Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-10-28 / 43. szám

l«1 .11 1 — It VI ff vilii \ 1 W nf ä ö 1 MARGITON S MII CSINÁLNÁK AZ ŰRSOK ? Nem tudom, hogy más csapatoknál hogyan, miként szervezték meg rajokon belül az őrsök tevékenységét, de nálunk, a garam- györgyi (Jur nad Hronom) alapiskolában már az őrsök is meg­kezdték, illetve folytatják munkájukat. A hetedik osztályban egy- egy őrsbe azok tartoznak, akiknek hasonló az érdeklődésük, akik jól megértik egymást. így az idén nem is volt szükség különö sebb szervezésre, a beosztás megváltoztatására. Természetesen, őrsönként teljesítjük az egységes nevelési rend­szer alapján meghatározott próbákat, de ezen kívül mindegyik raj sajátos tevékenységet is folytat. Az az őrs, melynek vezetője Ke­serű Katalin; tavaly óta viseli az „Ügyes kezek őrse“ nevet. Az őrs tagjai ugyanis buzgón kézimunkáznak, mintákat cserélnek egy­más között, s arra készülnek, hogy majd kiállítást is rendeznek munkáikból. A másik őrs, melynek vezetője Kósa Edit, ilyen nevet visel: „A kicsinyek barátai“. Ök valóban azok, hiszen a sárói (3á- rovce) óvodában otthonosan érzik magukat, bejáratosak oda. Ugyanis, ők javítják meg a hibás játékszereket, babaruhákat varr­nak, és gyakorta segítenek az óvónőknek az apróságot öltöztet­ni. A harmadik őrs, melynek vezetője Füri Gabriella, komoly fel­adat teljesítésére vállalkozott az idén: néprajzi kutatásba kez­dett. Először próbálkoznak ilyesmivel, nem tudom, mennyire lesz sikeres a munkájuk, de lelkesedésben nincs hiány körükben. Népdalok és népi szokások gyűjtését tervezik. A régi munkaesz­közöket, használati tárgyakat is összegyűjtik majd, vagy leraj­zolják azokat, ha lehetséges, fényképeket is szereznek .azokról. Az első őrshöz hasonlóan majd ők is rendeznek kiállítást. A mi őrsünk, melynek vezetője Füri Sándor, még nem válasz­tott nevet. Mi mindannyian szeretünk kerékpározni, ezért már elterveztük, hogy milyen útvonalon, merre rendezünk majd túrá­kat. Szóval, bejárjuk a környéket. Különben nagyon érdekel ben­nünket minden, ami a közlekedéssel kapcsolatos. Már megkezdtük a gépkocsivezetők vizsgakérdéseinek tanulmányozását. A faliúj­ságon külön részt kaptunk. Ott ismertetjük meg a többiekkel a fontosabb közlekedési szabályokat, esetenként egy-egy jelzőtábla rajzát is elhelyezzük, persze megfelelő magyarázattal, hogy érde­kes, tanulságos legyen az a rész, melyet mi szerkesztünk. Rajunk őrsei ilyen módon, a pajtások érdeklődésének megfe­lelően, aránylag önállóan és sikeresen tevékenykednek. GOBODI GABOR AZ OLTÁS UTÁNI LÁZRÓL A nagyölvedi (Veiké Ludin- ce) alapiskolából gyakran kül­denek híreket, tudósításokat, leveleket a pionírok. Az egyik levélben ezt kérdezték: Veszé­lyes-e az oltás utáni láz? Erre a kérdésre válaszolunk. Mégpedig úgy, hogy kiigazít­juk először a kérdést. Inkább hőemelkedés szokott mutatkoz­ni oltás után, az sem minden­kinél, de ha ti lázról írtatok, ám legyen úgy, bár így helye­sebb a kérdés: Veszélyes-e az oltás utáni hőemelkedés? Tisztázzuk azonban, hogy mi történik oltáskor. Kétféle oltás ismeretes. Egyik az aktív, ami­kor a szervezetbe bejuttatott anyag reakciót (hatást) vált ki, leginkább hőemelkedés, láz for­májában. Másik a passzív, ami­kor ragályos betegség, kutya- harapás, kígyőmarás esetén már kész, ellenhatást kiváltó anyagot (szérumot) juttat be az orvos a szervezetbe. A gyermekek aktív oltást szoktak kapni. Ilyenkor legyen­gült kórokozókat, bacillusokat juttat az orvos a szervezetbe, melyek csak azért váltanak ki reakciót, mert azok megkezdik az ellenhatást biztosító anyag képzését. A folyamat elnevezé­se: immunizáció. Eredménye: az immunitás, az ellenálló ké­pesség megszerzése. Ez annyit jelent, hogy az igazi fertőzés ellen védettek lesztek. Azért Is nevezik védő oltásnak. A hőemelkedés, a láz megje­lenése jelzi, hogy a szervezet bekapcsolódott a bonyolult fo­lyamatba, az immunizációba. Tény, hogy az oltóanyag okoz­za ezt a h'őemelkedést, lázt, de ez veszélytelen. Mindenkit megnyugtatunk: ez veszélyte­len. Valamikor a gyermekek ez­rei, tízezrei haltak meg a to­rokgyík, a tuberkulózis, a gyermekbénulás elleni védett­ség hiánya miatt. Ma ezek el­len a betegségek ellen biztosít számotokra védettséget az ol­tás, melynek kísérőjelensége a hőemelkedés, a láz. Bizonyára nyilvánvaló számotokra, hogy érdemes „megszenvedni“ ezt a kis hőemelkedést. Különösen, ha még veszélytelen is. DR. NAGY GÉZA ERDÖSZELEN Halász Róbert, 8. oszt. Ipolyszakállas (Ip. Sokolec) Nyugalom, Vászja! A pionírtáborban a 3000 méteres síkfutás indításá­hoz minden készen áll, de persze a rajt előtti láz érezteti hatását a résztve­vőkön. Még a tábor há­romszoros bajnokán, a nyurga Vászja Knlkovon is erőt vesz az izgalom. Az ötös rajtszámú Vászja mellett egy tizenkét év körüli fiú forgolódik, ko­pott farmerben, színét ve­szített ingben, és szünte­len biztatja: — Nyugalom, Vászja!... Ne félj!... Én melletted vagyok! — Hallgass már el, za­varsz! — mordul meg Vászja. És ekkor elhangzik a parancs: — Rajtvonalhoz! A futók egy vonalba áll­nak, előrehajolnak, s a dörrenés után nekivágnak a távnak. A tömegből rög­tön utánuk kiugrik a far- meros fiúcska, Misa. Gyor­san utoléri Vászját, és mellette fut, az országút sré’én. Előttük mintegy harminc méterre csak ket­ten futnak: a „hetes“ meg a „tftes“ más senki. — A hetes gyönge — közli futtában Misa. — Ez Szánya az ötödik raj­ból ... ö nem bírja ezt az iramot. — Ki a tizes? — kér­dezi szuszogva Vászja. — Egy pillanat! Misa megiramodik. Meg­kerüli az élen futókat és visszatér Vászjához. — A tizes az újak kö­zül való — közli. — ö csak olyan lihegő ... Nyu­galom, Vászja!... Az emelkedőnél megeszed. Az országút lejteni kezd. — Na, én megyek — mondja Vászja, és gyorsí­tani kezd. Közte és élen futó között egyre csökken a távolság. Am Misa ott fut Vászja mellett, és nyugtalanul ismételgeti. —, Korán gyorsítasz Vászja ... Korán! A hetes mellett most könnyedén elhúz a tizes. Nyomában Vászja és Misa is. — Szevasz Szányal — kiált neki Misa, és integet felé. — Aztán majd írjál! A falunál azonban kez­dődik az emelkedő. — Vizetl — nyögi Vász­ja. — Mindjárt! — mondja Misa, és lohol a kút felé. Közben persze lekap a kerítésről egy agyagkor­sót. A kútnál megtölti víz­zel. — Tessék, Itt a víz! — nyújtja Vászjának, és fi­gyelmezteti: — Nehogy igyál! Csak a torkod ned­vesítsd meg! Vászja elkapja a korsót, mohón iszik belőle, a ma­radék vizet a fejére önti. — Ez felesleges volt — állapítja meg Misa, és zsebkendőt terít Vászja vi­zes fejére. Zsebkendőt, melynek négy sarkát a rajt előtt csomóra kötöt­te. Már látszik a cél. — Vászja, itt az idő! — mondja Misa. — Gyerünk! Erre már nem válaszol a bajnok, csak fut, fut. Teljes erejéből. És csak arra ügyel, hogy az előtte loholó Misától le ne ma­radjon. így előzik meg a tízest. Alig ötven méterre a cél előtt. Ám Misa újra erősít. Messzire előrefut, és ami­kor a versenyzők közül Vászja fut át elsőként a célvonalon, Misa fogadja őt ölelésével. Éljenző szurkolók fut­nak Vászjához. Gratulál­nak neki a győzelemhez. És a dobogó legfelső fo­kán büszkén áll Vászja. Vállán Misával. Fordította: mAzsAr lAszlO buborékot fúj? Azt bizony, da nem szappanoz vízből, hanem üvegből. Jón Brza hatodik oaztilyos pionír ugyanis tagja az ifjó technikusok körének, melynek védnöke az ntakiCí üveggyár (haj.) VÍZSZINTES: 1. Minden év­ben október 28-án ünnepeljik (a nyíl irányában folytatva). 9. Kínai hosszmérték. 10. Alak­talan, formálható anyag (ék. f.). 11. Hátam közepei 13. Híres mesealak. 14. Az einsteinium vegyjele. 15. A dolog belsejébe — népiesen. 17. Szovjet fo­lyam. 19. Szlovákiai város, vá­rában 1988 októberében fontos dokumentumot írtak alá. 22. Kicsinyítő képző. 23. Dzsip — angolul (JEEP). 24. Határozói rag. 26. Részvénytársaság rövi­dítése. 28. S. K. J. 29. Egyórai munkáért járó össze. 32. A nát­rium vegyjele. 33. Allamszövet- ség. FÜGGŐLEGES: 1. Lejjebb le­vő helyre (ék. f.). 2. Ürmérték- egység. 3. Római ötven. 4. Az americium vegyjele. 5. Kínai név. 6. Sokszor elhangzó ve­zényszó a tornaórán. 7. Azonos betűk. 8. Zamata. 12. Pasas. 16. Világűrbe. 18. Holland festő, Rembrandt tanítványa. 20. Hosszúkás kenyér. 21. A báró­nál eggyel magasabb rangú fő­nemes. 25. Energia. 27. Közte­rület. 30. Juttat. 31. Fölé. 34. Római száz. 35. Ödön. L. L. Beküldendő a vízszintes 1., 19., 33. számú sorok megfej­tése. Az október 14-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Az ember értékét munkája határoz­za meg.“ — 176 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Halasi Kornélia, 7. oszt., Nyírágó (N^rovce), Szőllős Csilla. 5. oszt., Rozsnyó (RoZüava), Sillik Barnabás, 6. oszt., Vág- farkasd (Vlőany), Dulai Sándor, 6. oszt., Fegyver­nek (Zbrojniky), Gazsi Péter, 4. oszt., Alsólánc (Nizní Lanec). 1979. X. 28. N W CSONTOS VILMOS JÁTÉKOS Egy meg kettő, Még boldogabb Három. Lennék ... Fűzparipa- Kilenckor az Háton Agyba’, Ugratok, haj, A folytatás Négyet, Várna: öt almafát Álomfáról Erek, Szednék Hat almát le- Tíz almát, s én Rázok, Lennék a Es betet ta- Legboldogabb Lálok. Gyermek ... Nyolcat hogyha Lelnék,

Next

/
Thumbnails
Contents