Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)

1979-10-28 / 43. szám

Az év minden napján dolgoznak a komáromi (Komárno) kikötő munkásai A komáromi emberek nagy többségének a foglalkozása kapcsolatos a vízzel. Gondoljunk csak a hajógyárra, a kikötőre vagy a nagy múltú halászatra. A város, bővelkedik folyókban, sőt talán azt is mondhatjuk: nincs hazánkban még egy olyan település, ahol annyi lenne belőlük, mint itt. A legnagyobb és legfontosabb vízi út a Duna. De Komáromnál ömlik a folyamba a Vág, közel van a Nyitra, a Zsitva, s a város lakosai nagy becsben tartják a Duna holt ágát, melyet Kis-Dunának hívnak, és a Holt-Vágot, melyet főleg a fürdőzők keresnek fel előszeretettel. Mi azonban most azt a partját választottuk, ahol hazánk legnagyobb kikötője terül el. Bágyadt fények ringatóznak a vízen, és a rakodőpart térségén enyhe fuvallat suhan át. Persze, nem mindig ilyen lírai a kikötő. A fontos nyersanyagokkal, gépekkel, ipari berendezésekkel megra­kott uszályok, tehervagonok között a nyári kánikulában a hőmérő higany­szála Ijesztően magasra kúszik, * télen pedig ízületekbe, csontokba hatoló jeges szél érkezik a folyam felől. Mint az is­mert dalban: Dunáról fúj a szél. A Mun­ka Érdemrenddel kitüntetett kikötő dol­gozói e meteorológiai jelenségektől füg­getlenül hétköznapokon és ünnepnapo­kon serényen forgatják az általuk tré­fásan gitárnak nevezett, nagyméretű la­pátokat, melyekkel egy mozdulattal 30—32 kilogramm súlyú dúsított ércet vagy más fémes tartalmú zúzalékot rak­nak át a kívánalmaknak megfelelően uszályból vagonba vagy vagonból uszály­ba. Napi nyolc, tíz vagy még több órán át így' „gitározni“ nem tréfadolog. A fi­zikai erőn túl nagy munkaszeretetre, akaratra van ehhez szükség. — Ezekben pedig nálunk nincs hiány — mondja BohuS Feiger, a kikötő igaz­gatója. — Dolgozóink minden időben becsülettel teljesítették feladataikat és azokon kívül építettek egy 55 férőhelyes üdülőközpontot, a szomszédos Magyaror­szágon négy lakóházat az árvízkárosul­taknak, egy transzformátorállomást, több darupályát, 1500 méteren kábeleket he lyeznek el a föld mélyében és nem utolsósorban egy szép emlékművet Is emeltek a hősök tiszteletére. Aki a Duna holt ága és a folyam összefolyásánál levő földnyelvtől (a ko­máromiak spiccnek hívják) áthalad az új hajógyárig terjedő rakodótérségen, azt látja, hogy a 12 futó- és 2 úszódaru „gémjei“ állandó mozgásban vannak. Ahova pedig nem ér be a daru marko­lója, ott lép akcióba a már említett ft- pát. E — főleg a szabad ég alatt vég­zett — nagy fizikai megterhelést jelentő munka láttán önkéntelenül eszembe jut­nak olyan vállalatok és üzemek veze­tőinek panaszai a munkaerőhiányra, ahol zárt térségben, kényelmes munka­asztalok mellett végzik a munkát. — Nálunk igen jó a közösségi szel­lem, ezért nincs munkaerőhiány és ván­dormadarak sincsenek — mondja Karol Koníőek, a szakszervezet üzemi bizott­ságának elnöke. — Üzemünkben az em­berek megtalálják számításukat. Aki be­csülettel végzi a munkáját, jelentős tár­sadalmi és anyagi elismerésben része­sül. Az üzem minden harmadik dolgo­zója tagja Csehszlovákia Kommunista Pártjának, a szakszervezetben pedig száz százalékos a szervezettség. A kikötőben dolgozni minden időben megtiszteltetést jelentett. Emlékszem a szép komáromi május elsejékre: a ki­kötő dolgozói mindig az élvonalban ha­ladtak. Kiváló munkaeredményeik tették ezt jogossá számukra. Ma sem kell szé­gyenkezniük: az igazgató dolgozószobá­jának falán, a vitrinek tetején és az ira­tok között számtalan kitüntetés, elisme­rés található. Export, import... ha valahol sokat emlegetik a kivitelt és a behozatalt, az a délvidéken a komáromi kikötő. Feiger elvtárs egy számológép precizitásával „ontja“ az adatokat: — A Magyar Népköztársaságba mint­egy 250 000 tonna árut szállítunk éven­te. Az Ostraváról érkező termékek főleg az Óbudai Hajógyárba mennek. Jugoszlá­viába 25 000, Romániába megközelítőleg 500 000 tonna szén „utazik“ kikötőnk érintésével. A szénen, vasércen, bauxiton kívül dolgozunk olyan kohó- és gépipari termékekkel, melyek Libanonba és Szí­riába mennek. Huzalokat, különféle konstrukciókat mintegy 300 000 tonna összsúlyban raknak át dolgozóink éven­te a Közel-Keletre menő járművekbe. Persze, az import terjedelme is jelentős. Igen, ezzel magyarázható az az éjjel­nappal látható (és főleg hallhatói) te- hervonat-forgalom a Duna holt ága kö­zelében épült házakban és — főleg éj­szaka — a belvárosban is. Az emberek azonban már megszokták a zajt, és né­hány év múlva talán hiányozni is fog nekik, amikor a kikötő rendező pálya­udvara — a mostaninál lényegesen kor­szerűbben — a várostól három kilomé­terre levő téglagyári megálló térségében épül fel. A tervek szerint a kikötő is a városon kívülre, a mostani Harcsásra kerül. Addig azonban még sok víz fo­lyik le a Dunán, és rengeteg árut kell átraknia Kispetik István, Horváth Lász­ló, Durina, Petrók, Fekete, Majerőík és juhász elvtársak munkacsoportjának, va­lamint a többi, szintén jó eredményeket elélő szocialista munkabrigád tagjainak. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a mostani kikötőt korszerűsítik, növelik teljesítményét. Mivel a 12 futódaru elég­gé elhasználódott, nemrég ^gy impozáns látványt — és ami ennél sokkal fonto­sabb — nagy teljesítményt nyújtó, ma­gyar gyártmányú darut szereltek fel. A GANZ-MÁVAG-nak ez a terméke 16—27 tonna súly emelésre képes. A Közlekedési és Távközlési Miniszté­rium hatáskörébe tartozó kikötő a jelen­tőségét tekintve messze túlnő a váro­son. Ezért vezetői már régebben gondol­kodnak zavartalan jövőjének biztosításá­ról. Tény, hogy a dolgozók mintegy 40 százaléka néhány éven belül eléri a nyug­díjkorhatárt, tehát fiatalítaniuk kell. Az új munkaerők gyermekei számára töb­bek között terveznek bölcsődét és óvo­dát is, A dolgozók kötelezettséget vál­laltak, hogy ezek építésénél 16 ezer órát dolgoznak le társadalmi munkában. A kikötő nagy szerepet kap a Duna— tenger szállítási programban is. Ennek keretében rendkívül gazdaságosan, mi­nimális anyagmozgatással nyersanyago­kat, gépeket lehet szállítani nagy távol­ságokra. A nagyobb komfort, a korszerű gépek nyilván a teljesítményt is növelik majd. Jelenleg évente több mint egymil­lió tonna szovjet vasércet raknak át és túlszárnyalják a hazánkban működő fo­lyami kikötők átrakőkapacitását. Az üzem igazgatója búcsúzáskor ezt mondta: — Jó munkaszervezéssel minden prob­léma megoldható. Sikerült mozgósíta­nunk dolgozóinkat a feladatok hiányta­lan teljesítésére. Többek között ennek Is köszönhetjük sikereinket. Ez első hallásra igen egyszerűen hangzik. Pedig nem az, mert szorosan összefügg az irányítás magasabb formái­nak gyakorlati alkalmazásával, a veze­tők és a kétkezi munkások céljainak, érdekeinek nagy teremtő erőt jelentő találkozásával. S hogy mit jelent ez a gyakorlatban, azt talán sikerült érzékel­tetnie azoknak a pozitív tényeknek, me­lyeket a teljesség igénye nélkül villan­tott fel ez az írás. KOMLÖSI LAJOS Soós László és Nehéz Sándor vagonklrakás közben Kikötőrészlet (K. Németh István felvételei) A hírnevének MEGTARTÁSÁÉRT Aki a Ceské Budöjovlce-I Budvar sörgyárba érkezik ta­nulmányútra, az kísérőjétől mindenekelőtt a következő ma­gyarázatot kapja. „A sör olyan ital, amelynek készítéséhez víz, maláta, komló és a sörgyári szakma szeretete kell.“ A ha­zai és a küldföldi sörfogyasz­tók kívánságainak kielégítése bizony nemegyszer a szabad idejük feláldozását is megkö­veteli az itt dolgozóktól. Az idei év első felében például á gyár is megérezte az akadozó energiaellátást, s ennek ellené­re a feladataikat teljesítették. — A rossz energia- és hőel­látás ellenére az első félévre előirányzott feladatainkat 101,9 százalékra teljesítettük, s így a Budvar sörből nem volt hiány a kereskedelemben — mondot­ta MiloS Heide sörfőző. — Eb­ben a legnagyobb érdemük a palackozó, az üvegmosó, a sör- csapolő és a többi részlegen dolgozó szocialista munkabrl- gádtagoknak van. Elfogadjuk a sörfőző meghí­vását, és kíséretében indulunk a termelésben dolgozók munká­jának megtekintésére. A tágas palackozócsarnokot az egymás­hoz koccanó sörösüvegek zaja tölti be. A palackok megállás nélkül, hosszú sorban vándo­rolnak a töltőberendezéshez, s fokozatosan a csomagolőrész- legbe kerülnek. Az itt dolgozó Csehszlovák—Szovjet Barátság nevű szocialista munkabrigád tagjai — néhány kivétellel — nők, s vezetőjük Mária Bárto- vá. MiloS Heide sörfőző és Ka­réi Savlan, a palackozórészleg vezetője Mária Bártová és a szocialista munkabrigád tagjai­nak munkáját egyaránt dicsé­rő szavakkal illeti. Két műszak­ban váltják egymást, s napon­ta több mint 330 ezer darah sörrel telt palack fordul meg a kezük között. A félévi terv­feladatok teljesítéséért a bri­gád tagjai szinte minden má­sodik szombaton rendkívüli mű­szakban dolgoztak. Hogy mit szóltak ehhez az asszonyok? Véleményüket a legjobban Má­ria Bártová fejezte ki: — Természetesen ez sokszor keresztezte a hétvégekre kitű­zött családi terveinket, de még­iscsak egy brigád vagyunk, s számunkra nem mindegy, hogy a Budvarnak milyen lesz a hí­re. Kötelezettséget vállaltunk a munka minőségének javítására, a villamosenergia- és az anyag­takarékosságra is. Ugyanakkor a lehetőségek szerint gyakran rendezünk közös kirándulást, színházlátogatást és egyéb kul­turális rendezvényt Is szívesen tekint meg közösen a brigád valamennyi tagja. Persze, a többi részleg dol­gozóinak is volt mit tenniük a megnövekedett nyári kereslet kielégítéséért, s nem pihentek a karbantartók sem, akik min­denekelőtt az éjjeli műszakokat és a többi munkaszüneti napot használják ki az igényes kar­bantartási teendők elvégzésére. Az első félévben a Ceské Bu- déjovice-i sörgyárból 200 931 hektoliter sör került ki, s hogy milyen jő minőségű, azt az Ál­lami Minőségi Felügyelőség ér­tékelése is bizonyítja: az itt ké­szült sör 103,8 százalékot ért el a minőségi mutatók teljesí­tésében, s ezáltal a Budvar Is­mételten megvédte „A kiváló minőség üzemt.'' címet. TÖTH ANDRÄS 1 1878. X. 28. Balról jobbra: Bohui Feiger igazgató és Karol Koníóek, a szakszervezet üzemi bizottságának elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents