Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-28 / 43. szám
Az év minden napján dolgoznak a komáromi (Komárno) kikötő munkásai A komáromi emberek nagy többségének a foglalkozása kapcsolatos a vízzel. Gondoljunk csak a hajógyárra, a kikötőre vagy a nagy múltú halászatra. A város, bővelkedik folyókban, sőt talán azt is mondhatjuk: nincs hazánkban még egy olyan település, ahol annyi lenne belőlük, mint itt. A legnagyobb és legfontosabb vízi út a Duna. De Komáromnál ömlik a folyamba a Vág, közel van a Nyitra, a Zsitva, s a város lakosai nagy becsben tartják a Duna holt ágát, melyet Kis-Dunának hívnak, és a Holt-Vágot, melyet főleg a fürdőzők keresnek fel előszeretettel. Mi azonban most azt a partját választottuk, ahol hazánk legnagyobb kikötője terül el. Bágyadt fények ringatóznak a vízen, és a rakodőpart térségén enyhe fuvallat suhan át. Persze, nem mindig ilyen lírai a kikötő. A fontos nyersanyagokkal, gépekkel, ipari berendezésekkel megrakott uszályok, tehervagonok között a nyári kánikulában a hőmérő higanyszála Ijesztően magasra kúszik, * télen pedig ízületekbe, csontokba hatoló jeges szél érkezik a folyam felől. Mint az ismert dalban: Dunáról fúj a szél. A Munka Érdemrenddel kitüntetett kikötő dolgozói e meteorológiai jelenségektől függetlenül hétköznapokon és ünnepnapokon serényen forgatják az általuk tréfásan gitárnak nevezett, nagyméretű lapátokat, melyekkel egy mozdulattal 30—32 kilogramm súlyú dúsított ércet vagy más fémes tartalmú zúzalékot raknak át a kívánalmaknak megfelelően uszályból vagonba vagy vagonból uszályba. Napi nyolc, tíz vagy még több órán át így' „gitározni“ nem tréfadolog. A fizikai erőn túl nagy munkaszeretetre, akaratra van ehhez szükség. — Ezekben pedig nálunk nincs hiány — mondja BohuS Feiger, a kikötő igazgatója. — Dolgozóink minden időben becsülettel teljesítették feladataikat és azokon kívül építettek egy 55 férőhelyes üdülőközpontot, a szomszédos Magyarországon négy lakóházat az árvízkárosultaknak, egy transzformátorállomást, több darupályát, 1500 méteren kábeleket he lyeznek el a föld mélyében és nem utolsósorban egy szép emlékművet Is emeltek a hősök tiszteletére. Aki a Duna holt ága és a folyam összefolyásánál levő földnyelvtől (a komáromiak spiccnek hívják) áthalad az új hajógyárig terjedő rakodótérségen, azt látja, hogy a 12 futó- és 2 úszódaru „gémjei“ állandó mozgásban vannak. Ahova pedig nem ér be a daru markolója, ott lép akcióba a már említett ft- pát. E — főleg a szabad ég alatt végzett — nagy fizikai megterhelést jelentő munka láttán önkéntelenül eszembe jutnak olyan vállalatok és üzemek vezetőinek panaszai a munkaerőhiányra, ahol zárt térségben, kényelmes munkaasztalok mellett végzik a munkát. — Nálunk igen jó a közösségi szellem, ezért nincs munkaerőhiány és vándormadarak sincsenek — mondja Karol Koníőek, a szakszervezet üzemi bizottságának elnöke. — Üzemünkben az emberek megtalálják számításukat. Aki becsülettel végzi a munkáját, jelentős társadalmi és anyagi elismerésben részesül. Az üzem minden harmadik dolgozója tagja Csehszlovákia Kommunista Pártjának, a szakszervezetben pedig száz százalékos a szervezettség. A kikötőben dolgozni minden időben megtiszteltetést jelentett. Emlékszem a szép komáromi május elsejékre: a kikötő dolgozói mindig az élvonalban haladtak. Kiváló munkaeredményeik tették ezt jogossá számukra. Ma sem kell szégyenkezniük: az igazgató dolgozószobájának falán, a vitrinek tetején és az iratok között számtalan kitüntetés, elismerés található. Export, import... ha valahol sokat emlegetik a kivitelt és a behozatalt, az a délvidéken a komáromi kikötő. Feiger elvtárs egy számológép precizitásával „ontja“ az adatokat: — A Magyar Népköztársaságba mintegy 250 000 tonna árut szállítunk évente. Az Ostraváról érkező termékek főleg az Óbudai Hajógyárba mennek. Jugoszláviába 25 000, Romániába megközelítőleg 500 000 tonna szén „utazik“ kikötőnk érintésével. A szénen, vasércen, bauxiton kívül dolgozunk olyan kohó- és gépipari termékekkel, melyek Libanonba és Szíriába mennek. Huzalokat, különféle konstrukciókat mintegy 300 000 tonna összsúlyban raknak át dolgozóink évente a Közel-Keletre menő járművekbe. Persze, az import terjedelme is jelentős. Igen, ezzel magyarázható az az éjjelnappal látható (és főleg hallhatói) te- hervonat-forgalom a Duna holt ága közelében épült házakban és — főleg éjszaka — a belvárosban is. Az emberek azonban már megszokták a zajt, és néhány év múlva talán hiányozni is fog nekik, amikor a kikötő rendező pályaudvara — a mostaninál lényegesen korszerűbben — a várostól három kilométerre levő téglagyári megálló térségében épül fel. A tervek szerint a kikötő is a városon kívülre, a mostani Harcsásra kerül. Addig azonban még sok víz folyik le a Dunán, és rengeteg árut kell átraknia Kispetik István, Horváth László, Durina, Petrók, Fekete, Majerőík és juhász elvtársak munkacsoportjának, valamint a többi, szintén jó eredményeket elélő szocialista munkabrigád tagjainak. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a mostani kikötőt korszerűsítik, növelik teljesítményét. Mivel a 12 futódaru eléggé elhasználódott, nemrég ^gy impozáns látványt — és ami ennél sokkal fontosabb — nagy teljesítményt nyújtó, magyar gyártmányú darut szereltek fel. A GANZ-MÁVAG-nak ez a terméke 16—27 tonna súly emelésre képes. A Közlekedési és Távközlési Minisztérium hatáskörébe tartozó kikötő a jelentőségét tekintve messze túlnő a városon. Ezért vezetői már régebben gondolkodnak zavartalan jövőjének biztosításáról. Tény, hogy a dolgozók mintegy 40 százaléka néhány éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt, tehát fiatalítaniuk kell. Az új munkaerők gyermekei számára többek között terveznek bölcsődét és óvodát is, A dolgozók kötelezettséget vállaltak, hogy ezek építésénél 16 ezer órát dolgoznak le társadalmi munkában. A kikötő nagy szerepet kap a Duna— tenger szállítási programban is. Ennek keretében rendkívül gazdaságosan, minimális anyagmozgatással nyersanyagokat, gépeket lehet szállítani nagy távolságokra. A nagyobb komfort, a korszerű gépek nyilván a teljesítményt is növelik majd. Jelenleg évente több mint egymillió tonna szovjet vasércet raknak át és túlszárnyalják a hazánkban működő folyami kikötők átrakőkapacitását. Az üzem igazgatója búcsúzáskor ezt mondta: — Jó munkaszervezéssel minden probléma megoldható. Sikerült mozgósítanunk dolgozóinkat a feladatok hiánytalan teljesítésére. Többek között ennek Is köszönhetjük sikereinket. Ez első hallásra igen egyszerűen hangzik. Pedig nem az, mert szorosan összefügg az irányítás magasabb formáinak gyakorlati alkalmazásával, a vezetők és a kétkezi munkások céljainak, érdekeinek nagy teremtő erőt jelentő találkozásával. S hogy mit jelent ez a gyakorlatban, azt talán sikerült érzékeltetnie azoknak a pozitív tényeknek, melyeket a teljesség igénye nélkül villantott fel ez az írás. KOMLÖSI LAJOS Soós László és Nehéz Sándor vagonklrakás közben Kikötőrészlet (K. Németh István felvételei) A hírnevének MEGTARTÁSÁÉRT Aki a Ceské Budöjovlce-I Budvar sörgyárba érkezik tanulmányútra, az kísérőjétől mindenekelőtt a következő magyarázatot kapja. „A sör olyan ital, amelynek készítéséhez víz, maláta, komló és a sörgyári szakma szeretete kell.“ A hazai és a küldföldi sörfogyasztók kívánságainak kielégítése bizony nemegyszer a szabad idejük feláldozását is megköveteli az itt dolgozóktól. Az idei év első felében például á gyár is megérezte az akadozó energiaellátást, s ennek ellenére a feladataikat teljesítették. — A rossz energia- és hőellátás ellenére az első félévre előirányzott feladatainkat 101,9 százalékra teljesítettük, s így a Budvar sörből nem volt hiány a kereskedelemben — mondotta MiloS Heide sörfőző. — Ebben a legnagyobb érdemük a palackozó, az üvegmosó, a sör- csapolő és a többi részlegen dolgozó szocialista munkabrl- gádtagoknak van. Elfogadjuk a sörfőző meghívását, és kíséretében indulunk a termelésben dolgozók munkájának megtekintésére. A tágas palackozócsarnokot az egymáshoz koccanó sörösüvegek zaja tölti be. A palackok megállás nélkül, hosszú sorban vándorolnak a töltőberendezéshez, s fokozatosan a csomagolőrész- legbe kerülnek. Az itt dolgozó Csehszlovák—Szovjet Barátság nevű szocialista munkabrigád tagjai — néhány kivétellel — nők, s vezetőjük Mária Bárto- vá. MiloS Heide sörfőző és Karéi Savlan, a palackozórészleg vezetője Mária Bártová és a szocialista munkabrigád tagjainak munkáját egyaránt dicsérő szavakkal illeti. Két műszakban váltják egymást, s naponta több mint 330 ezer darah sörrel telt palack fordul meg a kezük között. A félévi tervfeladatok teljesítéséért a brigád tagjai szinte minden második szombaton rendkívüli műszakban dolgoztak. Hogy mit szóltak ehhez az asszonyok? Véleményüket a legjobban Mária Bártová fejezte ki: — Természetesen ez sokszor keresztezte a hétvégekre kitűzött családi terveinket, de mégiscsak egy brigád vagyunk, s számunkra nem mindegy, hogy a Budvarnak milyen lesz a híre. Kötelezettséget vállaltunk a munka minőségének javítására, a villamosenergia- és az anyagtakarékosságra is. Ugyanakkor a lehetőségek szerint gyakran rendezünk közös kirándulást, színházlátogatást és egyéb kulturális rendezvényt Is szívesen tekint meg közösen a brigád valamennyi tagja. Persze, a többi részleg dolgozóinak is volt mit tenniük a megnövekedett nyári kereslet kielégítéséért, s nem pihentek a karbantartók sem, akik mindenekelőtt az éjjeli műszakokat és a többi munkaszüneti napot használják ki az igényes karbantartási teendők elvégzésére. Az első félévben a Ceské Bu- déjovice-i sörgyárból 200 931 hektoliter sör került ki, s hogy milyen jő minőségű, azt az Állami Minőségi Felügyelőség értékelése is bizonyítja: az itt készült sör 103,8 százalékot ért el a minőségi mutatók teljesítésében, s ezáltal a Budvar Ismételten megvédte „A kiváló minőség üzemt.'' címet. TÖTH ANDRÄS 1 1878. X. 28. Balról jobbra: Bohui Feiger igazgató és Karol Koníóek, a szakszervezet üzemi bizottságának elnöke
