Új Szó, 1980. április (33. évfolyam, 78-102. szám)
1980-04-28 / 100. szám, hétfő
Monttal o (elevenségről O f rvendetes gyarapodásról f szólhatok: a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának szervezésében újabb kétéves tanfolyam kezdődött márciusban a gyermek színjátszócsoportok és irodalmi színpadok rendezőinek részére. Ezzel akár be is fejezhetném a dolgot, s ahogy az szakmai körökben szokás, elégedetten továbbmehetnék. Több okból azonban: maradok a témánál. Az utóbbi időben néhányszor — bevallom: véletlenszerűen — olvastam nemzetiségi sajtónkban olyan írásokat, amelyek nyomán önvizsgálatot folytattam. Nem mintha teljesen igazat adtam volna az önmaguk munkáját — hibáikat, tévedéseiket elhallgatva — védelmező szerzőknek, akik feltehetőleg hivatalból, a tévedés lehetőségét kizárva ostorozták az újságírókat, mondván: tájékozatlanok, nem veszik figyelembe a realitásokat, a véges költségvetést, a tanfolyamok, s fesztiválok szervezése körüli tengernyi munkát, erőfeszítést, a leküzdhetetlen helyi akadályokat Tehát meditáltam. Valóban tájékozatlanok lennénk? Valóban csak a nagyot-monda- ni-akarás, a feltűnni-vágyás munkálna bennünk, amikor arról írunk, hogy egy-egy fesztivál résztvevőinek szállásán nincs (meleg) víz, bonyodalmak voltak az elszállásolással stb? Arra a megállapításra jutottam, nevezzék a bírálatot és a bírálót akárhogyan ts, ha tárgya valóságos, égető, ráadásul körültekintőbb munkával eltávolítható akadályt tesz szóvá, akkor mindent vállalok. Az igazságról mindig tájékozottnak tudom majd magamat. Most Is, az Induló tanfolyam jövőjét féltve, célját vigyázva foglalkozom az első összejövetel tanulságaival. Iskolaigazgatók pecsétes leveleivel érkeztek a résztvevő pedagógusok. így előreláthatólag kevés lesz a hiányzó. Az érdeklődők száma olyan nagy, hogy az előre betervezett harminc fős létszámba alig férnek bele. Végül is ez így van Jól. Az már kevésbé nyugtázható ilyen megelégedéssel, hogy a résztvevők az első előadások végén nem kapták kézhez a tanfolyam tématervét. Látszólag ezért a tanfolyam vezetője a felelős, de ha körüljárjuk a problémát, mást állapíthatunk meg. Gyermek színjátszócsoportok és irodalmi színpadok rendezőinek továbbképzése a cél. A résztvevők mindegyike peda* Amikor ők léptek színre, és megkezdték a játékot, és mondták frissen a versbe szedett, kacagtató nyelvi fordulatokban is bővelkedő szövegeket, mintha üde szellők suhantak volna át a szőgyéni (Svodín) művelődési ház színháztermén. Degőgus, »gy részük kisebb na- gyobb rendezői gyakorlattal rendelkezik. A Népművelési Intézet más tanfolyamaitól eltérően homogén csoportot alkotnak. Műveltségi szintjük körülbelül azonos, érdeklődésük, törekvéseik, körülményeik ugyanúgy. Ezek a tények természetükből eredően a csoport minden egyes tagjánál megteremtették az igényt a magasabb szintű elméleti és gyakorlati ismeretszerzés iránt. Mivel tudvalevő, hogy e két szálon futó oktatást a színház- művészeti főiskolák rendezői szakán sem lehet szétválasztani, nem szabad ezt megtenni egy két évig tartó tanfolyamon sem. S itt jelentkeznek azok a gondok, amelyekre már az előbb Is utaltam. Nyelvileg eleve meghatározott, magyar nemzetiségű a csoport. Elengedhetetlen tehát, ben alakult, éveken keresztül Juhász Mária tanítónő volt a vezetője és rendezője, aki hetvenkilenctől a Magyar Területi Színházban dolgozik, azzal a szeretettel, amely régóta él benne a színművészet iránt. Talán nem tévedek, amikor azt hatatlan feladat elé a tanfolyam vezetője, hiszen a tanfolyam céljainak elérését leginkább segítő magyarországi szakembereket a Népművelési Intézet tanfolyamaira nem lehet meghívni. Indoklás nincs. Csupán az újságíró „tájékozatlan“ megjegyzései. Először is a CSKP KB 15. ülésén elhangzott jelentés tartalmára utalok, amely többek között az ideológiai nevelő munka ma, valamint a jövőben érvényes elméleti és gyakorlati útmutatásait tartalmazza. Ebben többek között szó van az iskolai nevelésről, a gyerekek szabadidejének értelmes, a szocialista ember nevelését szolgáló kitöltéséről. S ha nem tévedek, a tanfolyam közvetve ezt szolgálná. Ebben a dokumentumban olvashatjuk: „ ... a szocializmus világa ... megalapozta az új erkölcsöt, tóm ebben az előadásban. Örömmel tölt el, hogy Juhász Mária távozásával nem szakadt meg a folytonosság, és hogy ismét ennyi fiút láttunk egyszerre a színpadon, mert ugye a lányok, köztudottan, szívesebbén vállalkoznak szerepekre, közülük többen is álmodoznak színészi pályáról, mint a fiúk közül. Jankulár István, Szeifert Béla, Kovács Dániel, Pralovszky László, Izsák József, Berta Teréz, Kanyicska Tibor és társaik, akiktől elnézést kérek, hogy nem említem őket név szerint, bizonyára olyan kedvvel játszanak, mint amilyen kedvvel játszottak Juhász Mária Idejében az akkor szereplők, akik időközben elhagyták az iskolát, a közös játékból Is fakadó élményekkel a szívükben. Az V. Dunamenti Tavasz gyermekfesztiválig még sok víz lefolyik a Dunán, tehát nemcsak az előadás csiszolására van még idő, hanem arra is, hogy az Arany Sassal más Iskolákba is ellátogassanak a kürti tanulók, talán kedvet is csinálván többeknek ehhez a mással pótolhatatlan tevékenységhez. —bor • ĺ usarnap este van, a té- jjyr vében Balázs Samu disku- ™ rál Tolnay Klárival, aki pár perccel előbb babafe/et festegetett, de a két színész hiába alakit ragyogóan, nem tudok figyelni rájuk, minduntalan a kicsavart babajej jelenik meg előttem, hozzá a babatest, fejetlenül, ami nem véletlen, hiszen a mai vasárnapi délután veszettül fejetlen volt, olyannyira az, hogy most remegve s magunkat féltőn bütykölöm az írógépet, mert tanulságként el kell mondanom ezt a fejetlenséget, ami azzal kezdődött, hogy e csallóközi járási város színjátszócsoportja órákat várt a teherautóra, amivel a díszleteket szállították volna egy tízvalahány kilométerre fekvő községbe, de a te- herautó nem érkezett meg, pedig X, a szövetkezeti elnök megígérte, hogy itt lesz, és Y, akit hadd nevezzek felelős szervezőnek, el is hitte neki, de miért is ne hitte volna el neki, hiszen X, a szövetkezeti elnök valószínűleg kiadta a parancsot, hogy a teherautó este hat órakor legyen a művelődési ház előtt, ahol vártak rá a technikusok és az amatőr színészek, akik talán nem csupán a ma esti tv-filmről maradtak le a színjátszásba vetett hitüktől indítotton, csakhogy a teherautó sofőrjével valószínűleg történt valami, és nem jött helyettes másvalaki, nyilvánvalóan a valószínűleg kiadott parancsot nem ellenőrizte senki, mellékes kérdés volt tehát a kölcsönígért teherautó, amiért talán fizetni sem kellett volna a színjátszócsoportnak, mert, ugyebár, a szövetkezet támogatja a szocialista kultúrát, csakhogy az, hogy ingyen adja a teherautóját, még nem jogosítja fel öt arra, hogy az a teherautó, vagy egy másik teherautó ne jelenjék meg az ígért időpontra, tudniillik a színháznak megvan a maga szervezői eszköztára, amelyben többek között megtalálható a plakát is, ami értesít arról, mi a darab címe, kik játsz- szák, hol és hány órakor kezdődik az előadás, és ez a szervezői eszköztár nem szereti lejáratni magát, ahogy a közönségszervező sem, aki, mint két órával ezelőtt, úgy háromnegyed nyolckor megtudtam, kiválóan végezte a tizenvalahány kilométerre fekvő művelődési ház fiatal, ambiciózus igazgatója, Z személyében a feladatát, hiszen nem csupán a saját falujából, de távolabbi községből is szervezett nézőket, akik kü- lönbusszal meg is érkeztek, csakhogy azonnal fordulhattak vissza, mert az X szövetkezeti elnök megígérte teherautó háromnegyed nyolcra sem érkezett meg a járási városka művelődési házához, ahol azonban sajnálatra méltóan to pörgött Y, a felelős szervező, s nekem, ml tagadás, volt egy gyenge pillanatom, amikor még megszántam is őt azért az emberi esendőségért, ami bennem is megvan, s ami a színjátszócsoport valamennyi tagjában a cserbenhagyottság érzéseként áradt szét, de miután Y arra kért, ha telefonálok Z-nek, a tizenvalahány kilométerre fekvő művelődési ház fiatal igazgatójának, akkor ne azt mondjam, hogy nem érkezett meg a teherautó, hanem azt, hogy az egyik színész megbetegedett, vagyis arra kért, hogy hazudjak, ez megbénított, s csak dadogni tudtam, nem értettem, miért nem lehet az igazat közölni azokkal, akik bizalommal voltak a színjátszócsoport iránt, s vasárnap este elindultak a színházba, miért kellett volna hazudnom Z-nek, miért, most sem értem, hiszen ha valaki nem állta a szavát, akkor meg kell nevezni azt a valakit, vagy hiába szólunk erről vezércikkekben, plénumokon, szemináriumokon, mindenütt beszélünk erről, és mégsem mondjuk az igazat, netálántán azért nem, mert meg kell térítenie valakinek az eladott jegyek árát, a közönségszervezésbe fektetett munka bérét, a már említett különbuszt s azt is, amivel a színjátszócsoport tagjai utaztak volna az előadásra, nem szólva arról a megfizethetetlen kárról, ami a csoport tagjait érte, hiszen egy járásban futótűzként terjedhet: ígérgetik csak, hogy jönnek, szerződéseket írnak alá, de teherautót már nem tudnak szerezni, magyarán, fejetlenek ők, fejetlenek és kész, nem érdemes szóba állni velük, kockázatos, s bár másként, de ezt fogalmazta meg néhány perccel ezelőtt Z, a tizenvalahány kilométerre fekvő művelődési ház fiatal igazgatója is, akivel tiszta szívemből együttéreztem, amikor kifejtette, hogy a legközelebbi előadásra nagyítóval keresheti, mágnessel húzhatja be a nézőtérre az embereket, mégsem lesz telt ház, s veresége már-már szánalmassá tette, akár engem a tehetetlenség, s bizonyára végső elkeseredésében fejetlenül mondta, olyan „reklámot" biztosít e színjátszócsoportnak, hogy ezentúl sehol nem fogadják öt a kollégát, végső elkeseredésében és meggondolatlanul mondta ezt, hiszen a telefonbeszélgetésből ki kellett volna éreznie, hogy nem a csoport tagjai a hibásak, ők játszani akartak, szerettek volna, de a bűvös gépezet meghibásodott, vagyis valaki fejetlen volt, ami bizonyára igy vagy úgy, de meg lesz magyarázva, maximum egy dorgálással el lesz simítva, végül is, nem nagy ügy, pedig valameny- nyien tudatosíthatnánk, hogy most is, mint annyiszor gazdasági és kulturális életünkben, az ellenőrizhetetlenül hagyott utasítás, a következetlen számonkérés a ludas, holott a következetes. ellenőrzés elengedhetetlen, s hogy ezt elmondjam, újra tárcsáztam Z-t, a fiatal., ambiciózus igazgatót, akt vereségében ellenpropagandával rémisztgette a c oortot, újra tárcsáztam a számat, hogy megmondjam neki, nem ez az igazi elégtétel, hanem... de mindig másvalaki jelentkezett, majd a nulla hetet tárcsáztam, utána hat számjegyet, hogy mindezt elmondhassam fővárosban élő barátnőmnek, akivel egyben a holnapi szolgálati utunkat is szerettem volna megbeszélni, de ott is mindig másvalaki jelentkezett, s amikor már harmadszor vette föl Cvikla nevű polgártásunk a kagylót, dühében elmagyarázta, miként lehet időlegesen megszabadulni a telefonhálózat e kórjától, s én, persze, szót fogadtam neki, ami abból állt, hogy a nulla hét után más telefonszámot kellett kitárcsáznom, nem azt, amit eddig, de már a negyedik számjegy után vijjogni kezdett a hallgatókészülék, valahogy így: íúá, íúá, lúá, de türelmes maradtam, újratárcsáztam a barátnőm számát, aki végre bejelentkezett, s én mi mással kezdtem volna, mint a telefonkezelők szidalmazásával, hiszen ha egyszer fölemelték azaz módosították a beszélgetések árát, akkor legyen szíves a drága posta, dolgoztasson precíz gépekkel, amelyek nem tévednek annyit az ügyfél zsebére, mert ugyebár, ha valaki következetlen a reá bízott szolgáltatások teljesítésében, akkor fejetlennek is minősíthető, s felháborodásomat oly szavak kíséretében ecseteltem a barátnőm fülébe, amelyek nem tűrik a nyomdafestéket, majd hozzáfűztem, ha ily felelőtlen a telefonszolgáltatás, akkor föl kell cserélni egy jobbal, s azokat, akik így dolgoznak, ugyancsak ki kell cserélni, mert nem szocialista módon dolgoznak és élnek, ellenkezőleg, megengedhetetlen módon szedik ki az ember zsebéből a pénzt, de mindezt persze fejetlenül mondtam, mintegy önmagommal bizonyítva, hogy a fejetlenség ragályos, amit tovább bizonyított Q, n telefonoskisasszony, aki nyilvánvalóan belefülelt a készülékembe, mert amikor őket szidtam, kikapcsolt a világ telefonhálózatából, de most, éjjel tizenegykor, e lávaként feltörő egyetlen mondat utolsó szavainak leírása előtt fölemeltem a kagylót, s megnyugvással hallottam, már nem süketnéma, visszakapcsoltattam a világ telefonhálózatába, ami ékesen bizonyítja,. nem csupán én, de Q, a telefonkisasszony is ráébredt arra, hogy kikapcsolt készülékemmel nem keres a posta, avagy, hogy a fejetlenség haszontalan dolog, hiszen egymásnak ártunk vpIp. SZlGfc.il LÁöZLU A kürti Arany Sas rültünk, jól szórakoztunk mi, felnőttek is, nem csupán a helybeli gyerekek, akik ugyancsak élénk figyelemmel kísérték Arany Sas történetét a Kürti (Strekov) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulóinak előadásában. Különösen a keretjáték, az „indiánosdi“, sikerült kitűnőre, kevésbé volt lendületes a „királyok kora", amelybe álmában kerül az „indián főnök“, hogy aztán csodálatos kalandozások végén, „lefejezésének" pillanatában fölébredjen és levonja álombéli útjának egyik legfontosabb tanulságát: tanulni érdemes, tanulni kell, különben könnyein veszélybe kerül az ember. A kürti csoport hetvennégymondom, hogy hagyományt teremtett ő a kürti iskolában, több sikeres előadást rendezett — nemcsak a szereplő gyerekek örömére, hanem sok-sok gyermekére, a Dunamenti Tavaszon is. A csoport mostani vezetője, a tavaly érettségizett Izsák Ferenc az ő tanítványa volt, tanítványa az osztályban, tanítványa a színpadon. És hogy nem is akármilyen — bizonyítja Kónya József Arany Sas című gyermekdarabjának ez a mostani előadása. Nem tudom mennyit segítettek Izsák Ferencnek és a szereplőknek a pedagógusok vagy mások, én mindenesetre egy nagyobb közösség, az Iskola közössége munkájának eredményét is IáEgy tanfolyam kérdőjelekkel hogy előadókat először hazai magyar szakembereink között keressünk. Nos, Itt be kell vallanunk, mivel gyermekszínjátszásról van szó, ez aligha sikerül. A csehszlovákiai magyar hivatásos felnőtt színjátszásban sikerrel dolgozó szakemberek aligha tudnak majd érdemlegeset mondani a többségükben sokéves pedagógiai gyakorlattal rendelkező embereknek. Hangsúlyozom: nem színháztörténeti és színházelméleti „mi micsodára“ gondolok. Ezt bizonyára színvonalasan elmagyarázzák majd a hallgatóknak, ha eljön az ideje. Évek óta folyik a vita a gyermekeknek szánt, felnőttekkel játszatott színházról, valamint a gyermekek lelki prediszpozíciójára építő, szerepjátszó, kreatív és a felnőttek színházának hagyományait átvevő, annak stílusát utánzó gyermekszínjátszás hívei között. Ezért is születtek csak részeredmények, elszórtan megjelenő tanulmányok. Nincs egy átfogó, minden szempontot, irányzatot felvázoló könyv. A lehetséges utak megmutatása volna a cél. Annál is inkább, mivel a két év nagyon rövid idő és az elméleti dolgokat háziolvasmányként is kötelezővé lehet tenni. Ebben a témakörben pedig elmélyült gyakorlati munkát folytató hazai magyar szakember nincs. Igaz, nagyszerű szlovák és cseh gyermekegyüttesek dolgoznak, amelyeknek rendezőit is meghívják majd egy-egy előadásra. De, amint azt már előbb is említettem, az anyanyelvi kultúra és gondolkodás, valamint a kreativitás fejlesztése a cél. Ehhez pedig fontos, hogy a rendezők munkanyelvét beszélő, a témában és a szakterületen otthonosan mozgó előadókat hívjanak meg. Ezért kerül időnként megoldaz emberek és a népek közti kapcsolatok új alapelveit, az egyenlőségnek, kölcsönös tiszteletben tartásnak, segítség- nyújtásnak és az elvtársi együttműködésnek alapelveit. A testvéri szocialista országok között szilárdulnak a megbonthatatlan kapcsolatok, fejlődik az egyes országok és az egész közösség gazdasági, valamint társadalmi fellendülését meggyorsító sokoldalú együttműködés“. Akik ezt figyelmen kívül hagyják, aligha végzik felelősséggel munkájukat. Információim szerint a Népművelési Intézetnek sokszor deklarált és még többször dicsért kapcsolatai vannak az intézmény magyarországi megfelelőjével. Ennek ellenére érthetetlen, hogy a tömeges kiadványcseréket (akár árusítással is) mind a mai napig nem tudták megoldani. Még érthetetlenebb, hogy az előadók cseréjét sem. Viszont a csere kérdését a nemzetiségi tanfolyamok esetében az eddigieknél sokkal rugalmasabban kellene kezelniük, nem az oly jól ismert „ahány fő oda, annyi fő ide“ alapon. Feltételezéseim szerint ez nem is annyira anyagi kérdés, mint inkább emberi felelősségtudat, elhivatottság és társadalmi elkötelezettség kérdése. Abban, hogy egy-egy fesztivál zsűrijében dolgoznak magyarországi szakemberek, csoportokat küldünk vendég- szereplésre, nem merülhet ki az együttműködés. Egy véges költségvetési kerethez szabott tanfolyamot maximálisan kell kihasználni, úgy, hogy a nem kis költséggel összehívott és elszállásolt hallgatók a lehető legmagasabb szintű, szakmailag a legmeg- alapozottabb előadásokat hallják. S ez nem mond ellent társadalmi törekvéseinknek, sőt segíti megvalósulásukat. DÜSZA ISTVÁN
