Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-11-11 / 45. szám
ozsrn * * . »7 a. ZI. 11. Jász Dezső: HUfiENOnAK A SPREE PÁRTJÁN A hugenották bevándorlása a német történelemnek egy alig ismert fejezete. Ez az esemény Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem nevéhez fűződik. ö nyitotta meg — a XVII—XVIII. század fordulóján — az ország kapuit a hugenották: a francia protestánsok előtt, akik XIV. Lajos uralkodása idején a vallásuk üldözése miatt kényszerültek vándorbotot venni a kezükbe. Theodor Fontane szerint a hugenottabevándorlás „áldás volt az országra“. A kiváló író maga is hugenotta családból származott; véleménye föltétlenül helytálló. Ám tegyük hozzá azonnal: ez az intézkedés nem annyira Frigyes Vilmos nagylelkűségének, mint inkább az ország akkori siralmas helyzetének a következménye volt. 1. Németország a harmincéves háború után még sokáig nem tért magához. A fegyverek ugyan évek óta hallgattak már, de az ország — gazdaságilag — a tönk szélén állott. A hosszú háború szétzilálta az ipari termelést; a kereskedelem pangott. Sok város rommá lett. A falvak többsége elpusztult a háborúban. Különösen nagy veszteség érte — a felperzselt föld taktikája folytán — a mezőgazdaságot, amely — Friedrich Engels szerint — csaknem teljesen tönkrement a harmincéves háború következtében. A kép, amelyet Martin Opitz, a XVII. század egyik legnépszerűbb költője fest az akkori németországi viszonyokról, megerősíti ezt az állítást: Az ínséges paraszt mindenét otthagyta, mint galamb, hogyha fél, hogy héja elragadja, űzötten fölrepül. Lett maga bujdosó, javait szertehordták, házára csóva szállt, jószágát elrabolták, feldúlták csürjeit, kiszaggatták kegyetlen szép szölővesszeit. A halál sűrűn aratott akkoriban. A katonák gyilkoltak, raboltak, gyújtogattak. Különösen megsínylette a harmincéves háborút a brandenburgi fejedelemség: lakosságának több mint ötven százaléka elpusztult. Megszenvedte a háborút a választófejedelemség fővárosa: Berlin is. A népesség zöme elmenekült az ellenségtől való félelmében, ezért a városnak a XVII. század derekán alig 7500 lakosa volt. A házak egyharmada lakatlanul omladozott. Franz Mehring joggal állapítja meg, hogy Berlin a harmincéves háború után „nyomorult fészek volt, ahol az embereknek nem volt mit aprítaniuk a levesbe“. A háború mély nyomokat hagyott maga után a társadalmi tevékenység minden területén. A gazdaság helyreállítása létkérdés volt az ország számára. Elsősorban az indította Frigyes Vilmost arra, hogy menedéket nyújtson a francia protestánsoknak. 2. A hugenottabevándorlás törvényes alapja a Potsdami Ediktum volt, amelyét Frigyes Vilmos 1685. október 18-án Irt alá; két héttel azután, hogy XIV. Lajos — a Napkirály — törvényen kívül helyezte a francia protestánsokat. A letelepedési feltételek rendkívül kedvezőek voltak. A Potsdami Ediktum önkormányzathoz juttatta a jövevényeket, mentesítette őket az adófizetés alól és biztosította számukra a szabad hivatásgyakorlást. A választó- fejedelem kilátásba helyezte azt is, hogy földhöz juttatja a menekülteket. Frigyes Vilmosnak az volt a célja, hogy minél előbb talpra állítsa az országot. A fejedelem tudatában volt annak, hogy ezt a feladatot nem tudná egyhamar megoldani a francia menekültek segítsége nélkül. Ezért igyekezett minél kedvezőbb létföltételeket biztosítani számukra. Frigyes Vilmos jól számított. A gazdasági élet egyensúlya néhány éven belül helyreállt; az építkezés az egész országban fellendült, új termelési ágak jöttek létre nemcsak Berlinben, hanem a vidéki városokban is. A francia menekültek egész sor mező- gazdasági üzemet létesítettek Brandenburg homokos, terméketlen talaján. Aligha túlzás tehát azt állítani, hogy a hugenottabevándorlás nagymértékben elősegítette Németország kapitalista átalakulását. Utal erre Friedrich Engels is, amennyiben megállapítja, hogy a gépesített termelés alapjait a francia menekültek rakták le az országban, és ezzel „hozzájárultak Eszak-Németország későbbi ipari fölényéhez“. Hány francia protestáns talált menedéket az országban? Számuk aligha lépte túl a húszezret. Közülük mintegy hétezren a Spree partján — Berlinben — telepedett le. A város lakóinak a száma akkor 20 000 körül járt, tehát minden harmadik lakosa francia volt. 3. A francia menekültek nem csupán gazdasági téren tettek ki magukért, jelentős szerepet játszottak az ország szellemi életében is. II. Frigyes uralkodása idején (1740—1786) a Sozietät der Wiessenschaften — a Tudományos Akadémia — tagjainak csaknem egyharmada a francia menekültek közül került ki. Túlzás volna azt állítani, hogy a francia menekültek, akik tudományos tevékenységet fejtettek ki, egytől-egyig élvonalbeli tudósok voltak. Akadt azonban a francia kolónia tagjai között jó néhány tudós, aki ma is nagy tekintélynek örvend tudományos körökben. Leonhard Eulert, a „matematikusok fejedelmét“ valószínűleg nem kell bemutatnunk. Tudományos munkássága, amely — a matematikán kívül — a mechanikára, az optikára, a hidrodinamikára, az asztronómiára és a ballisztikára is kiterjedt, elősegítette azt a forradalmi átalakulást, amely a matematikai-fizikai kutatások terén a XX. században következett be. Hugenotta családból származott Francois-Charles Achard is, akit — egy ideig — „csodagyermekként“ tartottak számon a „tudósok köztársaságában". Már huszonhárom éves korában a Tudományos Akadémia tagja volt. Az ő nevéhez fűződik a világ első cukorrépagyárának a felállítása. A kiváló tudós azonban nem csupán cukorkémiával foglalkozott: érdeklődött az elektromosság, a meteorológia, a mechanika, sőt mi több, a léghajózás iránt is. Francois-Charles Achard az a fajta tudós volt, aki a tudományos felismerések gyakorlati alkalmazására törekedett. Az volt az álláspontja, hogy az a tudomány a leghasznosabb, amelynek gyümölcsei elérhetők az emberek számára. 0 építette azt a léghajót, amely 1783. december 27-én a Lustgarten-ban szállt föl. Ez a hidrogéntöltésű ballon volt az első léggömb, amely Berlinben a levegőbe emelkedett. 4. A földrajzi távolság korántsem jelentette, hogy a francia menekültek végleg elszakadtak volna Franciaországtól. Ellenkezőleg: sok példa bizonyítja, hogy jelentős szerepet játszottak a német—francia kultúr- kapcsolatok terén a XVlll. században. Szinte önként adódik hivatkozni ennek példázásául Jérémie Bitau- béra, aki elsőként ültette át franciára Johann Wolfgang Goethe egyik legnépszerűbb művét: a Hermann und Dorotheá-t. Különösen nagy tekintélynek örvendett a tudósok köztársaságában Samuel Formey, aki csaknem ötven évig volt a Tudományos Akadémia főtitkára. Mint író rendkívül termékeny volt: közel 600 könyvet írt... Közreműködött a Nagy Francia Enciklopédia kiadásában is, amely szellemi fegyverekkel látta el a harmadik rend — a városi polgárság — képviselőit az ancien régime: az önkényuralmon alapuló feudá? lis rend ellen. Következményeit tekintve az Enciklopédia kiadása felért egy szellemi forradalommal. Nagy érdemei vannak a német—francia kultúrkap- csolatok terén Jean Barbeyracnak is, hiszen az ő révén ismerkedtek meg a franciák Samuel Pufendorf- nak, a „német felvilágosodás atyjának“ a műveivel. Nagy érdeklődést tanúsított a felvilágosodás eszméi NOUVEAU JOURNAL SCAVANS, DRESSE a BERLIN,- Mr-?C*" TROISIEME ANNEE, MAY & JUI N M. DC. xcvrn. A BERLIN, Chez. J. Michel Rüdiger-, Libra ire. M. DC. XCV1U. Kx elfő tudományos folyóirat, amely Berlinben nap- rilágot látott iránt Etienne Chauvin és Mathurin Veyssiére de la Croze is. Etienne Chauvin már Franciaországban jónevű filozófusnak számított. Tulajdonképpen protestáns lelkész volt, de Berlinben nem léphetett a szószékre. Ugyanígy járt Jean Barbeyrac is, „heterodox nézetei“ miatt. Mathurin Veyssiére de la Croze sokoldalú, rendkívül művelt ember volt. Óriási nyelvtudásával bámulatba ejtette kortársait. (Több mint egy tucat idegen nyelven beszélt irodalmi szinten.) Tudományos munkássága az orientalisztika — a keletkutatás — csaknem minden ágára kiterjedt. Foglalkozott a magyar nyelv eredetével is. Erről a kérdésről több levelet váltott Gottfried-Wilhelm Leihnizcel, a kor legsokoldalúbb tudósával, aki akkor Hannoverben élt. Akár Etienne Chauvin és Jean Barbeyrac, Mathurin Veyssiére de la Croze is síkraszállt a tudományos kutatás szabadságáért. Ezért szintén sok zaklatásban volt része az egyházi hatóságok részéről. 5. Miről is volt itt szó? Mi volt — tulajdonképpen — az alapja annak a tisztogatási akciónak, amit a Francia Egyháztanács a XVIII. század elején Indított a francia kolónia ellen? A konfliktus az ultrakálvinisták és neokálvinisták nézeteltéréseinek a talaján jött létre. Persze, nem holmi jelentéktelen szócsatáról — szószéki civako- dásról — volt szó; a vitának mélyebb gyökerei voltak. Amíg az ultrakálvinisták nem vettek tudomást a kor problémáiról és mereven elzárkóztak minden „újmódí nézet" elől, addig a neokálvinisták — René de Chateaubriand szavaival — „új eszmék ihletői' voltak. Nem volt kialakult, egységes világnézetük; magatartásukat — lényegileg — az határozta meg, hogy figyelemmel kísérték az evilági kérdéseket; az időszerű társadalmi problémákat. Széles körű irodalmi tevékenységet fejtettek ki, s ilyenképpen is egyengették a felvilágosodás — tehát végső soron Leonhard Euler, a „matematikusok fejedelme“ a társadalmi előrehaladás útját. A csúcspontot ebből a szempontból az 1789-es francia polgári forradalom jelentette, amely halálos csapást mért a feudális társadalmi rendre. Eredménnyel járt-e az egyháztanács beavatkozása? Sikerült-e kivonnia a francia kolóniát az európai szellemi élet vérkeringéséből, amit egy korabeli — ismeretlen — francia költő így jellemzett: Avul a Szentírás, Rajta idők pora, az új vezér az Esz, . Növekszik tábora. Az egyháztanács számítása nem vált be; minden maradt a régiben (még több éven át). Különös figyelmet érdemel ebben az összefüggésben a Société Anonyme tevékenysége. Ennek az irodalmi munkaközösségnek a létrehozásában jelentős szerepe volt a Jacques Lenfantnak, aki — főleg — a huszita háborúkról írt müvével vált nevezetessé, amely mind ez ideig fontos forrásmunka. (Jacques Lenfant a könyvben a történelmi hátteret is bemutatja, különösképpen a konstanzi zsinatra, amelynek kimenete nagymértékben hozzájárult a husziták radikalizálódásához.) Mi késztette a tudóst ennek a műnek a kiadására? Elhatározásába nyilván belejátszódott az . a tény is, hogy a hugenották alapállása sok rokon vonást mutat a husziták nézeteivel, ami nem véletlen: mint Csehországban, a reformáció — a vallásújítás — Franciaországban is a társadalmi ellentétek kiéleződésének: a társadalmi erőviszonyok eltolódásának a következménye volt. Jan Hus azt a célt tűzte maga elé, hogy „kivezesse a bűnből az országot“, amin a husziták a nyomorúság orvoslását: az akkori tűrhetetlen társadalmi és politikai állapotok felszámolását értették. Ez a törekvés jellemezte a hugenották magatartását is a hugenotta háborúk idején (a XVI. század második felében.) A fegyveres harc politikai jellegét a háború céljai határozzák meg. Következésképpen: a hugenotta háborúk, éppúgy, mint a huszita háborúk, igazságos háborúk voltak. Nagy érdeklődést keltett az irodalom berkeiben a Nouveau Journal des Scavans is, amelyet Etienne Chauvin adott ki. Ez volt az első tudományos folyóirat, amely a Spree partján napvilágot látott\. A szoros kapcsolatok a francia kolónia és Gottfried Wilhelm Leibniz között szintén azt bizonyítják, hogy a XVIII. század szellemi’ hullámverései rendkívül kedvező fogadtatásra találtak a francia kolóniában. Ez az időszak volt a kolónia aranykora. Kár, hogy a történészek mindeddig nem fordítottak figyelmet a kérdésre. Ezt a mulasztást pótolni kellene. ^nnnmw jvl JL _□ _ Ju JL _L cm™
