Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-23 / 51. szám
Arca mindig nyugalmas volt, tekintete okos és élénk, jó ízlésről árulkodó öltözetében szívesen láttuk minden órán. De nemcsak mint ember, mint jelenség vonta magára figyelmünket, hanem mint tanító is. A /ók, az igazak közül való volt, azok közül, akik — szebb kifejezés híján — szüntelenül újratermelik magukat, hogy pályájukon mindvégig egyformán adhassanak valamennyi tanítványuknak. Ha nem a felnőttek, akik előttünk, gyermekek előtt is sokszor gátlástalanul és élvezettel számoltak be egymásnak mások keservéről, újabb „botrányos“ esetéről, hol sajnálkozó, hol mélységesen elítélő hangon, talán sohasem tudjuk meg, hogy kedves tanítónk magánélete nem volt éppen a legboldogabb és legpéldásabb, vagyis, ahogy kis városunkban fogalmaztak: tanítóhoz méltó. Egyetlenegyszer sem vettük észre, hogy családi perpatvarokból, részegnek és erkölcstelennek mondott éjszakákból jött az órára. Volt persze olyan tanítónk is, aki legszemélyesebb gondját, fájdalmát vagy éppen örömét magával hozta az osztályba, és ez meghatározta viselkedését, befolyásolta oktató-nevelő munkáját — láttuk rajta, hogy nem olyan, mini máskor; és az ilyen órák általában elúsztak, mit tagadjam, gyakran kedvünkre való mederben. Akkor természetesen mindez nem érdekelt bennünket különösebben, izgultunk, hogy ne hívjanak ki felelni, és ha nem hívtak ki, hát máris azon járt az eszünk — hacsak nem kötötte le figyelmünket a tanító vagy érdekesebb tananyag —, hogy merre csuvargunk el délután, hol és milyen „fegyverekkel“ küzdünk meg a másik osztállyal, hol szerezzünk karbidot a jenekén kilyukasztott szódabikarbónás dobozba, kivel cserélünk legközelebb bé lyeget, kit veszünk be a focicsapatba, hová menjünk horgászni stb., stb., stb. És akartuk vagy nem, eszünkbe jutott az otthon is, az otthoni körülmények, családi viszonyok, amelyek nem mindig voltak olyanok, amilyennek szerettük volna őket. Kérdeztünk és tűnődtünk magunkban, ki-ki aszerint, milyen kö zegben élt, milyen mozzanatok, élmények hatották rá nap nap után, milyen anyagi feltételek között növekedett. Tart-e még apu tegnapi haragja? Megint véresre vernek, ha meglátják tanuló könyvecskémben az ötöst. Miért nem járhatok én is hosszúnadrágban? De jó, hogy van nagymamámI Csak ne menjünk menetgyakorlatra, mert megint fázni fog ' a lábam. Nekem senki se segít otthon a házi feladat megoldásában. Szegény húgom, csak ne verné apu, ha részeg. Mi lyen jó Fenéknél, náluk mindig rend van, és a szülei sohasem veszekednek. Annyit dolgoznak, hogy nincs rám idejük, mégse tudnak venni nekem egy biciklit. Miért mondta apu anyunak, hogy elválik tőle? Milyen jó azoknak, akik barátkozhatnak mindenkivel, én meg senkivel, merthogy csak rosszat tanulnék. Csak meg ne kérdezze a tanító, honnan az a kék folt a szemem alatt. Anyuról azt beszélik, hogy lop. Szeretem Évát és bevésem nevét a padba, aztán megszöktetem, ö majd főz nekem. A madaras vágyak, álmok, kalandos tervek mellett ilyen és hasonló kérdések is elelterelték figyelmünket az óráról. Bár az én nemzedékem már békeidőben, jobb körülmények között indult és járt is- kolába, gyermekkorunkat se nevezhetjük keservesnek, azért ezek mögött a kérdések mögött valóságos problémák, érzékeny értelmi és érzelmi világunkban károkat okozó jelenségek húzódtak meg. A tanítók legtöbbje végül is otthon vagy legalábbis a tantestületi szobában tudja hagyni „magánéletét“, jha olykor nem könnyen is). De vajon a gyermek ki tudja-e magát vonni az otthoni szellemi és anyagi környezet hatása alól, különö sen akkor, ha abban a környezetben egészségtelen és durva jelenségeknek is tanúja, sőt, szenvedője? Bizonyára: igen. De aligha teljesen, és aligha úgy, hogy az órán zavartalanul figyelhet, gondolkodhat, tanulhat. A tanulásnak és egyáltalán az egészséges testi, lelki, értelmi fejlődésnek kedvező vagy kevésbé kedvező háttérként mindegyikükben jelen van az otthon, meghatározó erővel. Erről a gyakorló pedagógusok tudnának igazán vallani, a magamfajta újságíró — aki annak idején ugyan belekóstolt a tanításba, de nem láthatta meg belülről például azt, amiről ezúttal szól — inkább csak kívülállóként közeledhet tárgyához, még akkor is, ha saját tanulókorát ugyancsak megidézi. Nem szülőket és nem pedagógusokat faggattam, hanem 13—14—15 éves lányokat, fiúkat — élőszóban és írásban, több iskolában. Valamennyien a korukra jellemző szép őszinteséggel válaszoltak, az ismétléseket kerülendő azonban, nem közlöm minden mondatukat. K . „Szeretek otthon lenni, mert ér- , zem, hogy otthon szeretnek, és mindenről beszélhetek, ami velem éppen aznap történik: ... A szülők azzal tudnak megörvendeztetni, ha elvisznek valahova kirándulni, elengednek, ha játszani akarok menni, vagy el akarok menni a barátaimmal moziba stb. Azzal veszik el a kedvemet, hogy ha egész nap otthon vagyok és végre szeretnék elmenni a haverokkal valahova, és azt mondják, hogy most ne menj sehova, mert megfázol, vagy ha valamit meg akarok venni, akkor pedig azt mondják, azt ne vedd meg, mert nagyon drága vagy túl világos a színe stb... Én mezőgazdasági középiskolába szeretnék menni, mert az a középiskola nekem tetszik, és több barátom abba jár, és ők mondták, hogy nagyon jó iskola. A szüleim ezzel szemben azt akarnák, hogy autószerelőnek menjek, mert őszerintük mindig jó, ha az embernek van egy jó szakmája ... Velem egyformán beszél apu is meg anyu is. Néha van, mikor az egyiknek rossz napja volt, és este idegesen jön haza, akkor még szólni sem merek hozzájuk. De általában ilyesmi nem szokott velem megtörténni.“ I . „Én szeretek otthon lenni azért, . mert jó kapcsolatban vagyok a szüleimmel. A szüleim sokszor megörvendeztetnek könyvekkel, ezzel nekem örömet szereznek. A televíziót késő esGyökere« György falvételei a GYERME KEK című ciklusból télig nézem, szerencsére a szüleimnek nincs ellene kifogásuk. Mindenem megvan, amire szükségem lehet. Külön szobám van, amelyik az' én tetszésem szerint van berendezve. A tanulással van baj, mert nem szeretek tanulni, és ezért leszidnak a szüleim, de sohasem vernek meg, mint egyes diákokat. A matematikát és a magyart nagyon szeretem, és ezért építészeti iskolába szeretnék menni. Apu, anyu megkérdezték az én véleményemet, és ezt ők is helyeselték. A szüleim szépen beszélnek hozzám, mert nem adok nekik okot a háragra. Negyven koronát kapok egy hétre, ez nekem elég. A legszebb ajándék, amit kaptam a szüleimtől, egy magnó volt, aminek nagyon örültem. Ezt a magnót a szüleim közösen vették és közösen ajándékozták nekem.“ A ". „Én nem szeretek otthon lenni, . azért, mert sokat kell dolgozni, és mindig küldenek valahova. Hol az üzletbe, hol máshova. Még az üzletbe bevásárolni elmegyek, mert akkor kérek tőlük pénzt és vehetek magamnak valamit. Néha szoktak rám veszekedni, hogy sokáig vagyok a faluban. És mikor este hazajövök, akkor szoktam velük vitatkozni. Ha más gyerek velem idős ott lehet, akkor én ott lehetek ... Ha valami jót teszek, a szüleim nagyon megörvendeznek. Ha apu és anyu is jót tesz egymásnak, akkor ők is örülnek. De mikor apu ittasan jár haza, akkor nem örül anyu neki, mert alig lehet szót érteni vele... Én autószerelő szeretnék lenni, apu is, anyu is azt a pályát akarták nekem, hogy legyek katonatiszt. Azért akarták, mert apunak a testvére is az ... Velem otthon jóformán nem beszélnek szépen... Én szeretnék zsebpénzt. És ha kapnék, azt a vendéglőben költeném el sörre vagy cukorkára, csokira... A legszebb ajándék amit kaptam, a magnó volt. Édesanyámtól kaptam.“ A , „Ami legjobbat kaptam, az a szeretet. Édesanyámtól és édesapámtól kaptam.“ K . „Engemet a szülők gyakran meg- . örvendeztetnek... Gyakran kérek tőlük valamit, de ők ezt nékem nem mindig adhatják meg, és ezért el is veszik a kedvemet. Ritkán veszik el a kedvemet, és legtöbbször akkor, ha megszidnak... Én elárusítónő szeretnék lenni. Édesanyám egyetért velem, de apu néha mást ajánl nékem, de én mindig az elárusítónőnél maradok ... Hogy ki beszél velem szebben, azt nem tudom eldönteni, mert vagy mindkettő, vagy egyik se. Ha anyuval beszélgetek, mindig megértő hozzám, de néha sok a dolga, és akkor nem szívesen beszél velem. Apu is megértő, néha nem is, de hát nagyon ritkán van ideje... Ha kérek pénzt, mindig adnak, de énnékem ez néha kevés, mert 10—15 koronától többet nem adnak három nap alatt, és azt szeretném, ha legalább mindennap’ kapnék 15 koronát, mert az osztálypénztárba is spórolunk év végi kirándulásokra.“ K . „Szüleimmel odahaza mindig meg • tudom beszélni gondjaimat. Lány vagyok, és mégis édesapámmal értem meg legjobban magam. Ez nem azt jelenti, hogy édesanyámmal nem. övele is, de ővele másként. Különben én nagyon szeretem őket, és talán úgy érzem, hogy ők is engem .•.. Szüleim sokszor vásárolnak könyvet, mert tudják, hogy szeretek olvasni.:. Van olyan eset, hogy véletlenül apu és anyu összevesznek, én nagyon szomorú vagyok olyankor... Egészségügyi pályára szeretnék menni. Ezt a pályát azért választottam, mert sok öreg, beteg ember van, akik segítségre szorulnak ... Velem, azt hiszem, anyu is és apu is őszintén beszél. Ronda szavakat nem használnak ... Eddig a legnagyobb ajándék, amit kaptam, az aranygyűrűm. Ezt anyu és apu vette.“ Z . „Nagyon szeretek otthon lenni, . persze csak úgy, ha édesapám nincs otthon. S hogy miért jó nekem otthon, amikor nincs otthon édesapám? Azért persze, mert akkor nyugalom van a családban, nem zavar minket senki. És azért nem szeretek otthon lenni, ha édesapám otthon van, mert úgyis tudom, hogy részeg, és mindjárt veszekedésre kerül sor és verekedésre. Sajnos minket csak anyu tud megörvendeztetni, néha van, mikor pénzzel vagy valami mással. Apu sajnos soha nem örvendeztet minket meg, minket csak olyannal tud megörvendeztetni, hogy jól megszid vagy anyun tölti ki a mérgét. Ezt a verekedést és veszekedést nem nagyon szeretem ... Nekem sajnos édesapám nem dönti el a jövőmet, vagy ö legalább úgy tartja, hogy a család nemtörődésböl meg fog élni. Édesanyám pedig beleegyezik, hogy hova menjek, és úgy hiszem, ő az, aki törődik a jövőnk felől... Hát velünk szebben csak édesanyám beszél. Ha az igazat megváltanám, édesapám nagyritkán jön haza, és mikor hazajön, még ránk se néz. Sajnos azt nem tudom, hogy édesapám miért nem beszél szépen hozzánk, lehet, hogy még ő maga sem... Zsebpénzt szeretnék, de hogy kapok, azt nem tudom. Ha kapnék is, akkor inkább elosszuk a testvéreimmel, ezt azért szoktuk, hogy édesanyámnak minél több pénz legyen a konyhára, mert amit édesapám keres, az igen kevés. Ha egyszer kapnék nagy- nagy zsebpénzt, mondjuk olyan 50 koronát, akkor se tudnék vele mit csinálni, inkább a testvéreimnek szétosztanám. Nekem a legszebb ajándék életemben az volt, amikor nagyon örültem neki, hogy édesapám nem volt részeg, és hogy édesanyámmal nagyon jól megértették egymást, és hogy mi is nagyon nagy szeretettel viszonoztuk jóságukat. Hát ez volt az az ajándék, amit kaptam életemben a szüleimtől.“ E . „Gyerekek közt jobban szeretek . lenni, mert ott azt csinálok, amit akarok, nem parancsolnak még a nagyobbak sem. Futballozni nagyon szeretek, és ha ez elmarad valamiért, azért haragszom ... Szerelő akarok lenni. Nagyon szeretek szerelgetni, és édesapám is az ... Szépen beszélnek velem, de néha veszekednek is, de ezt nem veszem rossznéven ... Legjobban a magnómnak örülök, édesapámtól kaptam.“ P . „Nagyon szeretek otthon lenni, • mert a szüleim nagy látszattal mutatják azt, hogy szeretnek. Sokszor vesznek könyveket, ami előttem nagy látszattal van, hogy minél jobban szeretnek ... Ha az édesapám vagy az édesanyám hazajön a munkából, viccelődik. Amire szükségünk van, megveszik, úgy ez nagy örömet nyújt nekem is és a testvéremnek is ... Szeretnék a CSAD-ba menni továbbtanulni. Nagyon szeretem a gépeket javítani, szeretem a gépkocsivezetést, és úgy érzem, hogy nékem mégiscsak ez a szakma tetszik, hogy ez passzol nekem ... Velem apu és az anyu is szépen beszél. Azért, mert nagyon rendesek, és egy árva csúnya szót sem ejtenek ki a szájukon ... Amit a szüleim adnak nekem, az untig elég mindenre, s ha valakinek nem elég, az ossza be, hogy mindenre jusson, amire telik... A legszebb ajándék, amit az életben kaptam, azt mindkét szülőm megadta, s ez az ajándék a szeretet és a példa volt.“ . „Érzem, hogy a családba belétar- • tozom, nem vagyok kikülönítve, szüléink egyformán szeretnek és segítenek ... Azzal nem tudnak megörvendeztetni, ha nem engednek valahova, úgy érzik, felesleges, ilyenkor nem adok nekik igazat... Én fodrásznö szeretnék lenni. Ez nagyon érdekel, és szívesen csinálnám. Szüleim véleménye nem egyezik az enyémmel, ők egészségügyi iskolára szántak, de azt én soha nem fogom megkedvelni, és úgy érzem, hogy nincs annyi képességem, hogy azt csináljam.. Én 10. születésnapomra kaptam egy magnót..., a szüleimtől kaptam.“ . „Ha veszekednek rám, tudom, • hogy akkor is jót akarnak. Van három testvérem, és azokat is szeretik úgy, mint engem. Nem érzem azt, hogy őket jobban szeretnék, mint engem... Én szeretem a gépeket és autószerelő vagy autóval kapcsolatos pályát szeretnék választani. És ezen szeretnék haladni tovább, és a kenyerem keresni .t. Nekem a legnagyobb ajándék eddig az volt, hogy szeretnék. És én ettől nagyobb ajándékot nem kérek. Mert a szülői szeretettől nincs nagyobb ajándék ... Ezt az ajándékot nem pótolja semmi.“ K . „Ügy érzem, hogy amit csak kí- • vánhatok, mindent megkapok, például saját szobámban, magnóm stb. Tudom, hogy azok a napok, amik most elr isn má am i gy vei mi nei mc bo: 1ÖH ak, én SZÍ ne! péi szc eg! ka e Azi me lei ve: kei vai édi dei tue kei ha be: api ge: ott szc rét nél Én de am L kői rét ha M jót am ná Ne bai Ají pol M az ezt tel len éle péi rác me ajá vol lei I SZÍ dől naj zoi nel éd< rei job azt ten de kei véi hoj hei tue ve: am len bál ból Ve de De szc szí! na) őri ajá rut tói mé am ara f°g me
