Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-07 / 57. szám, péntek

AZ ELET MINDEN TERÜLETEN HELYTÁLLNAK

él felé kevés a vásárló az ÍL/ üzletben, de a pénztár mögött ülő középtermetű asz- szonynak így is bőven van munkája. Számlákat ellenőriz, miközben illatozó feketekávéját fogyasztja. Felső Józsefné minden mozdulata elárulja, hogy nem kezdő a szakmában. Szülő* falujában Panyidarócon (Panic- ké Dravce) 28 éve dolgozik a Jednota Fogyasztási Szövetkezet élelmiszerüzletében.

— Az első időben g férjem volt az üzletvezető — mondja. — Miután munka mellett, elvégeztem az üzletvezetői tanfolyamot, őt más beosztásba helyezték. Én léptem a helyébe, de segítségére a mai napig mindig számíthatok.

Abban az időben, amikor az üzletbe kerültek, az évi kiskereskedelmi forgalom nem haladta meg az egymillió koroelismerés

nát, de tavaly már elérték a 2 millió 128 ezer koronát. Az eredményesség oka nemcsak abban rejlik, hogy azóta korszerűsítették az üzletet, hanem elsősorban abban, hogy az üzletvezető és a vele tizenhat éve együtt dolgozó Bartos Pál- né mindent megtesznek, hogy jó legyen az áruellátás, elégedetten távozzanak a vásárlók,

— Gyermekkori vágyam teljesült, amikor az üzletbe kerültem. Innét szeretnék nyugdíjba menni. Azért problémák is akadnak. A legtöbbet akkor bosszankodik az ember, amikor árut hoznak és a szállítólevélen feltüntetett mennyiség nem egyezik a valósággal. Az üzletvezetés pontos munkát kíván, mert a felületesség könnyen hiányt okozhat.

Azóta, amióta Felső József- né ebben az üzletben dolgozik, hiány még nem volt. Az odaadó, pontos és lelkiismeretes munkájáért többször kapott jutalomüdülést. Az üzem legjobb dolgozója címtől eljutott a szakágazat legjobb dolgozója kitüntetésig.

Közben jönnek- mennek a vásárlók, akik egyszerűen csak Jolánnak, vagy Jolikénak szólítják. Megkérdeztem tőlük, milyen asszony is az üzletvezető.

— Csak a legjobbakat mondhatom róla. Ha itt valami nem kapható, arról nem ő tehet — mondja Rácz Sándorné.

— Aranyos asszony. Sohasem volt még vele nézeteltérésem — veszi át a szót Kapsa Dezsőné. <

Felsőné jóleső érzéssel hallgatja a dicséretet, majd némi hallgatás után megtöri a csendet.

— Férjem a helyi nemzeti bizottság elnöke, lányom a járási népi ellenőrző bizottság dolgozója. Ügy kell tehát munkám végezni, hogy nekik ne kelljen szégyenkezniük miattam.

Üzletzárás után odahaza várja a második műszak, a főzés, a mosás és nyáron a kerti munka. A családtagok is besegítenek, ha azt a funkcióikból eredő feladatok megengedik. Férje és lánya is párttag, igyekszik számukra megteremteni otthon a kényelmet, hogy becsülettel elláthassák társadalmi megbízatásaikat is.

— A ház körüli munka számomra nem fárasztó, kikapcsolódást jelent — mondja. — Szeretek a kertben foglalatoskodni. Egyébként sokat utazunk, csaknem mindegyik szocialista országban megfordultunk már.

F

első Józsefnét négy évvel a nyugdíjkorhatár előtt az a megtiszteltetés érte, hogy részt vett a nőnap alkalmából rendezett fogadáson a bratislavai várban, tegyük hozzá, megérdemelten.

NÉMETH JÄNOS

A nők önfeláldozó helytállása az élet minden területén közismert. Ma már nem meglepő, hogy a legfontosabb, legszebb hivatásuk — az anyaság, gyermeknevelés, a családban betöltött nélkülözhetetlen szerepük mellett sok területen a férfiakkal egyenrangú munkát végeznek. Ott találjuk őket a felsőoktatási intézményeink katedráin, a kutatóintézetekben, a gyárakban, a kórházakban, s mindenütt, ahol a dolgos asszonykezek nélkülözhetetlenek. Nehéz lenne felsorolni mennyi közülük az élmunkás, mennyien érnek el kiemelkedő munkaeredményeket. Sokuk életét azonban nem tölti

ki csak a munkahely és a család, bekacsolódnak az elkötelezett társadalmi munkába, közéleti tisztségeket is készségesen vállalnak, felelősségteljesen tevékenykednek.

Az elismerés szép megnyilvánulása a nemzetközi nőnap alkalmából a prágai, illetve a bratislavai várban rendezett hagyományos fogadás, amelyen az arra legérdemesebbek találkoznak pártunk és kormányunk képviselőivel. Azok közül, akik az idén eddigi munkájuk alapján részt vehettek e kedves összejövetele ken, mutatunk be néhányat olvasóinknak.

„Csak a munkámat végzem”

A meredek hegyoldalak hó palástján vakítóan csillog a tél végi napsugár, s a bokrok alatt a közelgő nőnap tiszteletére bontogatja üde, hófehér szirmát a hóvirág A szeszélyesen kanyargó, egyre emelkedő út egy hegyi kis faluba — Pacára vezet, Az óvoda modern épületében keresem az igazgatónőt, Harhovská Zuzanát. Délutános, kapom a választ, most talán otthon van. Némi keresés után megtalálom a szemnek is tetszetős, új családi házat. A háziasszonyt vasalás közben lepem meg. Némi magyarázkodással mondja: — Tudja, minden percet ki kell használni, még jó, hogy itthon talált. Most értem meg, hogy mit jelentett az útbaigazítómnál a „talán“ szó. Harhovská elvtársnő.»valóban ritkán van otthon.

Meglepődik, mikor jövetelem célját hallja. Tőlem tudja meg, hogy a nemzetközi nőnapon a kelet-szlovákiai kerületet képviseli majd a bratislavai várban rendezett fogadáson. — Az osztályon emlegettek valami meglepetést, mondja —, de nem is sejtettem ezt a megtiszteltetést.

— 1061 ben kerültem PaČára, tizennyolc évesen, — mondja magáról — s immár éppen li-* zennyolc éve vagyok itt. Itt is mentem férjhez. Férjem a Krasz- nahorkai (Krásna Hôrka) Állami Gazdaság mezőgazdasági udvarának vezetője. Nagyon megértő, sokat segít a társadalmi munkában és a háztartásban is. Két gyermekünk van, Jana nyolcadikos, fán hatodik osztályba jár. Mindketten igen jól tanulnak nagy örömünkre. Óvodánk egyosztályos, huszonnégy gyer- rekkel. Egész napos az oktatás, felváltva. tanítunk a kolléganőmmel. Rajtunk kívül van egy gondnoknőnk és egy szakácsnőnk. A négytagú kollektíva nagyon összekovácsolódott, jól megértjük egymást s ez nagyban elősegíti a jó eredmények elérését. Különösen komoly előkészületet követel meg tőlünk az új koncepció bevezetése. Ez a pedagógustól többet kíván, de az eredmények viszonozzák a befektetett munkát. Ezt bizonyítják a járási oktatásügyi bizottság felmérései. Munkánkkal meg vannak elégedve, de tapasztalatból tudom, hogy nincs olyan jó eredmény, melyet túl ne lehetne szárnyalni.

Harhovská elvtársnő 1972-től párttag. Elvégezte a tagjelöltek politikai tanfolyamát, majd középfokú pártoktatáson vett részt. Jelenleg a vezető káderek kétéves iskoláját végzi Presovon. Ennek elvégzése után diplomát akar szerezni a marxista—leni- nista esti egyetemen is. Meggyőződése, hogy szakmai és politikai téren sohasem tanulhat eleget az embc”\

— A Nemzeti Front helyi szervezetének titkára vagyok — folytatja Zuzanna Harhovská. Községünknek 760 lakosa van s a Nemzeti Front keretén belül tizenkét szervezet működik. Tizenkét éven keresztül voltam a Vöröskereszt helyi szervezeté nek elnöke, ma is vezetőségi tag vagyok s tagja a Vöröskereszt járási bizottságának. Jó munkát végez községünkben a nőszövetség szervezete is, melynek vezetőségében a titkári funkciót töltöm be. Szervezetünknek 71 tagja van. A jelentős évfordulókon kulturális műsorral szerepelünk, főképpen az éneklőcsoportunk arat nagy sikert. Jó a kapcsolatunk az ál lami gazdasággal, ők kirándulás és színházlátogatás alkalmával autóbusszal segítenek ki, s mi társadalmi munkával járulunk hozzá a mezőgazdasági idénymunkák mielőbbi elvégzéséhez. Részt veszünk a faluszépítés ben, politikai továbbképzésben s mivel a helyi nemzeti bízott Sággal nagyon jó a kapcsoló tunk, kölcsönösen segítjük egymást feladataink teljesítésében, hogy községünk szebb, s lakói elégedettebbek legyenek. A nőszövetség patronálja óvodánkat is, évente elvisszük a szülőket és az apróságokat kirándulni. A múlt évben 10 pár sítalp ke riilt a fenyőfa alá a Nőszövetség ajándékaként, mert a kicsik testi fejlődéséről sem feledkezhetünk meg.

Harhovská elvtársnő részt vesz a polgári ügyek, testületének a munkájában is s vezetője az agitációs központnak. Nem sok ez egy kicsit?

— Jól be kell osztanom az időt s így mindenre jut. Máskülönben csak a munkámat végzem — mondja mosolyogva.

Igen. Csak a hivatásával járó és önként vállalt munkát végzi lelkiismerete szerint becsülettel, amit az elért eredmények fényesen bizonyítanak.

FECSÖ PÄL

Tud, mert akar találni szabad időt

1Ü8Ü

III. 7.

Törékeny, apró termetét látva aligha feltételezné bárki, hogy egy tizenegy éves fiú és egy hatéves kislány édesanyja. Mint minden édesanya ő is két csemetéjére, Tiborra és Krisztinára a legbüszkébb A váratlan „faggatás“ kiváltotta zavara akkor oldódik fel végleg, amint a két gyerekre terelődik a beszélgetés. Aztán már önmagáról is könnyebb vallania.

— Tíz éve, a kisfiam születése után kerültem a gyárba. Azt megelőzően elárusítónőként dolgoztam, de az üzleti munkát nem tudtam összehangolni a kicsi gondozásával — kezdi a bemutatkozást Lendvai Györgyi, az érsekújvári (Nové Zámky) Elektrosvit harminc éves munkásnője. — Azóta, Krisztina születését és az ezzel járó gyermekgondozási szabadságot leszámítva, ebben a műhelyben dolgozom.

A szocialista munka műhelyében, ahol a villanyégők és fénycsöves világítótestek készülnek, 100 tagú szocialista munkabrigád tagjaként sajátította el a sok kézügyességét, türelmet és pontosságot igénylő munka fortélyait. Ma már tőle is tanulják az újonnan érkezettek, hogyan könnyebb, ügyesebb egy- egy műveletet elvégezni.

— Harmincöten-harminche- ten dolgozunk a szalagon, ez a mi szűkebb kollektívánk. Mivel Rgy-egy lámpa mindannyiunk kezén keresztül megy, mindenkinek egyformán jól kell elvégeznie a ráeső részt. S nálunk az összhangban nincs is hiba.

Naponta reggel héttől fél négyig a műhelyben hagyja rajta nélkülözhetetlen „kézjegyét“ 700—1000 készülő lámpán, majd a kis közösség, családja ellátása vár rá, gyakran pedig egy nagyobb közösség, választói érdekében fáradozik. A legutóbbi választások óta ugyanis a városi nemzeti bizottság képviselője.

— A szociális bizottságnak vagyok a tagja, s ezen belül az idős emberekről való gondoskodás az elsőrendű feladatom. Szívesen vállaltam ezt a megbízatást, bár akkor még nem sok elképzelésem volt a képviselők teendőiről. Azt hiszem, az első képviselői élményem nagyban hozzájárult, hogy hamar rájöttem, milyen súlya van ennek az önként vállalt megbízatásnak. Az elhagyott, idős néni hálás arcát« soha nem fogom elfelejteni, amikor nehéz és tűrhetetlen lakáshelyzetét sikerült megoldanunk. Sokat köszönhetek ennek a munkának. Mióta belelátok a nemzeti bizottság gondjaiba, másképp nézek a városra, a körülöttem zajló életre. Őszintén szólva féltem tőle, képes leszek e eleget tenni az elvárásoknak. Azzal bátorítottam magam, hogy a férjem a lakóhelyünk polgári bizottságában tevékenykedik, hát fog tudni tanácsot adni, ha valamivel nem boldogulok. A műhelyből az egyik kolléganőm szintén képviselő. s ugyancsak a szociális bizottság tagja, így van kivel megbeszélni a dolgokat otthon is meg a munkában is.

„Egészséges, fiatalos ambíció van benne, önfeláldozó, ha a közösségről van szó, tud találni szabad időt bármire a család és a munka mellett is, mert akar találni“, jellemezte Lend- vainét Alžbeta Hlavaöková, a műhely és a szocialista brigád vezetője. Ö volt az, aki a nőszövetség több mint ezer tagot számláló üzemi szervezetének elnökeként képviselőnek, még azt megelőzően pedig feletteseként párttagnak javasolta a fiatalasszonyt. Nem sokat gondolkodott akkor sem, amikor a nőszövetség járási bizottsága kéréssel fordult hozzájuk: válasz- szanak egy fiatal munkásnőt, aki elviszi Prágába az Elektrosvit dolgozó asszonyainak üdvözletét.

— Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy ott lehetek a nőnapi fogadáson. ’Pudom, ez nemcsak az én érdemem, hanem az egész brigádé is. Büszkén képviselhetem őket is az ország asszonyai között. S nem kell szégyenkeznem akkor sem, ha a munkánkon kívül a brigádéletről kérdeznének. Lenne miről beszélnem, mert nálunk ez sem formális, a krónikánk a valóságról szól.

FLÖRJÄN MÄRTA

(Andris László felvétele)

MEGSZERETTETI A KÖNYVET

— Minden vágyam az volt, hogy tanító legyek, sajnos a háború nem engedte meg, hogy tanuljak. A felszabadulás után ugyan néhány évig kisegítettem az akkor megnyitott magyar iskolákban, de aztán jött a család, s hat gyermek mellett a továbbtanulás elképzelhetetlen volt. A könyvről azonban nem mondtam le. Kiskoromtól szerettem a verseket, sokat szavaltam, szerepeltem. Máig sem kerültem ki a nyomtatott szó bűvköréből — vallotta magáról Méri Katalin.

A sárosfai (Blatná na Ostrove) könyvtár tágas helyiségeiben katonás rendben sorakoznak a polcokon a témák szerint osztályozott könyvek. Alaposabb vizsgálódás nélkül is megállapítható, hogy a legtöbbet, bár kíméletesen, de sokan forgatták már.

— Tizenöt évvel ezelőtt bíz tak meg a könyvtár vezetésével, akkor hetente egyszer, majd később kétszer voltak könyvtári órák. Az idő múltával ez kevésnek bizonyult. Most már naponta jöhetnek, Cserélhetik a könyveket az érdeklődők — mondotta.

Kicsit irigykedve néztem erre az asszonyra. Elgondolkodtam: mennyi erőfeszítésre,

meggyőződésre, szép szóra volt szüksége ahhoz, hogy elérje: a 850 lakosú községben a 170 olvasó közül 130 rendszeresen látogatja a könyvtárat? Kérésemre elárulta néhány titkát:

— Az a tapasztalatom, hogy a könyv megszerettetését már kiskorban el kell kezdeni. Ezt tartottam szem előtt, amikor az óvónőkkel együttműködve szervezni kezdtem u mesedélutánokat a kicsiknek. Tudtam, csak akkor lesz sikeres ez a kezde-. ményezésem, ha mindig valami újat, érdekeset tudok a gyér mekeknek nyújtani, hogy még véletlenül se unatkozzon, egyik sem közülük. Az alapiskolásokkal színién jó a kapcsolatom. Nagy élmény számukra a könyvtárban megtartott magyar óra. Nemrég az iskola szavalóversenyére is meghívtak zsűriéi nőknek, előtte pedig szívesen segítettem a versek kiválasztásában.

Lelkesen beszélt arról, milyen örömet szereznek a könyvtárosnak az olvasók, de szólt gondjairól is. Elmondta, hogy a középiskolások általában hűek maradnak a könyvtárhoz, azt viszont fájlalja, hogy a szaktanintézetek tanulói elszakadnak a könyvtől. Néhányan később rádöbbennek, hogy ez nem helyes s újra olvasni kezdenek, de a többségükhöz nehéz megtalálni az utat.

— Az utóbbi években annak örülök a legjobban, hogy sikerült a nők kezébe könyvet adni. A Szlovákiai Nőszövetség olvasómozgalmába mi is bekapcsolódtunk. Olvasókörünknek 38 tagja van, s túlzás nélkül állíthatom, hogy rajongnak a jó könyvért.

Alapos szervezőmunka, lelkesedés nélkül ez nem sikerült volna. Méri Katalin, a nőszü- vetség alapszervezetében nagy részt vállal az irányításból. Az ö érdeme is, hogy a községben a legjobb társadalmi szervezetként tartják számon.

Kató néni fáradhatatlan szervező. Pedig hat gyermek felnevelése időt, lemondást, önfelál dozást igényel. A legkisebb alapiskolás még, a nagyobbak mind érettségiztek, az orvostan hallgató lánya pedig rövidesen diplomával jön meg a fővárosból. Mint minden anya, ő is örömmel beszél gyermekeiről és nem felejtette el megjegyez ni: valamennyien nagyon szeretik a könyvet. S ez bizonyé* ra az anyuka érdeme.

DEÄK TEREZ