Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-11-25 / 47. szám
szépségkirály- Etára. Könnyű s a bal kezén feleségemnek. akik a glm- merő divatból agy müvészet- azonnal férj- tét gyermeket Útban klshlva- peleségét egy megismerkedtek, átjöttek a ionosán érezte Csupán a fele- a pillanatában, is csapás érte - semmit sem iprócska kezét, eségem mako- iglaljon helyet, :lenül közelem- jú párt. Koráb- mult. S akkor, s feleségemmel igyanúgy átlátás tudtuk, hogy edjtlk az egész még vlsszapll- ist látjuk majd mrogni, mintha lézte volna elő. larad. ö a mln- sem emeli föl, ire. Az ő vllá- váltakozó pa- z adatott meg, i az érkezőknek nekivágtunk a bizonyára saj- n, s egymáshoz im parlagon, és ík bármerre is, gyanarra a par- i a házba, mint it, hogy addigra let sűrű lombű i beleun a színe a ház is megáit elfuvintja a en Tamást sem lőnek, Antalnak [ortalan fa, ott vozők végsőnek ilázattal segítse FIATAL SZOVJET KÖLTŐK OLGA JERMOLAJEVA Négy fiatal, rendszeresen publikáló szovjet költőt mutatunk be alább olvasóinknak. Moszkvában élnek, a személyes barátságon kívül ars poeticájuk hasonlósága fűzi össze őket: ahhoz a kői- főcsoporthoz tartoznak, amelyet a hagyományos orosz iskola mai kövelöjeként tartanak számon. Példaképük: Puskin, Tyutcsev, Biok ... Olga Jermolajeva a legidősebb közöttük — 1946-ban született. Versei néhány éve jelennek meg, első kötete, 1978-ban, kiérdemelte „Az év legjobb könyve" kitüntetést. Másfél esztendeje a Znamja című folyóirat versrovatát szerkeszti. Az 1949-ben született Viktor Korkiját Jurij Levitanszkij mutatta be a Szmena hasábjain. Sokoldalúságára jellemző, hogy drámát Is ír, legutóbb a Candide című rock-operához irt dalszövegeket. A Junoszty versrovatában dolgozik. Az azerbajdzsáni születésű Jevgenyij Blazsejevszkijt — most harminckét esztendős — elsőként Jevtusenko és Vinokurov ajánlotta az olvasók figyelmébe. Verseivel hamarosan elnyerte a Junoszty folyóirat különdíját. Kiadói szerkesztőként dolgozik Moszkvában. A huszonhét éves Vlagyimir Szalimon tizenhat éves kora óta publikál verseket. Első kötete a közeljövőben jelenik meg a Mo- lodaja Gvardia Kiadónál. Költészetét Rimma Kazakova mutatta be először az olvasóknak. Hajnalig várni VIKTOR KORKIJA XXX Kedves nekem e szűk utcácska, udvarait jól Ismerem. A hangokból a fül klvójja: prakker porol a szőnyegen. Nem vitatkozhatunk a sorssal, az élet bőr furcsán folyik: egy órácska csupán metróval lakhelytől a gyermekkorig. öreg moszkvai ház a nyárban. A fapadlős kapu alatt a csordogáló félhomályban felfehérlik egy irkalap. Hajnalig várni - bizonyság, hogy élek. Ilyenkor könyveimet lapozom ... Nem attól félek, Vologya, ha félek, Hogy el kell menni végleg egykoron. A tekintet komor lesz, mint a penge, A kéz is milyen gyorsan megöregszik ... Az életen az elme elmerengne, De a szavakat néha tőre metszik. Szememből gyakran peregnek a könnyek, Megsajnál ki felvérzett számra néz ... Nem a szerelem hiánya gyötör meg, Ha barátod hagy el - az a nehéz. Hűlő testtel kóborolsz eltűnődve A mélyfekete éjszakák között, Vetések párája lebeg a földre, Mint légbe szőtt ezüstös fénykörök... Ráismerek lépcsőre, zárra, elidőzöm a neveken. Hát ez a lap - kinek a kára? A kézírása idegen. Idők aránya néha megdől - van-e, ki nem érezte még, hogy a kockás kis füzetekből gyermekkorunk lm visszalép? Isten veletek, ködbe hulló távoli házak, kőmezők, fogadjátok e legutolsó papírhajómmal érkezőt! JEVGENYIJ BLAZSEJEVSZKIJ Emlékezés Áldásos, tiszta emlék A múltba elvezet. Közelit majd a nemlét, S a gyér emlékezet. Felejtődik a bánat, A gyermek fénybe néz. A fájdalmak kiválnak, önsúlyuk túl nehéz. Csupán az, ami szép volt, Csupán a nyurga égbolt, Slmogatóon ejtett Kedvesen lágy szavak, A hang A nem felejtett, Mi válhat lenge füstté, Megérthetetlen füstté, Mégis drága marad ... HAVAS ERVIN fordításai VLAGYIMIR SZALIMON Meggy Alacsony ablak, földre néz, rovarra, fűre, fára. Lapu henyél, fortyog a mész és meggyre lát a málna. Az ökörnyál fehérezüst, a nyár még szinte lángol, illatos fűre száll a füst olcsó cigerettánkből. A térítőn kihullt dohány. Nézik, ki merre fusson: kutyák civódnak ostobán a Moszkva-látta cukron. Dongó dönög és elrepül szivárvány-ragyogásban. Az asszony arca fényesül: meggyet főz a konyhában. Mint ki időt, sorsot cserélt: nincs nyár, se nap, se éjfél, mikor meggyre önti a lét, s nincs édesebb e lénél. mégis a tö- sa rá- yedül, sétált csoda, és jó, ■snőm, tőnőre veze- a fur- ■tszett mond- abiban tetlen szotta bete- 3, hát ez az szeme ssziről s volt artam őzben fogok nllyen aersze iciául, ékony tözkö- rszerű arvas- i, egy vagy esmi? g. Ez 2s ha itném, [ülöm, a jel- orális, edeti, mor- i film ibb. egylárizsi Racskó Zoltán illusztrációja színház ilyen — cinkosságot, otthonosságot sugallt. Ezért voltam továbbra Is olyan magabiztos? Vagy nem fogtam fel az irrealitást, vagy éppen az irrealitás nyugtatott meg. De hisz egy egészen rövid, futó találkozás igazán nem elképzelhetetlen. Ennyit lehet hideg fejjel kiszámítani; de a számítástól a valóságos lépésig, amely félrecsúszhat ... Sose bocsátottam volna meg magamnak. Hogy vele, IngriddelI Igaz, rendkívüli kalandot kívántam: de nem ennyire rendkívülit. Tévedek, vagy viszonozza pillantásomat? S nem jelent-e meg egy nagyon halvány mosoly árnya sovány arcához képest telt, kissé gőgös szája sarkában? Hagyjuk inkább az előadás utánra, gondolom (gyáván?). A darab második része még szomorúbb. Madeleine most nyakig be van temetve a könyörtelen fényben. A táska, semmi kis kincseivel, most is ott hever, de ő már nem nyúlhat érte. A férfi (Barrault) a végén előbújik kuckójából, az asszony felé mászik. Amaz egy bucka, egy kopár földhányás tetején van betemetve. „Ne nézz így ráml“ kiáltja, aztán halkan: „Eszedet vesztetted, Willie? Azt a keveset is elvesztetted — mondja —, ami megmaradt belőle?“ A férfit nem látjuk szemből, csak a nőt, aki aztán nekünk mondja: „Milyen szép ez a mai nap isi Mindennek ellenére.“ Szívet tépő. De nem nyomasztó szomorúság ez, sőt felvillanyoz. És nem mintha nem volna igaz, ellenkezőleg, éppen mert oly mélyen igaz. A narancssárga fényháttérben az én Ingridem fejének csak büszke és kecses körvonalait látom. Hirtelen szakad vége mindennek, a fekete sötétséggel, amelyet a rendes kivilágítás követ. Elindulok, s nem is keresem őt; egyszerre ott találom a ruhatárnál: véletlenül, esküszöm. Éppen belebújik szőrmegalléros zöld kabátjába. Rásegítem, annyit mondok: — Avec admiration ... — Hátrafordul és elmosolyodik, egy pillanatig rám szegzi égő, fényes, a homályban is fájdalmas és egyszersmind boldog tekintetét, örült talán, hogy felismerték? Hogy újabb jelét kapta a hódolatnak? Utóvégre nincs ebben semmi különös. Mégis, az a pillantás... Beszélgetést kellett volna kezdeményeznem? Ostoba voltam? Ej, ne vicceljünk. Az effajta nők nem a mi számunkra termettek. Viszont, sosem lehet tudni. Nos, nem történt semmi több. De szép volt. Szinte büszke vagyok, szinte elégedett. És akkor, ott sem voltam lesújtott, megsemmisült, sőt valahogy inkább boldog. „Mindennek ellenére.“ SZABOLCSI ÉVA fordítása IVAN SZOCSIVEC En vagyok az ideális férj. Ezt nem én mondtam, hanem az anyósom, a feleségem és annak soksok barátnője. Voltaképpen házasságunk első napján, illetve első reggelén kezdődött minden. — Itt az ideje, hogy megreggelizzünk — mondtam kedvesen, a szerelmes férfi hangján feleségemnek, aki már csaknem teljes kényelemben ült a tükör előtt. — Talán nem említettem neked, hogy én nem tudok főzni? — s rám meresztette nagy kék sze mét. — Nem is szólva arról, hogy jócskán elfáradtam ettől a lakodalmi dínom-dánomtól: A sok tószttól, gratulációktól, na meg az ajándékoktól. Egyébként is, a mézeshetek első napján, gondolom, jogom van egy kis pihenésre. Az igazat megvallva, zavarba jöttem: „Faragatlan frátert — jegyeztem meg magamról. — Alighogy megnősültél, máris a saját Icis kényelmedre gondolsz." Ezek a gondolatok kísértek, miközben elindultam a konyha felé. Rántottát sütöttem, méghozzá nem holmi köznapit, prózait, hanem vékony kolbászszeletekkel, újhagymával, tetejét beszórva pirospaprikával. — Te egy valóságos konyhatündér vagy! — hízelgett dicsérőn feleségem, s közben jó étvágy- gyal fogyasztotta a rántotta utolsó falatjait. — Rántottát ezentúl csak te készítesz. Boldog voltam. Estefelé jó hangulatban érkeztem haza. Feleségem szerető, lágy öleléssel fogadott. — Már nagyon vártalaki — suttogta szerelmesen az asszony. — Készíts valami harapnivalót, halálosan éhes vagyok. A rántottán kívül még rósejbnit is tudtam készíteni. — Ezentúl a sült krumpli is a te reszortod lesz! —I jelentette ki az asszony, miután megkóstolta a konyhaművészetem második számú csodáját. Boldog voltam. így tartott ez két héten keresztül, amikor egy szép napon fiatal feleségem haragosan kikelt magából: — A rántottádtól már csaknem sárgaságot, a krumplidtól pedig már majdnem csömört kaptami Zavarba jöttem. „Mafial — jegyeztem meg gondolatban magamról. — Valóban, egy ilyen fiatal, törékeny teremtést vétek rántottán és sült krumplin tartani..." Beszereztem egy szakácskönyvet. Elmélyülten lapozgattam, olvastam, tanulmányoztam, lefekvés előtt mást sem olvastam, még a krimiket is félretettem. Ragyogó ételek egész sorával ismerkedtem meg. Rövid idő alatt megtanultam fasírozottat, ragut, bécsi szeletet és sülteket készíteni falusi módra, jobbnál jobb leveseket főztem, sőt, a torta készítésének fortélyait is elsajátítottam. Gyakorivá vált nálunk a vendégjárás. Tálalás és szervírozás közben a receptjeimet ismertettem. Öröm, boldogság és büszkeség fogott el, amikor kiszűrődtek hozzám a konyhába a vendégek megjegyzései: „Valóban ideális férjed van!" Eközben a feleségem mindent elkövetett, hogy ne lankadjon a konyhaművészet iránti érdeklődésem. A konyhában ott volt a rádió és a tévé is. Mindenről tudtam, mi zajlik a világban, s mint valamennyi férfitársam, a labdarúgás legfrissebb eseményeiről sem maradtam le soha. Egyvalami azonban aggasztott. Minél erőteljesebben dicsértek a nők, annál ridegebbekké váltak velem szemben a férfiak, sőt, legjobb barátom is. Persze a legvalószínűbb, hogy csak irigykedtek ... (Fordította: V. T.)
