Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-07-22 / 29. szám

A z éjszaka ránk köszöntött, de még mindig nem találkoztunk partizánokkal. Kellemetlen, szeles, hi­deg idő volt, nagyon elfáradtunk a je­ges, csúszós erdei talajon a mind ma­gasabb és meredekebb hegyoldalak megmászásában. Elhatároztuk, hogy egy kis védett völgyben megpihenünk. Tüzet gyújtottunk, és elővettük az út- ravalóul kapott szalonnát és kenyeret. Alig lobbant azonban fel a tűz, felet­tünk egy géppisztolysorozat törte meg az erdő éjszakai csendjét, amelybe ha­marosan kézifegyverek tompább csat- tanásá vegyült. Nem tudtuk, hogy a németek vagy a partizánok fedeztek-e fel bennünket, ezért a tűz mellől óva­tosan odébb csúsztunk, majd a korom­sötét éjszakában oldalirányban foly­tattuk tovább utunkat. Hajnal felé egy favágókunyhóhoz értünk. Mikor el­mondtuk, mi járatban vagyunk, eliga­zítottak bennünket, merre folytassuk utunkat, de előbb főztek egy kis kon dér lebbencslevest, és csak azután bo­csátottak tovább. Ekkor — mint el­mondták — Rimafűrész közelében jár­tunk, vendéglátóink is odavaló favá­gók voltak. Alig telhettünk meg a haj­nali pirkadatban két kilométert egy erdei ösvényen, amikor a fák közül hangos stojl-kiáltást hallottunk. Meg­álltunk, és kezünket felemelve vártuk meg, míg a két géppisztolyos partizán ránk szegezett fegyverrel megközelít bennünket. Az egyik hozzánk lépett, átkutatta rongyos ruházatunkat és so­vány hátizsákunkat, majd ránk paran­csolt, hogy haladjunk előttük. Kicsit meg voltunk szeppenve, de nagy meg­könnyebbülést is éreztünk, hogy végre elértünk hosszú utunk céljához. Egy kis hegyi falu házai tűntek fel, majd bekanyarpdtunk az egyik ház udvará­ba, ahol már ácsorgott néhány vára­kozó rajtunk kívül. Magyar katonák voltak, akik a hegyek közé jöttek, ott­hagyva alakulatukat azzal a szándék­kal, hogy a partizánokhoz csatlakoz­nak. Egyenként mehettünk be a házba, ahol nagyon alaposan kikérdeztek ben­nünket. Ismét elhangzott a már jő né­hányszor feltett kérdés: „Akartok-e tovább harcolni a német fasiszták el­len?“ A kihallgatást vezető fiatal, na­gyon rokonszenves partizán — mint később megtudtuk, a partizánbrigád komisszárja volt és Weisznek hívták — egy szovjet partizánnak adott át bennünket, aki a másik szobában fegy­vereket, lőszert adott, kicserélte ócska bakancsunkat, ruházatunkat, és intett, hogy kövessük szálláskörletünkbe. Az udvaron és a házban partizánok tisz­togatták fegyvereiket, 'beszélgettek és kíváncsian tekintgettek felénk. Egy fiatal szlovák tiszti egyenruhás, had­nagyi rendfokozatot viselő partizán, aki Simkó Sándor néven mutatkozott be, átvett szovjet kísérőnktől, néhány szót váltott vele — majd kijelölte szálláshelyünket a szoba egyik sarká­ban a földön elhelyezett szalmán. Simkó jól 'beszélt magyarul. Elmondta, hogy bratislavai lakos, és mint katona, majd partizán részt vett a felkelésben. Az egységgel megalakulása óta együtt harcol. Mi is elmeséltük viszontagsá gainkat, majd kértük, hogy ha lehet, hagyjanak bennünket továbbra is együtt. Hamarosan megtudtuk, hogy Szagyi- lenko szovjet partizánkapitány maga­sabb egységéhez tartozunk, amelynek az a feladata, hogy akadályozza a né­met és magyar csapatok visszavonulá­sát a Tisovec, Cierny Balog, Brezno helységekbe vezető utakon. Kysuca községben volt a szálláshelyünk, innen indultunk bevetésekre. A környékbeli falvakban voltak elhelyezve a brigád többi 'különböző rendeltetésű alakula­tai. Amint később megtudtuk, a Sza- gyilenko-brigád viszonylag nagy terü­*Részlet a Harcok, emlékek című kö tetben megjelent visszaemlékezésből. 1H. letet tartott ellenőrzése alatt Brezno, Tisovec, Klenovec körzeteiben. A pa­rancsnokság rádió-összeköttetést tar­tott fenn más egységekkel, a Vörös Hadsereg és a front partizánstábjával A mi kis magyar csoportunk — le hettünk vagy hatvapan — Simkó Sán dór hadnagy irányításával igen sokol dalú tevékenységet fejtett ki. így pél dául felderítő utakra jártunk a kör nyező falvakba. Ilyenkor, ha magyar katonákkal találkoztunk, igyekeztünk elkerülni a fegyveres összetűzést. So­kakat sikerült meggyőzni arról, hogy hagyják el alakulatukat, jöjjenek ve­lünk a hegyekbe. Más alkalommal azzal a oéllal vé­geztük felderítő utunkat, hogy megfi­gyeljük az utakon lebonyolítandó for­galmat, a vonuló csapategységek fegy­verzetét, a járművek és katonai alaku­latok mozgását. Éjjelenként — az e célra kijelölt helyeken — gyakran kaptunk szovjet repülőgépekről ejtőernyővel ledobott fegyvert és lőszercsomagokat. A piló­ták a kiszemelt körzetet háromszög alakban elhelyezett jelzőtüzekről is merték fel. Parancsnokságunk rendszeresen ké­szített az egység és a lakosság tájé­koztatása céljából néhány oldalas li­tografált újságot. Öcsémmel együtt többször kaptuk azt a feladatot, hogy a tábori újságot a stábról juttassuk el az alegységek parancsnokaihoz és a falvakban működő megbízottainkhoz. Ezek a kis híradók tájékoztattak a ha­di helyzetről, és a német megszállók elleni harcra buzdították a lakosságot. Az első szlovákiai partizánegység Elindultunk a térdig érő hóban, a hírt hozó civil felderítők nyomában. A mind világosabbá váló havas hegycsú­csok között nagy csend honolt, először nem láttunk semmi gyanúsat. Később, ahogy jobban szétnéztünk, alattunk az egyik hegyi ösvényen apró pontokat pillantottunk meg, melyek Klenovec irányában haladtak tova. Amint jobban BllllKIfl HEGYBEN A Szagyilenko-briigád teljesítette a számára előírt egyéb feladatokat is. Megakadályozta, hogy a Cierny Balo­gon át Breznóba vezető utat a szovjet hadsereg elől visszavonuló németek használják. Az utakra hatalmas fenyő fákat döntöttünk, és kősziklákat rob­bantottunk, hidákat semmisítettünk meg. Néhány alkalommal a németek megkísérelték az út megtisztítását, de fegyveres csoportjaink golyószóró- és kézifegyver-tűzzel akadályozták meg. Karácsony éjszakája viszonylag nyu galomban telt el. Szálláskörzetünkben jó ízű paprikás krumplit főztünk vacso­rára. Az erdőből szép kis fenyőfát sze­reztünk, és a szoba asztalára állítot­tuk. A karácsonyfadíszek szépen mu­tattak rajta. Tompán csillogtak a gép­pisztoly- és puskalőszerek és a külön­böző fajta kézigránátok. Az egyik szlo­vák fiú éjféli misét is tartott. Kár, hogy nem értettük szavait, mert szlo­vák bajtársaink igencsak jól mulattak az ejtőernyőből készült reverendában mókázó társukon. Hajnalban bevetésre mentünk. Hírül hozták, hogy egy német felderítő egy­ség merészkedett be Kysuca körzetébe. szemügyre vettük a kis karavánt, lát­tuk, hogy előttük két négylábú jószág is halad. Fene a germánjait, morogta a bajusza alatt egyik magyar bajtár­sunk, raboltak is? Kerüljünk elébük — adta ki a parancsot szovjet bajtársunk, aki az akciót irányította. Egy domb­hajlat fedezete alatt magunkra húztuk a fehér ejtőernyővászoniból készült hó­köpenyünket, és beástuk magunkat a vastag, puha hórétegbe. Mikor elénk értek, meglepetésszerűen körülvettük őket, és hangos „Hände hooh“ felszó­lítás után elvettük fegyvereiket. Ez­után tarkóra tett kézzel visszakísértük őket arra a tanyára, ahonnan elhajtot­ták a két ökröt, majd felszólítottuk foglyainkat, hogy ballagjanak előttünk a partizánstábra. Itt beszámoltunk a történtekről, és a foglyul ejtett hat németet átadtuk Szagyilenko kapitány­nak. December 28-án ismét felderítésre mentünk. Utunk Polhorán át vezetett. A falu közelébe érve láttuk, hogy a házak felett füstoszlopok emelkednek a magasba, velünk szemben menekülők közelednek. Elmondták, hogy a falut éjjel körülvették a németek, a házakat átkutatva elfogták a partizánokat, azo kát a lakosokat pedig, akiknél parti­zánokat találtak, a helyszínen agyon­lőtték, házukat felgyújtották. A néme­tek szerették volna megtisztítani a környéket a partizánoktól, és ennek érdekében nagyobb erőket vetettek be, holott ebben az időben ezekre a cso­portokra a fronton is nagy szükségük lett volna. A fegyveres akciókat más módszerekkel is kombinálták. A Pol- hora elleni akciókat egy Antek nevű ügynökük segítségével hajtották végre, akit ejtőernyővel dobtak le a partizán- ellenőrzés alatt álló területre. A jól képzett kém el tudta hitetni, hogy ő is partizán, ügyesen úgy adminisztrálta magát, hogy hamarosan parancsnokká lett. Mikor elérkezettnek látta az időt megbízói utasításának végrehajtására, titokban értesítette főnökségét egy na gyobb partizánegység tartózkodási he­lyéről, amelyet a németek így tudtak váratlanul meglepni és szinte teljesen megsemmisíteni. Ahogy a szovjet hadsereg előrenyo múlt, mind élénkebb lett a nyugat felé — visszafelé — irányuló forgalom. A németek nagyon sok üzemképtelen jár művet vontattak üzemanyaghiány vagy sérülés miatt. A legtöbbször akadály­talanul tudtuk megközelíteni a néme­tek közlekedési útvonalait. Úgy lát­szott, ekkor már sem erejükből, sem idejükből nem tellett arra, hogy vissza­vonuló csapategységeiket a partizán- támadások ellen kellően biztosítsák. . Egy alkalommal azt a-feladatot kap­tam, hogy tíz emberrel induljak Kysu cáról vissza a Vepor-hegységbe, és hoz­zuk el onnan a tanyákon elrejtett lő szert és fegyvereket — amennyit csak bírunk. A nagy hóban nehéz volt a já rás, az egyébként egyórás utat majd fél nap alatt tettük meg. Megtudtuk, hogy ebben a térségben már nincsenek partizánok, sítalpas német járőrök el lenőrzik a környéket. Szerencsére sűrű köd ereszkedett le, így a messze be­látható havas domboldalakon, a ködös esti szürkületben mozgásunk nem volt látható. A parancsnokság pontosan tudta, hogy a repülőkről ledobott fegy­verek és lőszerek mely tanyákon van­nak elrejtve, és még aznap éjjel ma­gunkkal vittük Kysucára. M ásnap kora reggel egységünk el indult Cierny Balog felé. Útköz ben foglyul ejtettünk egy 12 főből álló német felderítő járőrt, amelyről pa­rancsnokaink megtudták, hogy egy na­gyobb német SS-egység közelített meg bennünket. A Szagyilenko-brigád a né­met foglyoktól szerzett értesülést fel­derítő járőrök kiküldésével ellenőrizte. Bennünket utasítottak, hogy folytassuk utunkat Cierny Balog felé, akadályoz­zuk meg, hogy esetleg abból az irány­ból is támadhassanak a németek. Fel- derítőnk pontos helyzetképet adott az SS-alakulatok mozgásáról, haladási irányáról. A brigád elhelyezkedett a völgykatlaint övező dombokon, ahol a németeknek el kellett haladniuk. Mi­kor kedvező távolságra ‘értek, megle­petésszerűen indult meg a tüzelés. Több órás harc után a mieink megsem misítették a német alakulat nagy ré­szét. Sok fegyvert és hadianyagot zsákmányoltak. Üldözésük közben Cier­ny Balogra érkeztünk, ahol már fel­szabadító szovjet katonákat találtunk. Örömünk határtalan volt. Végre eljött a felszabadulás órája. Az örök hála és szeretet érzésével zártuk szívünkbe a hős szlovák népet, amelyből az uralkodó osztályok sovi­niszta, nacionalista uszítása sem tudta kiöl ni más nép fiainak szeretetét... KUN IMRE u ■—> ►» Q) 00 —* co aj S 22 QJ 0) <*-. ► _ ■*- £ N 3 819 H e u E C-. Z< x « ■M a U, m N £ QJ z > x O '«O N C Ä2 . <0 < X

Next

/
Thumbnails
Contents