Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-08 / 33. szám, péntek
KI ÉS KIT FENYEGET? R égi megállapítás, hogy minél kevesebb az érv. annál harsányabb a propaganda. Ilyen módszerrel kezdenek rágalomkampányt a hírhedt „vörös veszély“ körül bárhol keressenek is rá ürügyet a nyugati stratégiák és pekingi támogatóik: Afrikában vagy u K ári b-tengeren, Indokínában vagy a Közel- és Közép-Keleten ... A mostani példátlan méretű provokációs kampány szervezői jól tudják, hogy semmi köze a tényekhez azoknak az állításoknak, amelyek szerint „a Szovjetunió beavatkozik Afga- nisztán belügyeibe" és ez — úgymond — „veszélyezteti ä vr lágbékét", A tények: a Szovjetunió az ENSZ alapokmányával összhangban, valamint az 1978-ban aláírt szovjet—algán barátsági, jószomszédsági és együttműködési szerződés alapján az Afgán Demokratikus Köztársaság kormányának többszöri (kérésére nyújtott segítséged Afganisztánnak. Ami a mos tani hisztériahullámot illeti, ennek az a célja, hogy elleplezze az igazi veszélyt, amely a népeknek a függetlenségéért vívót harca iránt ellenséges (köröktől, mindenekelőtt az óceánon túlról indul ki. Éppen az amerikai imperializmus az, amely hosszú időn át az Afganisztán belügyeibe Való beavatkozás kezdeményezőjeként lépett fel. Washington a pekingj veeztőkkel és néhány más ország kormányával együtt lényegében korlátlan támogatást nyújtott az ellenforradalmi bandáknak, ellátta őket fegyverrel, lőszerrel és pénzzel. Az Egyesült Államokból érkezett szakértők kijárták a pakisztáni vezetés hozzájárulását, hogy az ország területét még inkább felhasználva, onnan küldjenek fegyveres csoportokat az Afgán Demokratikus Köztársaságba. Tevékenységük oka nem hétpecsétes titok: Washington kitartóan kutatja, hogyan állíthatná helyre az iráni sah rendszerének megdöntése után elvesztett pozícióit. Az Egyesült Államok — mintha a vietnami háború nem is szolgáit volna tanulságokkal — ma ismét megpróbálja a gyakorlatban m eg v alósít a n i neofc olon > al ista elképzeléseit. Ebből következik az Egyesült Államok demonstratív katonai Pórtélét — pártmunka i* Hagyományos jó szokása a lévai (Levice) járási pártbizottság tömegpolitikai munkát irányító albizottságának, hogy rendszeresen értékeli az agitá- ciós központok tevékenységét. A múlt évi felmérések alapján az ipolysági (Šahy), a nagysal- lói (Tek. Lužany), a deméndi (Demandice), valamint a tompái (Tupá) agitációs központoknak ítélték oda az első négy helyet. ★ A nyitrai (Nitra) Plastika n. v. pártalapszervezetei a XV. pártkongresszus utáni időszakban 106 új tagjelölttel gyarapították soraikat. De ugyanígy nagy gondot fordítanak a fiatal szakmunkások eszmei, politikai, világnézeti nevelésére is. Az intézet végzős tanulói már a családi környezetből nagyrészt magukkal hozták az osztályhoz tartozás érzését, osztályuk látásmódját. Számukra a munka nem megismerendő távlat, hanem természetes életmód. Ez determinálja szakmai érdeklőd désüket és ragaszkodásukat a munkahelyhez. ★ A szövetkezeti pártszervezet létrehozásával ugyan jelentősen csökkent a nagycétényi (Vefký Cetín) falusi pártalap- szervezet taglétszáma, de a kommunisták aktivitása nyomán színvonalas tömegpolitikai és pártmunkát folytatnak a községben. S ez különösképpen annak az eredménye, hogy a regisztrált párttagok jelentős többsége is megbízatásának megfelelően teljesíti feladatát. (th) készülődésé A nyugat* sajtó adatai szerint a második világháború Óta a legnagyobb amerikai hadiflottát vonták össze az Indiai-óceánon, és a Pentagon igyekszik kihasználni a helyzetet, hogy kicsikraja az úgynevezett „gyorshadtesr lét* rehozásáí, hogy új katonai támaszpontokat szerezzen Ománban, Szomáliában vagy másutt, Ugyanakkor a Hidegháború idejéből még több mint 300 nagy és több mint 2000 kisebb méretű amerikai katonai támaszpont van mintegy 3*0 ország területén. Akkor a Pentagon különös igyekezetei teremtette meg előretolt állásait a Szovjetunió és más szocialista országok közelében. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatja a reakciós diktátor-rendszereket A Washington Post ezzel kapcsolatban ironikusan »egyezte meg a napúikban: „ezt a támogatást uz általunk szentnek tartott an- tikommunizmus jegyében nyújtják." Kína mai vezetői (s tiszteletben tartják ezt a jelszót. Ezzel magyarázható, hogy Washington és Peking nyilvánvalóan egyeztette uszító beszédeit és akcióit a Közel- és Közép- Kelet, Indokína és a föld sok más pontját illetően. A kínai sajtó ezekben a napokban tele van rosszindulatú támadásokkal az afgán nép és az új afgan demokratikus vezetés ellen, s ezeknek a tárna* dásolknak a címzett je a Szovjetunió, A Zsenmin Zsipao, miközben azr a légből kapott hírt taglalj«, hogy a Szovjetunió „a szomszédos államok bekerítésének taktikáját" folytatja, úgy tesz, mintha nem is létezne az Afgán Demokratikus Köztársaság kormányának január elsejei nyilatkozata, ameiy kifejti: se*» kinek sem engedi meg, hogy megsértse az afgán nép elidegeníthetetlen jogát arra, hogy mindén eszközzel megvédje az áprilisi forradalom vívmányait, az ország területi épségét és fügetlenségét. A nagy kínai fal mögül olyan, nyilvánvalóan a 1 NATO-államokhoz címzett felhívások hangzanak el, hogy az afganisztáni események mi,itt ,gyakoroljanak nyomási a hegemonistákra“, mégpedig úgy, ahogy nemrégiben Washington és Peking nyomást gyakorolt egy í»or ASEAN-tag- országra azzal a céllal, hogy foganatosítsanak intézkedéseket „a neszéig elhárítására“, amely állítólag a szocialista Vietnam, a népi Kambodzsa vagy a Szovjetunió, illetve együttvéve ezeknek az országoknak a részéről fenyeget. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, mennyire hasonlítanak az imperialista erőknek és a pekingi hegemonistákna-k a fejlődés független útjára lépett népek ellen folytatott aknamunkájának módszerei és eszközei. A Pakisztán területén létrehozott több tucat központban — amelyeket hivatalosan menekülttáboroknak neveznek — az amerikai titkosszolgálatok és a „partizán hadműveletek" kínai szakértőinek vezetésével diver- ziókat és támadásokat készítettek elő afgán települések és más objektumok ellen. Peking és bizonyos nyugati körök meglepően nagy figyelmet szentelnek a Kambodzsában még szét nem szórt polpo- tista bandáknak, amelyek igyekeznek akadályozni a fiatal köztársaság megújulásának folyamatát. A Thaiföld északi részén ievő menekülttáborokban a maoisták zsoldosokat toboroznak, akiket Kínában képeznek ki, majd az indokínai országok ellen vetnek be diverziós akciókra. Peking aktivizálja ügynökeit sok ázsiai országban, és felfegyverzi a szeparatista elemeket. A Kínai Népköztársaság vezetése valójában arra . törekszik, hogy bevonja a déleklet- és délázsiai országokat hegemonista politikájába, és megnehezítse, hogy normális kapcsolatokat alakítsanak iki Indokínával. Az Egyesült Államok pedig ebben a fontos térségben fokozza katonai és politikai jelenlétét. Nem véletlen, hogy éppen a múlt év végén láttak napvilágot olyan jelentések, amelyek szerint az Egyesült Államok meg akarja gyorsítani több százmillió dollárnyi katonai segítség- nyújtását az ASEAN-országok- nak. Azt is bejelentették, Peking is sürgősen bejelentette, hogy a maga részéről kész fegyvereket eladni Thaiföldnek. Figyelemre méltó, hogy a Covert Action, washingtoni kiadása úgy beszélt Kínáról, mint az amerikai imperializmus új ázsiai csendőréről. És most lássuk a frissebb jelentéseket. Az Egyesült Államok úgy döntött, hogy rövid időn belül nagy mennyiségű haditechnikát szállít Pakisztánnak. Érthető, hogy az ezzel kapcsolatos utalás az afganisztáni eseményekre teljesen alaptalan. Hiszen az új afgán kormány világosan kifejtette, hogy baráti kapcsolatokra törekszik szomszédaival, beleértve Pakisztánt is. Csaran Szingh indiai miniszterelnök joggal jegyezte meg, hogy a washingtoni döntés automatikusan növeli a feszültséget ebben a térségben és az egész világon. Vagy talán nem éppen erre törekszik az amerikai imperializmus és a pekingi vezetés, amelyeknek Mondale amerikai alelnök szavai szerint „párhuzamos stratégiai érdekeik" vannak? A „világ csendőrének“ és szövetségesének m isszi ó j á hoz nyújtott legnagyobb kedvezmény légköre nem Helsinki szellemét és az enyhülés kedvező légkörét hanem a hidegháború jeges szelét idézi fel. W ashingtonnak és Peking- nek a nemzeti felszabadító mozgalom győzelmeire vaió érzékeny reagálása arról tanúskodik, hogy nem akarja megérteni a történelmi fejlődés objektív törvényeit. Ezeknek a „változásoknak a mozgató ereje“ nem a nyugalom felforgatására irányuló valamiféle külső lázítás, hanem a népek akarata, amelyek kivívták a jogot, hogy maguk döntsenek sorsukról. És nincs olyan erő, amely szuronyok segítségével meg tudná akadályozni ezeket a változásokat. OLGA TROFIMOVA (APN) Meisel Sándor: A KGST 30 éve Hat szocialista ország: a Szovjetunió, Bulgária, Csehszlo vákia, Magyarország, Lengyelor szág és Románia 1949 januárjában kórszakos jelentőségű intézkedést foganatosított. Moszk vában megalakították a Kölcsö nős Gazdasági Segítség Taná csát. A KGST már induláskor azt tekintette fő céljának, hogy tervszerű alapokra helyezi a résztvevő országok gazdasági együttműködését, biztosítja a rendelkezésre áliő termelőerők leghatékonyabb felhasználását és fejlesztését, a kevésbé fejlett országoknak az általánosnál gyorsabb fejlesztése révén elősegíti a fejlődésbeli különbségek kiegyenlítődését, ellensúlyozza a tőkésországoknak a szocialista országokkal szemben érvényesített gazdasági diszkriminációját. Az említett, valamint a KGST- hez a későbbi években kapcsolódott országok a közben eltelt harminc év alatt összehangolták az egyes országok népgazdasági terveit, hosszú lejáratú áruforgalmi megállapodásokat kötöttek, lépéseket tettek a szakosításra és a kooperációra, műszaki-tudományos együttmű ködést valósítottak meg, egységesítették a szabványokat. A tagországok röviddel a KGST megalapítása után (1971- ben) kidolgozták és jóváhagyták az együttműködés további elmélyítését és tökéletesítését, valamint a KGST-tagállamok szocialista gazdasági integrációjának fejlesztését célzó Komplex Program című dokumentumot. A Komj)lex Program az integráció alapvető követelményeként leszögezi: „A KGST- tagállamok abból indulnak ki, hogy gazdasági és tudományos- műszaki együttműködési rendszerük a szocialista építés általános törvényszerűségein és a szocialista gazdaságirányítás alapelvein, a tervkoordinációnak mint az együttműködés alapvető módszerének az áru- és pénzkapcsolatok szélesebb körű jelhasználásával történő szerves összekapcsolásán nyugszik.“ Meisel Sándor: A KGST 30 éve című kötetében átfogóan bemutatja, hogy a KGST milyen utat tett.meg megalakulásától napjainkig. A kötet bevezetése a KGST létrehozásának körülményeit, az együttműködés alapvető elveit, célját, a fejlődés főbb szakaszait és eredményeit elemzi. A KGST szervezeti felépítésének részletes áttekintése után méltatja a szocialista gazdasági integráció kibontakozását elősegítő Komplex Program jelentőségét. Képet ad arról, hogy a programban kitűzött feladatok hogyan valósulnak meg a gyakorlatban, az érintettek hogyan győzik le a menet közben előforduló ellentmondásokat és az érdekkülönbségeket; az elmúlt három évtizedben a szocialista országok között az együttműködésnek milyen új formái alakultak ki. Az öt részből és számos fejezetből álló tanulmány külön fejezetben foglalkozik a tagországoknak a prognóziskészítésre vonatkozó együttműködésével. Adatai szerint a Komplex Program jóváhagyása óta a KGST szerveiben mintegy 200 prognózist készítettek, és számos prognózison dolgoznak jelenleg is. Többek között 1900-ig és 2000-ig terjedően prognosztizálták a KGST tagországok fűtőanyag- és energiaszükségletét. Prognózist készítetlek a villa- mosenergia-termelésről, a vaskohászatról, a szállítás (elsősorban a nemzetközi szállítás) fejlesztéséről, számos kiemelt gépipari, színesfémkohászati, vegyipari és más ipari ágazatról, illetve termékről. Kidolgozták a mező- és erdőgazdaság gépesítésének, az egyéni fogyasztás és közétkeztetés által felhasznált legfontosabb élelmiszerek, a növényi és állati eredetű nyersanyagok jó minőségű élelmiszerré történő feldolgozásának prognózisát. A szerző szavaival: „A KGST-tagállamok együttműködésüket a prognózisok készítésében azokra a problémákra összpontosítják . .. amelyek jelentősen növelik a munka termelékenységét.“ A kötet Függelék című része KGST tagállamok nemzetközi szervezeteivel ismertet meg és a KGST-együttműködésről — eddig nem publikált statisztikai adatokat is tartalmazó — táblázatokat közöl. A művet a KGST jubileuma alkalmából a Kossuth Könyvkiadó jelentet le meg. Horváth Páľ. Ä próféta „igazi" utódai A Liptovský MikuláS-i Állami Gazdaság dolgozói a mezőgazdasági gépeket készítik elő a tavaszi munkákra. Felvételünkön Milan Podhorányi kombájn javításán dolgozik (V. Gabčo felvétele — CSTK) Világvallásnak általában a kereszténységet, a budhizmust és az iszlámot tekintjük. Mostanában — elsősorban az Iránban és a többi arab országban történő események miatt — különösen az iszlámról hangzik el sok sző. Ez a vallás viszonylag későn, időszámításunk után a hetedik században keletkezett. Híveinek a hitvallás / „nincs más' isten Allahon kívül és Mohamed az ö prófétája“), a napi ötszöri, meghatározott módon végzett ima, a jótékonykodás, a havi böjt és a zarán- doklás Mekkába, az öt iegfon* tosabb kötelessége. Az iszlám szent könyve a Korán, Mohamed szóban adott tanításának későbbi írásba foglalt gyűjteménye. Az iszlám már a korai középkorban rohamosan elterjedt, közben az iszlámon belül különféle szakadékok és irányzatok keletkeztek. A legújabb időkben az iszlám hívei körében is megerősödtek azok a reformtörekvések, amelyek a mohamedán vallást a modern ember számára is elfogadhatóvá akarják tenni. Horváth Pál: A próféta „igazi“ utódai című tanulmánya az iszlám kialakulásával, fejlődésével és mai szerepével foglalkozik és — ha többnyire csak áttételesen is — érezteti, hogy az említett szándék (az iszlám modernizálására irányuló . törekvés) hogyan érvényesül, milyen formában jut kifejezésre napjainkban. Mondanivalóját aktualizálja, és gyakran utal a világ érdeklődésének középpontjában álló Iránra és az iráni eseményekre. Kifejti, hogy Iránban Khomeini programjának konzervatívizmusa ellenére az egyház tekintélye oda vezetett, hogy — az ország sajátos osztályszerkezetéből adódóan — a klérus válhatott vezetőjévé a császári abszolutizmus ellen kibontakozó széles bázisú tömegmozgalomnak. Mint történelme során oly gyakran, most is olyan társadalmi törekvések szószólójává vált a síita iszlám, amelyek kiérleletlenségük, osztályalapjuk tisztázatlansága folytán csak vallási eszmék közvetítésével fogalmazódhattak meg. A síita hitfelfogás lehetőséget teremtett arra is, hogy a Korán abszolút tekintélyére hivatkozva progresszív és retrograd politikai nézetek egyetlen ellenzéki program keretében fogalmazódjanak meg. Khomeini 1963-ban még vereséget szenvedett és száműzetésbe kényszerült, 1979-ben azonban az általa vezetett vallási mozgalom képezte a gerincét annak a tömegmozgalomnak, amely megbuktatta a Pahlavi-dinaszti- át és létrehozta saját politikai szervezetét, az iszlám köztársaságot. „Iránban -- írja a szerző — a politikai átalakulás folyamata még nem zárult le, így a változás mérlegét megvonni lehetetlen. Amit a vallás- történeti visszapillantás kínál tanulságként, azaz, hogy tévedtek és tévednek azok, akik az iszlámban a napi társadalmi és szociális kérdések iránti ér zéketlen, kizárólag retrográd eszméket latnak.“ Horváth Pál: A próféta „igazi“ utódai című tanulmánya bepillantást nyújt az iszlám történetébe és teológiájába, egyben elő1- segíti a napi politikai eseményeknek az árnyaltabb, valamint az iszlám vallástörténet társadalmi és politikai hátterének a jobb megértését és megismerését. A Kossuth Könyvkiadó által megjelentetett kötet napjaink egyik időszerű kérdését elemzi, és nyilván sokaknak kielégíti a tárgyalt téma iránt tanúsított érdeklődését. BALÁZS BÉLA Két új könyv
