Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-07-22 / 29. szám
A z éjszaka ránk köszöntött, de még mindig nem találkoztunk partizánokkal. Kellemetlen, szeles, hideg idő volt, nagyon elfáradtunk a jeges, csúszós erdei talajon a mind magasabb és meredekebb hegyoldalak megmászásában. Elhatároztuk, hogy egy kis védett völgyben megpihenünk. Tüzet gyújtottunk, és elővettük az út- ravalóul kapott szalonnát és kenyeret. Alig lobbant azonban fel a tűz, felettünk egy géppisztolysorozat törte meg az erdő éjszakai csendjét, amelybe hamarosan kézifegyverek tompább csat- tanásá vegyült. Nem tudtuk, hogy a németek vagy a partizánok fedeztek-e fel bennünket, ezért a tűz mellől óvatosan odébb csúsztunk, majd a koromsötét éjszakában oldalirányban folytattuk tovább utunkat. Hajnal felé egy favágókunyhóhoz értünk. Mikor elmondtuk, mi járatban vagyunk, eligazítottak bennünket, merre folytassuk utunkat, de előbb főztek egy kis kon dér lebbencslevest, és csak azután bocsátottak tovább. Ekkor — mint elmondták — Rimafűrész közelében jártunk, vendéglátóink is odavaló favágók voltak. Alig telhettünk meg a hajnali pirkadatban két kilométert egy erdei ösvényen, amikor a fák közül hangos stojl-kiáltást hallottunk. Megálltunk, és kezünket felemelve vártuk meg, míg a két géppisztolyos partizán ránk szegezett fegyverrel megközelít bennünket. Az egyik hozzánk lépett, átkutatta rongyos ruházatunkat és sovány hátizsákunkat, majd ránk parancsolt, hogy haladjunk előttük. Kicsit meg voltunk szeppenve, de nagy megkönnyebbülést is éreztünk, hogy végre elértünk hosszú utunk céljához. Egy kis hegyi falu házai tűntek fel, majd bekanyarpdtunk az egyik ház udvarába, ahol már ácsorgott néhány várakozó rajtunk kívül. Magyar katonák voltak, akik a hegyek közé jöttek, otthagyva alakulatukat azzal a szándékkal, hogy a partizánokhoz csatlakoznak. Egyenként mehettünk be a házba, ahol nagyon alaposan kikérdeztek bennünket. Ismét elhangzott a már jő néhányszor feltett kérdés: „Akartok-e tovább harcolni a német fasiszták ellen?“ A kihallgatást vezető fiatal, nagyon rokonszenves partizán — mint később megtudtuk, a partizánbrigád komisszárja volt és Weisznek hívták — egy szovjet partizánnak adott át bennünket, aki a másik szobában fegyvereket, lőszert adott, kicserélte ócska bakancsunkat, ruházatunkat, és intett, hogy kövessük szálláskörletünkbe. Az udvaron és a házban partizánok tisztogatták fegyvereiket, 'beszélgettek és kíváncsian tekintgettek felénk. Egy fiatal szlovák tiszti egyenruhás, hadnagyi rendfokozatot viselő partizán, aki Simkó Sándor néven mutatkozott be, átvett szovjet kísérőnktől, néhány szót váltott vele — majd kijelölte szálláshelyünket a szoba egyik sarkában a földön elhelyezett szalmán. Simkó jól 'beszélt magyarul. Elmondta, hogy bratislavai lakos, és mint katona, majd partizán részt vett a felkelésben. Az egységgel megalakulása óta együtt harcol. Mi is elmeséltük viszontagsá gainkat, majd kértük, hogy ha lehet, hagyjanak bennünket továbbra is együtt. Hamarosan megtudtuk, hogy Szagyi- lenko szovjet partizánkapitány magasabb egységéhez tartozunk, amelynek az a feladata, hogy akadályozza a német és magyar csapatok visszavonulását a Tisovec, Cierny Balog, Brezno helységekbe vezető utakon. Kysuca községben volt a szálláshelyünk, innen indultunk bevetésekre. A környékbeli falvakban voltak elhelyezve a brigád többi 'különböző rendeltetésű alakulatai. Amint később megtudtuk, a Sza- gyilenko-brigád viszonylag nagy terü*Részlet a Harcok, emlékek című kö tetben megjelent visszaemlékezésből. 1H. letet tartott ellenőrzése alatt Brezno, Tisovec, Klenovec körzeteiben. A parancsnokság rádió-összeköttetést tartott fenn más egységekkel, a Vörös Hadsereg és a front partizánstábjával A mi kis magyar csoportunk — le hettünk vagy hatvapan — Simkó Sán dór hadnagy irányításával igen sokol dalú tevékenységet fejtett ki. így pél dául felderítő utakra jártunk a kör nyező falvakba. Ilyenkor, ha magyar katonákkal találkoztunk, igyekeztünk elkerülni a fegyveres összetűzést. Sokakat sikerült meggyőzni arról, hogy hagyják el alakulatukat, jöjjenek velünk a hegyekbe. Más alkalommal azzal a oéllal végeztük felderítő utunkat, hogy megfigyeljük az utakon lebonyolítandó forgalmat, a vonuló csapategységek fegyverzetét, a járművek és katonai alakulatok mozgását. Éjjelenként — az e célra kijelölt helyeken — gyakran kaptunk szovjet repülőgépekről ejtőernyővel ledobott fegyvert és lőszercsomagokat. A pilóták a kiszemelt körzetet háromszög alakban elhelyezett jelzőtüzekről is merték fel. Parancsnokságunk rendszeresen készített az egység és a lakosság tájékoztatása céljából néhány oldalas litografált újságot. Öcsémmel együtt többször kaptuk azt a feladatot, hogy a tábori újságot a stábról juttassuk el az alegységek parancsnokaihoz és a falvakban működő megbízottainkhoz. Ezek a kis híradók tájékoztattak a hadi helyzetről, és a német megszállók elleni harcra buzdították a lakosságot. Az első szlovákiai partizánegység Elindultunk a térdig érő hóban, a hírt hozó civil felderítők nyomában. A mind világosabbá váló havas hegycsúcsok között nagy csend honolt, először nem láttunk semmi gyanúsat. Később, ahogy jobban szétnéztünk, alattunk az egyik hegyi ösvényen apró pontokat pillantottunk meg, melyek Klenovec irányában haladtak tova. Amint jobban BllllKIfl HEGYBEN A Szagyilenko-briigád teljesítette a számára előírt egyéb feladatokat is. Megakadályozta, hogy a Cierny Balogon át Breznóba vezető utat a szovjet hadsereg elől visszavonuló németek használják. Az utakra hatalmas fenyő fákat döntöttünk, és kősziklákat robbantottunk, hidákat semmisítettünk meg. Néhány alkalommal a németek megkísérelték az út megtisztítását, de fegyveres csoportjaink golyószóró- és kézifegyver-tűzzel akadályozták meg. Karácsony éjszakája viszonylag nyu galomban telt el. Szálláskörzetünkben jó ízű paprikás krumplit főztünk vacsorára. Az erdőből szép kis fenyőfát szereztünk, és a szoba asztalára állítottuk. A karácsonyfadíszek szépen mutattak rajta. Tompán csillogtak a géppisztoly- és puskalőszerek és a különböző fajta kézigránátok. Az egyik szlovák fiú éjféli misét is tartott. Kár, hogy nem értettük szavait, mert szlovák bajtársaink igencsak jól mulattak az ejtőernyőből készült reverendában mókázó társukon. Hajnalban bevetésre mentünk. Hírül hozták, hogy egy német felderítő egység merészkedett be Kysuca körzetébe. szemügyre vettük a kis karavánt, láttuk, hogy előttük két négylábú jószág is halad. Fene a germánjait, morogta a bajusza alatt egyik magyar bajtársunk, raboltak is? Kerüljünk elébük — adta ki a parancsot szovjet bajtársunk, aki az akciót irányította. Egy dombhajlat fedezete alatt magunkra húztuk a fehér ejtőernyővászoniból készült hóköpenyünket, és beástuk magunkat a vastag, puha hórétegbe. Mikor elénk értek, meglepetésszerűen körülvettük őket, és hangos „Hände hooh“ felszólítás után elvettük fegyvereiket. Ezután tarkóra tett kézzel visszakísértük őket arra a tanyára, ahonnan elhajtották a két ökröt, majd felszólítottuk foglyainkat, hogy ballagjanak előttünk a partizánstábra. Itt beszámoltunk a történtekről, és a foglyul ejtett hat németet átadtuk Szagyilenko kapitánynak. December 28-án ismét felderítésre mentünk. Utunk Polhorán át vezetett. A falu közelébe érve láttuk, hogy a házak felett füstoszlopok emelkednek a magasba, velünk szemben menekülők közelednek. Elmondták, hogy a falut éjjel körülvették a németek, a házakat átkutatva elfogták a partizánokat, azo kát a lakosokat pedig, akiknél partizánokat találtak, a helyszínen agyonlőtték, házukat felgyújtották. A németek szerették volna megtisztítani a környéket a partizánoktól, és ennek érdekében nagyobb erőket vetettek be, holott ebben az időben ezekre a csoportokra a fronton is nagy szükségük lett volna. A fegyveres akciókat más módszerekkel is kombinálták. A Pol- hora elleni akciókat egy Antek nevű ügynökük segítségével hajtották végre, akit ejtőernyővel dobtak le a partizán- ellenőrzés alatt álló területre. A jól képzett kém el tudta hitetni, hogy ő is partizán, ügyesen úgy adminisztrálta magát, hogy hamarosan parancsnokká lett. Mikor elérkezettnek látta az időt megbízói utasításának végrehajtására, titokban értesítette főnökségét egy na gyobb partizánegység tartózkodási helyéről, amelyet a németek így tudtak váratlanul meglepni és szinte teljesen megsemmisíteni. Ahogy a szovjet hadsereg előrenyo múlt, mind élénkebb lett a nyugat felé — visszafelé — irányuló forgalom. A németek nagyon sok üzemképtelen jár művet vontattak üzemanyaghiány vagy sérülés miatt. A legtöbbször akadálytalanul tudtuk megközelíteni a németek közlekedési útvonalait. Úgy látszott, ekkor már sem erejükből, sem idejükből nem tellett arra, hogy visszavonuló csapategységeiket a partizán- támadások ellen kellően biztosítsák. . Egy alkalommal azt a-feladatot kaptam, hogy tíz emberrel induljak Kysu cáról vissza a Vepor-hegységbe, és hozzuk el onnan a tanyákon elrejtett lő szert és fegyvereket — amennyit csak bírunk. A nagy hóban nehéz volt a já rás, az egyébként egyórás utat majd fél nap alatt tettük meg. Megtudtuk, hogy ebben a térségben már nincsenek partizánok, sítalpas német járőrök el lenőrzik a környéket. Szerencsére sűrű köd ereszkedett le, így a messze belátható havas domboldalakon, a ködös esti szürkületben mozgásunk nem volt látható. A parancsnokság pontosan tudta, hogy a repülőkről ledobott fegyverek és lőszerek mely tanyákon vannak elrejtve, és még aznap éjjel magunkkal vittük Kysucára. M ásnap kora reggel egységünk el indult Cierny Balog felé. Útköz ben foglyul ejtettünk egy 12 főből álló német felderítő járőrt, amelyről parancsnokaink megtudták, hogy egy nagyobb német SS-egység közelített meg bennünket. A Szagyilenko-brigád a német foglyoktól szerzett értesülést felderítő járőrök kiküldésével ellenőrizte. Bennünket utasítottak, hogy folytassuk utunkat Cierny Balog felé, akadályozzuk meg, hogy esetleg abból az irányból is támadhassanak a németek. Fel- derítőnk pontos helyzetképet adott az SS-alakulatok mozgásáról, haladási irányáról. A brigád elhelyezkedett a völgykatlaint övező dombokon, ahol a németeknek el kellett haladniuk. Mikor kedvező távolságra ‘értek, meglepetésszerűen indult meg a tüzelés. Több órás harc után a mieink megsem misítették a német alakulat nagy részét. Sok fegyvert és hadianyagot zsákmányoltak. Üldözésük közben Cierny Balogra érkeztünk, ahol már felszabadító szovjet katonákat találtunk. Örömünk határtalan volt. Végre eljött a felszabadulás órája. Az örök hála és szeretet érzésével zártuk szívünkbe a hős szlovák népet, amelyből az uralkodó osztályok soviniszta, nacionalista uszítása sem tudta kiöl ni más nép fiainak szeretetét... KUN IMRE u ■—> ►» Q) 00 —* co aj S 22 QJ 0) <*-. ► _ ■*- £ N 3 819 H e u E C-. Z< x « ■M a U, m N £ QJ z > x O '«O N C Ä2 . <0 < X
