott helyeire. A legsúlyosabb, a legegyénibb mondanivalót ezekbe sűrítette. Mintha a mo­dern gondolati költészet diva­tos műfaja, a szintézisversek helyett íródtak volna. Mintha a fiatal költő nem bízna a vers­forma általa elérhető lehető­ségeiben, s így véli biztosabb­nak mondanivalói közlését. Árulkodó mozzanat, hogy a verstöménységűvé fogalmazott prózában tudja leginkább elke­rülni gyakori hibáját, az él­mény és gondolat kellő össze- forrottságának hiányát. Ezek a feszes prózák, mint a híd pillérei, támasztják alá — egyenletesen elosztva — a kö­tet által hordozott költői mű eszmeiségét. Minden pillér egy- egy sarkalatos pontja Kulcsár gondola trendszerének. Kitér szinte minden sajátos és fontos problémájára. Az egyetemes magyar kultúra és irodalom, a közép-európaiság, az anyanyel­vi ragaszkodás, a táji szerves­ség és hazaszeretet, a Fábry- örökség, Nagy László elsira- tása, az idő kérledhetetlen mú­lása, a költő kiszakadása a Szerteágazó művészet Edita Černíkavá-Maxonová kiállításáról A dunaszerdahelyi (Dunajs­ká Streda) Csallóközi Múzeum­ban a napokban nyílt meg Edita Cerníková-Maxonová ki­állítása. Munkásságának bemu­tatásával a múzeum a kortárs szlovák képzőművészet érdekes színfoltjával Ismerteti meg a látogatót. A kiállított akvarellek, pasz tellek, domborművek és plasz­tikák a művésznő sokoldalú szerteágazó művészetének leg­újabb terméséből nyújtanak korántsem teljes, de remélhe tői eg kielégítő válogatást. Ahogy az már a bevezető sorokból Is kitűnik, Edita Čer-i níková-Maxonová egyaránt járj tas a festészet és a szobrászai területén is, mindkét megvaló­sítási forma sajátja. Műveinek témája szűk, de megvalósításuk változatos mo­tívumcentrumokra szorítkozik. Motívumai közül kiemelésre ér­demesek a világűr meghódítá­sának „pillanatképei“, de ké­peinek javát az asszonyi sor­sot és a nők érzelmi megnyil­vánulásait is tükröző festmé­nyek és plasztikák adják. Ér­dekes, újszerű elképzeléseket valósit meg akvareli- és pasz- tellsorozataival, amelyek egy motívum, a női fej variálásá­nak felhasználásával születtek. Profilok és fél profil ok, a haj­viselet alakításának dinamiká­ja, a vonal és az összefüggi- színfelületek váltakozása, a fi­nom színárnyalatok alkalmazá­sa ezeket az alkotásait lírai derűvel ruházzák fel, és ha­sonlóságuk mellett is egyedivé, megism étel h e tét lenné teszik. Formabontó technikai meg­oldásai a művésznő állandóan megújuló ötleteiből, képzőmű­vészeti elképzeléseiből táplál­koznak. A merész kompozíció, a derűs vagy néhol meghök­kentő színkombináció, a jó ér­telemben vett dekoratív érzék, a vonal formahatároló tulaj­donságának teljes mértékű ki­használása mind-mind jellem­zője és egyben meghatározója Is Edita Cerníková-Maxonová plasztikáinak, domborműveinek és festményeinek. Monumentális alkotásai ki­tűnnek a térbeli fényhatások­nak a kompozíciót szerves egésszé ötvöző alkotásával, a technikai megoldások és a fel­használt anyagok eddig kevés­bé ismert voltával. Edita Cerníková-Maxonová: Ta­vaszi asszociációk Szerteágazó, több műfajt ma­gában foglaló érdeklődése mel­lett Edita Cerníková-Maxonová m unk ássá gá nak vezérfona la mindmáig változatlan maradt. A kitűzött cél, a mű tartalmi és formai egységének megva­lósítását változatlanul követi. Befejezésül csak annak a re­ményünknek adhatunk kifeje­zést, hogy a művésznő kiállí­tott alkotásai megérdemelt si­kert aratnak a múzeum látoga­tói körében, és új látásmód­jukkal hozzájárulnak az eszté­tikai és képzőművészeti isme­retek további bővítéséhez is. NAGY KORNÉLIA szűkebb hazából, beilleszkedé­se az új környezetbe stb. mind több-kevesebb erővel és hittel kerül bennük megfogalmazás­ra. Nem egyforma erősek ezek a pillérek, némelyik leroskad­na a nagyobb súly alatt, de általában teljesítik feladatukat. Nem annyira a bennük kife­jezett gondolat eredetisége vagy mélysége, inkább a fele­lősség emeli fel őket, s velük együtt a kötetet. A legsikerül­tebbek: A krónikás az időben, A krónikás kiáltásai, A króni­kás siratója stb. Lényegében a bennük kifejezett és megval­lott felelősséget húzza alá szép versciklusa is, A jelkiáltó­jeles ember, melyet Szabó Gyu­la emlékének szentelt. Különö­sen a művészet és művész kül­detésével, feledősségével és tár­sadalmi elvárásaival kapcsola­tos gondolatai érdemednek fi­gyelmet. Kulcsár hite szerint a mű­vészet az emberért van, az ember jobbá levéséért, a tel­jes emberi életért. Viszont művészet nélkül elképzelhetet­len emberhez méltó élet. A költőnek, művésznek pedig vál­lalnia kell a sokszor kilátás­talannak és eredménytelennek tűnő nehéz küzdelmet az em­beri életért, az emberért. Ez viszont bátorság és elhivatott­ság nélkül elképzelhetetlen: Kizúgtak égő napjaid, és . kihűltek az évek, kerengtek emberek, és szállongtak népségek, kipörgetted őket sok csuda napodon, kincsesebb a sorsunk így és nekünk is rokon: bizony, aki bátor világot költeni, bátor bizony páva alakot ölteni, meg virágos formát: ékeset s ormótlant, s torz fintorral kiköpni a sótlant. (A felkiáltójeles ember, 6) Rokonszenves költői prog­ram bontakozik ki a Krónika­töredék verseiből. Kulcsár munkássága összhangban van ikortár9ai (Tóth László, Varga Imre, Mikola Anikó) törekvé­seivel, erényeik és hibáik is rokonok, s igen sok szál — több mint amennyit emlegetni szoktunk — köti őket a mai magyar költészet legfrissebb vo­nulatához. Sok új színt nem ta­lálunk ebben a kötetben, de elmélyül több, korántsem fel­ismert kedvező vonása a fia­tal költőnek. Mint például a hagyományokhoz való föltétien ragaszkodás, költői és népköl­tészet örökségünk alkotó újjá- élése. Nem utánoz a ködtő, amikor József Attila könnyed, játékos dallamába a legegyé­nibb és legsúlyosabb problé­máit öltözteti (A legnehezebb örökség), vagy népi húrokon közli képzőművészeti elragad­tatását (Megközelítések D. I. önarcképéhez). Az igazodás, a példa sugallta eszmei-formai alapállás készteti erre. Nem hibátlan a kötet, a szép és ro­konszenves költői törekvések nem valósulnak meg maradék­talanul, sok redundáns elem zavarja az olvasó illúzióját. A helyenként előforduló erőtlen kifejezések, érzelmi fedezet nélküli felkiáltások, a homály­ba burkolt gondolatlanság, az álpátosz áruló jelei stb. csak kárára lehetnek kötetének Nem emelik színvonalát az öt­letversek sem, ha mégoly frap­pánsak is (Song, Szomorú vers, Ami nem játék stb.) Meg kéne szabadulnia az ilyen fogalma­zásoktól: „A szív piros tintá­jába mártott hattyútoll megfá- rasztja a krónikás kezét..." — tegyük hozzá: a kritikus sze­mét is. A leglaposabbakat ön­magáról mondta a költő, ön­jellemzései közhelyekbe tor­kollnak. Egyik versének rész­lete, önmagát kívánva jellemez­ni, mégis költészetének mai állapotára érvényes jellemzést ad: Már halkan hallható, Bár még vitathatóDe hát ez sem kevés. (Ma d á eh Kön yvkiad ó) SZEBERÉNYI ZOLTÁN ŰJ FILMEK INTERJÚK MAGÁNÜGYEKBEN (szovjet) Az élet retusálatlan teljessé­ge tárul elénk az Interjúk ma­gánügyekben című szovjet— grúz filmben. Hőse egy újság­írónő, akit mama, nagynénik, női riportalanyok vesznek kö­rül — meg egy vetélytársnő. A fotós, aki autóbuszon és gyalog a riporternővel járja a beidegzettségével kifelé figyel, az emberre, akit megszólaltat. Kíváncsi. Az utcán is s a jegy­zetfüzetében lapozva, a zöid- ségüzletben sorban állásnál is, meg akkor is, amikor üde, ön­magában gyönyörködő vetély­társnő jét lesi. S tudja, bogy nem a szakmától fáradt az em­Az újságírónő (Szofika Csiaureli) és a fotós a szovjet-grúz filmben várost, a vidéket, fiatal, kicsit zömök, inkább jópofa, mint jó­képű. Állandóan hülyéskedik és vagánykodik s szerelmes idő­sebb kolléganőjébe, akinek két gyermeke s egy hűtlen férje van. Az asszony egyszer na­gyon boldogtalanul beállít a fiúhoz. A fotós padlásszobájá­ban minden tótágast áll, mert a férfi éppen tapétát cserél, még egy szék sincs kéznél; egyetlen fix pont az asszony rengeteg, életnagyságú fényké­pe. Sok magyarázkodás, se val­lomás; a fiú kerít egy széket és kirohan teát főzni. Mire visszajön, az asszony elalszik a széken. Hiszen láttuk, azzal kezdődött a film, hogy reggel elsőnek kel, mindenkit felköit, aztán megfőz, amit együltében felfal a váratlan vendégsereg. A fiú leteszi a teástálcát, leül a földre és nézi az asszonyt, Besötétedik, mire felriad, az­tán elrohan. A fiú felhúzza a vállát, arcán fancsali, gúnyo- ros vigyor fut végig. S az asszony? Nem különö­sebben szép, sokat látott, kife­jező, mély szeme alatt karikák. Szofiko Csiaureli, a női fősze­rep alakítója a lényeget tudja a szakmáról: hogy az újságíró, ha nő, anyás ösztönével vagy bér. Ahogy az autóbuszban el­engedi magát egy kicsit, ahogy mozsárban töri a csípős papri­kát, miközben a férje bejelenti, hogy beleunt a házasságba, s neki megáll az ütő a kezében, abból megértjük, miért tud mindig másoktól, idegenektől — benne bízó emberektől fel- villanyozódni. S időnként fel­villannak a gyermekkor, a ser­dülőkor lassan bontakozó értel­mű emiékképei: az árvaház, ahonnan a nagynénjei kivették, anyja hazatérésének híre, az­tán az az éjszaka, amikor az anyját elvitték s ő ott ma­radt egyedül a feldúlt szobá­ban. Amikor pedig egyszer megküzd egy helyi kiskirállyal egy falusi iskola érdekében s az idős tanító azt mondja ne­ki: „Maga már egy más nem­zedékhez tartozik, amely nem ismeri a félelmet“ — hirtelen megint felvillan a feldúlt szo­bában döbbent — némán álldo­gáló kislány széttárt karja, tág­ra nyílt szeme. A filmet Lana Gogoberidze rendezte. Ez a harmadik film­je és Ashabadban elnyerte ve­le az össz-szövetségi fesztivál nagydíját. — ym — Taskent! filmfesztivál Taskent vendége három kontinens hetvennégy országá­nak több száz küldötte: az üz­bég főváros hatodszor ad ott­hont nemzetközi filmfesztivál­nak. Az első 1968-as rendezvé­nyen még csak 49 afrikai és ázsiai ország képviseltette ma­gát, de a résztvevők köre az­óta La tin-Am erikával és szám­talan érdeklődővel bővült. Bár a fesztivál 11 napja alatt több mint 200 filmet vetítenek, a rendezvény elsőrendű fontos­ságát mégsem filmművészeti értéke adja. A szervezők és a résztvevők sem titkolják, hogy a fejlődő világ filmgyártása néhány kivételtől eltekintve nem érte még el az élvonalat. Sokkal fontosabb, hogy a fesz­tivál alkalom a népek közötti barátság elmélyítésére. Tas­kent, az Üzbég SZSZK fővárosa tudatosan kínálja ezeket az alkalmakat: több, mint 20 év­vé] ezelőtt Itt rendezték meg az afroázsiai haladó írók kon­ferenciáját. A fesztivál vezéreszméjét, a békéért, a szabadságért, a tár­sadalmi haladásért folyó har­cot fejezi ki sok küldöttség puszta jelenléte és számos do- kumentumfilm. A Palesztinái Felszabadítási Szervezet a pa­lesztin gyermekekről, az ango­laiak az új élet építéséről, a nicaraguaiaik a hazafiak véres küzdelmeiről mutatnak be fil­met. A résztvevők megismer­kedhetnek Srí Lanka függet­lenségének elnyerésével, az af­ganisztáni forradalom történe­tével (ez utóbbi üzbég—afgán koprodukció), vagy a chilei ha­zafias erők titokban forgatott filmjével. (n) 1980. V. 27. Júniusban az idén is megrendezik a nyárt filmszemlét, melynek során 15 ország 20 alkotását láthatják az érdeklődők. A szemlén bemutatják AZ ÓRÁSMESTER NÁSZŰTJA című cseh komédiát is. A képen: jelenet a filmből (Miloslav Mirvald felv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents