Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-29 / 51. szám, péntek
Több mint hatóan évvel ezelőtt Lenin felháborodva irta; mi- lyen szennyeseknek kell lenniük azoknak a forrásoknak, amelyek az, eszmék harcát rágalmak terjesztésével váltják fel. Azóta is változatlanul zúdul a szocialista világra az impéria- lista propaganda zavaros áradata. A szabadság barátai és ellenségei 1980 II. 29. Nyugaton mindig az „agresz- szív szocializmusról“ szónokolnak, valahányszor a Szovjetunió és más szocialista országok támogatást nyújtanak a nemzeti felszabadítás és a haladás ügyének, s külpolitikájuk internacionalista elveiről van szó. Pedig köztudomású, hogy a fejlődő országok „barátjának“ szerepében tetszelgő imperializmus — mint a báránybőrbe bújt farkas —, erőszakos, ön- kényeskedik, s a népek gyűlölik, mint a szabadságtörekvések elfojtóját. KI AKNÁZZA alA AZ ENYHÜLÉST? Nyugaton az utóbbi időben magasba csaptak a szovjetellenes kampány lángjai, amelyet a rágalomhadjárat szerve 2ői az afganisztáni események miatt robbantottak ki. Az óceán két partján és Pekingben a tömegtájékoztató eszközök az afganisztáni „szovjet agresszió ról“, s a szovjet—iráni határon egyedül általuk felfedezett „szovjet csapatösszevonásokról“ harsognak. A kampány karmesterei a Fehér Házból nemcsak azt hangoztatják, hogy Moszkva álláspontja — úgymond — „komolyan veszélyezteti a békét“, hanem „ellenlépéseket" jelentenek be, s azzal fenyegetőznek, hogy zátonyra futtatják a szovjet—amerikai kapcsolatokban oly sok éves erőfesz!- téssel elért kedvező eredményeket. A nyugati politikusok és szekértolóik odáig mentek, hogy az afgán állam szuverén jogait durván megsértve az ENSZ fóruma elé vitték az „afgán kérdést A szovjetellenes propaganda- kampány szervezőinek elgondolása világos. Az afgán forradalom védelmében nyújtott jogos szovjet segítség ellen beszélve azt a békét fenyegető valóságos veszélyt takargatják, amelyet az amerikai törekvés rejt magában; az Egyesült Államok az olajban gazdiig Közel-Kelet és a Perzsa-öböl térségének csendőre akar lenni. Washington egyébként mind nyíltabban „saját érdekövezetének, tekinti az egész világot, s hegemonista politikát folytat a monopóliumok csillapíthatatlan éhségének kielégítésére. Az Egyesült Államok az egész világot behálózza támaszpontjaival, több tucat országban állomásoznak csapatai. Ä Broo- king-intézet adatai szerint az Egyesült Államok 1946. január 1-től 1975. december 31-ig 215 alkalommal vetette be fegyveres erőit és közben 19 esetben a nukleáris fegyverek alkalmazásával is fenyegetőzött. Amikor az Egyesült Államok a Föld egyik végéről á másikba dob át több tízezer katonát, több száz repülőgépet és több tucat hadihajót, azt az imperialista propaganda és pekingi támogatói a béke védelmének tüntetik fel. De csak ha amerikai csapatokról és haditechnikáról van szó. Ám ha a Szovjetunió az Afgán Demokratikus Köztársaság többszöri kérésére korlátozott katonai kon ágenssel segítséget nyújt az agresz- szió ellen, akkor nyomban „behatolásról“ beszélnek, csak azért, mert szovjet csapatokról van szó. Ami a Szovjetunió lépését illeti, nyilvánvaló, hogy ha másként cselekszik, ez azt jelentette volna, hogy Afganisztánt odavetik az imperializmusnak és lehetővé tették volna az agresszív erőknek, hogy megismételjék mindazt, amit például Chilében tettek, ahől vérbe fojtották a nép szabadságát. A Szovjetunió testvéri segítsége meghiúsította az Afganisztán elleni imperialista katonai agressziót. Leonyid Brezsnyev a Pravdának adott interjúban azt a rendkívül fontos gondolatot hangsúlyozta, hogy ha nem lenne Afganisztán, akkor az Egyesült Államok és a NATO meghatározott körei minden bizonnyal találtak volna más ürügyet a világhelyzet kiólezé« sére. Arról van szó, hogy a New York Times bevallása szerint a Carter-kormányzat már régóta szorgalmazta az Egyesült Államok külpolitikájában most érezhető fordulatot, amely az enyhülés aláaknázására, a fegyverkezési verseny fokozására, a más népek belügyeibe való beavatkozásra irányul. Vizsgáljuk meg például a Szovjetunió ellen foganatosí- tott, úgynevezett „washingtoni szankciókat“. Carter elnök döntése a SAbT-2. bizonytalan időre történő befagyasztásáról nyilvánvalóan az új militarista előkészületek jegyében született, hiszen az Egyesült Államok példátlan fegyverkezést növelő programot fogadott el, hosszú évekre előre. Vajon nem a „héjáknak" tett engedmény e az, hogy a kétoldalú kapcsolatok számos kérdéséről a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokat megszünteti? Hiszen a „héják“ mondják, hogy a Fehér Ház „túl nagy figyelemben részesítette az enyhülést“, Az egyik amerikai szenátor a mostani washingtoni politikát úgy jellemezte: „esztelenség, amely nem szolgálja az Egyesült Államoknak sem a rövid, sem a hosszú távú érdekeit“. A jövő azonban nem az eszte- lenségé, hanem « józan észé, az enyhülési politikáé. MAOISTA FORGATÓKÖNYV SZERINT Az afganisztáni események ismételten bebizonyították, hogy a Kínai Népköztársaság jelenlegi vezetese nyíltan szövetkezik az imperializmussal és a reakcióval az új élethez való jogukat védelmező népek ellen. A maoisták rögtön az áprilisi forradalom után aktivizálták ügynökeiket Afganisztánban. Tény, hogy az amerikai különleges szolgálatokkal együtt nekik is részük volt a herati ellenforradalmi zendülésben, s hogy ilyen céllal tavaly márciusban zsoldosokat dobtak át Afganisztánba. A Pakisztánnal határos tartományban bázisokat létesítettek, ahol afgán Iá* zadókat képeznek ki. A pekingi és amerikai tanácsadók tanítják, szervezik és fegyverzik fel Pakisztán területén azokat a bandákat, amelyeket azután á tdobn a k Afgán isztánba, Harold hroivn amerikai hadügyminiszter nemrég Pekingben járt, ahol a közel- és középkeleti térségben „foganatosított akciók“ összehangolásáról tárgyalt. Szó volt a törvényes afgán kormány elleni közös amerikai és kínai felforgató tevékenységről, hogy mind több fegyvert juttassanak az ellen- forradalmáíoknak. Megfigyelők szerint a Pentagon vezetőjének a Tiltott varosban tett látogatása újabb lépést jelent az amerikai—kínai katonai szövetség megteremtéséhez. Washington ugyan szavakban egyelőre ellenzi, hogy haditechnikát adjanak el a maoistáknak, a Pentagon szakértői azonban már azt számi tgatják, hogy mekkora ösz- szegre lenne szükség Peking katonai igényeinek kielégítésére. Az amerikai hadügyminisztériumnak a kínai katonai kapcsolatok távlatairól szóló jelentéséből kitűnik, hogy az Egyesült Államok a legszélesebb körben be akarja vonni a Kínai Népköztársaságot a Kínával határos szomszédos országok, mindenekelőtt a Szovjetunió ellen irányuló agresszív politikájába. Csak az érthetetlen, hogy Washingtonban nem vetnek számot vele, hová is vezethet a „párhuzamos stratégiai érdekek“ kihasználására irányuló közös törekvés olyanokkal, akik nyíltan hirdetik, hogy elkerülhetetlen az üj háború. KAMBODZSA ÉS AZ IGAZSÁG Íme, egy éve már, hogy Phnom Penh fölött a Kambodzsai Nemzeti Egységfrontnak — az angkori templom öttor- nyú sziluettjével díszített —- vörös zászlaja lobog. Az újjászületés folyamata mind erősebb a pekingbarát klikk uralmának pokla után. A khmer népnek sok szenvedésben volt része. Egy amerikai újságíró, Antony Lewis szavaival élve „a vak és kegyetlen, örült rombolásnak — a civilizáció szétdúlásának" öt esztendeje volt ez, túlcsordult az Egyesült Államok ötéves agressziója. Ezt követően Kambodzsa a gyilkosságok és az erőszak maoi politikai modelljének a Kínai Népköztársaság határain túl telepített kísérleti telepévé változott. Peking most is igyekszik elfojtani a khmerek szabadság- szerető szellemét, meg akarja akadályozni a sebek begyógyí- tását. A maoisták nem hagyják abba a laoszi ellenforradalmi próbálkozásokat sem Nem szűntek meg a kínai—vietnami határon folyó fegyveres provokációk. A kínai erők nem szűnnek meg zavarkeltésre és gazdasági szabotázsra buzdítani a hoákat, a Vietnamban élő kínaiakat. Egyszóval Peking, óceánon túli védelmezője szárnya alatt, továbbra is a „csendháborító“ szerepét játssza Indokínában és egész Ázsiában. Ma a világ népei jól tudják, hol vannak igaz barátaik és hol az ellenségeik. Tudják, hogy a Szovjetunió lenini külpolitikája és az egész szocialista közösség megingathatatlan. Ez a politika, mint Leonyid brezsnyev elvtárs mondotta, a következetes békeszere- tetet az agresszió határozott és kemény elutasításával kapcsolja össze. OLGA TROFIMOVA, (APN) PÁRTÉLET — PÁRTMUNKA Sok helyütt nagy gondot okoz a nők politikai munkába történő bevonása. Nem így a Nové Mesto n/Váhorn-1 Állami Gazdaságban, ahol az asszonyok, leányok elvszerűen, pontosan és nagy körültekintéssel tesznek eleget pártmegbízásaiknak, jelentős támaszai az alapszervezeteknek. Legeredményesebben a munkakörülmények és a szociális helyzet javításában érvényesítik kezdeményező, javaslattevő szerepüket. Ilyenek között említhetjük meg Kuckóvá Mária fejőnőt, a Moravské Lieskovce-i üzemrészleg többszörösen kitüntetett dolgozóját, aki sajátos családi, valamint munkakötelessége ellátásán túl megállja helyét az alapszervezeti pártbizottságban is. Eddig egyetlen bizottsági és taggyűlésről sem hiányzott. Fokozott aktivitásáért mindenki tiszteli és nagyra értékeli. Amikor megkérdeztük, minek tulajdonítható aktivitása egyértelműen válaszolt: „A pártmunkában a nemek között nem lehet különbség. A nőknek a politikai munka területein is bizonyítaniuk kell“ ★ ZSÉRE (Zirany) község falusi pártalapszervezete sokat tett e várostól messze eső település lakosságának kulturális felemelkedéséért. Újabban a község szépítésében kifejtett munkájában hívta fel magára a figyelmet. A kommunisták kezdeményezésére és a lakosság hathatós támogatásával eltűnt a falu arculatát rontó és a házsorokat elválasztó árok, új vendéglátóüzem épült az emberek öntevékeny társadalmi munkájával. A falusi pártmunkának ez is fontos feladata. Ith) A Trnaval Vasúti Kocsijavító Üzem dolgozói gz idén a tavalyi évhez viszonyítva fíOO kocsival többet fognak megjavítani. Ezenkívül tervbe vették az árutermelés 9 százalékos emelését. A kitűzött feladatok teljesítésének elősegítésére vállalati szocialista kötele- zettségvállalást tettek, ennek értéke 2 millió 552 ezer korona. Fokozott figyelmet szentelnek a munka minőségének is, A szura- tovi munkamódszerrel a felére csökkentik a hibás gyártmányok százalékarányát. Felvételünk a kocsijavító üzemről készült I I Kolenöík felvétele — CSTK) Jelszavuk: önfegyelem Jé kezekben van a fegyver 0 Védik szocialista vívmányainkat A voit szepesi (Moldava) járásnak északi részén elterülő községek értékes forradalmi hagyományok őrzői. A burzsoá köztársaság, majd a Horthy- rendszer alatt a szervezett munkások, kommunisták sok gondot okoztak az államhatalom képviselőinek, a titkos- rendőrségnek s Horthy kakas- tollas pribékjeinek. A inecen- zéfi (Medzev) vasmunkások, a stószi (Štós) késgyár dolgozói, a lúciabányaí (Lucia Baňa), a poprocsi (Poproč) bányászok szervezettségét az erőszak sem tudta megtörni. Erről a vidékről sok partizán harcolt a Szlovák Nemzeti Felkelésben. Innen származik a Kelet-szlovákiai Vasműhöz tartozó Méheszí (Včeláre) KőfeJdolgozó üzem brigádvezetője, Stark Menyhért elvtárs, az üzem népi milícia egységének parancsnoka is 0 is, mint annak a kornak gyermekei, már tizenöt éves korában megismerkedett a bányával, a neíiéz fizikai munkával, élte a bányászok nem köny- nyű életét s tanulta a munkásmozgalom erkölcsi szabályait. Nem véletlen tehát, hogy a felszabadulás után ezek a munkások képezték az új társadalmat építő élgárda mag- vát. Stark Menyhért 1945-ben, alig húszévesen lépett a pártba, s azóta szívvel-lélekkel teljesíti a reá szabott feladatokat. — A nagy gazdasági válság korának gyermeke vagyok — mondotta. — Bányászcsaládból származom, édesapám 1919-ben vöröskatona volt. Ebben a szellemben nevelkedtem, természetes, hogy csakis a kommunista párt eszméit követhetem. A Februári Győzelem idején tényleges katonai szolgálatomat teljesítettem. 1949 októberében szereltem le, s még ebben a hónapban tagja lettem a népi milíciának, s az vagyok ma is, immár harmincegy éve. Éveken keresztül tagja voltam a járási törzsparancsnokságnak. A hatvanas években megszüntették a termelést Lúcia- bányán és a környék bányáiban. A vasérctermelés ráfizetéses lett volna, ezért leálltak a csillék, felvonók, lezárták a tárnák bejáratait. A bányászok új munkahelyeket kerestek. 1963-ban nyílt meg a Keletszlovákiai Vasmű mellett a mé- bészi kőbánya. Nagyon sokan itt kerestek munkát, köztük Stark Menyhért is. A mészkő kitermelése felszíni munka, de tapasztalt bányászt követel. Ma már sok fiatal sajátította el a szakmát, sokat tanulva a régi bányászoktól, nemcsak szakmai téren, hanem politikai helytállás, a párt iránti hűség terén is. — A népi milícia tagjai —* jegyezte meg Stark eivtárs —* mindenütt ott voltak, és ott vannak, ahol a szocializmus építése és védelme megköveteli. Éveken keresztül részt vettünk a falu szocializálásában, szóval és tettel egyaránt. Üzemünk az újbodvai (Nová Bod- va) termelőszövetkezetet patronálja. Természetesen tagjaink példát mutatnak a tervek telStark Menyhért, a népi milícia egységének parancsnoka munkahelyén (A szerző felvételeJ jesítésében és a pártmunkában is. Egységünk a legkritikusabb évben, 1969-ben alakult meg üzemünkben. A szakasz magvát a harcedzett, tapasztalt régi kommunisták képezték, akiket szólamokkal és frázisokkal nem lehetett eltéríteni, akik sok éves tapasztalatból tudták, hogy az egyének tévedhetnek, vétkezhetnek, de a párt nem. A szocialista építésben elért eredményeink ezeket az elvtár- sakat igazolták, meggyőzték az ingadozókat és sorainkba állították a fiatal kommunistákat is. A munkásőrnek elsődleges kötelessége, hogy önmagát nevelje. Jelszavunk: önfegyelem a párthoz, a néphez való hűség. Ez nem csupán jelszól A mi kezünkben fegyverek vannak, modern, jó fegyverek. Ezek csupán öntudatos, megbízható emberek kezében lehetnek. Lehet, hogy nagyotmondóan hangzanak a szavak, de nem egyedül állítom: ezek a fegyverek jő kezekben vannak, s megvédik azokat a vívmányokat, amiket harmincötév alatt dolgozó népünk elért, épített és építeni fog. Az idézett szavakat Stark elvtárs munkahelyén, egy laposra vágott mészkőteraszon jegyeztem fel. — így faragjuk a hegyet, hogy acélt termelhessünk — mondta búcsúzóul a parancsnok. FECSÜ pfo.
