Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-26 / 22. szám, szombat
Mcr/or Tamás felkiáltóielei merjük: az egyiket úgy sematizálhatnánk, hogy Major az intrikus (JágÓ, Macbeth, Tar- tu) je, 111. Richard J, a másik pedig Major a komikus (Kuruzs, Corbaccio, Archie Rice, Dundo Maroje). A valóságban a nagy tragikus szerepeiben is ott búj* kál a tragikomikum, a groteszk, mert Major Tamás sem rendezőként sem színészként nem skatulyázott és nem egyszerűsített: ellentmondásaival, sokszínűségével együtt mutatott föl életszituáciökat, jellemeket. Színészi képességeinek legjavát csillogtatta nemrég Déry szomorkás, ironikus, tragikomikus Kedves bóper-jében. S nagy volt látszólag kis és tulajdonképpen sematikus szerepben, Wesker Konyhájában. Itt egy mai kizsákmányolót játszik. Rikácsolhatna, döröghetne, letarolhatna mindenkit. Major ehelyett finom, jeüemrajzzal nem egy .figurát, hanem egy nagyon ismerős, sok keserűséget okozó uralkodó típust jelenít meg. Major Tamás előadóként Is iskolát teremtett. Tanulmányt lehetne- írni arról, miként bánik szavalat és játék közben kezével, mi mindent ki tud fejezni ujjaival. Milyen mesteri, amikor mutatóujja felkiáltójelként ível a magasba. Ilyen felkiáltójelnek érzem egész művészetét is. Szakadatlanul, újra és újra ismétli: Ember, vigyázz! Mit teszel, merre tartasz, merre haladsz. Nem patetikus szavakkal, eröltetetten, hanem a színjátszás eszközeivel. Néhány éve egy szakmai szemináriumon hallottam tőle: A népmesék végén szokott lenni egy mondat, amelyet nagyon szeretek: addig éltek, míg meg nem haltak. Gyakran gondolok arra, hány színész és rendező nem élt addig, ameddig meg nem halt. Tudom, biztos vagyok benne, hogy a hetvenéves Major Tamás addig él. SZILVASSY JÓZSEF ben nemcsak művészként, hanem emberként is jelesre vizsgázik. Részt vesz az ellenállási mozgalomban, a legnehezebb években József Attila verseivel szervez, agitál. A felszabadulás irtán a Nemzeti Színház igazgatója lesz 18 éven át. 1962-től egészen az elmúlt évekig főrendezőként működik ugyanennél a társulatnál. Közéleti tényező, élenjáró művész, Sütkérezhetne a dicsőségben, mint sok gyengejelle- mű s tulajdonképpen nem nagy tehetségű kortársa. De az igazi tehetséget nem a karrier, a magas állás érdekli. Az igazi tehetség újra és újra harcija indul, hogy korszerű és még korszerűbb eszközökkel valljon önmagáról és a világ dolgairól, arról, hogy mi dolgunk itt a földön. Nem tűri a sematizmus, a vulgarizáláš ambíciót törő, szárnyakat szegő béklyóit. Hirdeti, hogy színházi válság van ott, ahol klasszikusokat klasszikusan játszanak, ahol nem húsvér emberek élnek és halnak a színpadon, hanem papírfigurák. Shakespeare- és Shaw-rendezései izgatóan mai problémákról szólnak. 1954-ben a Tartufje címszerepében már tudatosan lerombolja az úgynevezett kukucskáló színház negyedik falát s Brecht módszereit érvényesítve az értelemre apelláló, szinte racionális szélhámost alakít. Kapott is érte sok bírálatot, kritikát, de mindez nem térítette el művészi útkeresésétől. S a hatvanas évek végéről a A ľa* Zitán szörny majd a Téli rege rendezésével eljut az eddigi csúcsra, olyan sajátos rendezői és színészi stílusjegyeket alakít ki, amely sokrétű, modern. Művészi eszközeivel képes kifejezni, érzékelni életünk, di* lemmáink sokszínűségét, paradoxonjait. Molnár Gál Péter szellemes megállapítása szerint Major színészetének két korszakát ísN éhány éve megkérdezték tőle, meg tudná-e fogalmazni egyetlen mondatban a színházi programját, így felelt: — Három szóban is: agitatív, harcos, politikai színházat akarok csinálni. Egy másik nyilatkozatában saját életcéljaként is Brechtct idézte: „A modern színházat nem szabad aszerint megítélni, milyen mértékben elégíti ki a publikum szokásait, hanem aszerint, hogy mennyire változtatja meg azokat. Nem azt kell kérdezni, hogy tartja-e magát a dráma örök törvényeihez, hanemy hogy meg tud-e birkózni művészien a törvényekkel, amelyek szerint korunk nagy társadalmi folyamatai végbemennek * Íme, a kulcsmondatok Major Tamás gazdag élei művének in terpretálásához. Fiatal korában nyilván nem érezte jól magát a szirupos, negédes színházban, ahol színészek révedező tekintettel mondanak fellengzős, szép szavakba csomagolt hazugságokat, s a közönség szipogva belemegy eb be a szemfényvesztő játékba. Major Tamás mást, egészen mást akart. Senkit sem akart manipulálni, irtózott attól, hogy hazudjon a színpadon. Várkonyi Zoltánnal, GobbI Hildával, Olty Magdával és Apá* thy Imrével a harmincas évek elején alakítják meg az Orrgitt Egyletet. Lázadtak a konvenciók és a hazugságok ellen, úgyis, hogy dagályos, ám „szentnek" és egyedül üdvözítőnek tartott játékstílusnak mutattak szamárfület. Megkérdőjelezték, idézőjelbe tették a sérthetetlennek vélt társadalmi igazságokat. Legemlékezetesebb előadásuk a Népligetben bemutatott Duda Gyurivá magyarított Dandin György volt, amely harcos politikai kiáltásnak is számított, hiszen azoknak a kétkezi munkásoknak játszottak, akik eladdig talán sohasem voltak színházban. Major Tamás a fasizmus évelAZ „INTÉZKEDÉSEK ELFOGADÁSÁRÓL” ÉS A „MAGAS FELELŐSSÉGRŐL” A címben szereplő két kifejezés főleg a szlovák közéleti zsargon hatására egyre szélesebb körben terjed sajtónkban. Eredeti formája a „prijaté opatrenia“ már-már állandó kapcsolattá vált, s gyakoriságának, életerejének legfőbb biz-o nyítéka, hogy nyelvünkben szó szerinti fordításban terjed. Jelenléte teszi esetlenné ezt a mondatot: ,,... azoknak az intézkedéseknek hatékonyságából indul ki, amelyek az SZLKP Központi Bizottsága márciusi határozatainak teljesí tése érdekében fogadtunk el.“ Ugyanez a kapcsolat még jobban megfigyelhető ebben; „... és intézkedéseket jogadott el, hogy azokat munkate riileteiken komplex módon teljesítsék.“ Intézkedések telejsítéséről van szó itt is: „... teljesítjük a CSKP XV. kongresszusának a befejezetlen építkezések szama csökkentésére kiadott intézkedéseit." Az intézkedéseket ezekben nemcsak kiadják, teljesítik is. Mindez, mint látjuk, még a magyar hivatalos-közéleti stílus szófűzésétől is eltér: abban ugyanis „intézkedéseket foganatosítanak“, „intézkedéseket tesz“-nek. Ha egészen szabatosak akarunk lenni, akkor egyszerűen csak intézkedünk. Ha az első mondatban el akarjuk kerülni, a teljes átfogalmazást, nem törekedhetünk egészen tömör fogalmazásra. Itt az „...azoknak az intézkedéseknek..., amelyeket tettünk" forma felelne meg. A második tömörebben és magyarosabban így hangzik: „... és munkaterületeink egészét átfogó módon intézkedtek “ A harmadikban tulajdonképpen nem is intézkedésekről van szó. hanem irányelvekről, határozatokról. A „vysoká zodpovednosť“ sok esetben szintén megtartja „eredeti formáját“ magyarra fordítva is. Bizonyítsa ezt a következő példa: „ ... íróink tudatában vannak magas társadalmi felelősségüknek“. A magas gyakran más szavakkal is alkot idegenszerű szerkezetet: „A minisztériumoktól meg kell követelnünk a maga$ jokú állami és munkafegyelmet ..." Sőt, van ilyen is: magas jokú munka- és politikai aktivitásra ihletik az egész pártot.. Bár ez utóbbi költőien „ihletett“, a magyar szerkesztés- módtól ugyanúgy elüt, mint a többi: szokatlanságával, idegenszerűségével. A felelősség a magyarban a nagy, a súlyos stb. jelzőt szokta kapni. A jegyelem alaptag a szigorú, nagy, kemény; az aktivitás pedig a nagy, nagyszabású, nagyszerű stb. jelzővel megszokott és szabályos a publicisztikai stílusban. De mit tegyen az, aki a szokatlant kedveli? Az a szépirod.almi stílusban érvényesítse egyéniségét és leleményességét; a felsorolt példákban nyilván nem eredeti ötletekről van szó, hanem szolgai utánzásról. Megszívlelendő tanács, hogy a publicisztikai stílusban semmilyen okból sem tanácsos megváltoztatni a szavak hagyomány szentesítette kapcsolatait. MORVAY GABOR Tíz faluból egy iskolába Szabó Béla, a Losonci (Lu* Ženec) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója arra kért őszinte szerénységgel: ha már fölkerestem őt, hogy az iskoláról írhassak, akkor ne őróla írjak, mármint Szabó Béláról. Noha azt válaszoltam, ismételvén szándékomat, hogy engem (is) az iskola érdekel elsősorban, most mégsem tudom megállni, hogy mindjárt az elején ne vil- lantsak föl néhány mozzanatot az igazgató életéből, több kérdésemre adott válasza nyomán. És teszem ezt azért, mert úgy éreztem találkozásunk rövid két órája alatt, hogy az iskola és igazgatójának élete eggyé forrott. — Vilkén születtem; ötvenkét éves vagyok. Tanítottam Ajnács- kőn, Füleken, négy évet a járási tanfelügyelőségen töltöttem el; hatvantól, tehát éppen húsz éve vagyok itt mint igazgató. Már gyermekkoromban pedagógus akartam lenni. Ötvenben lettem azzá. Tanítóként is, igazgatóként is igyekeztem mindig a tőlem telhetőt adni. Szép volt ez az utóbbi húsz év, és ha visszagondolok, azt mondom, érdemes volt és érdemes dolgozni. Mucsínyban lakom, onnan járok be naponta busszal. Feleségem munkásnő volt, szövőnő, de betegsége miatt már nem dolgozhat. Szabó Béla lakhelyén a helyi pártszervezet elnöke, a hnb titkára; helyi és járási szinten tevékenyen van jelen a CSEMADOK életében; annak idején szerepelt színielőadásokban, üt- venhét óta negyvenegy különféle egész estét betöltő rend- dezvényt szervezett. Több faluban szóba hozták a nevét, hozzáfűzvén, hogy szerény, becsületes ember, bizalommal fordulhat hozzá bárki. És nem szereti a sok beszédet. — Ha valamit kétszer kell mondanom, inkább magam csinálom meg. Szerencsére, jó kollektíva van itt az iskolában. Jó munkát végez a törzsgárda, a fiatalabbaktól azonban, tisztelet a kivételnek, nagyobb aktivitást várnánk el, és éppen ezért, mert ügyesek, rátermettek. Az igazi pedagógus nemcsak a négy fal között pedagő» gus. Persze, az egész tantestület munkáját dicséri például, hogy a járási viszonylatban harmadik helyen végzett pionírszervezetünk, az értékelés alapján. Két énekkarunk van, a versmondók közül többen a Jő- kai-napokra is eljutottak, A tanulók száma 476, ennek mintegy a fele tíz faluból jár be, köztük negyedikes gyerekek, akik közül nemrégiben többen kénytelenek voltak otthon maradni, miután órákat dideregtek a hidegben, ugyanis az „iskolás buszra“ nem fértek föl, mivelhogy az „nem vitt pótkocsit“, más buszok nem álltak meg, a vonat pedig késett. Sajnos, az iskola épületéről sem mondhat szépeket a cikkíró. Losonc egyik legrégibb épülete, minden esztendőben rengeteg pénzt költenek tatarozására, de alig látszik meg. Az eddig ráfordított összegből talán már egy új is fölépülhetett volna, amelyben szertárak is lennének, tornaterem is, nagyobb a mostaninál. Sportpálya is csak lesz, ígéret már van: az iskola egy hektárnyi területet kapott közösen az 5-ös számú iskolával, a volt szeméttelepen. — Az elmúlt év novemberében sikerült végre megindítanunk a gázfűtést, ez kimerítette költségvetésünket, úgyhogy a festésre, a tetőzet felújítására, a belső ablakok cseréjére, ugyanis szimpla üvegből vannak, az idén kerül sor. Hatvanban még öt épületben tanítottunk, most csak ebben, egy váltásban. Ezt egyebek között úgy tudtuk biztosítani, hogy a napközi egyik helyiségéből tantermet létesítettünk. Mondanom sem kell, helyiséghiánnyal küszködünk. Az étkezdével, illetve napközivel kapcsolatban még annyit, hogy abban az épületben vannak, amelyet a jnb vásárolt meg, és a szülőkkel együtt alakítottunk át. Háromszáz gyermek étkezik benne. Egyébként tizenkilenc osztályunk, három napközis és egy Iskolai klubcsoportunk van. Ügy lenne jó, ha a könyvtárunk is csak könyvtár lehetne. Az ezekből a nem éppen áldásos körülményekből adódó nehézségeket csak hivatástudattal, elkötelezett és mélyen átérzett oktató-nevelő munkával lehet ellensúlyozni, és természetesen kellő felkészültséggel. Hogy a losonci magyar tanítási nyelvű iskolában ilyen munkát végeznek, igazolják évről évre a továbbtanulókról érkezett visszajelzések is. — Egyik fiam az idén fog érettségizni szakmunkásképzőben, Besztercén; a másik gépészmérnökire jár, de amikor még Kassán tanult az ipariban, az egyik szülői értekezleten azt mondta az ottani igazgató, hogy a losonci iskolából nagyon jól felkészült tanulók jönnek, mindent tudnak, amire szükség van. Nagy gondot fordítunk az anyanyelv, a szlovák nyelv és a matematika oktatására. Több tanítványunktól hallottam például a szlovák nyelvvel kapcsolatban, hogy később is abból éltek, amit nálunk tanultak. Sokukból lett becsületes dolgozó, orvos, mérnök, pedagógus. Az idén kilencven gyerek hagyja el az iskolát, mintegy negyven százalékuk jelentkezett szakközépiskolákba és gimnáziumba. Sokan jelentkeztek a környékbeli üzemek iskoláiba. A négyéves szakmunkásképzők iránt egyelőre nem különösebben nagy az érdeklődés, igaz, ebben az is közrejátszik, hogy ilyenek nemrégóta vannak a járásban, magyar tanítási nyelvű meg egyáltalán nincs. _ —- Bize Ferenc a pályaválasztási tanácsadónk, következetesen és szívvel teljesíti feladatát, a szülőket is, bennünket is rendszeresen tájékoztat a gyerekekről, a lehetőségekről. Azt még nem tudta pontosan megmondani Szabó Béla igazgató, hogy hány elsősük lesz az idén, hiszen a környező magyarlakta falvakból évközben is sok család költözik be a gazdag történelmi múltra visszatekintő, ma szemlátomást fejlődő városba. Szabó Gyula festőművész városába. EGY IS TÖBB „Hadd sorakoztassak föl egy példát! — jelentette ki egy előadó akkor, amikor megállapítását bizonyítani készült. A hibát nyelvbotlásnak lehetne tartani, ha nem olvasna az ember újságban is ilyen címet: „Bonn felsorakozik Washington mögé“. Nyilvánvaló, hogy egyetlen ember (város stb.) aligha sorakozhat föl, hiszen a sorakozás soralkotást jelent, ehhez pedig tcibb egyes személy vagy dolog szükséges. Tehát egyetlen példát nem „sorakoztathatunk föl“ igazunk bizonyítására. A tévesztés oka: az egy és a több határának elmosódása — legalábbis a nyelvi kifejezésben: de lehet, hogy a gondolkodásban is. Annyi mindenesetre valószínű, hogy az efféle tévesztés nem egyedi jelenség, hanem a tévesztéseknek egyik tipikus fajtája. Az is elkövethet ilyen jellegű hibái, aki nincs tisztában egyes idegen eredetű szavaink pontos jelentésével. „Ez a terminológia, itt helytelen“ — jelentette ki valaki, pedig nem a tudomáuy vagy a művészet valamely ágában alkalmazott műszavaknak, szakkifejezéseknek összességét, hanem csak egyetlen műszónak, terminusnak a használatát hibáztatta. Hasonló furcsaság ez is: „Ebből a témából még egy problematikát említek“. Bizonyára egyetlen problémára kívánt rámutatni, hiszen a problematika már a problémák körét jelenti. A rész és egész viszonyának elmosódásából fakadnak a fenti botlások. Hasonló jelenség a jelentésbeli oszthatatlan ság társítása valamely osztottságot kifejező nyelvi elemmel, ..Szégyellte sok apró nyavalygását“ — hallottuk a rádióban. Ez azért hiba, mert a nyavaiygás folyamatosságot idéz fel’ a hallgatóban, az apró pedig részletességet; a köztük levő ellentmondás megzavarja a közlés világosságát. A tapasztalatot, a tapasztalást nem lehet hosszúsággal mérni, mégis leírta az egyik riporter: „Valami rövid tapasztalatot kérek az áruházból.“ SZENDE ALADÁR Kellett egy divat a tárgyak, valamiféle titokzatos módon, egy korszerű közérzetet teremtenek maguk körül. A régi népművészeti tárgyak gyűjtésénél talán az a legfontosabb, ami a legfurcsábbnak tűnik: hogy divathóbortszerűen tömegek érdeklődnek iránta. Olyasmi lett divat, amit e nélkül talán már nem lehetett volna átmenteni a jövőnek. Kellett egy divat, hogy a mentés tömegméretű legyen. Ügy látszik: egy közösség még a maga tömeghóbortját is képes megteremteni, elviselni — csakhogy régi kultúrájának s a mindenkori kultúrának a bizonyítékai el ne pusztuljanak. Kenéz Ferenc Gyűlnek, sokasodnak a népi kultúra, a népművészet régi tárgyai, díszei, csecsebecséi a nagyvárosi lakások betonfalain. Kinek tetszik — kinek nem. Ez nem téma. Téma viszont, hogy kinek milyen alapon tetszik. Ügy tűnik, nemcsak a műértés, de nem is csak a sznobizmus rakatja fel manapság a színpompás kcménycserép-tá- nyérokat a falra. S nem is csupán bizony a megváltozott lak- berendezési ízléstendencia hozza magával, hogy az is „népművészetet" gyűjt, akinek különben amúgy sem ama hajdani közösséghez, sem művészethez különösképpen köze nincsen — ez annak a jele is, hogy ezek BODNÄR GYULA
