Új Szó, 1980. április (33. évfolyam, 78-102. szám)

1980-04-10 / 85. szám, csütörtök

Tegyünk meg mindent az idei terv teljesítéséért RADIKÁLIS MEGOLDÁSRA VAN SZÜKSÉG / Folytatás az 1. oldalrólJ sze r ü, i r ány ításí re n d sze ró t f ö kéletesítő komplex intézkedé­sek áUtak, Radomír Bubeník képviselő elmondta, milyen eredmények születtek a CSKP KB 13. ülésén hozott mezőgaz­daság politikai határozatok megvalósítása terén. Hangoz­tatta az állattenyésztés terén kitűzött feladatok teljesítésé­nek, valamint a takarmányalap gazdaságos felhasználásának fontosságát. Vladimír Vedra képviselő a fiatal nemzedék ne velősével kapcsolatos politikai és szervező munkáról beszélt. Václav Horáček képviselő nép hadseregünk békés, védelmi jel­legéről s a honvédelmi törvény gyakorlati alkalmazásának né­hány tanulságáról szólt. A vita' a délutáni szünet után is folytatódott. A soron levő fel­szólalók v-— Jozef Polák, Véra Vacíkuvá, Margita Kondrčíko- vá, Jozef Škula, OldriSka Mi- kundová, Tomáš Travníöek és Véra Oeidlová — az energia- ellátás és fűtőanyag-szállítás tapasztalataival, a lakásépítési program és a termelőerők te­rületi elhelyezése közti össze­függésekkel, a lakosság áruel­látásának biztosításával, a tör­vényhozói munka elveinek ér­vényesítésével, az életszínvonal növekedése és a munkíi haté­A CSSZSZK SZÖVETSÉGI GYŰLÉSÉNEK NYILATKOZATA /Folytatás az 1. oldalról] a legmagásabbrendű embert juy, mindenkinek a munkához 'való jeya, összhangban egészségi állapotával és képességeivel. Ha­zánk békés fejlődésének elmúlt 35 esztendejében a munkanél­küliség — akár nyílt, akár rejtett formában — ismeretlen foga­lom volt. A dolgozóknak biztosított a munka mennyisége, minő­sége és társadalmi jelentősége szerinti, minden megJciilönbnzte- téstől mentes bérezés, s ehhez hasonlóan joguk a biztonságos munkára, egészségük védelmére, a munka utáni pihenésre és üdülésre, az ingyenes orvosi és kórházi ellátásra. Az egységes Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a munkás­osztály és a többi dolgozó önkéntes szervezete jelentős helyet tölt be szocialista rendszerünkben. A Szövetségi Gyűlés teljes felelősségtudattal megálló pit ja,, liogy a szocialista társadalmi rend biztosítja, a jogrend szavatolja a szakszervezetek döntő fontosságú jogait és szabadság jogart. A CSSZSZK alaptörvényének, az alkotmánynak számos cikke­lye rögzíti a szakszervezetek és a dolgozók jogát a társadalom és az állam életében való sokoldalú és cselekvő részvételre, a véleménynyilvánít ás, a sajtószabadság, a gyülekezési szabad­ság, az utcai felvonulások és manifesztácíók szabad megtartásá­nak, a személyek, a lakások, a levéltitok sérthetetlenségének és a szabad tartózkodásnak /ogat. A CSSZSZK alkotmányának alap­elveit számos további jogszabály konkretizálja. A törvényes jogkör alapján a Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom és szervei társadalmi méretekben, az irányítás minden szintjén, valamennyi ágazatban, az egyes vállalatokban és üze­mekben részt vesznek a népgazdasági tervek kidolgozásában, megvalósításában és teljesítésük ellenőrzésében. Teljes mérték ben biztosított a kollektív szerződések testületi megtárgyalásá­nak és megkötésének joga. A dolgozók érdekeit érintő minden döntő fontosságú kérdésben a szakszervezeti szerveknek joguk­ban áll, hogy a szocialista demokráciával összhangban kifeje- zésre juttassák álláspontjaikat és javaslataikat. A dolgozók lét- és jogbiztonságát érintő számos kérdésben a szakszervezeteknek jogukbqp. áll részt venni a kérdések eldöntésében, és jóváha­gyásuk nélkül a gazdasági vezetés intézkedései jogilag érvény­telenek. Széles körű jogkörrel rendelkeznek a szociális biztosí­tás szférájában is. Az említett intézkedések arról tanúskodnak, hogy az FSZM jogköre és társadalmi befolyása meghaladja azokat az alapvető követelményeket, amelyeket a szakszervezeti jogokkal kapcso­latban a Szakszervezeti Világszövetség általános deklarációja tűzött ki. E széles körű jogok érvényesülését biztosítják a szükséges anyagi feltételek is. Megvalósításukat szavatolja az együttműkö­dés az állami szervekkel. Ezek a szervek tevékenységükben tisz­teletben tartják a szakszervezetek helyzetét, támogatják munkás­ságukat. Ezt lehetővé teszi az is, hogy a szocialista társadalom­ban, hazánkban, ahol a hatalom a széles Nemzeti Frontba tömö­rült dolgozók kezében van, s ahol elismerik a CSKP vezető szerepét, nincsenek kibékíthetetlen ellentétek az állam és a szakszervezetek között. A CSSZSZK szakszervezeti mozgalmának tehát megvan minden jogi, anyagi és más, múlhatatlanul szükséges előfeltétele ahhoz, hogy érvényesüljenek a szakszervezeti fogok általános deklará­ciójának alapelvei. A szakszervezeti jogok biztosításának és továbbfejlesztésének alapvető feltétele a világbéke megőrzése és megszilárdítása. A CSSZSZK Szövetségi Gyűlése ezért kifejezi meggyőződését, hogy az egész világ dolgozóinak igazságos harca, amelynek bé­kés perspektíváit a Szovjetunió, a szocialista közösség és továb­bi békeszerető erők határozzák meg és érvényesítik, pozitív ered- ményekkel jár. Meggyőződése, hogy az egész világ haladó szak- szervezetei fontos szerepet fognak betölteni az imperializmus legreakcíósabb erőinek a békés egymás mellett élés megbontását és a nemzetközi helyzet kiélezését célzó törekvései elleni harc­ban, és aktívan fogják támogatni a nemzetközi feszültség eny­hülését, a leszerelést, c békés egymás mellett élést és együtt­működést szorgalmazó béke javaslatokat. konysága és minősége közti kapcsolattal, a választási prog­ramok teljesítése terén szerzett tapasztalatokkal, valamint a műveltségi szint állandó eme­lésének fontosságával foglal­koztak. A vita utolsó felszólalója — Vladimír Marik képviselő — a szakszervezeti tisztségeket be­töltő képviselők nevében —• ja­vaslatot tett arra, hogy a Szö­vetségi Gyűlés nyilatkozatban fejezze ki egyetértését a Szak- szervezeti Világszövetségnek a szakszervezeti jogok általános deklarációjával. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök zárszava, vala­mint a vitában elhangzott kér­dések megválaszolása után a képviselők egyhangúlag elfoga­dott határozatban fejezték ki egyetértésüket a kormány jelen­tésével, s jóváhagyták a szak- szervezeti jogokról szóló álta­lános deklarációval kapcsolatos nyilatkozatot. A Szövetségi Gyűlés kamarái­nak 15. együttes ülése csütör­tökön folytatja tanácskozását. SOMOGYI MÄTYÄS Algériai küldöttség látogat hazánkba (ČSTK) — Alois- Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyűlés elnökének meghívására a közeli napokban hazankba látogat az Algériai Demokratikus és Népi Köztár­saság hivatalos parlamenti kül­döttsége. A delegációt Rabah Bilat, a Nemzeti Népi Gyűlés elnöke vezeti. A szovjet tengerészek látogatása (ČSTK) — A Vörös Zászló- renddel kitüntetett szovjet fe­kete-tengeri hadiflotta dunai hajóraja parancsnokságának tagjai bratislavai tartózkodásuk harmadik napján a Klement Gottwald Katonai Politikai Aka­démiára látogattak, ahol a pa-v rancsnoki-pedagógiai testület képviselői fogadták őket. Oleg Muravjev első osztályú kapitány, a szovjet hadiflotta dunai hajórajának parancsnoka tegnap az összekötő zászlósha­jó fedélzetén fogadta politikai és közéletünk képviselőit: La­dislav Sádovskýt, az SZLKP KB osztályvezetőjét, František Ma­garát, a Szlovák Nemzeti Ta­nács aielnökét, Július Hanust, a szlovák kormány miniszterel­nök-helyettesét, Ladislav Marti­néket, Bratislava lőpolgármes- ’ terét, továbbá Ján Králikot, a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnökét, Pe­ter Dudást, az Antifasiszta Har­cosok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottsága ügyvezető aielnökét és több más személyi­séget. Vagyim Sztyepanov,- a Szov­jetunió bratislavai főkonzulja tegnap fogadta a szovjet ten­gerészeket. A találkozón részt vett Jurij Cselpanov vezérőr­nagy, a Szovjetunió csehszlová­kiai katonai és légügyi attasé­ja, valamint a konzuláris hiva­talok dolgozói. Hasznosítani minden munkára alkalmas érát Ülésezett a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium termelési bizottsága (Tudósítónktól J — Tegnap Bratislavában a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium termelési bizottsága a kerüle­tekből és járásokból beérkezett jelentések, valamint a termelé­si-gazdasági egységek képvise­lőinek beszámolói alapján meg­állapította, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt továbbra is las­sú a tavaszi munkák üteme. A mezőgazdasági üzemek az árpa 50,3, a mák 45,1, a cukorrépa 16,6, a hüvelyesek 34,8 száza­lékát vetették el. A múlt év hasonló Időszakához viszonyít­va a lemaradás 20—30 száza­lékos. Jozef Mudroch mérnök, a nö­vénytermesztési osztály vezető­je beszámolójában megemlítet­te, hogy a mezőgazdasági üze­mekben tökéletesítik a munka szervezését, jó feltételeket te­remtenek a munkára alkalmas idő maximális kihasználására. Ügyelnek arra is, hogy a mák ne kerüljön túl nedves földbe. A kerületi mezőgazdasági igazgatóságok vezetőinek be­számolói szerint az őszi gabo­nafélék általában fejlettebbek, mint a múlt év hasonló idősza­kában. Emil Spaldon profesz- szor, a Nyitrai (Nitra) Mező- gazdasági Főiskola tanszékve­zető tanára azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes körzetekben ritkítani kellene a túl sűrű búzát és fel kell ké­szülni a növényvédelmi mun­kákra is, mert a gomba- és gyö­kérbetegségek már több kör­zetben elterjedtek. Az esős időjárás következté­ben mindhárom kerületben elég nagy területet öntöttek el a folyók, és a talajvíz is fel­tört. A bizottság ülésén részt vevő szakemberek — tekintettel a helyzet komolyságára — java­solták, hogy az éghajlati és ta­lajviszonyok figyelembevételé­vel kell meghatározni, meddig vethető még az árpa és a mák, valamint meddig ültethető a korai burgonya. Az elmúlt évek­ben ugyanis számos mezőgaz­dasági üzemben a későn vetett árpa bő termést adott, és az előcsíráztatott korai burgonya hektárhozama is kielégítő volt. (balla) A Biztonsági Tanács vitája c palesztin kérdésről (ČSTK) — Az ENSZ Bizton­sági Tanácsa felújította a vi­tát a palesztin nép jogairól. Oleg Trojanovszkij, a Szovjet­unió állandó ENSZ-képviselője beszédében megállapította, bogy a palesztin probléma a béke és a biztonság érdekében azonnali radikális megoldást követel. Rámutatott, hogy ez csak ak­kor valósítható meg, ha Izrael * kivonul a megszállt arab terü­letekről, lehetővé válik a pa­lesztin állam létrehozása és szavatolják a térség valameny- nyi államának biztonságát. A palesztin népnek lehetőségei kell nyújtani ahhoz, hogy a Kivr zel-Keletről folyó minden táp* gyaláson részt vehessen. A szovjet ENSZ képviselő el* ítélte Izraelt, mert már évek óta szabotálja az EJMSZ-hatá* rozatokat, és semmibe sem ve?* szi a nemzetközi jogot. Bírálta azokat az országokat is, ame-: lyek támadófegyverek szállító* sával támogatják Izraelt. Tel Aviv politikáját Bahrein, Marokkó, Banglades, az NDK és Vietnam képviselője is elítélte. SALVADOR A FEGYVERES PARTIZÁNHARC ÜJ SZAKASZA (ČSTK) — A Farabund Marti Népi Felszabadítási Front (FLP) nevű salvadori baloldali szer­vezet az elmúlt napokban né­hány sikeres fegyveres akciót hajtott végre rendőrségi és ka­tonai objektumok ellen, közölte az FLP sajtóosztályának nyilat­kozata. A legsikeresebb akció a fővárostól 70 kilométerre északra fekvő Cancasque város­ika elfoglalása. A tűzpárbaj so­rán 5 rendőrt és az Orden fél­katonai fasiszta szervezet két tagját megölték. A dokumen­tum azt is közli, hogy a kato­nai polgári junta katonai és rendőri egységei főleg az or­szág északi részében fokozzák a megtorló akciókat a lakosság ellen. San Miguel városban megöltek a salvadori baloldali mozgalomhoz tartozó két kő** zépis'kolást. Az FLP képviselője Mexikó^ városban tartott sajtókonfereni» ciáján közölte, hogy a salvadi«*« ri partizánszervezetek meg* kezdték a fegyveres harc úf szakaszát. így reagálnak a jun­ta megtorlásaira, amelyek főleg Romero érsek meggyilkolása, után fokozódtak. Sajtókonferen*, ciáján arra is emlékeztetett, hogy az USA kormánya a leg­korszerűbb fegyvereikkel és ka­tonai tanácsadókkal látja el a salvadori hadsereget, és jelen­tős anyagi támogatással igyek­szik hatalmon tartani a népelle­nes katonai polgári junját. Menteni a menthetőt (ČSTK) — Carter amerikai elnök Washingtonban fogadta Szadat egyiptomi elnököt. A csúcstalálkozón az úgynevezett palesztin autonómiáról folyta­tott egyiptomi—izraeli tárgya­lásoknak a holtpontról való ki- mozdításával foglalkoztak. A találkozóról nem adtak ki sem­milyen jelentést. Washingtoni politikai források figyelmeztet­nek arra, hogy sem a Carter— Szadat találkozótól, sem az egy hét múlva esedékes Carter—Be­gin találkozótól nem lehet vár­ni semmi alapvetőt az autonó­mia ügyének előmozdítása szempontjából. Legfeljebb egy keretmegállapodás születhet a május 26-a utáni tárgyalások­ra, habár ez volt az az időpont, amikorra végérvényesen meg kellett volna állapodni a „pn^ lesztin autonómia“ tervében. Szadat elnök csakhogy meg* mentse a kudarctól az ameri-, kai—egyiptomi—izraeli autonó­miatervet, hajlandó megismétel« ni „történelmi“ útját JeruzsáW lembe. Ha jelenlegi tárgya Iá* sai Carter elnökkel nem hoz-* nak eredményt, Szadat arra kérné az izraeli vezetőket, hogy mégis csak engedjenek hajthatatlan álláspontjukból. A2 A1 Ahram napilap tegnapi szá- ma szerint Szadat már két hét­tel ezelőtt úgy döntött, hogy megismétli „sikerét“, ismét be­szédet mond az izraeli knesz-^ szetben. Külföldi megfigyelők azonban kételkednek az esetle­ges újabb egyiptomi kezdetnéd nyezés sikerében. k FEHÉR HÁZ DÖNTÉSE ZSÁKUTCÁBA JUTTATHATJA A TÜSZÜGYET (Folytatás az 1. oldalról) rejt magában. Emlékeztetett arra, hogy Nyugal-Eiirópa függ az iráni olajtól. Úgy véleke­dett, a Fehér Ház szankciói arra készlelik Iránt, hogy ne támaszkodjon másokra. A diákok, akik tavaly no­vember 4-e óta az USA tehe- ráni nagykövetségének épüle­tében fogva tartanak egy cso­port amerikait, tegnap megfe­nyegették az Egyesült Államok kormányát, hogy megölik az összes túszt, ha az Egyesült Államok bármilyen katonai ak­ciót hajt végre Irán ellen. Mint a hírügynökségi jelentés közli, a diákok szerint ilyen esetben a túszok haláláért *az Egyesült Államok kormányát terhelné a felelősség. Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kär New Yorkban aggodalmát fejezte ki az amerikai—iráni viszony legutóbbi fejleményei­vel kapcsolatban. Kijelentette, hogy ennek ellenére folytatja az erőfeszítéseket a válság röviden ★ Stanislav Svoboda cseh­szlovák külügyminiszter-helyet­tes tegnap fogadta Cesaro Ro­mano Gonzálezt, az Ecuadori Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét, aki a közeljövő­ben adja át megbízólevelét. ★ Ichiro Yoshioka, Japán új csehszlovákiai nagykövete teg­nap megérkezett Prágába. A re­pülőtéren az új nagykövetet josef I-Iroch, a Külügyminisz­térium diplomáciai protokoll­főnökének helyettese fogadta. ★ A Madagaszkárt Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének háromtagú küldöttsége Désiré Ralambotahin elnök vezetésé­vel tegnap befejezte csehszlo­vákiai látogatását. megoldása és az amerikai tú­szok szabadon bocsátása érde­kében. Az UPI hírügynökség szerint az amerikai kormány nemzet­közi kampányba kezdett, mely­nek célja, hogy gazdaságilag, politikailag és erkölcsileg el­szigetelje Iránt. Washingtoni hivatalos személyiségek azon­ban elismerték, hogy az Egye­sült Államoknak nem lesz könnyű rávenni nyugati szö­vetségeseit a csatlakozásra az Irán elleni amerikai szank­ciókhoz. Nyugat-Európa és Ja­pán nagyon is függ az iráni olajtól. Hoddig Carter, az USA külügyminisztériumának szóvi vője beismerte, hogy a többi nyugati ország együttműködé­se nélkül nem nagyon lesz hatásos az Iránra gyakorolt amerikai nyomás. Habár Cyrus Vance amerikai külügyminisz­ter azt állította, hogy az USA szövetségeseinek előzetes rea­gálásai kedvezőek ugyan, egy országot sem nevezett meg. Zambia a BT összehívását kéri (ČSTK) — Zambia a Bizton­sági Tanács mielőbbi összehí­vását követelte, hogy az ENSZ hatékony intézkedéseket foga­natosítson, amelyek a pretoriai rezsimet a Zambia elleni ag­resszív akciók megállítására kényszerítenék. Zambia állandó ENSZ-képvi­selője a Biztonsági Tanács el­nökéhez intézett levelében hangsúlyozza, hogy a Dél-afri- kai Köztársaság az év eleje óta fokozta agresszív támadásait Zambia ellen. A dél-afrikai ka­tonák nemegyszer átlépték Zambia határát, s a fajüldözők hadirepülőgépei naponta meg sértik Zambia légiterét. 1980. ÍV. 10. Szadat hajlandó ismét Jeruzsálembe zarándokolni

Next

/
Thumbnails
Contents