Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-11 / 35. szám, hétfő
A SZEBB VÁROSÉRT Figyelemreméltó kötelezettségvállalások (Tudósítónktól) — Kassa (Košice) két jelentős évfordulót ünnepel ez év folyamán. Az egyik a város alapításának 750. évfordulója, a másik pedig fel- szabadulásának 35. évfordulója a fasiszta elnyomás alól. Amint azt a városi nemzeti bizottság tájékoztatójából megtudtuk, ezek a jelentős jubileumok ösztönzően hatnak a város lakosságára. Egyének, kollektívák gondolkodnak, milyen tettekkel járulhatnának hozzá városuk, azaz környezetük szebbé tételéhez. A városkerületi nemzeti bizottságok közelmúltban megtartott plenáris ülésein már jóleső érzéssel állapíthatták meg, hogy eddig 53,3 millió korona értékű szocialista kötelezettségvállalást tettek « lakosok. A legtöbb munka elvégzését a déli városrészben élők vállal' ták magukra. A 15,5 millió korona értékű felajánlásuk tulajdonképpen azt jelenti, hogy társadalmi munkában két üzlet- központ, öt óvoda és bölcsőde felépítéséhez segítenek, s tavasszal a lakónegyedek parkjait is kitisztítják. Az óvárosban élők 6116 egyéni és 822 kollektív kötelezettségvállalást tettek, ők mindenekelőtt a Žriedlo utca közművesítésében, a Hrad- bová utcai vásártér kiépítésében, a Škultéty utcai alapiskola melletti játszótér felújításában, a Zimná, a Stromová, a Járná utcák korszerűsítésében fognak Befejeződött az idei politikai dalfesztivál (ČSTK) — Vasárnap befejeződött a Sokolov ’80 elnevezésű politikai dalfesztivál Vili. évfolyama. A fesztivál résztvevői, hivatásos és amatőr előadók és együttesek, az elmúlt négy nap alatt számos szolidaritási hangversenyen léptek fel a sokolovi járás különböző helyein, bemutatva a hazai és külföldi elkötelezett dalokat. Részt vett a fesztiválon többek között Karéi Černoch, Václav Neckáŕ, az Olympic együttes, Hana Zagaro- vá, a gálahangversenyen pedig Dean Reed haladó amerikai énekes forradalmi dalainak tapsol hatott a közönség. A sokolovi fesztivál nemcsak a politikai dalok ünnepsége volt, hanem ifjúságunk nagy politikai fellépése is. Résztvevői a nézők ezreivel együtt támogatták a szolidaritás eszméjét. segíteni. Az újvárosiak 8 millió korona értékű szocialista kötelezettségvállalása elsősorban a Bardejovskái utca közlekedési játszótere továbbépítésére, a városi tömegközlekedési vállalat garázsai mellett a régi közlekedési eszközök kiállítótermei felépítésére irányul, de mindemellett azt is vállalták, hogy a villamossínek felújítási munkálataiban is segíteni fognak. Az északi városrészben — pontosabban a podhradovái lakómigyedben — a Z-akció keretében két áruházat kívánnak felépíteni. Az Aniőka-üdülőköz- pontban — az ásványvízforrás mellett — ugyancsak Z-akció- ban egy vendéglátóipari létesítményt építenek. Az ifjúsági parkban a közlekedési játszótér második szakaszát készítik el, a kultúra és pihenés parkjában pedig korszerűsítik a teniszpályákat. Kassa legújabb városkerületében — Košická Nová Vesen —• újabb 1400 lakás felépítésével befejezik a Dargói Hősök lakónegyed fő építési munkálatait. Ebben a lakónegyedben ez év folyamán két általános iskolát, két bölcsődét és két óvodát, valamint egy korszerű üzletközpontot adnak át rendeltetésének. A lakónegyed új lakói kétmillió korona értékű társadalmi munkával járulnak hozzá a tennivalók minél előbbi elvégzéséhez. —szák Ünnepélyes bemutató (ČSTK) —■ Üj betanulásban mutatta be szombaton a Szlovák Nemzeti Színház operatársulata Bedrich Smetana A csók című operáját, mellyel a Szlovák Nemzeti Színház az első hivatásos szlovákiai társulatként 1920. március 1-én megkezdte tevékenységét. Ez volt az 1601. bemutató a Szlovák Nemzeti Színház hatvanéves fennállása óta. A bemutatón részt vett Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a» szlovák kormány elnöke, Ignác Janák és Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagjai, valamint politikai és kulturális életünk más képviselői. Az opera zenei rendezése Viktor Máiek érdemes művésznek, színpadi rendezése Karéi Jer- nek, érdemes művésznek, a Prágai Nemzeti Szmház vendégrendezőjének munkája. Nem engedhető meg a sport politikai célokra történő felhasználása Lord Killanin felszólalása a NOB kongresszusán (ČSTK) — Lake Placidben szombaton megkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 82. kongresszusa. A résztvevőket az Egyesült Államok Nemzeti Olimpiai Bizottságának elnöke üdvözölte, majd pedig Lord Killanin, a NOB elnöke emelkedett szólásra. Rámutatott, hogy feltétlenül szükséges az olimpiai mozgalom egységének megszilárdítása és az olimpiai játékok hatásának szélesítése. Hangsúlyozta, hogy nem engedhető meg a sportnak politikai célokra történő fel- használása. Ezzel kapcsolatban Lord Killanin emlékeztetett arra, hogy 1974-ben a NOB ülé'»é»i úgy döntöttek, hogy a XXfl. Nyári Olimpiai Játékok megrendezésével Moszkvát, a té* li játékok megrendezésével pe« dig Lake Piacidét bízzák meg. Ezt a döntést akkor a világ a kölcsönös megértés megszilárdításának jelképeként fogadta — jelentette ki Killanin. A NOB elnöke hangsúlyozta, hogy a bizottság köteles az elfogadott határozatokhoz iga zodni. Az olimpiai játékok nem az egyes országok, hanem » NOB hatáskörébe tartoznak, mondotta Killanin és aláhúzta hogy az olimpiai versengés az egész világ ügye. A NOB elnökének az olimpiai mozgalom egységére vonatkozó szilárd állásfoglalását az ülés résztvevői egyetértéssel fogadták. Ezt követően Cyrns Vance, az USA külügyminisztere emelkedett szólásra. Beszédét az ülés résztvevőinek többsége példátlannak minősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszusainak történetében. Vance az Egyesült Államok elnökének nevében újból megismételte azt a provokatív követelést, hogy az olimpiai játékokat Moszkva helyett máshol tartsák meg, vagy pedig egyáltalán ne tartsák meg. Emellett ismét hidegháborús szólamokat hangoztatott. Az amerikai kormány képviselőjének beszéde így lényegében újra példáját szolgáltatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ügyeibe való durva politikai beavatkozásnak. A NOB ülése tegnap az olimpiai mozgalom számos kérdésének megtárgyalására tért át, és ma ér véget a téli olimpiai játékok megnyitása előtt. A Panamai Néppárt VI. kongresszusa (ČSTK) — A panamai fővárosban pénteken megkezdődött a Panamai Néppárt VI. kongresszusa. A kongresszuson, amelyet e párt .történetében első ízben tartanak meg legális körülmények között, 235 küldött vesz részt. A kongresszus megvitatja annak a harcnak a kérdéseit, amelyet a panamai nép nemzeti, szociális és gazdasági felszabadulásáért, az ország egész területe feletti teljes szuverenitásáért vív. Megtárgyalja továbbá a kommunisták feladatait ebben a harcban, és megválasztja a párt új vezetőségét* Ma nyílik meg a Lengyel Egyesült Munkáspárt Vili. kongresszusa /Folytatás az 1. oldalról) ezer párttag, az ifjúsági szer* vezet tagjai és párton kívüli dolgozók rendkívüli műszakot dolgoztak le. Csupán ezalatt az egy műszak alatt 500 000 zloty értékű árut állítottak elő. A plocki vajdaságból jövö küldöttség a LEMP VIII. kongresszusának tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítéséről szóló jelentésekkel érkezett Varsóba. A lengyed fővárosban a küldöttek számára már a kongresszus előestjén gazdag programot készítettek. A küldött- tek ellátogattak a varsói üzemek dolgozói körébe,, megismerkedtek a város sokoldalú fejlődésével, amely nem egészen egy hónappal ezelőtt ünnepelte felszabadulásának 35. évfordulóját. A Lengyel Egyesült Munkáspárt VIII. kongresszusa ma délután nyílik meg. Napirendjén szerepel a , LEMP KB Politikai Bizottságának beszámolója „A szocialista Lengyelország további fejlődéséért, a lengyel nép jólétéért — az ország társadalmi-gazdasági fejlesztésének feladatai az 1981—1985-ös években“, amelyet Edward Gierek, a LEMP KB első titkára ad elő. A kongresszus ezután a beszámoló, valamint a LEMP KB-nak a párt VII. és VIII. kongresszusa között eltelt időszakról szóló jelentése feletti vitával folytatódik. Ezt követően megválasztják a Központi Bizottságot és a Központi Ellenőrző Bizottságot, majd pedig jóváhagyják a kongresz- szus határozatait. A LEMP VIII. kongresszusán a Központi Bizottság meghívására részt vesz az SZKP KB küldöttsége Mihail Szuszlov- nak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével. A LEMP KB írásos kongresszusi jelentése A lengyel lapok közölték a LEMP KB írásos jelentését a párt VII. és VIII. kongresszusa között eltelt időszakról. A küldöttek a jelentést előzetesen megkapták. A dokumentum részletes elemzését adja a párt társadalmi-gazdasági politikájának, az állami élet és a szocialista demokrácia fejlesztésének, a kultúra és a tudomány területén végzett munkának, a párt vezető szerepével és belső életével összefüggő kérdéseknek, valamint a párt nemzetközi politikájának az 1976—79-es években. Megállapítja, hogy a párt az előző kongresszus stratégiáját követve megteremtette az alapokat a lakosság élet- színvonalának emeléséhez, határozatainak nyomán a lényegesen rosszabb külső körülmények ellenére is tovább fejlődött a népgazdaság, erősödött az ország helyzete és nemzetközi tekintélye. A következőkben néhány jellemző adatot emelünk ki a terjedelmes párt- doikumentumból: A lakosság szociális és élet- körülményeinek további javulásáról tanúskodik az 1976 és 1979 között létesített több mint 300 ezer munkahely a társadal- masított szektorban. Az itt dolgozók általános netto nominálbére 1979-ben ötezer zlotyval, 34 százalékkal volt magasabb, mint 1975-ben. Nem teljesült azonban a tervezett reálbérnövekedés. A nyugdíjak és a járadékok jelenlegi átlagos havi összege az 1975. évi 1545 zlotyról 1979-ben 2525 zlotyra növekedett. A minimálbérek ez év január 1-től elérik a 2000 zlotyt. A dokumentum a lovábbiak- ban megállapítja, hogy a változatlan árak fenntartása az alapvető élelmiszerek jelentős részénél szükségszerűen megnövelte az élelmiszerek fogyasztói ártámogatását, amely 1971-ben 17 milliárd zloty volt és jelenleg 170 milliárd zloty. Ez azt jelenti, hogy a lakosság minden élelmiszerre költött száz zloty- jához az állam 43 zlotyval járul hozzá. A jelenlegi árstruktúra így továbbra is megoldatlan. Az ipari termelés 1976 és 1979 között több mint 30 százalékkal növekedett. Lengyelországban 1980-ban a tervek szerint 206 millió tonna kőszenet, valamint 40 millió tonna barnaszenet bányásznak. A beszámolási időszak ban 6000 megawattal növekedett az energetikai kapacitás és tavaly 117,4 kilowattóra elektromos energiát termeltek, de az energiatermelés fejlesztésének AZ IRÁNI KORMÁNY TILTAKOZIK AZ AMERIKAI MESTERKEDÉSEK ELLEN (ČSTK) — Az Egyesült Államok kormánya stratégiai céljainak megvalósítása során az amerikai túszok állítólagos kiszabadításának ürügyén igyekszik megszilárdítani jelenlétét a Perzsa-öbölben — hangsúlyozza az iráni külügyminisztérium Teheránban közzétett nyilatkozata. Az amerikai imperializmus, amely hiába igyekszik katonai erővel és gazdasági blokáddal megfélemlíteni az iráni népet, a Perzsa-öblöt létérdekeinek területévé nyilvánította. Az iráni kormány meg van győződve róla, hangsúlyozza a nyilatkozat, hogy az amerikai haderők jelenlegi összevonása távlatilag azt a célt szolgálja, hogy egy- ser s mindenkorra megszilárdítsák pozícióikat e térségben, s ugyanakkor a nemzetközi válságot e politika védelmezésére használják fel ürügyül. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Irán élesen tiltakozik az idegen hatalmak tengeri flottájának felségvizein való jelenléte ellen, és nyomatékosan elítéli az ilyen katonai jelenlétet, amelyet a világbéke és biztonság súlyos veszélyeztetésének tart. Hanoi várja a becses vendégeket (Folytatás az 1. oldalról) mel üdvözölte az amerikai ag- resszorok felett aratott dicső győzelmet és az ország egyesítését, hogy mindig, jó és rossz időkben egyaránt hűségesen vietnami elvtársaiknak oldalán állt és áll. Csehszlovákia más szocialista országokkal együtt a tavalyi kínai agresszió idején is a harcoló Vietnamot támogató mozgalom első soraiban állt. A vietnami sajtó ugyan állandó figyelmet fordít Csehszlovákiára, de ebben az időszakban nincs olyan nap, hogy valamennyi fő napilap ne közölne cikkeket vagy riportokat országunkról. A televízió csehszlovák dokumentum- és játékfilmeket sugároz, a rádió pedig nemcsak Csehszlovákia életéről tájékoztat, hanem cseh és szlovák népi és könnyű zenét is sugároz. Hanoiban és Ho si Minh városban e napokban számos moziban csehszlovák filmheteket tartanak. A csehszlovák tematikájú akciók részeként vasárnap fényképkiállítás nyílt meg Hanoi Trangthí utcai kiállítási termében. Az első általános részleg mellett további két részleg a gyermekek életét és a vietnami—csehszlovák barátságot szemléltető felvételeket mutatja be. A színes és fekete-fehér fényképek szemlé- tetik hazánk természeti szépségeit, és dokumentálják azokat a sikereket, amelyeket Csehszlovákia a szocializmus felépítésének időszakában ért el. A kiállításnak abban a részlegében, amely országaink barátságát szemlélteti, olyan felvételek láthatók, amelyek a vezető vietnami személyiségek csehszlovákiai látogatásai alkalmával készültek. A vietnamiak készen állnak arra, hogy méltóképpen fogadják a testvéri Csehszlovákiából érkező becses vendégeket. Ez nemcsak az itteni hagyományos vendégszeretet megnyilvánulása, hanem az országaink között fennálló kapcsolatok kifejezője is. Bohuslav Borovička gyors üteme ellenére sem sikerült kielégíteni az igényeket. A külkereskedelemről a dokumentum hangsúlyozza, hogy az ország fizetési mérlegét súlyosan megterhelte a terven felüli gabona- és takarmányimport. A növénytermelés és az állattenyésztés közötti aránytalanságok miatt összesen 31 millió tonna gabona és takarmány behozatala vált szükségessé 1975 és 1979 között. A mezőgazdaság netto árutermelése 8 százalékkal nőtt ebben az Időszakban, árutermelése 10 százalékkal. Ez kisebb mértékű volt, mint amennyit az 1975 és 1979 közötti évekre terveztek. A párt tevékenységével foglalkozva a beszámoló a többi között hangsúlyozza: a beszá-? molási időszakban a LEMP kö-' vetkezetesen fejlesztette a párt vezető szerepét a szocialista építőmunkában, valamint a párt egységét, amelynek különös szerepe van a nemzeti egység megszilárdításában. A párttagok és a tagjelöltek száma 1980. január 1-én 3 millió 80 ezer, volt. A két kongresszus között mintegy 650 ezerrel növekedett a párttagok száma. Az írásos jelentés befejezésül a pártnak a beszámolási időszakban való tevékenységét elemzi. Kiemeli: a LEMP és a Lengyel Népköztársaság külpolitikáját a békés egymás mefa lett élés gondolata vezérli, és ebben szorosan együttműködik a Szovjetunióval, valamint & többi szocialista országgal. Leonyid Brezsnyev távirata az iráni vezetőknek (CSTK) — Leonyid Brezsnyev az iráni forradalom győzelmén nek első évfordulója alkalmán ból üdvözlő táviratot küldött Khomeini ajatollahnaik, az Iráh ni Iszlám Köztársaság vezető* jének és Abol Hasszan Baniszadr köztársasági elnöknek. Távirataiban hangsúlyozta, hogy az antimonarchista és an- tiimperialista forradalom Iránban új szakaszt nyitott az ország életében. További sikereket kívánt az iráni népnek a jobb jövőért, Irán függetlenségéért és területi sérthetetlenségéért vívott harcában. Ugyani akkor kifejezte reményét, hogy a két állam kölcsönös kapcsolatai továbbra is a barátság, a ' jószomszédi kapcsolatok, az egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás elvei alapján a béke és a nemzetközi biztonság javára fognak fej« lődni. Carter törvényjavaslata sorkötelezettségre (ČSTK) — Carter elnök pén» teken törvényjavaslatot küldött át a Kongresszusnak az ameri' kai fiatalok katonai sorkötelezettségéről. Az elnöki üzenet ugyanabban a hidegháborús szellemben készült, mint az „Unió helyzetéről“ című okmány, melyben Carter először jelentette be hivatalosan, a hadkiegészítés régi rendszerének visszaállítását és ezt kapcsolatba hozta a Egyesült-Államok állítólagos fenyegetettségével és katonai lemaradásával. Az elnöki üzenet értelmében még ez idén nyáron megtörténik a 19 és 20 éves fiatalok, mind nők, mind férfiak sorozá- si nyilvántartásba vétele. A 18 esztendősek jövőre kerülnek sor alá. Több mint 2000 fiatal tiltako- zott szombaton New York központjában, Manhattanben Carj tér elnök sorkötelezettségi döntése ellen, amely 8 millió amerikai férfit és nőt érint. A szónokok elítélték Carter felfogását a nők „egyenjogúságáról“ és hangsúlyozták, hogv az elnök a sorkötelezettség el rendelésével arra törekszik hogy az amerikai közvélemény figyelmét elterelje az ország olyan súlyos problémáiról, mint amilyenek a munkanélküliség, az infláció és a fajgyűlölet. Hasonló tüntetésekre került sor számos más amerikai városban és az egyetemeken is. i