Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-11 / 35. szám, hétfő
Két mezőgazdasági kooperációs körzet közös szocialista kötelezettségvállalásai KOLLEKTÍV VÁLLALÁS - KOLLEKTIV FELELŐSSÉG A kölcsönös segítségnyújtás célja: a lemaradozókat az átlagosak, az átlagosakat az élenjárók színvonalára emelni # A kooperációs körzet tanácsa felelős a köte!azettségvá!la!ások teljesítéséért % Az alapszervezetek pártbizottságai minden hónapban értékelő tanácskozásokat tartanak & A tudományos kutatási alap dolgozóinak konkrét segítsége 19BQ II. 11. A közös szocialista kötelezettségvállalások átadása alkalmából Emil Sedlák és Jozef Gála elvtársak, valamint a szövetkezetek 6s a tudományos-kutató intézetek képviselői tájékoztatták Janák elvtársat arról, hogy a két kooperációs szervezet tanácstagjai és a szövetkezetek tisztségviselői a pártalapszerve- zetek bizottságainak vezetésével miként szervezték meg az egyéni és a kollektív szocialista kötelezettségek vállalását a szocialista munkabrigádokban, melyek összegezve közös szocialista kötelezettségvállalást képeznek. Ennek legjellegzetesebb vonása az, hogy a kooperációs körzetben társult efsz-ek „a kollektíva több, mint az egyének összessége“ alapelv szellemében az idén összefüggő szervezeti egységként fogják teljesíteni a népgazdasági terv feladatait. Janák elvtárs válaszában kö« szönetét fejezte ki a szövetke- zeti tagoknak, a tudományos és kutatóintézetek és szolgáltatóvállalatok dolgozóinak és a szocialista kötelezettségvállalásokat elfogadó szövetkezetekben működő pártalapszerveze- tek kommunistáinak, elsősorban azért az újszerű és alkotó hozzáállásért, ahogy ezt a formális jellegektől mentes szocialista munkaversenyt megszervezték. Ennek a szocialista munkaversenynek — hangsúlyozta Janák elvtárs — az igazgatás egyik alapvető módszerévé kellene válnia mindenhol, minden vállalatban, amely aktivizálja a dolgozók részvételét a termelés közvetlen irányításában, a termelőcsoportok munkájában és életében. Janák elvtárs kiemelte azt a tényt, hogy a kooperációs tanács által megtestesített kollektív felelősség elve a kötelezettségvállalások s egyúttal a termelési feladatok teljesítéséért, lehetővé teszi az alkalmas szervezési formák érvényesítését a termelés és a hatékonyság növelésében s a munka minőségének javításában rejlő tartalékok mozgósítására. Az egyik leggyorsabban mozgósítható tartalékunk a jelenlegi időszakban a gyengén gazdálkodó vállalatok felemelése az átlagosak színvonalára, az átlagosaknál pedig az élenjárók színvonalára. Ehhez az érdemdús munkához a közös kötelezettségvállalásban való részvételükkel a tudományos dolgozók és a szolgáltatóvállalatok dolgozói is hozzájárulnak. Janák elvtárs kifejezte meggyőződését, hogy a két kooperációs szervezet mezőgazdasági dolgozóinak kezde- ményézését nemcsak további kooperációs körzetek fogják követni, hanem az élenjáró szövetkezetek és állami gazdaságok is, védnökséget vállalva azok felett, akiknek a munkája kevesebb sikerrel jár. A Janák elvtárssal folytatott elvtársi eszmecserében egyesek arra is rámutattak, hogy az állami kitüntetésekben részesített mezőgazdasági vállalatok s a kitüntetett egyének is helytelenül járnak el, ha csak a saját sikereiknek élnek, ha véka alá rejtik az eredmények eléréséhez vezető szakmai, politikai és szervező, valamint nevelő módszereiket. Akkor járnak el helyesen, ha a közös szocialista kötelezettségvállalások keretében segítséget nyújtanak a kevesebb tapasztalattal rendelkezőknek, ha rávezetik őket arra az útra, amely a termelés gyors ütemű fejlesztéséhez, a hatékonyság növeléséhez és a munka minőségének javításához vezet. Ilyen irányú segítség nyilvánul meg például a piešfanyi 3-as számú kooperációs körzet közös szocialista kötelezettségvállalásában, amelyhez konkrét feladatok vállalásával társultak a Trnavai Kukoricatermelési Kutatóintézet, a Bučanyi Nemesítő Állomás, a Bratislavai Kerületi Magtermelő Vállalat, valamint a Trnavai Járási Állatorvosi Központ dolgozói. A trnav .í járáson a piešfanyi 3 as számú kooperációs körzet, valamint a galántai (Galau- taj járásban a Vágsellyei (ŠaŤa nad Váhom) Mezőgazdasági Kooperációs Társulás egységes földnuíves^züvetkezeteinuk tagjai néhány tudó- mányns és kutatóintézettel és szolgáltatóvállalattal együtt köztársaságunk szovjet hadsereg által történt felszabadításának 35. évfordulója, valamint V. I. Lenin születésének 110. évfordulója tiszteletére közös szocialista kötelezettségvállalást fogadtak el sz 1980. évi és az egész ötéves tervidőszak termelési feladatainak teljesítésére, s egyes termékeknél a feladatok túlteljesítésére. A kötelezettségvállalás részét képezi az a határozat, amely a termelési költségek csökkentésére, a nemes takarmányokkal, az alapanyagokkal és az energiával való takarékosabb gazdálkodásra irányul. A kooperációs szervezetek képviselői, Emil Sedlák elvtárs, A kiváló munkáért kitüntetés viselője, a piešfanyi kooperációs körzet elnöke, valamint Jozef Gála elvtárs, A Szocialista Munka Hőse, a Vágsellyei MKT tanácstagja a szövetkezetek képviselőivel együtt, közöttük a pártalapszervezetek elnökeivel, a szocialista munkabrigádok tagjaival, s egyes tudományos és kutatóintézetek képviselőinek részvételével a napokban átadták a közös szocialista kötelezettségvállalások jegyzékét Ignác Janák elvtársnak, az SZLKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottsága vezető titkárának. A szlovákiai földművesek elso- közös szocialista kötelezettségvállalásainak ün nepélyes átadásán, amelyek bizonyára példaként szolgálnak majd a további kooperációs körzetek mezőgazdasági dolgozói számára, jelen voltak többek között az SZLKP Nyugat-szlovákiai Kerületi Bizottságának tagjai — Štefan MatejCík elvtárs, a kerületi bizottság titkára, Ján Algayer elvtárs, a kerületi mezőgazdasági igazgatóság vezetője, Ján Hučko elvtárs, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Szlovákiai Bizottságának titkára, Štefan Zelman elvtárs, az SZLKP galántai járási bizottságának titkára, valamint Bemard Palkech elvtárs, az SZFSZ trnavai járási bizottságának az elnöke. AMIRE BÜSZKÉK LEHETNEK A piešfanyi 3-as számú kooperációs körzethez tartozó 10 efsz szép eredményeket ért el a 6. ötéves tervidőszak eddigi éveiben. Az 5. ötéves tervidőszak első négy évéhez viszonyítva a mezőgazdasági termelést 20,9 százalékkal, ezen belül a gabonatermelést — a kukoricát is beleértve — 28,2 százalékkal, a szántóföldi takarmánynövények termelését 28,2 százalékkal, a tejtermelést 16,3 százalékkal, a hústermelést pedig 17,1 százalékkal növelték.. A termelési eredmények nöj vekedése alapján a kooperációs körzet árutermelése az értékelt időszakban 25,1 százalékkal emelkedett, miközben az utóbbi négy év alatt 2929 tonna vágóhúst, valamint 1396 tonna tenyészüszőt és tenyészsertést értékesítettek terven felül. Saját termelésükből jó minőségű tömegtakarmányról gondoskodnak, s a hízó marha 0,91 kg-os napi súlygyarapodásához csak 2,09 kg abraktakarmányt fogyasztanak. A sertéshizlalás- ban átlagosan 0,562 kg napi súlygyarapodást érnek el, s 1 kilogramm súlygyarapodáshoz a legutóbbi negyedévi átlagban 3,88 kg abraktakarmányt használtak fel. A tehenek átlagos évi tejhozama 3254 liter, az 1 liter tej előállításához szükséges abraktakarmány 0,26 kg. A 6. ötéves tervidőszak eddigi négy éve alatt elért eredmények azt bizonyítják, hogy a kooperációs körzet nemcsak teljesíti, hanem túl is szárnyalja a népgazdaság fejlesztése állami tervében előirányzott feladatokat. „Ennek örülünk — jelentik ki a kötelezettségvállalásban —, büszkék vagyunk munkánk eredményeire, de nem elégszünk meg az elért színvonallal. Nálunk is vannak még nagy, kihasználatlan tartalékok, hiszen a hozamok és a termelékenység aránylag magas átlagos szintjén belül kooperációs körzetünk egyes üzemeiben igen eltérő eredményeket érünk el.“ Ml REJLIK AZ ARÁNYLAG MAGAS ÁTLAGOK MÖGÖTT? Amint az a közös kötelezettségvállalás szövegéből kitűnik, az aránylag magas átlagos hozamok és termelékenység mögött valóban nagy tartalékok rejlenek. Ezt a következő adatok bizonyítják: — „olyan sertéstenyészetünk is van, ahol 0,635 kg-os napi súlygyarapodást érnek el 3,69 abraktakarmány fogyasztásával — 1 kg súlygyarapodásra számítva, máshol viszont 3,83 kg abraktakarmány fajlagos fogyasztásával csak 0,553 kg-os átlagos napi súly- gyarapodást érnek el. A napi súlygyarapodás öt szövetkezetben alacsonyabb a körzeti átlagnál. A szarvasmarha-hizlalásban az egy kilogrammos legjobb napi súlygyarapodáshoz 1,91 kg abraktakarmányt etetnek fel, ahol viszont 0,834 kg- os napi súlygyarapodást érnek el, ott 3,30 kg abraktakarmányt fogyasztanak 1 kg súlygyarapodásra. A növénytermesztés négyéves átlagában a hasonló feltételek között gazdálkodó üzemek közül a legjobbak 6 tonnás, a leggyengébbek azonban csak 4,8 tonnás hektárhozamot érnek el. Az egyik helyen szemes kukoricából hektáronként 7,3 tonnát, máshol 4,8 tonnát takarítanak be. A cukorrépa hektárhozamában a legjobb átlagos eredmény 45,8 tonna, a leggyengébb 24,2 tonna. Azt sem lehet csupán kedvezőtlen éghajlati feltételekkel Indokolni, hogy az évelő takarmánynövények szénatermése hektáronként 10,6 és 7,8 tonna között ingadozik. Ezek az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a CSKP KB 13. ülése,, majd az SZLKP KB ülése helyesen figyelmeztetett azokra a nagy tartalékokra, amelyek kihasználása főleg számos szubjektív tényező megoldásától függ. „Ezért, amikor erről tárgyaltunk, — írják a kötezettségvállalásban —, egyetértettünk Gustáv Husák elvtársnak a CSKP KB 13. ülésén elhangzott beszédével, amelyben rámutatott a mozgósítható tartalékok kihasználásának jelentőségére, miszerint csak a lemaradozó mezőgazda- sági vállalatok átlagos szintre, az átlagos vállalatoknak az élenjárók szintjére emelésével a mezőgazdasági termelést utólagos befektetések nélkül is több mint 20 százalékkal lehetne növelni: s akkor a mi kooperációs körzetünkben társult vállalatokról is beszélt.“ Az elfogadott határozatban megbízták a kooperációs körzet tanácsát az elfogadott kötelezettségvállalások teljesítésének szervezésével, biztosításával és ellenőrzésével, s ezzel a kooperációs körzethez tartozó efsz- ek gazdasági feladatai teljesítésének biztosításával is. LEGFONTOSABB AZ EMBEREK KEZDEMÉNYEZÉSE Amikor a tíz szövetkezet és az itt működő pártalapszervezetek elvtársai keresni kezdték a közélelmezés biztosításának leghatékonyabb módszereit, a tartalékok feltárásához vezető legjárhatóbb utakat, bírálóan állapították meg, hogy nem kevés formalizmus volt a dolgozók alkotó munkakezdeményezésének fejlesztésében.“ Egyúttal a szocialista munkaverseny szervezési színvonalát is felmértük. Elhatároztuk — írják a kötelezettségvállalásban —, hogy az egyes formális elemeket kiküszöböljük a szocialista kötelezettségvállalások elfogadásából és értékeléséből, s az egész szocialista munka- versenyből. Ezért az idén az évi termelési és pénzügyi tervek kidolgozásakor a termelési feladatok és a gazdasági mutatók lebontása során a termelőcsoportokhoz, a szocialista munkabrigádokhoz és az egyénekhez fordultunk, hogy mérjék fel saját lehetőségeiket a tartalékok feltárásában, s ezek kihasználásával segítsék elő a termelés és a hatékonyság növelését, a munka minőségének a javítását. E szocialista kötelezettségvállalások együttesen a közös szocialista kötelezettségvállalásunk tartalmát képezik. Ebben az eljárásban megnyilvánul szocialista mezőgazdaságunk termelőerőinek elért fejlettségi szintje, s ezek az első lépések a lenini szövetkezeti terv további elmélyítésében, a szovjet mezőgazdasági dolgozók tapasztalatainak sokoldalú kihasználásában. Meg vagyunk győződve arról, hogy a munkakezdeményezés céltudatos fejlesztése, a formalizmustól mentes vállalaton belüli és vállalatok közötti szocialista munkaverseny, a tudomány és a kutatás legújabb ismereteinek felhasználása szoros és közvetlen együttműködésben a tudományos és kutatóintézetekkel, valamint a szolgáltatási vállalatokkal elősegíti annak a problémának a megoldását is, hogy a gyengén gazdálkodó termelőegységeket a közepesek, a közepeseket az élenjárók színvonalára emeljük... Ezt a meggyőződésünket és elhatározásunkat alátámasztják az egyéni kötelezettségvállalások, a szocialista munkabrigádok kötelezettségvállalásai, a termelési feladatok túlteljesítésére irányuló mozgalom, amelyben a kommunisták járnak az élen.“ TÖBBET, JOBBAT ÉS OLCSÓBBAN A trnavai járás piešfanyi 3-as számú kooperációs körzetéhez tartozó vállalatok dolgozóinak kollektív és egyéni kötelezettségvállalásaiból kitűnik, hogy az egész kooperációs körzet 1980-ra előirányzott termelési értéke 11493 805 korona. A növénytermelésben például a gabonafélék hektárhozamának 2,6 mázsás növelésével 2531 tonna szemes terményt termelnek terven felül, a cukorrépa hektárhozamát 22,6 mázsával növelik az előirányzott terven felül, ami 2775 tonna terven felüli termelést jelent, miközben legalább 5,1 tonna fehér cukrot akarnak kitermelni egy hektárról. A növénytermelésben 5 800 000 koronával, állat- tenyésztésben 1 168 000 koronával teljesítik túl az előirányzott termelési tervet. Az állattenyésztésben a sertések napi súlygyarapodását 0,015 kilogrammal növelik, ami 115 tonna sertéshúst jelent, a szarvas- marlia-hizlalásban ezt 0,1 kilogrammal növelik, s ennek következtében 36 tonnával több marhahúst termelnek és értékesítenek. A tehenészetben fennálló problémák megoldásán val lehetővé válik a 3455 liter átlagos évi tejhozam elérése, ami 300 ezer liter tej eladását jelenti terven felül. A takarékossági és költségcsökkentési intézkedések teljes értéke 559 ezer korona, ezen belül a villamos energia, az üzemanyagok és a szilárd tüzelőanyagok takarékosabb felhasználása mellett a szabványhoz viszonyítva 3 százalékkal csökkentik az abrak takarmány felhasználását, ami 621 tonna abraktakarmány megtakarítását eredményezi. HASONLÓ ÚTON JÁR A VÁGSELLYEI TÁRSULÁS A galántai járásban működő vágsellyei mezőgazdasági kooperációs társuláshoz 9 efsz és 2 állami gazdaság tartozik, ezek együttesen 34 394 hektár mezőgazdasági földterületen gazdalkodnak. A piešfanyi körzethez hasonlóan, melynek összterülete 18 219 hektár, itt is részletesen megtárgyalták az idei termelési feladatokat a dolgozók kollektíváival. Az értekezletek során feltárták a tartalékokat, s ezek kiaknázására irányították a szocialista kötelezettségvállalásokat. A Janák elvtársnak átadott közös szocialista kötelezettségvállalás 3774 egyéni és 159 kollektív kötelezettségvállalást tartalmaz, a szocialista munkabrigádok 1138 tagja 47 kötelezettségvállalást terjesztett elő. A közös kötelezettségvállalás teljes értéke 12 837 638 korona, ebben 4 200 850 koronát képvisel az állattenyésztési termékek termelése és eladása, a növénytermelés termelési értékét pedig 3142 046 koronával növelik. Szemes takarmányokból 884 tonnát takarítanak meg. A társulás dolgozói, amint azt a közös szocialista kötelezettségvállalásban hangsúlyozzák, a termelés és a hatékonyság növelését, valamint a munka minőségének javítását elsősorban politikai szervező munkával, s kölcsönös tanácsadó tevékenységgel érik el, amely arra irányul, hogy a társulás gyengén gazdálkodó tagjai a közepesek, a közepesek pedig az élenjárók színvonalára emelkedjenek. Nagy segítséget jelent ebben a közvetlen együttműködés a Galántai Mezőgazdasági Anyagellátó és Felvásárló Vállalattal, a Sládkovičo- vói Területi Vetőmagtisztító Állomással és más szervezetekkel. A két közös szocialista kötelezettségvállalás befejező részében az elvtársak hangsúlyozzák: „Mi, az efsz-ek, a tudományos-kutatási alap és a szolgáltatási vállalatok képviselői dolgozóinkkal együtt meg vagyunk győződve arról, hogy az az út, amelyre lépünk, a CSKP KB 13. ülésén elfogadott határozatok teljesítését jelenti a mezőgazdasági termelés további fejlesztésében, a szakosítás és a koncentráció, a vállalatok közötti kooperáció és az integráció alapján. Az irányítás és a politikai nevelő munka területén megfelelő szervezési formákkal feltételeket teremtünk ahhoz, hogy hatványozódjon kooperációs társulásunk szövetkezeti tagjainak eddigi igyekezete, hogy túlteljesítsük az 1980-ra előirányzott feladatokat, ahogy azt a közös szocialista kötelezettségvállalásban megr fogalmaztuk, s így a 6. ötéves tervidőszak feladatainak sikeres teljesítése mellett jó alapokat teremtsünk a 7. ötéves tervidőszak feladatainak teljesítéséhez, mindjárt az első évtől kezdve. Ezzel a közös igyekezetünkkel akarunk hozzájárulni szocialista hazánk gazdaságának megszilárdításához és a világbéke megerősítéséhez.“ jPRAVDAJ ■M—Ksy