Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-12-23 / 51. szám

ÚJ szú-< O ratislava nyugati városrészének fényei számban meghaladják a Aj tiszta égbolt mintegy 5000 szabad szemmel látható csillagát. Több mint 60 000 ember él az emeletes házakban és ahány lakás, annyiszor három, négy vagy még több ablak. Esténként mindegyikből fény árad. Repülőgépről nézve pompás látványt nyújt ez a tündöklés. Több száz energetikus három műszakban, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon termeli ki az izzólámpák százezreit tápláló fényt. S mert december van, a lakásban tartózkodók jó közérzetét biztosító meleget is. Közülük hatvanhárman a bratislavai II. számú, a szlovák főváros viszonylatában is jelentős teljesítményű fűtőerőműben dolgoznak és elégítik ki a sze­zononként változó fűtőigényeket. Mivel az idén áprilisban megkezdte próbaüzemelését a fűtőmű közelében épült 25 megawatt teljesítményű áramfejlesztő is, igy a melegen kívül fényt is kapnak tőlük a lakók. Karácsonykor is, szilveszterkor is, amikor legtöbb helyen együtt van a család. Őket a kazánok mellé, a fűtőműbe szólítja a kötelesség, mert ezekben a napokban — talán jobban, mint máskor — kell a meleg és a fény. Évien Fabunával. a bratislavai II. számú fűtőerőmű nyugati részlegé­nek vezetőjével az 1969-ben üzembe helyezett létesítmény dolgozóinak önfeláldozó munkájáról és a téli energetikai kilátásokról beszélge­tünk. — Gondosan felkészültünk az idei fűtési időszakra, tüzelőanyagot a tervnek megfelelő mennyiségben ka­punk és pótalkatrészeink is vannak — mondja. — Ha egy kazán műsza­ki okokból kiesne, tudjuk pótolni. A fűtéshez pakurát használunk. Bár hosszú idő óta nem fordult elő üzem­zavar, munkánk még tökéletesebb lenne, ha több szakképzett munka­erő állna rendelkezésünkre. Nehéz találni olyan fűtőt, aki a nálunk üze­melő nagy teljesítményű kazánok ke­zeléséhez szükséges államvizsgával rendelkezik, mert ilyen berendezések csak a nagy erőművekben találhatók. A fűtők munka közben üzemükben szerzik meg a szükséges szakismere­teket, éppen ezért, amikor a szak­képzett munkaerőkről beszélek, in­kább lakatosokra, villanyszerelőkre és gépészekre gondolok. Fűtőerőmű- vünkben korszerű automatizált bérén­Mire való a szabályozószelep? Ahol központi fűtés van, a radiá­torok jobb vagy bal oldalán egy fém­ből, esetleg műanyagból készült nyitó-záró szerkezet található. Keze­lése roppant egyszerű: ha jobbra csavarjuk nyit, ha balra, zár. (Ez esetleg megfordítva is történhet.) Érthetetlen módon az emberek nagy többsége mégsem használja ezt a la­kószobák hőmérséklete szabályozásá­ra felszerelt szelepet, hanem inkább az ablakot tárja ki, ha meleg van. Ez­zel a pénzét nem a Dunába, hanem Az erőmű vasszíve, a turbina, mely villamos árammá alakítja át a hőenergiát dezésekkel állítjuk elő a lakások fű­tésrendszerébe betáplált meleget és a hálózatra rákapcsolt elektromos áramot. Hőtermelés nagyüzemi szinten 1979. XII. 23. Az üzem 125 méter magas, a légi­forgalom szabályainak megfelelően kivilágított kéménye a laikusnak is hírül adja, hogy a nyugati város­rész fűtőműve nagyüzemi szinten termel. Csővezetékein a fűtési idő­szakban éjjel-nappal áramlik a me­leg Kútiky, Záluhy és Dűbravka la­kóházaiba. A Karlová Ves-i távveze­ték több kilométeres szakaszon a fű­tőművet a lakóteleptől elválasztó hegyet is „megmássza“. A jól szige­telt csövek hőtartásának konkrét bizonyítéka, hogy ennek és a fűtőmű hatáskörébe tartozó többi lakótelep­nek a lakosai télvíz idején sohasem fáznak. — Mintegy 60 000 ember számára termelünk meleget — mondja a ve­zető. — A nagy vízterű kazánokban elégetjük a pakurát, az így keletke­zett hő turbinán halad át, mely vil­lamos áramot termel, az elfáradt gőzt ezután ismét felmelegítjük és betápláljuk a hőelosztó állomások rendszerébe, melyekkel csőhálózat köti össze a fűtőművet. Innen kap­ják a lakások a radiátorokat felme­legítő gőzt és a meleg vizet. Miután a fűtőtestek hőleadása megtörtént, vagy egyszerűbben szólva: felmele­gedtek a lakótérségek, a korábban 95, vagy még magasabb fokon tő­lünk kibocsátott víz a melegségéből jócskán vesztve mintegy 30—40 fo­kosán tér vissza és minden kezdődik elölről. az utcára dobálja, de végső soron egyre megy, mert ráfizet. — Rengeteg hőenergiát takaríthat­nánk meg, ha a lakók rendszeresen használnák a radiátor szabályozósze­lepét — mondja Evzen Fabana. — Bizonyítékaink vannak arra vonat­kozóan, hogy egyes helyeken évek óta, vagy soha nem fordították át a szabályozószelep nyitó-záró kerekét. Magyarázható ez kényelemszeretet­tel, de olyan indokolatlan félelem­mel is, hogy esetleg elrontják. Nos, főleg akkor romlik el, ha nem hasz­nálják, mert a tengelyt kikezdi a korrózió és akkor valóban használ­hatatlanná válik! Ezzel kapcsolatban a szakemberek abban látják a fő problémát, hogy nincs olyan műszer, amely névre szólóan kimutatná a lakások tényle­ges energiafogyasztását. így sajnos a becsületesek is ráfizetnek, mert hiába zárják el a szelepet, ha mások órákon át a szabadba engedik a meleget. Az elhasznált hőmennyisé­get globálisan kiszámítják és eloszt­ják a lakók számával. így meg kell fizetni az elfecsérelt energiát is. — Pedig a téli energiafogyasztás elszámolásakor szép összeget taka­ríthatna meg minden család — hang­súlyozza a vezető —, ha túlfűtöttség esetén kikapcsolnák a radiátort. Ek­kor ugyanis az általunk termelt gőz magasabb hőfokon térne vissza a fű­tőműbe és kisebb energiaráfordítás­sal melegíthetnénk fel újra a kívánt szintre. Amikor az I. számú Brnói Gépgyár szakemberei a fűtőmű mellett üzem­be helyezték az erőművet, a kazá­nok, hővezetékek itteni szakavatott Hölgye István fűtő a műszereket ellenőrzi mesterei a víz 95-től 130—140, a gőz 550—600 fokos hevítésén kívül meg­tanulták kezelni a 25 megawattos áramfejlesztőt is, mely az mellett, hogy teljesítményével részt vesz a város elektromos árammal való ellá­tásában, tovább hasznosítja a fűtő­mű termékeit, vagyis a kapott ener­giáért bőven fizet — ugyancsak energiával. Az erőmű üzembe helye­zéséhez szaktudással, áldozatkész munkával jelentősen hozzájárult Karol Varinsky és fán Szabó mér­nök. A szerelési munkákban részt vett karbantartók: Stefan Spaöek és fán Ladvenica is dicséretet érde­melnek, mert rövid idő alatt elsajá­tították a szakismereteket. Ezzel kapcsolatban Rudolf Tkáö műszak­vezető mester a következőket mon­dotta: — Az üzemünkben dolgozó szocia­lista munkabrigádok tagjai többek között olyan kötelezettséget vállal­tak, hogy kitanult szakmájuk mellett elsajátítanak még egy vagy két szakmát. Abból indultak ki, hogy je­lenleg — és nyilván az elkövetke­zendő években is — az ország az energetikusokra figyel, tehát üzem­zavarnak lehetőleg nem szabad elő­fordulnia. Ennek egyik biztosítéka, hogy a fűtőerőműben dolgozó szak­emberek szükség esetén a munkájuk­tól eltérő területeken is hasznosak­ká válhassanak. Egy műszakban át­lagban nyolc termelési dolgozó ke­zeli a berendezéseket. Ha valaki megbetegszik, esetleg halaszthatatla­nul fontos hivatalos, vagy családi okokból kénytelen távol maradni, a többiek teljes értékű szakdolgozóként tudják helyettesíteni. A brigádtagok célja megvalósult. Ehhez önzetlen­ség, segíteni akarás kellett, melyben nálunk nincs és a jövőben sem lesz hiány. Rudolf Tkác állítását konkrét ese­tekkel támaszthatjuk alá: Vladimír Bachar fűtő kifogástalanul ért az áramfejlesztők turbinájának kezelé­séhez, Dusán OndruSek pedig a vil­lanyszerelés mellett megtanulta a ka­zánok és a gépek kezelését. .Karácsonykor is dolgoznak Amikor az üzem vezetőjétől azt kérdeztem, dolgoznak-e a küszöbön- álló ünnepek alatt is, a világ leg­természetesebb hangján .válaszolta: igen. — Ez természetes — folytatta —, mert ezekben a napokban a háztar­tásokban a szokásosnál több meleg­re és fényre van szükség. — Nincsenek viták akörül, ki jöj­jön be az üzembe? — Szó sincs róla. A műszakok ro­tációját soha semmi se zavarhatja meg, tehát aki soros, az szó nélkül munkába lép. Mivel az ünnepek több napon át tartanak, mindenkire sor kerül. Akik karácsony este dolgoz­nak, az üzemtől is kapnak figyel­mességet. • * * Energia ... hová nem jutnak el hu­zal- és csőkardjaid? Gépeket for­gatsz, lámpákat gyújtasz ki, átmele­gíted a radiátorokat, barátságossá varázsolod a lakásokat. És meleget gyújtasz az emberek szívében. Azo- kéban is, akik előállítanak, mert ad­ni jó, és mindazokéban, akikhez el­jutsz, mert jót kapni mindenki szá­mára örömet jelent. KOMLÚSI LAJOS A vezetékbe táplált gőz hőfokát szabályozó szivattyú (Rudolf Tkáö felvételei) KOI MUG cs fl fiW

Next

/
Thumbnails
Contents