Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-14 / 63. szám, péntek

ALÁÍRTÁK A HOSSZÚ TÁVÚ CSEHSZLOVÁK—SZOVJET GYÁRTÁSSZAKOSÍTÁSI ÉS KOOPERÁCIÓS PROGRAMOT NICARAGUAI párt- és kor­mányküldöttség tesz hivatalos, baráti látogatást Moszkvában március második felében az SZKP KB és a szovjet kormány meghívására. USZTYINOV marsall, szovjet honvédelmi miniszter fogadta a moszkvai látogatáson tartózko­dó Addisz Tedlát, az etióp ideig­lenes katonai kormányzótanács tagját, a központi tervezési ta­nács alelnökét. RÖMÄBAN tegnap megkezdő­dött az Olasz Kommunista Párt kétnapos plenáris ülése, melyen a kormányválsággal fenyegető feszült olasz belpolitikai hely­zetet és időszerű nemzetközi kérdéseket vitatják meg. ULÁNBÁTORBAN közzétették a mongol népi forradalom 60. évfordulójára vonatkozó párt- határozatot, amely leszögezi, hogy 1981. július 11-e a mar­xizmus—leninizmus és a prole­tár internacionalizmus halhatat­lan eszméinek ünnepe lesz. NYERERE tanzániai elnök be­fejezte ausztriai látogatását. Bécsben Kirchschäger szövetsé­gi elnökkel és Kreisky kancel­lárral tárgyalt, valamint építő­ipari anyagokat gyártó beren­dezések szállításáról Irt alá megállapodást. LORD CARRINGTON brit kül­ügyminiszter bukaresti látogatá­sa során tárgyal Ceausescu ál­lamfővel. EDMUND BROWN, a demok­rata párt egyik lehetséges el­nökjelöltje, kaliforniai kor­mányzó élesen bírálta Carter elnököt. Felelőtlen elnöknek minősítette, aki ahelyett, hogy a komoly belpolitikai problé­mák megoldására törekedne, eleve kudarcra ítélt akciókba kezd a Szovjetunió ellen. ADDISZ ABEBÄBAN befejező­dött az Afrikai Egységszervezet rendkívüli minisztertanácsi ülé­se, melynek résztvevői 49 füg­getlen afrikai ország képvise­letében üdvözölték a zimbabwei hazafiak elsöprő választási si­kerét. NÁPOLYBAN öt sebesültje volt az Olasz Kommunista Párt helyi központja ellen elkövetett tegnapi merényletnek. Az akció­ért jobboldali szélsőséges szer­vezet vállalta magára a felelős­ségGt. STARFIGHTER F 111 jelzésű, immár a 190. nevezett típusú katonai repülőgép zuhant le egy katonai próbarepülés során az NSZK déli részén. Március­ban ez már a második eset. Elutazott hazánkból Nyikolaj Faggyejev {ČSTK) — Moszkvába utazott tegnap Prágából Nyikolaj Fagy- gyejev, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának titkára, aki több napos munkalátogatást tett hazánkban. Itt-tartózkodása során Nyiko­laj Faggyejev megbeszéléseket folytatott Rudolf Rohlíček szö­vetségi miniszterelnök-helyet­tessel, a KGST Végrehajtó Bi- zottságásak elnökével, hazánk állandó KGST-képviselőjével a KGST Végrehajtó Bizottsága áp­rilisban Moszkvában megtartan­dó 94. ülésének előkészületei­ről. ELÍTÉLTÉK AZ IMPERIALISTA POLITIKÁT (ČSTK) — Az Egyesült Álla­mok politikájának célja fegy­veres konfliktusokat kiváltani és azokat önző érdekeire fel­használni, mondotta a Todor Zsivkov tiszteletére rendezett díszvacsorán Moamer Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom ve­zetője. 'A líbiai államfő elítélte az Afganisztán és a közel-keleti Fokozódó izraeli provokációk Dél-Libanonban BÉCSI HADERÖCSÖKKENTÉSI TÄRGYA1.ÄSOK A NATO MÉG ELFOGADHATATLANABBÁ TESZI ^ MÁR EGYSZER ELUTASÍTOTT JAVASLATOT „Bizalomkeltő" kiegészítések (Folytatás az 1. oldalról) nek és Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének megálla­podása alapján dolgozták ki. A programot Václav Hüla szövetségi miniszterelnök-he­lyettes, az Állami Tervbizott­ság elnöke és Nyikolaj Bajba- kov, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke írta alá. Az aláírásnál jelen voltak: Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, szövetségi miniszterelnök, Josef Kempný, a CSKP KB Elnökséginek tag­ja, a K» 1 Ilkára, Josef Haman, a CSKP KB titkára, Josef Si­mon és Rudolf Rohlíček szö­vetségi miniszterelnök-helyet­tesek, Václav Janoušek és Vla­dimír Mička, a CSKP KB osz­tályvezetői, a szövetségi, a cseh és a szlovák kormány tagjai, valamint más hivatalos személyiségek. Ott volt Alek- szandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A hosszú távú gyártásszako­sítási és kooperációs program megszabja a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság és a Szov­jetunió együttműködésének alapvető irányait, feltételeit és formáit az anyagi termelés legfontosabb ágazataiban. Elő­segíti a szüntelen népgazda­ság-fejlesztés és a két ország egybehangolt ipara ésszerű szerkezete távlati feladatai megbízható alapjának megte­remtését. A dokumentumot az 1981— 1985. évi állami tervek egyez­tetésével és a KGST-tagorszá- gok sokoldalú együttműködési célprogramjaival szoros össze­függésben dolgozták ki a cseh­szlovák—szovjet gazdasági és tudományos-műszaki együttmű­ködési vegyes bizottságnak és a két ország szakágazati mi­nisztériumainak aktty részvé­telével. A hosszú távú program alá­írása új szakaszt nyit testvéri országaink együttműködésében, biztosítja a termelés kiegyen­súlyozott fejlesztését, haté­konyságának növelését és en­nek alapján Csehszlovákia és a Szovjetunió népe életszínvo­nalának tervszerű növelését. A hosszú távú programban lefektetett együttműködési el­vek és célok alapján a cseh­szlovák és a szovjet szakága­zati minisztériumok közösen Dokumentum a tervszerű irányítási rendszer tökéletesítéséről (ČSTK) — A Hospodárske noviny március 14-én és 21-én megjelenő 11-es és 12-es szá­ma mellékletben közli „A nép­gazdaság tervszerű irányítási rendszerét 1980 után tökélete­sítő komplex intézkedéseik“ cí­mű dokumentumot, amelyet a szövetségi kormány 1980. ja­nuár 31-én kelt 42-es számú határozatában hagyott jóvá. A dokumentum tartalmazza azokat a módosításokat, ame­lyek a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerében 1931. január 1-től lépnek hatályba, főként a következő területe­ken: tervezés, pénzügyi nal/zet és hitel, árrendszer, bérszabá­lyozás, a termelési-m "Szaki alap szervezése az ellenőrző és a tájékoztatási rendszer szer­vezése, valamint a dolgozók kezdeményezésének és az irá­nyításban való részvételének fejlesztése. Országos sajtóklubbban Zbig­niew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Kijelentette, hogy a helyzet „szélsőségesen feszült“, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem válogat a mód­szerekben, fenntartja magának a jogot „alternatív akciók“ vég­rehajtására a túszként fogva bontják le a gyártásszakosítás és a kooperáció fő irányait, vagyis számos népgazdasági ágazatban kidolgozzák az ún. ágazati alprogramokat, s ezek konkretizálják az együttműkö­dés tormáit egy-egy ágazatban. Az ágazati alprogramok szé­les körű intézkedések folyama- tositását teszik szükségessé a termelési programok elosztásá­val kapcsolatban, mindenek­előtt a gép- és a vegyiparban. Tervezik a gazdasági és a tu­dományos-műszaki kapcsolatok fejlesztésével kapcsolalos alap­vető problémák megoldását is annak céljából^ hogy megszer­vezzék és növeljék a mindkét ország szükségletét kielégítő korszerű, műszakilag tökéletes termékek gyártását, és csök­kentsék a tőkés országokból való ésszerűtlen termékbehoza­talt. A két fél már aláírta az ága­zati együttműködési alprogra- mot a nehézgépipar és a köz­lekedési gépgyártás, a vegy- és a kőolajipar, az elektroni­kai ipar, az állattenyésztési és a takarmánytermelő gépeket gyártó ipar, a traktor- és a mezőgazdasági gépgyártás, a kémiai és a petrolkémiai ipar területén. Az idei év végéig további 12 ágazati alprogramot dolgoznak ki és írnak alá. Az ágazati alprogramokban lefektetett intézkedések végre­hajtásának fő formája a cseh­szlovák és szovjet minisztériu­mok konkrét termékfajtákra vonatkozó gyártásszakosítási és kooperációs egyezményeinek megkötése. Ezeknek az egyezményeknek számos kérdést kell érinteniük a tudományos-kutatási és a fejlesztési munkáktól kezdve egészen a gyártás megkezdé­séig, a termékek kiváló mi­nőségének biztosításáig, a gyártási terjedelem és a szál­lítási feltételek meghatározá­sáig. A hosszú távú csehszlovák— szovjet gyártásszakosítási és kooperációs program aláírása ismét meggyőzően bizonyítja, hogy kudarcra van ítélve a nyugati országok agresszív kö­reinek a szocialista országok gazdasági zsarolására irányuló politikája. A hosszú távú gyár­tásszakosítási és kooperációs program, a szocialista orszá­gok politikai egységének és összetartozásának további erő­sítését célozza, és egybefogja az előttünk álló komoly gaz­dasági feladatok megoldására tett erőfeszítéseiket. Elhunyt Jozef Streicher (ČSTK) — A Szlovák Nemze­ti Tanács mély megrendüléssel közli, hogy Jozef Streicher mérnök, az SZNT képviselője szerdán Bratislavában hosszan tartó betegség után 56 éves korában elhunyt. Jozef Streicher erdőmérnök egész életét a szocializmus épí­tésének és fejlesztésének szen­telte. Személyében társadal­munk becsületes és áldozatkész dolgozót s tisztségviselőt veszí­tett el, aki 1971 óta, «műkor megválasztották a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé, az SZNT mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottságában dolgozott, 1976 óta pedig tag­ja volt a lakosság honvédelmi nevelésével foglalkozó állandó munkacsoportnak. Az elhunyt búcsúztatása már­cius 15-én 14 órai kezdettel lesz Podolinecben (Stará Ľu­bovňa-! járás), a művelődési otthon épületében. tartott diplomaták kiszabadítá­sára. Brzezinski a továbbiakban azt mondotta, hogy Washington hajlandó együttműködni az irá­ni kormánnyal, hogy „hozzájá­ruljon a biztonság fenntartásá­hoz a térségben és szociális át­alakítások megvalósításához Iránban“ amit, az Egyesült Ál­lamok a kezdet kezdetétől igyekszik megakadályozni. (ČSTK) — Izrael az utóbbi napokban jelentősen fokozta provokatív akcióit Dél-Libanon­ban. Fegyveres kommandók tá­madnak meg dél-libanoni falva­kat. és polgári személveket hurcolnak el. Szerda óta a Szaad Haddad szeparatista mozgalma által ellenőrzött li­banoni területen izraeli csapa­(ČSTK) — A bécsi haderő­csökkentési tárgyalások tegnapi 231. plenáris ülésén egyedüli szónokként Ernst Jung nagy­követ, az NSZK képviselője szó­lalt fel. A nyugatnémet delegátus fel­szólalásában több olyan intéz­kedésről szólt, amelyekkel a NATO-országok úgymond a „bi­zalom megerősítése érdekében“ kiegészítik az 1979. december 20-án előterjesztett több pont­ból álló javaslatukat. A szocia­lista országok által visszautasí­tott, elfogadhatatlannak minősí­tett javaslatot most úgyneve­zett kiegészítő intézkedésekkel bővítik. A plenáris ülést köve­tően megtartott sajtóértekezle­ten a szocialista országok kép­viselői hangsúlyozták, hogy a kiegészítés tartalmilag ellentét­ben áll a bécsi tárgyalások va­tok fegyvergyakorlatokat tarta­ni» k A libanoni pártok közötti, po­litikai megállapodás létrehozá­sára irányuló erőfeszítéseket észievehetően megzavarta a Ca­mille Chamoun volt libanoni elnök ellen elkövetett sikerte­len merénylet. lamennyi résztvevője által 1973-ban elfogadott alapelvek­kel, sőt, újabb egyoldalú elő­nyökhöz akarja juttatni a Nyu­gatot. A javaslat szerzői tel­jesen figyelmen kívül hagyják a szocialista országok biztonsá­gát Közép-Európában. Az NSZK delegátusa ahelyett, hogy konkrét, a tényleges had­erőcsökkentéshez hozzájáruló kérdésekkel foglalkozott volna, kizárólag az említett kiegészí­tő intézkedésekről beszélt, ame­lyek olyan jellegűek, hogy más földrajzi területeket i: érintenek, túllépve ilymódon a bécsi tárgyalások kezdetekor megállapodott elveket. A szocialista országok az új nyugati javaslatokkal a bécsi tárgyalások legközelebbi ülésén foglalkoznak. az ország külpolitikájáról foly-. tatott parlamenti vita során. „A csúcstalálkozó megrende­zéséhez azonban meg kell te­remteni a megfelelő politikai feltételeket. Itt elsősorban a bécsi haderőcsökkentési tárgya­lások konkrét eredményeire, a madridi értekezlet sikerére és a SALT—II. szerződés ratifiká­lására gondolok“ — hangsú­lyozta a svéd külügyminiszter. Napirenden az űj gazdasági rendszer (ČSTK) — Az ENSZ New York-i székhelyén folytatódik a fejlődő országokat magába tö­mörítő 77-ek csoportjának az ülése. A napirenden mindenek­előtt az iparilag fejlett és a fejlődő országok közötti gazda­sági kapcsolatok problematiká­ja szerepel. Az ülés valamennyi szónoka rámutatott, hogy olyan üj gazdasági rendszer bevezet tése szükséges, amely felszá* molná a kizsákmányolást és a gazdasági függőséget. Kamnány az amerikai ENSZ-kénviseM ellen (ČSTK) — Donald McHenry, az USA állandó ENSZ-képvise- lője céltáblája lett annak a kampánynak, amely a Biztonsá­gi Tanácsban történt „téves amerikai szavazás“ főbűnösének akarja megjelölni. Az izraeli telepítési politikát elítélő határozatról való sza­vazás után azonnal megindult a kampány, amely mögött min denekelőtt New Yorki és washingtoni izraeli diplomaták állnak. Tőlük származik állító­lag az a semmivel sem alátá­masztott vád is, hogy McHenry eltitkolta a Fehér Ház előtt a határozat valódi tartalmát. A kampányba bekapcsolódtak az amerikai zsidó szervezetek kép­viselői is. Koch, New York pol­gármestere a New York Post napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy McHenry, aki elődjéhez, Younghoz hason­lóan szintén néger, „a harma­dik világra orientálódik és rosszindulatúan Izrael-ellenes“. Az amerikai zsidó klikk ezt a nyilatkozatot jelnek tartotta, hogv támadást indítson McHen­ry ellen. ŰJ kormány Thaiföldön (ČSTK) — Prem Tinsnlanond, Thaiföld új miniszterelnöke nyilvánosságra hozta az új kor- mánv összetételét. Változás a pénzügyi és a kereskedelmi mi­nisztérium élén történt, míg a külügyminiszter és a belügy- miriszter megmaradt posztján. Tinsulanond Kriangszak Csa* manand lemondása után tíz nappal ezelőtt került a kor­mány élére MogHgvelők szerint az or­szág külpolitikájában nem áll­nak be alapvető változások. Az a ténv hogv vezető közgazdá­szokra miniszteri tárcákat bíz­tak blzonvítla. hogv az üj kor­mán? m**’','*’°kelőtt a lesújtó pp7do»íoi h°lv*et javítására fog összpontosítani. Washington nem válogat a túszszabadító módszerekben (Folytatás az 1. oldalról) A SVÉD KORMÁNY KÉSZ AZ EURÓPAI LESZERELÉSI ÉRTEKEZLET ELŐKÉSZÍTÉSÉRE (ČSTK) — A svéd kormány hajlandó együttműködni az eu­rópai leszerelési értekezlet elő­készítésében, mondotta Óla Ullsten svéd külügyminiszter Gyilkosságok, emberrablások Salvadorban (ČSTK) — Salvadorban az el­múlt 24 órában négy személy vesztette életét a fegyveres erők és a különböző fasiszta szervezetek megtorló akciói kö­vetkeztében. San Salvador egyik szegénynegyedében egy bomba három gyermek életét oltotta ki. Oscar Arnulfo Romero salva­dori érsek az Excelsior című mexikói lapnak adott interjú­jában elemezte a Salvadorban kialakult helyzetet és az Egye­sült Államok szerepét. Megálla­pította, hogy az országban na­pirenden vannak a gyilkossá- grk, az emberrablások, s erre még a korábbi diktatúrák során sem volt példa. A vérontást nyíltan támogatja az amerikai kormány, amely fegyvereket és lőszert szállít a térség orszá­gaiba — Salvadorba is —, hogy ezáltal is erősítse uralmát La- tin-Amerikában. Harmadik hónapja sztrájkban (ČSTK) — A British Steel állami acéltársaság 100 000 dol­gozójának sztrájkja, amely már harmadik hónapja tart, az an­gol közvélemény szolidaritásá­val találkozik. A legnagyobb szakszervezeti központ — a szállítóipari és szakképzetlen munkások szakszervezete — felszólította az angol kohászati vállalatok tehergépkocsi-veze­tőit, hogy ne fuvarozzanak a sztrájkoló kohókba. A dél-walesi és skóciai bá­nyászok a glasgowi dokkmun­kások és a swindoni vasutasom elhatározták, hogy nem szállí­tanak nyersanyagokat azoknak a kohászati üzemeknek, ame­lyeknek munkásai sztrájkolnak. országok elleni imperialista po­litikát, ugyanakkor támogatá­sáról biztosította a haladó af­gán rendszert. Todor Zsivkov válaszában szintén elítélte az imperialista körök politikáját, amelyek igye­keznek kiélezni a nemzetközi helyzetet és fokozni a feszült­séget.

Next

/
Thumbnails
Contents