Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-29 / 76. szám, szombat

HATÉKONYABBAN, TÖBBET ÉS JOBBAN Ülésezett az SZNT mezőgazdasági- és élelmezésügyi bizottsága Teljes nézetazonosság Szovjet—dél-jemeni közös közleményt írtak alá (CSTK) — Ülést tartott teg­nap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága. Jelen volt Viliam ŠalgoviC, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke. A résztvevők a szlovák kormány arról szóló jelentését vitatták meg, hogyan teljesítette Szlovákia mezőgaz­dasága és élelmiszeripara a CSKP KB 13. és az SZLKP KB ezt követő ülésén elfogadott határozatokat, és melyek e két ágazat fejlődési távlatai a 7, ötéves tervidőszakban. Bevezetőben Ján Janovic szlovák mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter tájékoz­tatta a képviselőket azokról a mozgósító intézkedésekről, amelyek célja az idei tervfel­adatok teljesítésének elősegíté­se. Nagy súlyt helyeznek egyes termények produkciójának nö­velésére, a felhasznált vegy­szerek hatékonyságának foko­zására, a betakarítási vesztesé­gek csökkentésére és a termé­nyek jobb hasznosítására. Az állattenyésztésben a legfonto­sabb feladat a szarvasmarha­tenyésztés hatékonyabbá tétele, (Folytatás az 1. oldalról) pedagógus“ címmel további harminchét az „Érdemes okta­tási dolgozó“ címmel méltá­nyolták. Az okleveleket is a tegnapi ünnepi gyűlésen adta át a szlovák oktatási miniszter, aki ugyancsak átnyújtotta a négy személynek és négy kol­lektívának „A közoktatás fej­lesztésében szerzett érdeme­kért“ kitüntetést. Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlo­vák Nemzeti Tanács elnöke teg­nap a bratislavai várban fo­gadta a pedagógusok képvise­lőit Juraj Buša szlovák okta­tási miniszterrel az élen. Jelen voltak: Josef Havlín, Ľudovít Pezlár és Július Hanus elvtár­sak. Šalgovič elvtárs jókívánsá­gait fejezte ki a pedagógusok­nak ünnepük alkalmából, és biztosította őket arról, hogy kommunista pártunk nagyra ér­tékeli azok tevékenységét, akik a tanulók és a diákok nevelé­sén fáradoznak. • • « A pedagógusnap alkalmából ünnepi gyűlést tartottak teg­nap a prágai Karolinum nagy­termében. Jelen volt a CSKP KB és a szövetségi kormány küldöttsége Matej Lúčannak, a CSKP KB tagjának, a szövet­ségi miniszterelnök-helyettes­V. I. Lenin helyesen feltéte­lezte, hogy Oroszországban a Nagy Októberi Szocialista For­radalom győzelme után végbe­ment változások hatással lesz­nek a nemzetközi proletariátus­ra. A világ proletariátusa nem­csak hogy rokonszenvez és szo­lidáris a szovjetek országával, hanem erkölcsi, politikai és anyagi segítséget is nyújtott az új társadalmi rend építéséhez. Lenin nagyra értékelte az ame­rikai munkások segítségét, akik néhány moszkvai üzem újjáépí­téséhez maguk vásároltak be­rendezéseket. De nemcsak az amerikai proletárok, hanem to­vábbi kapitalista országok mun­kásai is segítettek a fiatal szov jet államnak. Leninnek a nemzetközi mun­kásosztályhoz intézett felhívá­sára 1921-ben válaszként meg­alakult a Nemzetközi Munkás­segély, amely nagy részt vál­lalt a cárizmus és a háború örökségének, az éhínségnek, a nyomornak, a pusztításnak, a gazdasági felfordulásnak a fel­számolásából. A világ dolgozóinak anyagi se­gítsége, a kapitalista országok öntudatos munkássága által át­adott műszaki ismeretek óriási a szemestakarmány-fogyasz- tás csökkentése és az állat-' gyógyászati intézkedések vég­rehajtása. A most megvitatott jelen­téssel kapcsolatban, amely a Szlovák Nemzeti Tanács áprili­si ülésének napirendjén is sze­repel, a bizottság tagjai fölmé­réseket végeztek mezőgazdasá­gi és élelmiszeripari szerveze­teknél. Pozitívan értékelték, hogy nő azoknak a vállalatok­nak a száma, amelyek sikere­sen teljesítik á mezőgazdasági termés stabilizálásának és az állathasznosság növelésének programját. Nagyra értékelik azt a kezdeményezést, amely együttes kötelezettségek válla­lásával növeli az elmaradó vál­lalatok termelését. A bizottság tagjai a tavaszi mezőgazdasági munkák politi­kai, szervezési, anyagi és mű­szaki előkészületeivel is fog­lalkoztak, s megvitatták azo­kat az intézkedéseket, amelye­ket a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tett a fűtőanyag- és az ener­giafogyasztás csökkentésére. nek a vezetésével. A delegáció további tagjai voltak: Jan Máj- charčík, a CSKP KB osztályve- vetője és Milan Vondruška cseh oktatási miniszter. Ott volt Ma­rié jaroSová, a Cseh Nemzeti Tanács alelnöke és Hana Rü- žičkuvá, az Oktatási és Tudo­mányos Dolgozók Szakszerve­zete Központi Bizottságának elnöke. Ünnepi beszédet Milan Vond­ruška cseh oktatási miniszter mondott. Hangsúlyozta, hogy a szocialista közoktatás a társa­dalom más nevelő szervei­nek hatékony és konkrét se­gítségére támaszkodik. Együtt­működik a nemzeti bizottságok tisztségviselőivel, a Nemzeti Front szerveivel és szerveze­teivel, az üzemek, a földműves­szövetkezetek dolgozóival a fegyveres erőkkel, a tudomá­nyos intézetekkel. Legfonto­sabb célja a szocialista család formálása, a szocialista ember nevelése. A cseh oktatási miniszter ki­váló pedagógusoknak és neve­lőknek magas kitüntetéseket adott át, amelyeket a pedagó­gusnap alkalmából a köztársa­sági elnök, a szövetségi és a cseh kormány, a Szakszerveze­tek Központi Tanácsa, a Cseh Oktatási Minisztérium, vala­mint az Oktatás és Tudomá­nyos Dolgozók Szakszervezeté­nek csehországi bizottsága ado­mányozott. fontosságúak voltak. Ez a se­gítség különböző formában nyil­vánult meg. Az egyik legfonto­sabb volt a kivándorló szakkép­zett munkásokból álló szövetke­zet. A csehszlovákiai proleta­riátus is kivette részét az új társadalmi rend építéséből. A munikássegély szervezője és kezdeményezője a CSKP volt. Vezetésével hazánkban kiván­dorlókból álló szövetkezetek lé­tesültek. A legsikeresebb tevé­kenységet a szlovákiai Interhel­po fejtette ki — Közép-Ázsiá- ban végzett áldozatos munkája révén a nemzetközi munkásszo­lidaritás példaképévé vált. Az Interhelpo munkásszövet' kezet 1923-ban alakult meg Ži- linán. Tagjai kommunistáik vol­tak, ezért is volt érthető, hogy valamennyien segítő kezet akar­tak nyújtani. A távoli Kirgíziá* ban az a vágy hajtotta őket, hogy szabad földön éljenek és építsék a szocializmust. 1925. március 29-én, vasár­nap reggel nyolc órakor az In- ternacionálé hangjai mellett in­dult el Zl-lináról 7000 kilométe­res útjára az Interhelpo vonata. Hőerőmű, textilgyár és bőrgyár felszerelésére gépi berendezé­Hazaérkezett Budapestről a CSKP küldöttsége (ČSTKJ — Hazaérkezett teg­nap Budapestről a CSKP kül­döttsége, amely Josef Kempný- nek, a CSKP KB Elnöksége tag­jának, a KB titkárának vezeté­sével részt vett a Magyar Szo­cialista Munkáspárt XII. kong­resszusán. A Ruzynéi repülőtéren a de­legációt Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsának elnöke fogadta. Jelen volt Hankó János, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai ügyvivője. Nagykövet fogadása (ČSTK) — Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke teg­nap Prágában fogadta Alek- szandr Botvint, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. Bohuslav Chnoupek Romániába látogat (ČSTK) — Stefan Andreinek, a Román Szocialista Köztársa­ság külügyminiszterének meg­hívására a közeljövőben hiva­talos baráti látogatást tesz Ro­mániában Bohuslav Chüoupek külügyminiszter. A Szaljut-6 harminc hónapja (ČSTK) — A Szaljut-6 szov­jet tudományos űrállomás már 30 hónapja dolgozik a világ­űrben. 1977 szeptember 21-e óta az űrállomás több mint 600 millió kilométert tett meg. A Szaljut-6 fedélzetén azóta 14 űrhajós dolgozott, köztük Vladimír Remek csehszlovák űrhajós is. A Szaljut-6 űrállomás továb­bi működésének biztosítása céljából csütörtökön az esti órákban Föld-körüli pályára bocsátották a Progressz-8 au­tomatikus teherszállító űrhajót, amely különféle berendezése­ket szállít a Szaljut-6 fedélze-' téré. IÁN Y «22 JgP-SOR BAN ANDREJ KIRILENKO, az SZKP KB Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság titká­ra, aki küldöttség élén részt vett az MSZMP XII kongresz- szusán, tegnap hazautazott. BUKARESTBEN megtartotta első ülését a Román Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése, amely ismét Nicolae Ceauses- cut választotta meg az ország köztársasági elnökévé. seket szállított, amelyeket a szövetkezet tagjai saját része­sedésükből vásároltak. Az Inter­helpo első, 303 tagú csportja április 24-én érkezett a Kara- Kirgiz autonóm területre. Pis- pek városka (1926. május 12- től Frunze) és szűzi földje vár­ta őket. A munkások türelmesen és odaadóan viselték a kezdeti ne­hézségeket. Nehéz és igényes munkájuk eredményei azonban nem sokáig várattak magukra. A puszta sztyeppén megásták az első kutat, felépítették az első hőerőművet, textilgyárat, öntödét. Kirgizia történetében először vetettek cukorrépama­got. Fűrésztelepeket, téglagyá­raikat, bőrfeldolgozó üzemeket, lakatos- és asztalosműhelyeket létesítettek, lakóházakat építet­tek. Az Interhelpo tagjai ily módon juttatták kifejezésre, hogy a proletár internacionaliz­mus eszméit a munkásmozga­lom magáévá tette. A Kirgíziába érkezett munká­sok élethűen tájékoztatták leve­leikben az itthon maradt mun­kásokat, ismerősöket, család­tagjaikat, elvtársaikat. 1926-ban újabb szállítmányt indítottak útnak egy textilgyár komplett (ČSTK) — A nézetek teljes azonossága jellemezte a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa kül­döttségének és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Leg­felsőbb Népi Tanácsának tár­gyalásait, állapítja meg a szov­jet parlamenti delegáció dél­jemeni hivatalos látogatásáról kiadott közös közlemény. A szovjet küldöttséget Alekszej Skolnyikov, az SZKP KB tagja a Szovjetunió Központi Népi El­lenőrzési Bizottságának az el­nöke vezette. A tárgyaló felek határozot­tan elítélték az Egyesült Álla­mok kormányköreinek azokat a kísérleteit, hogy felújítsák a nemzetközi kapcsolatokban a (ČSTK) — Csádban már hosz- szabb ideje fegyveres harc fo­lyik az ország egyes katona- politikai frakciói között. Tör­téntek ugyan erőfeszítések a tűzszünet megkötésére, azonban valamennyi próbálkozás siker-* telen volt. Francia forrásból érkezett híreik szerint Goukuuni Ouedei elnök és Hissen Habré hadügy­miniszter — a két szembenál­ló fél képviselői — tegnapra virradó éjszaka tárgyalóasztal­hoz ültek, hogy békét kösse­nek, vagy legalább semleges zóna létrehozásában állapodja­nak meg. Mindeddig azonban nem sikerült közös nevezőre jutniuk, és a tárgyalások foly­tatódnak. (Tudósítónktól) — Magyaror­szág felszabadulásának közelgő 35. évfordulója alkalmából Prá­gában dr. Hanko János, a Ma­gyar Népköztársaság csehszlo­vákiai ideiglenes ügyvivője saj­tóértekezletet tartott. Méltatta a felszabadulás történelmi je­lentőségét a magyar nép életé­ben. A felszabadulás óta, s kü­lönösképpen 1948 után, amikor a magyar dolgozó nép véglege­sen kezébe vette sorsának irá­nyítását, alapvető változások történtek a magyar társadalom életében. Mindez tükröződik a magyar népgazdaság, a tudo­mány, a kultúra, a mezőgazda­ság, az oktatásügy és az egész társadalom dinamikus fejlődé­sében, Magyarország nemzetkö­zi tekintélyének elmélyülésé­ben. A magyar diplomata nagy­ra értékelte a magyar—cseh­szlovák politikai, gazdasági és kulturális kooperáció és sza­kosodás bővülését. A Magyar Népköztársaság — mint a Var­sói Szerződés és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának tagállama — a nemzetközi po­litikában a Szovjetunióval és a felszerelésével. A textilgyár termelése határkövet jelentett az Interhelpo tevékenységében. A 17 szakszervezetbe tömö­rült tagok munkája jelenitősen hozzájárult ahhoz, hogy a ván­doréletmódhoz szokott kirgiz lakosság élete gyökeresen meg­változzon. Az első ötéves terv időszakában, amikor az Inter­helpo áttért a szocialista terv- gazdálkodásra, jelentősen nőtt a termelés, emelkedett a lakos­ság gazdasági és kulturális színvonala. Az Interhelpo 1978 főt kitevő tagjai — csehek, szlovákok, magyarok, németek, ukránok, — új otthonra találtak, s élvez­hették a Szovjetunió polgárai­nak valamennyi jogát. Sok év­vel előbb, mint az óhaza prole­tariátusa, részt vettek egy sza­bad országban a szocializmus építésében. Üj hazájukért s a szabad Csehszlovákiáért közü­lük sokan áldozták életüket a szovjet hadsereg oldalán küzdő I. csehszlovák hadtest köteléké­ben. Az 1943-ban megszűnt Inter­helpo kommunistái a gyakorlat­ban igazolták Lenin szavait, mi­szerint a nemzetközi proletariá­tusnak nemcsak a tőke elleni harcban kell egyesítenie erőit, hanem a szocializmus építésé­ben is. MÁRIA SLÄDEKOVÁ gyarmati idők hódító módsze­reit, s lábbal tiporják a népek jogait, szuverenitását és füg­getlenségét. Elítélték az Egyesült Álla- lamok közel-keleti agresszív politikáját, valamint az Irán­ra kifejtett durva politikai és gazdasági nyomást. Szolidaritá­sukat fejezték ki az Afganisz­táni Demokratikus Köztársaság­gal és harcával, amelyet az áp­rilisi forradalom vívmányainak védelméért folytat. Mindkét fél kifejezte eltö­kélt szándékát, hogy törekedni 1'og a közel-keleti helyzet glo­bális megoldására, az igazságos és tartós béke megteremtésére ebben a térségben. Az UPI hírügynökség szerint a csádi fegyveres konfliktus már csaknem ezer áldozatot követelt. Az ország lakossága tömegesen menekül mindenek-* előtt a szomszédos Kamerunba, Ugyanebbe az országba francia repülőgépek mintegy 900 Csád­ban élő európait szállítottak. Az egyes frakciók közötti po­litikai, vallási és etnikai ellen-> tétek lehetelenné teszik, hugy, Csádban stabil nemzeti egység« kormány jöjjön létre. Politikai megfigyelők szerint a jelenie* gi fegyveres konfliktus meghiú­síthatja az ország nemzeti egy«* ségének megőrzésére irányuló erőfeszítéseket, és Csádot ket­tészakadás fenyegeti. többi szocialista országgal szó-» ros egységben küzd a jobb hol* napért és a világbékéért. Dr. Sóky Dezső nagykövetség gi gazdasági tanácsos és drv. Hegedűs János kereskedelmi1 tanácsos, a prágai Magyar Ke-* reskedelmi Kirendeltség vezető-! je, az újságírók kérdéseire vá­laszolva ismertették a magyar gazdaságirányítás alapvető vo­násait, s a magyar—csehszlo* vák kereskedelmi kapcsolatok alakulását. Az 1980. évi áru­forgalom összértéke eléri az egymilliárd negyvenmillió ru­belt. Magyarországnak a szovjet hadsereg általi felszabadítása 35. évfordulóját Csehszlovákiá­ban is méltóképpen megünnep- lik. Április 1-én, a Csehszlovák Nemzeti Front és az illetékes ikerületi, párt- és állami szer­vek rendelésében a plzeňi Sko­da Művekben dr. Kovács Béla magyar nagykövet részvételével emlékünnepség lesz. Előzőlegs március 29-én, a dél-csehorszá­gi Kolodéjeben és Zlatá Korú* nában a magyar nagykövetség és a dél-csehországi kerületi, járási, és helyi szervek megko­szorúzzák az 1945 tavaszán, a cseh hazafiak oldalán a német fasiszták ellen harcoló és éle­tüket feláldozó magyar katonák emlékműveit. Magyarország nemzeti ünnepén, április 4-én Týn nad Vltavou-ban, a Jitex üzemben ugyancsak ünnepi gyűlésen emlékeznek meg a testvéri Magyar Népköztársaság jelentős jubileumáról. Az évfor­duló alkalmából a Prágai Ma­gyar Kulturális Központ, illet­ve a bratislavai magyar főkon^ zulátus Trebičben, Zilinán, Mar^ tinban és más csehszlovákiai helységekben rendez barátsági napokat és ünnepi megemléke­zéseket. Ism) A Szövetségi Bűnügyi Központ felhívása JČSTK) — A Szövetségi Bűn­ügyi Központ felhívja a lakos­ság figyelmét arra, hogy ma 18 óra 20 perces kezdettel a Cseh­szlovák Televízió első műsora rendkívöli adást sugároz a Prága és Dečín között közlekedő 770-es számú gyorsvonatban február 9- én elkövetett gyilkosságról, amelynek áldozata Yvona Š., a prágai Károly Egyetem Gyermek- gyógyászati Karának hallgatója volt. A Szövetségi Bűnügyi Központ kéri a lakosságot, ilézzék meg a műsort. A TÁRSADALOM FEJLESZTÉSÉNEK AKTÍV RÉSZTVEVŐI AZ INTERHELPO MEGALAKULÁSÁNAK 55. ÉVFORDULÓJA Az internacionalizmus szellemében CSÁD AZ ORSZÁGOT KETTÉSZAKADÁS FENYEGETI MAGYARORSZÁG NEMZETI ÜNNEPE ELŐTT Sajtótájékoztató a prágai magyar nagykövetségen

Next

/
Thumbnails
Contents