Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-23 / 46. szám, szombat
y xw&stsmimK'KIS NYELVŐR Ml VAK A CSOMAGBAN? EGY KRITIKA (NEM TELJES) TÖRTÉNETE I. vetlenül hatni a termelőkre. Visszaküldeni ezt az anyagot viszont túlzott bátorság lenne. Félő ugyanis, hogy egy következő szállítmányra talán hiába várnánk. A jelenlegi helyzetben tehát azt kell elfogadnunk, amit kapunk. Karol Jámborrá! hazafelé tartva azon tanakodunk, hogy vajon mennyire káros a kórház átadási idejének további halogatása. Azon is, hogy mennyiben „bocsánatos bűn“ a munkák menetének ilyennemű feltartóztatása. A kórház 630 ágyára a járásban már nagy szükség van. Mindenképpen komolytalan és felelőtlen a gyártónak az a magatartása, amikor a „legjobb minőség“ minősítéssel próbálja eladni a selejtárut. III. Alig egy hónappal a galántai állapot nyilvánosságra hozása után újabb levelet kaptam a Még tavaly a nyár elején tisztelt meg levelével Karol jámbor mérnök, az SZSZK Egészségügyi Minisztériumának dolgozója. Látogatásra hívott a galántai épülő kórházba, hogy tekintsem meg a csempeburkolatokat. Meglepőd tem e különös meghíváson, d*> végigolvasva a levelet megértettem; nem akármilyen látogatásról lesz sző. Idézet a le veiből: „Sajnos, közismert, hogy az új galántai kórház nem épül olyan ütemben, mint ahogy azt az eredeti terv kitűzte. Ez azért is baj mert a régi kórház épü lete a mai Igényeknek már nem jelel meg, elavult és kicsi. A kívülállók csaknem kizárólag az itt dolgozókat marasztalják el a késés miatt Pedig a terv teljesítését jelentősen hátráltatja a kapott építőanyag minősége is. Erre, sajnos, jó példa az itt használt belső burkolóanyag is, pontosabban a csempe. A főépület külső burkolata mintegy 14 ezer négyzetméternyi. A belső területek sem maradnak el lényegesen ettől a számtól, itt 11 500 négyzetméternyit kell burkolni csempével. Gondolhatja, hogy milyen be ruházási összeget képvi sei ez a mennyiség." II. — Két üzemből kapjuk az építkezésre a csempét, — mondja Karol jámbor mérnök immár Galántán. A losonci KERKO-ból és a rakovníki tfAKO-bóL Ahogy most is látható, egy csomag másodosztályú csempében — amiben 44 darab csempe van- — csupán 12 ép, kifogásta lan csempét találtunk. A maradék 32 olyannyira hibás, hogy szerintem ezek már a második minőségi osztályba sem sorolhatók. Az első osztályú csomagokban úgy tizenöt—húsz százalék körül mozog a rossz minőségű csempék száma. Végigjárjuk a már csempe- borította helyiségeket, ahol a rossz minőség hatása fokozott mértékben jutott érvényre. — ön szerint mit gondolnak « majdani alkalmazottak vagy a betegek arról a mesteremberről, aki ezt a munkát végezte? •— kérdezem František Forro burkolómestertói, a Trnaval Magasépítő Vállalat dolgozójától. — Tudom, hogy az itt végzett munkánk egyben a szaktudásunk bizonyítványa is, de láthatja, mi Igyekszünk, ahogy csak lehet. A burkolt felületek simák, ez tény. A fugák nem egyenesek, ez viszont a csempe különböző méreteitől van. Rengeteg a foghíjas, törött sarkú csempe is. Legtöbb mégis a felületi hibákban ,.szenvedő" csempéből van. Olyanból, amelyen nem tökéletes a zománc. Aki majdan bírálni fogja munkánkat, annak el kell ismernie, azt is, hogy Ilyen anyagból jobbat kihozni aligha lehet. Pedig hát a legrosszabb csempét a kevésbé fontos helyiségekben használjuk föl. így kerülnek az illemhelyekre és mosdókba. — Mégis: mennyivel kevesebbet burkolnak be a hibás csempével egy műszak alatt, mint a jó minőségűvel? — faggatom Jozef Rutát, ugyancsak a Trnaval Magasépítő Vállalat burkolómesterét. — Rengeteg időt veszítünk a válogatással és az illesztgetés- sel. így körülbelül három-négy négyzetméterrel teljesítünk kevesebbet naponta. Hétszáz- hyolcszáz koronával kevesebb kerül így havonta a borítékba — mondja. Látom kész láncreakciót vált ki a rossz minőség. — De hát tettek-e valamit a helyzet javításáért? Jelentették-e az illetékeseknek a hibákat, próbálták-e elhárítani ezt az állapotot? — kérdeztem fán Koláriktől a szóban forgó építővállalat mesterétől. — Persze, reklamáltuk a dolgot a szállító vállalatnál, név szerint a bratislavai Stavivá- nál. M1 ennét többet nem tehetünk. Sajnos, nem tudunk közPengetég időt veszítünk a válogatás- sál és az illesztgetéssel — mondja Jozef Ruta burkolómester (A szerző felvétele) szerkesztőségbe. A rakovníki üzemből jött: „A riportban föl- tüntetett tényekkel nem tudunk egyeterteni. Személyesen is szeretnénk meggyőződni a galántai helyzetről. Arra kérjük, tartson ön is munkatársainkkal." Az időpontot a levélben föltüntették, így hát sennni akadálya, hogy ismét Galántára utazzam. Csak itt tudom meg, hogy a losonci üzemből már jártak az építkezésen. — Milyen eredménnyel zárult ez a látogatás? — kérdezem Ján Kolárikot. — Közösen átnéztük a losonci szállítmányt és összeegyeztettük a minőségre vonatkozó előírásokkal. Ismét kiderült, hogy igazunk van, mert az előírás szerint is csak öt százalék hibás csempe (nem selejt) lehet a második osztályú áruban. A megbízott elvtársnő mintát vett és megígérte, hogy írásban értesít bennünket ez eredményről. Csak most látom, milyen népes csoport vagyunk. Ebben a fölállításban akár „csempemi- nőségítélő“ bizottság is lehetnénk. Válogatjuk a rakovníki csemj)ét, és a csehországi szakemberek nagy örömére az első- osztályú csomagok kifogástalannak bizonyulnak. Némi né- zet'különbség mégis fönnáll az építő és gyártó közt. főleg a csempék széleinek zománcozásával kapcsolatban. Még az előírás áttanulmányozásával sem tudjuk végleg eldönteni, vajon széltől szélig kell-e borítania a csempét a zománcnak, vagy elmaradhat az a bizonyos öt milliméter. — Mi erről a véleménye a gyártónak, — kérdeztem Václav Soukupot, a rakovníki üzem csempegyártó részlegének vezetőjét. — Több csomagot szemrevételeztünk itt a raktárban és fi- gyelme«on átnéztük a már fölrakott csempét is. Az a véleményünk, hogy az első osztályú csempénk valóban kifogástalan. A másodosztályú árunk is összhangban van az előírással. — Még ma is az a véleményem, hogy át kellene értékelni az előírásokat — vág közbe Ján Kolárik. — Amit ma átnéztünk a raktárban, az már nem abból a szállítmányból való anyag, mint amit egy hónappal ezelőtt vizsgáltunk. Ez sem változtat azon a meggyőződésemen, miszerint az egész csempefelületnek zománcozottnak kell lennie. Viszont ma is több csempét találtunk ilyen típusú hibával. Szigorú vizsgálatot kellene végrehajtani a második minőségi osztályba sorolt csempéket illetően is. Nézetem szerint annyi a nagy hibákban „szenvedő" csempe, hogy helyén volna a harmadik minőségi osztály megállapítása. — Nézzek, tudni kell, hogy a második osztályba sorolt csempe törvényszerűen egytől egyig mind hibás. Ezért a másodosztályú. Nem volna ésszerű, hogy itt a kitűnő áru keveredjék a selejtte'. Az előírás viszont megszabja, hogy milyen nemű hibákkal sorolható még az áru a másodosztályba. — szakítja félbe a beszélgetést Václav Soukup. — Az viszont elképzelhető, hogy a terv teljesítésének érdekében az előírást meghaladó hibájú csempe is bekerül a csomagba. Ilyesmit viszont üzemünk nemzetközi hírneve sem engedélyez megtenni. — Az lehet, hogy külföldre nem küldenek hibás csempét, — állapítja meg Karol Jámbor mérnök. — Onnan nagyon gyorsan visszaküldenek az ilyen szállítmányt. Annál több kerül belőle a belföldi piacra. Mert hát mégiscsak tény, hogy itt van ez a sok törött sarkú, foltos csempe. Két szemével győződhet meg róla mindenki. Ezen még egy üzem kitűnő külföldi hírneve sem változtat. — Végül is, jutunk-e valamire csempeügyben, — kérdezem Ismét Jámbor mérnököt. — Előbb-utóbb eljön az épület átadási ideje. Ekkor majd, mint az átvételi bizottság elnöke, úgy is dönthetek, hogy ilyen állapotban nem veszem át az épületet. Ezzel viszont az ez ügyben ártatlan építővál- lalatot sújtanám, nem pedig a falburkolóanyag-gyártót. Okosan cselekszenek a Trnavai Magasépítő Vállalat dolgozói, amikor átválogatják a csempét és rangsorolják a felhasználási helyét. így a lehető legnagyobb mértékben mérsékelik a rossz minőség hatását. IV. Szerkesztőségi asztalomon ismét egy levél fekszik. A losonci üzem álláspontját tartalmazza. A feladó a KERKO vállalat kassai (Košice) igazgatósága, „Köszönjük, hogy fölhívták figyelmünket a Galántára szállított csempe rossz minőségére. Mindent megteszünk termékeink minőségének javításáért és a gálántaihoz hasonló, elégedetlenséget szülő helyzetek elkerüléséért." A rakovníki szakemberektől is hasonló ígéretet. kaptam. így hát elégedett lehetnék. Hogy megsem vagyok, annak oka a következő: Galántán már nem sok híja. és fölkerül az egész. 11 500 négyzetméternyi csempe a falakra. Változatlanul fölkerül a rossz és jó csempe. Mert hát a probléma mégsem oldódott meg véglegesen. Ahhoz ugyanis szükség vofna azokra a hibamintákra, amit a Horná Bri- za-i Kerémiaipari Kutatóintézet állapított meg és bocsátott ki országos érvénnyel. Ezek értelmében megállapítható, hogy melyik a másodosztályú csempe és melyik már nem az. Érdekes módon a szállító vállalatnál, a bratislavai Stavivánál ilyen minta nincs. Addig viszont, amíg eldöntetik, hogy a kutatóintézet köteles-e a Sta- vlvának elküldeni egy ilyen mintát, vagy a Stavivának kell ezt a kutatóintézettől kérnie, fogy a csempe országszerte, burkolják a fontosabbnál fontosabb épületeket azzal az áruval. ami éppen van. Az is lehet, hogy akkorra már befejezik a galántai kórházat i<? KESZELI BÉLA MOSTOHAGYERMEKÜNK — A KIÜTÉS A cím kissé talán túlzó, hiszen nyelvünk ápolói felemelik szavukat a kiejtésben elkövetett hibáik ellen is. De úgy látszik, nem elégszer és nem is mindig a legfontosabb kérdésekben. Nem mondhatjuk, hogy anyanyelvűnk „hangos“ megjelenési formáinak és fórumainak (rádió, televízió, közélet) gyarapodásával nyelvápolásunk lépést tartott volna. Ez is oka lehet annak, hogy egyre inkább elburján- zanak a kiejtési hibák. Mégpedig, ha ezek a rádióban és a televízióban kapnak „rangot“, akkor nemcsak millióik hallják, hanem sajnos, rengetegen követik is a í'ossz példát. E rövidke eszmefuttatás csupán figyelemfelhívás kíván lenni azzal, hogy bemutatja a hibák egy-két gyakori típusát. A helyes kiejtés hatékonyabb ápolását immár nem szabad elodázni. Igen, elodázni és nem „elodázni", mint ahogyan nemegyszer hallottuk. Az óda („fenséges hangú költemény“) szónak semmi köze az elodázni ige alapját adó határozószóhoz. Bevallom, mikor először hallottam az elódúzni szószüleményt, hirtelenében fel sem fogtam, mit akar mondani a beszélő. Tudjuk, hogy a magyar szavak hangsúlya — különleges eseteket nem tekintve — az első szótagon van. Ez többeket arra csábít, hogy jócskán meghosszabbítsák az első szótag magánhangzóját olyankor is, amikor rövid. így születik a „bíztat", „sivár", „Tibor", „körözés", „útat", „ülés“ — a helýes biztat, sivár, Tibor, körözés, utat, ülés helyett. Az meg már egészen komikus, amikor valakinek az orra a kiejtésben „óra“ lesz. A hosszú „ó“ nem helyettesítheti a hosszú „r“-t. Ennek a fordítottja is előfordul: a hosszú magánhang- zós első szótag magánhangzóját megrövidítik. A torz kiejtésben így lesz „óriási", „ovatós", „súlyos", „művészet", „hűséges" a jobb sorsra érdemes óriási, óvatos, súlyos, művészet, hűséges. De a mássalhangzókat sem kíméli a rossz kiejtés járványa. Bizonyára feltűnt, hogy a rádióban és a televízióban milyen gyakran lehetett hallani Chile nevét „csille" alakban. A klub szó pedig sokak számára előkelőbbnek tűnik, ha helytelenül — „klubb“-nak mondják. Vagy ha nem előkelőbb akkor talán „szimpatikusabb“? Mert újabban így is hangzik a szimpatikusabb szó. (Persze, magyarul rokonszenvesebb lenne, de természetesen egy „s“-vel írva és ejtve). Még ma is elég gyakran hallhatók a rádióban és a televízióban a tárgyalás, elemzés szavak hosszú „l“-lel ejtve. Az ilyen népies kiejtés a köznyelv használatát Igénylő fórumokon nem helyeselhető. Nem arról van szó, hogy bárki meg akarná fosztani anyanyelvűnket sokféle színétől, ízétől, zamatától. A hangszín, a stílus, az érzelmi fűtöttség, az értelem fegyelmezettsége vagy éppen játékossága bőséges lehetőséget kínál nyelvünk szépségeinek felragyogtatására. Vannak azután örökzöld hibák. Sokan és sokszor szóvá tették már őket. Mégis szólni kell róluk, mert mindig „újratermelődnek". Itt van például az egyelőre határozószó. Talán többször halljuk helytelenül („egyenlőre“), mint helyesen, fis hányán nem tesznek különbséget, a válság („súlyos zavar", „nehéz helyzet“) és a váltság („kiváltás“ „váltságdíj“) között! Mindez arra int, hogy a nyelvápolás nak nem szabad attól sem visszariadnia, hogy esetenként ismételje önmagát, ha igyekezete nem volt elég eredményes. Az említett kiejtési hibák, szabadosságok magukban rejtenek egy, a kiejtés kérdésein túlmutató veszélyt is: helyesírási hibák forrásaivá válhatnak. Válnak is. Erre bőséges bizonyítékanyagot tudnának szolgáltatni a pedagógusok. Nyelvünk írás- és hangképe között nincs ugyan akkora eltérés, mint más nyelvekben, de a meglevő eltérések is (például az egy, kisebb, lesz, mosdó stb. szavakban) éppen elég gondot okoznak az iskolai tanulók — és a belőlük váló felnőttek — helyesírásában. Kár lenne ezeket a gondokat a helytelen kiejtéssel súlyosbítani. GYŐRI GYULA Óvatossagunk sallangjai Nyelvünk tisztaságának hivatott őrei számtalan cikkben hívták föl a figyelmet a közélet és a publicisztika nyelv- használatának pongyolaságaira, fölösleges, sokszor nevetséges sallangjaira. Úgy tűnik föl, mindez hasztalan: a közéleti nyelvhasználat halad a maga útján, és az olvasót egyre újabb torzszülötteivel lepi meg. A szükségtelen közbe: yek „díszítőelemeivel“ fölcicomázott mondatoknak kimeríthetetlen tárháza a csehszlovákiai magyar sajtó. Az indokolatlanul földuzzasztott szókapcsolatok legtöbbször a mondatszerkezetet is zavarossá teszik. Szinte az ért- hetetlenségig zavaros például ez „Bíráló igényességgel kell értékcinünk azokat a területeket, ahol a problémák koncentrálódnak és az intézkedéseket elsősorban arra kell irányítaniuk, hogy aktivizálják a kommunistákat a problémák megoldásában és kiküszöbölésében." Ebben bizony eléggé „koncentráltan“ jelentkeznek a problémák: többes szám első személyben kezdi és harmadikban fejezi be. Az egészet átfogalmazva: „Bírálatunkat azokra a területekre kell összpöntositanunk (még egyszerűbben: Azokat a területeket kell bírálnunk), amelyek a legtöbb problémát vetik föl, és intézkedéseinknek arra kell irányulniuk, hogy a kommunistákat mozgósítsuk e feladatok megoldására." További példák a dagályos, körülményes fogalmazásmódra: »• • • jogosan követeltük, hogy a termelők aktívabban kezeljék a hazai piac szükségleteinek fedezését." Magyarán mondva: „ ..., hogy a termelők jobban elégítsék ki a hazai piac szükségleteit." , Az emberi tényező akkor válik fékké, ha rosszul otszo nyúl a munkához, ha könnyelműen, felelőtlenül, csupán saját érdekeivel törődve dolgozik," Itt az eitiberi tényező viszonyul a munkához, sőt úgy-ahogy dolgozik is, mintha ember volna. Az egyszerű halandó nyelvén szólva nem azt jelenti-e, hogy „Az ember akkor válik fékké (fékező erővé), ha rossz a munkaerkölcse, rosszul dolgozik és fele lőtlenül csak a saját érdekeivel törődik?“ A példákat sorolhatnám tovább, de tekintettel kell len nem az „emberi tényezőre“ is: a sok fölsallangozott szólam fárasztaná az olvasót. Aki akar ennyiből Is érthet MQRVAY GABOR ÚJ SZÓ 1980 11. 23.
