Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-31 / 77. szám, hétfő

A CSKP KB 15. ÜLÉSÉNEK VITÁJA

■Mit3S...V. -.-íBöíSSa*

(Folytatás a 3, oldalról) kialakult gazdasági gondolkodásmód megváltoztatásáról van szó, mégpedig nemcsak a vezető gazdasági dolgozók körében, hanem a miniszterek, a technikusok, a tudósok és a munkások körében. Különösen fontos és igényes feladat, hogy a dolgozók helyesen megértsék a bérezés alapelveit, amelyek a ténylegesen elvégzett munkával és minőségével függnek össze. Még mindig széleskörűen elterjedtek a teljes egyenlőséget hirdető nézetek. Gyakran táplálja őket a gazdasági dolgozók elvtelen magatartása. Az ilyen politika gyengíti az emberek kezdeményezését,

A Központi Bizottság 14. és 15. ülése is rámutat az elvszerű magatartás teljes szükségszerűségére és sürgető voltára. Az irányító dolgozók bizonyára örülnek annak, hogy egyszerűbbé válik az adminisztráció, de a törvényes normák, a rendeletek és az előírások Is. A gazdasági és a pénzügyi normák jelenlegi rendszere hosszú éveken áí alakult ki, nagyszámú rendelkezés és utasítás van érvényben. Az irányító dolgozó ezekben nehezen ismeri ki magát, hiszen több rendelkezés már elavult, vagy pedig kicsinyes és gátolja a kezdeményezést. Szokássá vált, hogy a tervteljesítés érdekében sok mindent megkerülnek. Olyan esetek is előfordulnak, hogy az irányító dolgozó a maga javára kerüli meg ezeket. Innen már csak egy lépésre van a kommunista szerénység elvesztése, sőt néha az erkölcstelen életmód, a tisztséggel való visszaélés, a protekciórendszer és a korrupció. Ez kedvezőtlen hatással van az egész kollektíva erkölcsi, politikai légkörére és a gazdasági eredményekre. Amint ezt az Elnökség jelentése is megállapítja: ha az ilyen eseteket nem oldják meg, a bírálat gyakran a párt és a szocializmus ellen fordul. Ellenkezőleg, ha konkrétan és építő szellemben bíráljuk a visszásságokat, ez kedvező hatással van a munka- és a politikai aktivitás növelésére.

A kerület kommunistái nagyra értékelik a tömegtájékoztató eszközök munkájának javulását, például nagyra becsülik a Rudé právo jelentős vezércikkeit, friss kommentárjait és külföldi tudósításait. Az információhalmazban az emberek azonban néha csak nehezen tudnak tájékozódni.

Különösen a pártoktatásban kell nagyobb gondot fordítani a nemzetközi és a gazdasági kérdésekre. A kommunistáknak alaposan meg kell érteniük a világban végbemenő mélyreható változásokat, összefüggéseikben kell látniuk és meg kell tudni magyarázniuk az eseményeket a marxista—leninista szempontok alapján. A kerületben jól bevált a politikai informátorok tevékenysége. E téren a testvéri moszkvai terület tapasztalataiból indulunk ki.

Az ideológiai munkában nagy figyelmet szentelünk a fiataloknak. A fiatalok nézetei és állásfoglalásai nagymértékben befolyásolják a szocialista országépítés sikerét. A fiatalok döntő többsége támogatja a szocializmust és összeköti vele jövőjét. Tisztelettel és bizalommal viseltetik pártunk iránt, tiszteli szocialista köztársaságunkat. A fiatalokat a nyíltság és a bíráló szellem jellemzi, bár nagyon gyakran egyszerűsítenek. A fiatalok között azonban akadnak olyan egyének, néha csoportok, akik illetve amelyek nézetei és magatartásuk aggodalommal tölti el a pártszervezeteket és a közvéleményt. Ilyenek azok, akiket nem érdekel a művelődés, a munka, a szocialista értékek, akik hisznek a Nyugat talmi csillogásának. Csak önző személyi érdekeiket, megalapozatlan követeléseiket tartják szem előtt. Mások munkájából akarnak élni. sőt néha meg akarják semmisíteni mások munkájának eredményit.

A pártszerveket és -szervezeteket arra ösztönözzük, hogy egybehangolják munkájukat, és lényegesen fokozzák a kommunisták, a gazdasági vezetők, a társadalmi és az állami szervek felelősségét az ifjúság neveléséért. Vannak olyan községek és üzemek, ahol a tisztséfviselők gyakran még a munkásifjúság passzivitása és rossz viselkedése miatt is sopánkodnak. Ha azonban közelebbről szemügyre vesszük az ifjúság fogyatékosságait, láthatjuk, hogy mindenekelőtt a tisztségviselők passzívak.

Szüntelenül nagy gond, hogy az ifjúsági szervezetek, a szakszervezetek, a testnevelési szervezetek, a nemzeti bizottságok és az iskolák nem tudják célszerűen megszervezni a fiatalok szabad idejének kihasználását. Itt fel kell idéznünk Marx tételét, miszerint a szabad idő alkalmat ad arra, hogy a személyiséget a tudás, a művészet, a sportolás, az önművelés és a szakképzettség útján fejlesszük. A fiatalok emlékezetébe kell vésnünk, hogy műveltségük és szocialista meggyőződésük dönti el, hogyan fogunk a jövőben élni, hogyan tud köztársaságunk lépést tartani a világgal a technika, a gazdasági élet, a kultúra, a tudomány és a- sport területén.

Meggyőződésem, hogy a közép-csehországi kerület kommunistái és többi dolgozói nagyra értékelik a Központi Bizottság 15. ülését, ahogyan a párt felelősen viszonyul a XV. kongresszus határozataihoz, a fejlett szocialista társadalom építéséhez. Az anyagi színvonal emelkedésével párhuzamosan a Központi Bizottság a szellemi élet, az oktatás, a kultúra, a szocialista életmód és a szocialista világnézet fejlődését is értékeli. Pártunk tudatában van annnak, hogy szocialista társadalmunk továbbfejlesztesztésének döntő tényezője a sokoldalúan művelt, egészséges, eszmeileg szilárd ember.

MIROSLAV VÁLEK elvtársitok, a CSKP KB tagjának, az SZSZK kulturális miniszterének felszólalása

A kultúra anyagi és szellemi értékek létrehozásának folyamata, és amíg az élet létezni fog, e folyamatot megállítani nem lehet. Persze elképzelhető szőkébb és szélesebb anyagi alapokon fejlődő kultúra is, ám a kultúra fejlődését inkább olyan fogyatékosságok fékezik, amelyeknek nincs ugyan elvi jellegük, ám amelyek kedvetlenséget és érdektelenséget váltanak ki, hozzájárulnak egészségtelen jelenségek kialakulásához, amelyek az anyagi szféra problémáihoz viszonyítva mellékeseknek tetszenek. Kitartó igyekezetünk ellenére sem sikerült néhányat közülük felszámolnunk. Az ilyen, sokáig lappangó fogyatékosságok végül is politikai problémákká válhatnak. Nem szándékszom tovább boncolgatni ezt a kérdést, minthogy általánosan ismert. Elvégre a kultúra, mindenekelőtt legfontosabb alkotóeleme — a művészet, nem a mennyiségével, hanem a minőségével hat. Tulajdonképpen nem sok kell ahhoz, hogy olyan helyzetet teremtsünk, amelyben magas művészi színvonalú alkotások születhetnek. Ám itt sem vagyunk teljesen következetesek.

Ám mindez és sok más ehhez hasonló csupán részletkérdés. Lényegesebb, hogy milyen mértékben tölti be a kultúra alapküdetését, milyen mértékben járul hozzá a szocialista ember neveléséhez, mennyiben formálja az ember tudatát, hogyan tárja elé valósághű képét annak a világnak, amelyben él és dolgozik, milyen meggyőzően tudja indokolni a társadalmi eszmények szükségességét s azt, hogy szükségszerű az elérésükért folytatott küzdelem, és hogy milyen intenzíven járul hozzá a kultúra az ember alkotó erejének felszabadításához.

Amint már említés esett róla, kéi társadalmi rendszer Ideológiai szembenállásának korszakában élünk. Senki sem tud pontosabb választ adni arra a kérdésre, milyen más szerepet tudna betölteni a művészet ebben a versenyében, mint maga a művészet, Ebben az időszakban állandóan nő az alkotók felelőssége, világnézeti beállíttotságuk, politikai tájékozottságuk, a marxizmus —leninizmus eszméihez való hűségük fontossága.

A kultúra és a művészet olyan terület, ahol naponta készül mérleg.

A művészet termézetesen egymagában nem vállalhat felelősséget az ember neveléséért. Csupán egyik alkotóeleme annak a bonyolult termelési- társadalmi rendszernek, amelyben élünk s amelynek az egyes részei kölcsönösen feltételezik egymást. A kultúra és a művészet már nem csupán valamiféle luxusfüggeléke a társadalomnak, nem olyan valami, amire fordítunk ugyan anyagi eszközöket, ám időt csak akkor, ha már egyéb igényeinket kielégítettük. A kultúra és a művészet mindig és mindenütt jelen van ott is, ahol azt nem tudatosítjuk, s csak akkor érezzük szükségét, ha nincs. Hiszen a társadalom kultúra nélkül nem valósíthatja meg bonyolult termelési programjait, s mindenekelőtt nem szavatolhatja, hogy a tudományos kutatás impozáns, ám egyszersmind félelmetes eredményeit valamilyen bűnös kezek nem fordítják-e az emberiség létérdekei ellen.

Sajnos, ennek nem vagyunk mindnyájan eléggé tudatában. Politikai nevelő munkánkban olykor még azzal a gyakorlattal is találkozhatunk, hogy az embereknek olyan általános problémákról adunk elő, amelyek mintha mindenkit érintenének, de senkit sem érintenek, ha nem tudjuk őket összekötni a mindennapi élettel, s annak konkrét problémáival.

Gyakran beszélünk az Ideológiai munka offenzív jellegének szükségességéről, arról, hogy szükséges újra és újra rávilógítani az emberek, elsősorban a fiatalok előtt a szocializmus előnyeire. Napjainkban is találkozunk időnként olyan nehézségekkel, amelyekhez nem voltunk hozzászokva. Árn

■■■■■■■■■■■«aweawBía1 i

a szocializmus előnyei nem attól függően nagyobbodnak vagy kisebbednek, hogy a piacon több vagy kevesebb attraktív áru található-e. Ezek az előnyök sokkal fundáltabb jellegűek, noha a kellőképpen ellátott piacot egyáltalán nem lehet lebecsülni. A nyugati világ rémisztő valóságával szemben a szocialista társadalmi rendszernek éppen azt az alapvető tulajdonságát kellene szembeállítanunk, amelyet egyetlen kapitalista ország sem képes állampolgárai számára biztosítani — a munkára való jogot, a szociális biztonságot, a művelődésre való szinte korlátlan lehetőségeket és így tovább. Tanuljuk meg végre, hogy nem tekinthető magától értetődőnek mindaz, amiért az emberek százezrei áldozták életüket, ami társadalmunk alapvető erkölcsi tőkéjét alkotja; társadalmi ideálként tűzzük a fiatal nemzedék elé a szocializmus e vívmányai védelmének és továbbfejlesztésének feladatát, hogy a fiatalok képesek legyenek gyarapítani ezt a tőkét, s akár elő is teremteni saját alkotó munkájukkal. Ez napjaink forradalmi feladata.

Ha szigorúak leszünk önmagunkkal szemben, beismerjük, hogy gondolkodásunk egyes esetekben nem tart lépést a valósággal, annak jelenlegi állapotával és szükségleteivel. Ez a gondolati restség, ez a gondolkodási akaratgyengeség, amely néha-néha megmutatkozik, és ami talán abból a tapasztalatból ered, hogy a szocialista társadalom megold minden problémát és leküzd minden nehézséget, — okozza szocialista társadalmunk valamennyi nehézségét vagy legalábbis azok jelentős részét.

Bizonyos késéssel ébredünk tudatára, hogy a kultúrát az utóbi időben erőteljesen áthatja az ideológia, ami any- nyit jelent, hogy minden megnyilatkozása sokkal szigorúbban épül bele a politikai összefüggésekbe, mint korábban. Ez egyszerűsítésekre csábít, különösen a művészet értékelésében, a valóságban azonban nem teszi egyszerűbbé a dolgokat. A művészet a maga sajátos eszközeivel hat, és csak ennek köszönhetően nem lehet a művészetet felcserélni a politikával és a politikát a művészettel, még ha a művészet — némi képletességgel szólva — egyidejűleg politika is lehet és fordítva.

Éppen ezért növekszik az igény a művészi alkotásokkal, megfelelő és idejében történő terjesztésükkel szemben, éppen ezért növekszenek az igények azoknak a mechanizmusoknak a rugalmasságával szemben, amelyek biztosítják a kulturális értékek mozgását az alkotótól a befogadóig.

Ha az utóbbi években a kultúra területén elért eredményeket csak a mennyiségi mutatók szerint vennénk számba, akár elégedettek is lehetnénk. E tekintetben vitathatatlanul pozitívak az eredmények. Ám ha tekintetbe vesz- szük a kultúra potenciális lehetőségeit, az irányító és a szervező munkában kiaknázatlanul hagyott tartalékokat, meg kell mondanunk, hogy többet is elérhettünk volna, hogy jobban és következetesebben is dolgozhattunk volna. Ehhez azonban szükséges, hogy a kultúra fejlődéséért való felelősségben, a szocialista jellegéért való felelősségben ne csak a kulturális minisztériumok dolgozói, hanem a többi állami szerv, nemzeti bizottságok és társadalmi szervezetek is osztozzanak, valamennyi a saját hatáskörének és lehetőségeinek megfelelően. Hiszen a kulturális, a művészeti értékeket viszonylag kevesen hozzák létre, de a kultúra és a művészet mindenkié, nemcsak a mi számunkra rendeltetett, hanem a jövő nemzedékei számára is, nemcsak egy kor emlékei, hanem bizonyos értelemben távlata is annak a társadalomnak, amelyben létrejön, sajátos képe népünk jövőjének.

MILAN KLUSÄK elvtársnak, a CSKP KB póttagjának, a CSSZK kulturális miniszterének felszólalása

A pártpolitika megvalósításának az utóbbi két évben elért eredményei, az arra irányuló határozott törekvés, hogy a meglevő problémákat a politikai, szervezési és eszmei nevelő tevékenység egységében oldjuk meg, valamint egész társadalmunk további pozitív fejlődése ösztönzi a dolgozókat, megerősíti bizalmukat és biztonságérzetüket. Ezek az eredmények a kulturális frontot is arra Ihletik, hogy a CSKP Központi Bizottsága ülésének felhívására munkája további céltudatos kibontakoztatásával válaszoljon.

Melyek a fő vonásai és fejlődési irányzatai kulturális életünknek. Tényekkel bizonyítható, hogy hazánk, amely sokoldalúan dinamikusan fejlődik, teljes és alkotó kulturális életet is él. A cseh és a szlovák nemzet gazdag haladó hagyományai, amelyekhez nálunk az embereket őszinte érzelmi kapcsolatok fűzik, ma a politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésnek, pártunk állandó gondoskodásának köszönhetően nemcsak a jelenben érvényesülnek tartósan, hanem mindenekelőtt újonnan kibontakoznak. A kultúra egyre inkább áthatja az emberek életének minden területét, és ösztönzi alkotóképességüket.

Hazánkban a kultúra nemcsak az emberek szűk körének az ügye, hanem az egész népé. Az emberek különböző- fajta művészeti és kulturális érdeklődése mellett az elmúlt 35 esztendő folyamán erőteljesen megnövekedett a dolgozók érdeklődése az értékes művészet iránt, az olyan alkotások iránt, amelyek közelállnak gondolkodásához és érzéseihez, amelyek az életből merítenek és azt gazdagítják. S ez a folyamat tovább tart.

Nálunk a kultúra semmi esetre sem puszta eszköz csupán a szabadidő eltöltésére. Egyre inkább az ember szükségletévé válik, és minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy elmélyítse és tovább bővítse társadalmi feladatának teljesítését, vagyis azt, hogy pótolhatatlan hozzájárulásával kivegye részét a szocialista Csehszlovákia állampolgárainak eszmei neveléséből.

Pártunk kulturális politikájának alapvető pozitívuma kétségtelenül az a tény, hogy a hetvenes években e politika állásfoglalását magáévá tette a cseh és szlovák művészek túlnyomó többsége, élén hazánk legnagyobb tehetségeivel, akik nemcsak állásfoglalásaikkal, hanem mindenekelőtt alkotásaikkal teljes mértékben támogatták a párt XIV. és XV. kongresszusának programját.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az utóbbi évtizedben létrejött művészi alkotások közül sok megfelel a legkiválóbb múltbeli alkotások színvonalának, és gyarapítja a szocialista korszak kultúrájőnak történelmi hozzájárulását, s ugyanakkor befolyásolja az alkotó front egész fejlődését. A szocialista művészeti frontunk nemcsak az alkotások száma, hanem magas színvonala tekintetében is a kulturális politika

nagy sikerét jelenti, annak a politikának a sikerét, amelynek alapjait pár-« tunk 35 évvel ezelőtt rakta le és amelyet oly megfontoltan, érzékenyen és elvhűen valósított meg a hetvenes években.

Ezek a kétségtelen sikerek egyúttal a legnagyobb vereségét jelentik a jobboldali reformistáknak, akik lebecsülték művészeink túlnyomó többségének mélységesen haladó és szocialista beállítottságát. És hová jutottak ma mindazok, akik azt jósolták, hogy nélkülük nem lesz ná* lünk kultúra? Vagy az emigrációban, vagy pedig idehaza reménytelenségtől és mindenekelőtt féktelen irigységtől átitatott nézetekben, művészileg szegény termékekben fejezték be pálya futásukat. Jelszavakat harsognak az alkotószabadságról, s emellett teljes mértékben lekötelezetlek a reakciós és nemzetellenes politika idegen zsoldjá- ban. Ma csupán gyalogok a csehszlo-’ vák- és szovjetellenes propaganda sakktábláján.

Az elért eredmények arról tanúskodnak, hogy jelenlegi művészi alkotásaink fő áramlata megtartja egészséges irányát és tartalmát, s ehhez mind nagyobb segítséget nyújtanak programmunkájukkal a művészeti szövetségek, a kulturális alapok, a művészeti és kulturális intézmények, amelyek az alkotókkal tevékenykednek, és a mű- véoZi alkotásokat hozzáférhetővé teszik az olvasók, a nézők és a hallgatók széles rétegei számára. Ma gyakorlatilag nincs nálunk olyan alkotó művész, akinek az eszmei, művészi igényeknek megfelelő alkotása ne érvényesülne. Minél nagyobb az alkotások száma, és minél élénkebb a sokoldalú kulturális élet dinamikája, természetesen annál inkább előtérbe lép a művészet és a kultúra terén kifejtett munkák igényessége.

A kultúra gyakorlati irányításában naponta kell megoldani azt, ami a kultúrát és a művészetet valóban új értékekkel gazdagítja, és ezt külön kell választani a nem művészi alkotásoktól, így például a könnyűzene terén ma szerzőink és szövegíróink sok jó alkotása található. Ugyanígy kiváló előadóművészeink is vannak, akik külföldön is elismertek. Annál hatékonyabban kell azonban leküzdenünk azt, hogy közönségünket, főként ifjúságunkat nG traktálják olyan produkciókkal, amelyek könnyűzenénk jó hírnevét és visszhangját csak rontják. Hasonlóképpen a képzőművészet és néha a színházi és szórakoztató alkotás peremén is megnyilvánulnak olyan vadhajtások, amelyek lerontják vagy vulgarizálják a valódi művészetet, s ezt állampolgáraink egészséges esztétikai érzéke elutasítja.

A jelennel foglalkozó új alkotások élénk érdeklődést keltenek nálunk. Ez csupán növeli az alkotók felelősségét. Egy bizonyos — a szocialista művészet és kultúra fejlődése a nagy alkotások- (Folytatás a 5. oldalon)