Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1980-02-25 / 47. szám, hétfő

B ábmozgalimmíčaf „újszü­lött" kora óta kísérem figyelemmel, sőt közvet­ve és közvetlenül magam is részt vettem fejlesztésében. Hogy ezzel a mozgalommal kapcsolatban ma már nemcsak mennyiségről, hanem minőség­ről is beszélhetünk, az elsősor­ban a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályának érde­me. Az elmúlt évek szervezési, alkotói és művészeti gondjaival sajtónk is foglalkozott, bár eléggé mostohán. * ♦ * A Dunámenti Tavasz eddigi tapasztalatait figyelembe véve, úgy érzem, a bábosok szeren­csésen léptek ki a klasszikus, hagyományos bábjátszás ..bűv­köréből“ a korszerűbb színpadi megoldások felé. Bábeggyüüe- seink zöme Idejében és helye­sen ismerte fel az útkeresés szükségességét. Erről tanúsko­dásét elősegítené a CSEMADOK és a Népművelési Intézel szo­rosabb kapcsolata. Figyelmez­tettem arm, hogy nem kielé- gitő bábjátszóink kapcsolata sem a hazai (más nemzetisé­gű), sem külföldi (például ma­gyarországi) bábosokkal, illet­ve bábegyüttesekkel. Sőt, az eredeti versenyszabályoktól el­térően a közelmúltban elma­radt már a magyar, illetve a szlovák bábosok kölcsönös ven- dégfellépöse a žilinai, illetve a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) seregszemlén. Úgy vé­lem, tanácsos lenne véget vet­ni az egyre jobban érzékelhető elszigeteltségünknek, mert ez csak egy helyben topogást, erő­vesztést; s végső soron lemara­dást idézhet elő. Más szóval: állandó kontaktus és kölcsö­nös konfrontáció nélkül aligha tudunk majd előrelépni. Utal­tam mindezen kívül arra a ked­Sok még a tennivalónk Évadközben — a csehszlovákiai magyar bábszínjátszásról dik a dramaturgia és a rende­zés területén tapasztalt ötlet- gazdagság. Kár, hogy ezekhez a bábosokhoz nem társultak színházi szakembereink, íróink, költőink, zenei szakértőink és mások. Annyi év távlatából ne­héz megmondani, mi lett volna az eredmény akkor, ha amatőr bábosaink alkotóvagya, lelke­sedése találkozik a hivatásosok szaktudásával. Sajnos, ügy tű­nik, hogy a bábjátszás a művé­szeti ágak között még mindig csak a sor végén van. * # . * Az együttesek érezhetőbb fejlődését gátló további prob­lémákkal kapcsolatban idézek V. Stefko, a javisko ez évi első számában megjelent cikkéből: „... a szlovák amatőr bábmoz­galom magját rövid életű gyér- mekegyüttesek alkotják... Ezek a csoportok elsajátítanak ugyan bizonyos alapismerete­ket, de azokon túl nemigen jut­nak ... Az amatőr bábmozga­lom megújhodását tőlük nem várhatjuk ... Arra csak vagy az ifjúsági, vagy a felnőtt kol­lektívák képesek ... Elvileg si­került áttörni a bábjátszás iránti bizalmatlanság korlát­ját... Ezt az előretörési módot kell majd az elkövetkezendő években az érdekelt szervekkel karöltve céltudatosan tovább­fejleszteni A kivonatosan Idézett meg­állapítások teljes mértékben vonatkoznak a szlovákiai ma­gyar bábjátszásra is. Hátrányo­sabb helyzetünket viszont bizo­nyítja az a tény, hogy jelen­leg sem ifjúsági, sem pedig felnőtt bábegyüttesünk nincs. S ez azt jelenti, hogy hiányzik a bábjátszásunk jövőjét némi­képpen szavatoló, vagy leg­alább reményteljesebbé tevő „kulcs“-együUes. 0 0 9 Az előbbi Idézet kiegészíté­seképpen utalok még a Čes­koslovenský loutkáŕ múlt évi 8. és 9. számában közölt cik­kemre (jarný vánok IV. podu­najskej jari)/ Ebben rámutat* tam többek között arra is, hogy bábmozgalmunk további fejlfi­vezőtlen, és a fejlődés szem­pontjából nem közömbös hely­zetre is, hogy a sajtó képvise­lői még mindig nem elég ér­demlegesen foglalkoznak báb- mozgalmunk népszerűsítésével, illetve problémáival, s hogy írásaik nem minden esetben. konstruktív jellegűek. •# * # Az újságírásról jut eszembe egy cikk, amely báb játszóinkat nyilván kedvezőtlenül befolyá­solta. A IV. Dunamenti Tavaszt követően a Hétben megjelent Simkó Tibor írása Tavaszi ara­tás címmel. Sajnos, a találó címen kívül bizony sok minde­nért el kell marasztalnom a szerzőt. Elöljáróban talán azt is kérdezhetném, miért vállal­kozott egy seregszemle mélta­tására olyan valaki, aki (so­rait idézve) az utóbbi tíz-tizen­öt évben nemigen vett részt hasonló rendezvényen. Kérdés, jelen esetben ki véteti nagyobb hibát: aki szót kért, vagy aki szót adott? Sohasem volt szándékom vi­tába szállni a sajtóval, még kevésbé recenziók vagy kri­tikák szerzőivel. Most sem ezt teszem. Tudom, a bírá­lónak joga van megírni mind­azt, amit észlelt, amit kifo­gásolt. Az ilyen természetű írásnak azonban kell, hogy cél­ja legyen (például rámutatni a produkció hiányosságára, ki-1 emelni előnyeit stb.) és fő­képpen értelme (ilyen a jó szándékú, tárgyilagos bírálat. mely segíthet kiküszöbölni az eddigi hibákat). Simkó Tibor mindezt — a bábjátszók ese­tében — csak részben vette figyelembe. Írásában afféle mindenhez értő személyként torkollja le a gyermekszínját­szók, irodalmi színpadok és bábjátszók bíráló bizottságait, s helyettük ő maga zsűrizik. Sajnos, helyenként fellengző­sen, az újságírói etika határait túllépve, a kellő tapintat (vagy Illendőség) nélkül. Persze, vi­tába lehet szállni a zsűri (vagy az egyes zsűritagok) nézetei­vel, vagy megállapításaival is. De annak is van megfelelő ideje, helye és módja. Ügy vé­lem, talán korrektebb megol­dás lett volna a nézetkülönb­ségeket tisztázni még ott a helyszínen, hiszen a zsűri nyil­vános értékelésein tudtommal mindenkinek joga volt felszó­lalni és a zsűri véleményével vitába szállni. Nyilván a cikk szerzője ezt a lehetőséget el- szalasztotta. Kár, mert akkor sok mindent tudtunk volna őszintén, nyíltan és kölcsönös tisztelettel tisztázni. írásában viszont még ahhoz is vett bá­torságot, hogy a zsűrik letag- lózásán kívül ő maga végez­zen újabb (nem hivatalos?) rangsorolást. Hát erre is joga van mindenkinek, de nem ilyen formában, utólag, fölösleges és egészségtelen légkört teremtve. Nyilván a szerző nincs tudatá­ban annak, hogy — akarva vagy akaratlanul — felrúgta a pszichológiai és pedagógiai új­ságírói elveket. Amatőrjeink művészeti tevékenységének ez­zel többet ártott, mint hasz­nált. Hogy mit akart a vádas­kodással teli írásával elérni, azt csak ő maga tudja. Egy tanulság mégis levonha­tó alapjában talán jó szándékú, csak kivitelezésében elfogadha­tatlan cikkéből. Ha csak má­sodlagosan, ő is rámutat né­hány elgondolkoztató hiányos­ságra. S ez csak még jobban alátámasztja állításomat, hogy bábjátszóink jobb munka- és versenyfeltételeinek a megte­remtése érdekében valóban sok még a tennivalónk. SZŐKE ISTVÁN FARKASOK ÉS KIS&DÁK Egy gyermek színjátszócsoport próbáján Tizenöt szereplővel hetente kétszer tart próbát a deáki (Diakovce) alapiskola színját­szó csoportja, amely Marcel Kornélia tanítónő irányításával rendszeresen dolgozik. Tavaly is szerepeltek az országos gyermekfesztiválon, a Duna­imenti Tavaszon, Dunaszerdahe- lyen (Dun. Streda). Oj tagolt is vannak a csoportban, akik Amatőr művészeti mozgalom A KERÜLETI VERSENYEK IDŐPONTJAI A kelet-szlovákiai kerület­ben március 26—28 között Kassán (Košice) rendezik meg a vers- és prózamon­dók, a kisszínpadok és a színjátszó csoportok verse­nyét. Ugyanezeket a verse­nyeket a közép-szlovákiai kerületben március 18—20 között Losoncon (LuCenec) bonyolítják le. Ebben a két kerületben a gyermekcsopor­tok számára nem rendeznek kerületi versenyt, mivelhogy kevés van belőlük. A nyugat-szlovákiai kerü­letben március 15-én és 16- án Gútán (Kolárovo) kerül sor a bábosok és gyermek irodalmi színpadok verse­nyére; Bátorkeszin (Vojnice) március 29-én és 30-áj.i a vers- és prózamondók, vala­mint a kisszínpadok verse­nyeznek; Szőgyénben (Svo- dín} és Szímőn (Zemné) a színjátszó csoportok mérik össze erejüket április 12-én és 13-án. Ahol valamelyik műfajban nem rendeznek kerületi vagy járási versenyt, ott a válo­gató bizottság a benevezett csoport működési helyén te­kinti meg a műsort. Márciusban rendezik meg a Tavaszi szél kerületi dön­tőit Is. Ezek időpontjai: március 1: Torna (Túrna nad Bodvou) március 23: Léva (Levice) március 29: Losonc (Luče­nec) március 30: Galánta Az áprilisi döntőbe a ke­let- és a középszlovákiai ke­rületből a tervek szerint egy, a nyugat-szlovákiaiból pedig két csoport kerül. Eb­ben az esztendőben először már a kerületi versenyeken nem kategóriákban verse­nyeznek, hanem műsorblok­kokkal. —bor igyekeznek felnőni a tapasz­taltabbakhoz. Az idén Siposs Jenő A farkas és a kisgidák című kétfelvoná- sos mesejátékát tűzték műso­rukra. Egyik próbájuk megte­kintése alapján elmondható, hogy a nehezén már túl van­nak. A gyerekek tisztában van­nak a szerepkörükben rájuk háruló feladatokkal. Most már a játékon, a szerepformáláson van a hangsúly. A tanító néni kritikus, de jóindulatú tekin­tettel figyeli, rendezi őket; ügyel helyes kiejtésükre. Szerencsésnek mondhatjuk a darabválasztást. A gyerekek — korukhoz illő témában — „ki­játszhatják“ magukat a külön­féle állatfigurák szerepében. A darab kellemesen szórakoztató és tanulságos is. Nevelő hatá­sa elsősorban az igazmodásban és az igazságkeresésben van. A rendező egyik célja is az, hogy mindezt a darabból kellő erő­vel „kihozza“. A bemutatóig, amely március elején lesz, már „csak“ mélyíteni és csiszolni kell a játékot, egyes jelenete­ket természetesebbé tenni, ötle­tesen megoldani az erdei álla­tok jelmezét — és következhet a bemutató ... A mesejátékkal aztán be kell majd kopogtatni egy-egy alap­iskola kapuján. Két okból is: a gyermekszínjátszók szereplési vágyát kielégíteni és ösztönöz­ni, munkára serkenteni diáko­kat és pedagógusokat egyaránt. E föllépések megszervezésében segíthet az egyes iskolák pio- nfrszervezete, illetve igazgató­sága. FODOR RUDOLF FEBRUÁRI 1EGYZET A szocializmust csak művel/ emberekkel lehet felépíteni. Ez a ma is időszerű lenini mondás fogalmazódott meg a februári győzelmet követő hetekben, amikor más fontos határozatokkal együtt elfogadták a kultúra demokratizáló­dásának programját. Nagy horderejű cselekedet volt ez. Történelmi jelentőségű. Ä lenini értelemben vett, hosszan tartó folyamatként értelmezett szocialista kulturális fórra dalom kezdete. Ma, több mint három évtized távlatából is újfent elisme­réssel nyugtázhatjuk, hogy a dicső februári napokat köve tőén a nagyszabású társadalomépítő és -formáló stratégiai célok meghatározásánál nem becsülték le a kultúra és a művelődés szerepét. Mert tény, hogy a gazdasági célok a meghatározók, valóban a termelési javak # teremtenek feltételeket egyéb értékek létrehozásához, ám termelni, termelékenységet növelni csupán emberekkel lehet: politi­kai és szakmái szempontból egyaránt fölkészült, rátermett dolgozókkal. Művelt dolgozókkal. Nemcsak a gyár valóság, hanem az is, ami a lélekben épül, írta bölcsen Huszár Sándor romániai magyar író. S ha ma, Február évfordulóján számba vesszük több mint három évtized fejlődését, büszkék lehetünk azokra a szel lemi értékekre, amelyeket megteremtettünk. Iskotók, szín házak, múzeumok kapui nyíltak meg, művelődési otthonok, kultúrpaloták épültek országszerte. Szocialista társadat műnk évente milliárdokat költ kulturális intézményeink anyagi támogatására. Ezért viszonylag nem drága nálunk a könyv, színházjegy vagy hanglemez. Soha ennyi egye teme, főiskolája nem volt e hazának, miképpen még távol­ról sem volt ennyi orvosunk, mérnökünk, pedagógusunk mint ana. Sokan közülük kétkezi munkások gyermekei. Visszatekintünk a múltba, hogy tisztábban lássuk a jelent és a jövőt, tartja a népi bölcsesség. Jóvátehetetlen kárt jelentene, ha beérnénk eddigi eredményeink ismételgetésé­vel. A tudományos-technikai forradalom kora nem tűri az önelégültséget, az egyhelyben topogást. Tovább kell hál lépnünk szocialista kulturális forradalmunkban is. Mert jóleső érzés látni, tapasztalni, hány munkás, szövetkezeti dolgozó jut el színházba. Ám aggasztó, hogy nemegyszer foghíjas sorok előtt játszanak a színházak, mert az üzemi bérletek tulajdonosai ingyenjegyekkel sem mennek el az előadásokra, örülünk annak, hogy soha nem látott példány­számban jelennek meg és viszonylag olcsón kaphatók a könyvek. Ám ráncos lesz homlokunk, ha belegondolunk, hány ember rabja még nálunk is a kispolgári szemléletnek, hány ember nem becsületes munkából,* hanem ügyeske­désből, különféle visszaélésekből akar megélni, sőt nagy lábon élni, hány ember tartja még élete legfőbb céljának azt, hogy minél több pénze legyen — minden áron. Büsz­kén nézegetjük a sokasodó vidéki kultúrpalotákat, de ke serü lesz a szájunk íze, ha megtudjuk, ez a létesítmény hetente csak egyszer van nyitva s alig rendeznek itt mást, mint táncmulatságot vagy gyűlést.Ugyanúgy, mint a régi kultúrházban. Sokáig folytathatnánk az ellentmondások felsorolását. Ez a nép a történelem folyamán először került anyagi jó­létbe. Nincsenek megélhetési gondjai Ez az állapot azon­ban sok zsákutcát és buktatót is magában rejt. A legveszé­lyesebb a fogyasztási javak fetisizálása, az anyagias szem­lélet mézesmadzagja. Soha jobb alkalom, mint Február évfordulóján elgondol­kozni a szerfölött szerteágazó, ám időszerő kérdésen: szocialista kultúránk kellő mértékben hozzájárul-e dolgo­zóink politikai tudatának, életszemléletének formálásához, erkölcsi értékeinek gyarapításához. Betölti-e a kultúra és a művelődés társadalmi funkcióját? Itt és most meddig jutottunk el kultúránk demoikratizá lásában. Hány embert érintett meg csupán a szocialista kulturális forradalom szele, s vajon növekszik-e azoknak a száma, akik szocialista eszméink, erkölcsi értékeink alapján megpróbálnak egyre tartalmasabb életet élni. Nem könnyű a válasz, de meggyőződésem, hogy ezeket a kérdéseket újra és újra fel ikell tennünk. Jobb munkánk, előbbrelépésünk érdekében. Anyagi és szellemi gyarapo­dásunkért. A gyorsuló idő a szólásmpndások értelmét is fölerősi- tette. Ma elsőrendű társadalmi érdek, hogy minden ember holtáig tanuljon, tágítsa látókörét, hogy egyre több ember használja ki értelmesen a szaliad idejét. Ezért kell újra és újra körültekinteni, kérdéseket föltenni önmagunknak és környezetünknek. Ezért hangsúlyozzuk a szocialista kultúra megnövekedett társadalmi jelentőségét. Mert a fej lett szocialista társadalmat csak művelt és permanensen művelődő emberekkel lehet továbbépíteni. SZILVÄSSY JÓZSEF Menjünk a moziba be? Kelet-szlovákiai helyzetjelentés A mozik iránti érdeklődés a kelet-szlovákiai kerületben is megcsappant. Ennek oka nem elsősorban a nagy vetélytárs- nak kikiáltott televízió, hanem a mozik rossz — külső és bel­ső — állapota, a hiányos be­rendezések, műszaki fogyaté­kosságok. A korszerűsítés terü­letén kimutatható Óriási vál­tozások ellenére, a kerület 313 mozija közül — ez egyébként 31-el kevesebb, mint 1976-ban — csupán 70-nek van megfe­lelő műszaki berendezése, és csak 45 van olyan épületben, amely megfelel az előírások­nak. A vetítéshez szükséges kor­szerű gépek csak lassú ütem­ben váltják fel a régieket, a beruházások korlátozása is sú­lyosbítja a helyzetet. A tizen­hat milliméteres vetítőgépek gyártása megszűnt, a hibákat alkatrészhiány miatt nem le­het kijavítani. Részben »segíte­ne a helyzeten, ha az elromlott gépek nem állnának, rozsdá­sodnának, hanem több felhasz­nálásával egyet-egyet üzemké­pessé tennének. Az emlegetett állapotok nem csupán a kis, vagy lassabban fejlődő községekre jellemzők. Vannak városok, köztük járási székhelyek — Tőketerebes (Trebišov), Svidník, Stará Ľu­bovňa — ahol a mozik az alap­vető követelményeknek sem fe­lelnek meg. Külön figyelmet érdemel Kassa (Košice), ahol az óvárosban öt mozi van egy-« máshoz közel, de a több tízj ezer lelket számláló Tóváros-t ban, a Dargói hősök lakóne­gyedben, valamint az északi városrészben egyetlen egy sem található. Szüntelenül csökken az elő­adások száma is, nem minden esetben szerencsés a müsorvá- lasztás, és meglehetősen gyen­ge a lakosság tájékoztatása. 1979 januárjától ugyanez év szeptemberéig 3108 előadás ma­radt el, 1366 azért, mert üres volt a nézőtér, 543 meg a mo­zi vezetők hanyagsága miatt. Érdekes azonban, högy a láto­gatottság még így is magasabb a szlovákiai átlagnál, noha nem sokkal. A kerületi nemzeti bizottság tanácsa foglalkozott a mozik helyzetével, és olyan intézkedé­seket hozott, amelyek elősegí­tik a változást, a további fel lődést. GAZDAG JÓZSEF 19B0. II. 25.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents