Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-12-23 / 51. szám

VASÁRNAP 1979. XII. 23. A NAP kel — Kelet-Szlovákta: 7,25, nyugszik 15.42 Közép Szlovákia: 7.33, nyugszik 15.50 Nyugat-Szlovákia: 7.41, nyugszik 15.58 órakor A HOLD kel — 10.21, nyugszik 20.53 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük VIKTORJA és NADEZDA nevű kedves olvasóinkat lS04-ben született Charles SAINTE BEUVE francia kil­le és kritikai (+ 1K91 # lSH-bee született Vlagyimir NYEM1KOV1CS DANCSEN- KO, kiváló szovjet rendezi, a szocialista realista szia házmfivészet kialakítója (+ 19431 • 1914-ben szfl letett Dezlder KARDOS sz’avik zeneszerző, nemze­ti mivész. AZ ÚJ SZÓ JÖVÖ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Eszmecsere, nyílt állásfoglalás Balázs Béla írása A béke, i'Al IN a nem; biztonság ás Irta: Milos Vejvoda, külügyminiszter- helyettes Körforgásban Zolczer János riportja Minden év gyermekév legyen Flórián Márta cikke Jómadarak alkonya Duba Gyula szatírája Herkules a kukoricáidról Tomi Vince riportja lllllllilllllllllilllllllllllllllí Váljon az Új Szó állandó előfizetőjévé! lUHtHüültiiHtlIlíilHIflinilütüllllHIÜ A nagymamák teli táskával, elfáradva tér­nek haza. Fényesítik a bútort, alig várják ezt a szép ünnepet, amikor végre együtt lesz a csa­lád, hazajönnek a gyer­mekek, meg az unokák, végre nem kelt rohanni, mert nem sürget semmi, lesz idő beszélgetni, meghányni-vetni az ügyes-bajos dolgokat. Aztán eljön a várva várt karácsony, a hűtő meg az asztal tele étel tel, itallal, a karácsony ja alatt játékok, köny vek várnak ifjú gaz dóikra. Végre a ház előtt fékez az autó, megjött a busz meg a vonat, s a nagymama meg a nagypapa szeme felcsillan, itt a béke és a szeretet ünnepe. Felbolydul a lakás. Aztán az unokákat végre sikerül a másik szobába terelni, az ő hangosko­dásuk érthető, de a fel­nőttek csak nem talál­ják meg a közös témát. A férfiak legszívesebben Még a hatvannyolcas évben történt, hogy egy fiatalember csaknem teljesen friss mérnöki diplomával búcsút mon dott hazánknak. Megle­hetősen sok hányódás és közbenső állomás után kioergődött Kana dóba, s közel évtizede a nyugati féltekének eb­ben az északi országá­ban él. ‘Édesanyja, érthetően, vágyódott távolba sza­kadt fia után. Hosszas spórolgat ássál összera­kosgatta az útiköltséget és az idén nyáron neki­vágott a nagy útnak. Amikor jó hónap múlva hazatért, eléggé lesová nyodtnak, megviseltnek, sőt meglehetősen levert- nek találták ismerősei. Elfárasztotta a hosszú utazás, gondolták. sakkoznának nagy kár-kavargás támad, hol a tyáznának, az asszonyok bekapcsolják a tévét, most indul egy príma műsor s bábeli hangza­var keletkezik. A nagy­mama már harmadszor kérdezi, hogy vagytok, fiaim, de az egyik csak hümmög valamit szóra­kozottan, arra koncent­rál, hogy védje ki a ODAFIGYELNI! sakkot, az asszonyok pisszegnek, nem hallják, mit mond a férfi, s az­tán nem értik a film cselekményét. Aztán a férfiak hahotázva vicce­ket mesélnek, az asszo­nyok fizukról, prémcsik- ről meg a divatról be­szélnek s a nagymama csak kapkodja a fejét, nem tudja, ki az a Kiss, aki kapót prémcsit, vi­szont Nagy nem, pedig ő aztán igazán megérde­melné. Ezután a kataszt­rófákon szörnyülköd- nek, mi minden történik a mai világban és még mennyi szörnyűséges történhet. Aztán az egyik férj felpattan, te jóég indulni kell, így tesz a nagymama má­sik fia is, nosza, óriási Az asszony hamaro­san felkereste rokonát, akinek a fia az övével csaknem egyidőben, nem egészen húszéves fejjel ténfergett át a határon, „TAKARÍTÓNŐ” s végül ő is Kanadában kötött ki. Elmondotta neki, hogy Kanadában meglátogatta a fiát, aki jól van, megférfiasodott, szépen berendezett szo­bában lakik és általa is üdvözli az édesanyját. Ez az anya néhány hét múlva levelet kapott a fiától. Egyebeken kí­vül azt is tudatta, hogy meglátogatta a rokona, de csak néhány percet időzött nála, szinte le sem akart ülni. S mi­gyerek, hol a sapkája, rohanni kell, este klassz film lesz a tévében és egy kis bulit csapunk a szomszédékkal. A tálca és a hűtő teli étellel. A nagymama még utánakiált a már kocsiban ülő unokáinak: Legalább azt mondjátok meg, hogy vagytok? Egy intés vagy egy kösz, megvagyunk a fe­lelet s az őszülő hajú szülők elszomorodva né­zik a csillogó díszeket, az üres szobát. Túlzás ez a helyzet­kép vagy valóság? Most nem js lényeges a fele­let. Ojra itt a karácsony. A fontosabb hát az, hogy sehol se hasonlít­son ez az ünnep arra, amit leírtunk. Próbál­junk lazítani, feledni a közhelyes beszédet. Kí­séreljünk meg legalább néhány órát meghitté, családiassá varázsolni. Elsősorban úgy, hogy odafigyelünk egymásra, szüléink, gyermekeink féltő, érdeklődő kérdé­seire. előtt elment, a lelkére kötötte, hogy a fiának, ha találkozna vele, egy szót se szóljon a látoga­tásáról, mert az nem akarta, hogy Idejöjjön. „Képzeld, mama — ír­ta felháborodottan —, még ő szégyell engem, pedig én odahaza is csak segédmunkás vol­tam, mint itt. A kedves rokon, a mérnök úr pe­dig »takarítónő« egy bankban. Es amikor az anyja itt volt egy hóna­pig, a fia jó pénzért el­vállalta az egész épület­ben a nagytakarítást. Szegény asszony látás­tól vakulásig dolgozott, hogy elkészüljenek a munkával, mielőtt lejár a vízum ...“ IDŐSZERŰ GONDOLATOK Az eltelt négy esztendő kétségtelen pozi­tívumai közé tartozik az is, hogy a na­gyon összetett és bonyolult feltételek elle­nére, a lakosság anyagi és kulturális szín­vonalát tekintve biztosftjuk a CSKP XV. kongresszusa határozatainak megvalósítá­sát. Az 1976—1979-es években tovább fej­lesztettük a lakosság valamennyi rétege ma­gas szintű anyagi fogyasztását, szociális vívmányait és szociális biztonságérzetét. Az átlagos havi nominálbér 12,2 százalék­kal növekedett, lényegében a tervnek meg­felelően. A lakosság munka- és szociális bevételeinek növekedése következtében négy év alatt csaknem 18 százalékkal gya­rapodott pénzjövedelme, amely ez idén el­éri a 343 milliárd koronát. A személyi fo­gyasztás 8,5 százalékkal lesz nagyobb. Ebben az esztendőben a lakosság társa­dalmi fogyasztására csaknem 133 milliárd koronát fordítunk, ami egy lakosra számít­va hozzávetőleg 8700 korona. Ez az 1975. évi szinthez, a 7400 koronához képest, 17 százalékkal több. A párt szüntelen gondos­kodását erről a területről a legjobban az a tény bizonyítja, hogy 1970-hez képest a lakosság társadalmi fogyasztásának szintje G7 százalékkal emelkedett. Az iskolaügy fejlesztésére négy év alatt több mint 78 milliárd koronát, a kultúrára 22 milliárd koronát, az egészségügy, vala­mint a szociális gondoskodás intézetei fej­lesztésére majdnem 7S milliárd koronát fordítottunk. A bölcsődei helyek száma 1970-hez ké­pest csaknem 20 százalékkal lesz nagyobb és meghaladja a 85 ezret. Óvodába 881000 gyerek jár, ami 206 000-rel több, mint 1975- ben. Ebben a vonatkozásban az ötéves tervben az 1980-ra feltételezett szintet már ez idén csaknem 17 százalékkal túlteljesít­jük. Ehhez nem kis mértékben hozzájárult a nemzeti bizottságok által szervezett Z-ak- ció is. Állampolgáraink ennek keretében számos bölcsődét, óvodát, valamint keres­kedelmi, sport- és más létesítményt építet­tek és társadalmi munkával 21 milliárd ko­rona értékű művet hoztak létre. A lakásépítés is tervszerűen halad és számolunk azzal, hogy túlteljesítjük a 6. ötéves terv feladatát. Négy év alatt 523 000 lakást építünk, s ez azt jelenti, hogy hoz­závetőleg 1,5 millió ember költözik össz­komfortos, korszerű lakásba. Az összes említett jó eredmény annál értékesebb, mivel valóban rendkívüli, nem könnyű helyzetben értük el őket. Ezek az eredmények dolgozóink milliói áldozatkész igyekezetének, a párt szervei és szervezetei politikai munkájának, a szakszervezeti és ifjúsági szervezetek, valamint a vezető gaz­dasági dolgozók igyekezetének köszönhe­tőek. (Václav Hüla elvtársnak, a CSKP KB 14. ülésén mondott beszédéből) ÜLHGyMlK Nyugdíjas. Ez a szó öreg, az élettől megviselt, a mun­kában megfáradt embert idézi fel bennünk. Sokszor tévesen. Mert manapság egyre több, lendülettől, mun­kakedvtől, tenniakarástól duzzadó örökifjúval talál­kozhatunk. Ez az asszony se fog soha megöregedni — figyelem szinte csodálattal Mária Svecovát, amint fiatalosan ellép a gépek mellett, kezé­vel közben jelez valamit munkatársnőinek. Csak az itt-ott előbukkanó, őszbe bo­ruló hajtincsek árulkodnak tapintatlanul. Arcán kedves mosoly bujkál, szeme jósá­gos nyugalmat sugall, néha azért föl-fölvillan egy hun- cutkodó szikra is. Az egy­szerű, közvetlen, szókimon dó asszony minden mozdu­latából árad az életkedv. — Tizenegy-gyermekes né­pes családból származom, a Topofcany járásbeli Prese- lany faluból. Gyerekként sokszor játszottam szfnhá zat; a nagyok úgy tartották, tehetséges vagyok. Hát így akartam színésznő lenni. A színpad helyett az élet szín házába vetett a sors. Az ele hon maradtam velük. Elvé­geztem egy egészségügyi tanfolyamot, fehér kötény­két kötöttem, ápolónő let­tem. Itt kezdődött tényke­désem: a nőszövetségben, képviselőként, népbíróként. Rengeteget bajlódtunk akko­riban a cigányokkal, hogy a normális életbe bekapcsol­juk őket. Reggelente hét óra tájban motorkerékpárra ültem, s bejártam az egész települést, gyereket, felnőt­tet kizavartam iskolába, munkába. Míg csak meg nem szokták a rendes éle­tet, s mentek maguktól is. — A motornak hasznát BOLDOG VAGYOK ÉS ELÉGEDETT! mi iskola után a tanító gye rekeit pesztráltam, később a háztartásban segédkeztem. Édesanyámat korán elveszí­tettem. Rövid ideig nagyon nehéz munka után a bá­tyám felhozott a fővárosba, a Kablo gyárba. Itt lett be­lőlem Svecné. — • Közben történt velem egy és más, de mindenre nem akarok kitérni. Csak a fontosabbakra ... Topofőa- nyba helyezték a férjemet, szültem egy fiút és egy kis­lányt, akkor egy ideig ott vettem azután is. jött a szövetkezetesítés, s én me­gint csak „nyeregbe ültem“, egyik házból a másikba mentem, meggyőztem az em­bereket. — 57-ben felvettek a párt­ba. Egy évre rá férjemet Bratislavába helyezték. A Nemzetközi nőnap üzemmel szemben laktunk, s én min­dennap sóvárogva néztem a kapun besétáló nőket. Aztán 1962-ben én is az üzembe kerültem. Munkásnőként dolgoztam és dolgozom ma is, csak közben 75-ben nyug­díjas lettem. Az egyik szo­cialista munkabrigád veze­tőjeként egy hónapja vet­tem át az ezüst jelvényt. Műszak leteltével sem unat­kozom, a második városke­rületi pártbizottság plénu­mának tagja vagyok, a Det- va vállalat aktivistája, Itt az üzemben szakszervezeti bi­zalmi. — Boldog és elégedett asszonynak érzem magam. Két gyermeket neveltem, s a munkám is szívesen csi­náltam. Szerettem dolgozni, különösen itt, ebben a kol­lektívában. Ha visszaemlék- szem, milyen nehéz volt az élet gyermekkoromban, bol­dog vagyok, hogy a mai fia­talok már nem ismerik eze­ket a gondokat. Tanulhat­nak, művelődhetnek, sokol­dalúan gondoskodnak róluk. Én megértem a harminchét évet, míg üdülni mehet­tem ... Egy életút gondjai, örö­mei, elevenednek fel a vi­dám szemű asszony emléke­zetében. Hatvan év emlékei. A gyár, a műhely s a jól végzett munka, amulyért idén májusban A kiváló munkáért állami kitüntetés sei jutalmazták. URBAN KLARA 1979. XII. 23. ÚJ SZÓ

Next

/
Thumbnails
Contents