Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-10-07 / 40. szám
I É ósz, a hajnalpír istennője egy íz ben Árésszal hált, akivel minden rózsaujjú nő lefekszik egyszer. Aphrodité rajtakapta őket. A szerelem istennője cselekedetüket szentnek ítélte, de hát Árészra végül is ő tartott szánnot. Megbüntette hát Éószt: kegyes átokkal sújtotta — Éósz ettől fogva annyira sóvárogta a halandók szerelmét, hogy az odaadás vágya legyőzte benne az odaadás szégyenét. 'Ez az átok még éjszaka hangzott el, és Éósz nevetett rajta. — Asztraiosz titán volt a férje, neki szülte a hajnal- csillagot és a levegőóceánon átzúduló négy szelet, s a férje bőségesen elegendő volt neki. — Árész volt az elkerülhetetlen kivétel, és vele is beérte volna sokáig. — De mihelyt eljött az óra, hogy fölébressze a barlangjában alvó napot, és az éjszakát tengerbe bukó útjára irányítsa, amint föl, a csúcsra tartott, a mezőn egy fügefa alatt alvó pásztort vett észre. A pásztor, pokrócába burkolózva, a hasán 'feküdt, lábát kissé felhúzta, könyökihajlatába fúrta arcát. Gyámoltalansága* meghatotta Éószt. Nem bírt ellenállni, s odabújt a pásztor alá. Az a kérges géz, a barna bőr, a verejtékszag ... Ö ... A fiú álmodott, álmában kimerült, és boldogan ébredt a hegyek vörös fényében: Éósz szemé-remipírja volt ez gyalázata után. Miután Éósz fölkeltette a napot és elkísérte az éjszakát, bezárkózott szobájába, és sírva fakadt kettős megaláztatásában, mert szörnyűségnek érezte a történteket, és édesnek a szörnyű szégyent. — Éjjel fölgerjesztette Asztraioszt, hogy elégítse ki, reggel pedig más utat választott, s ott egy másik ifjúra talált. — Szája nyitva, melle védtelen. — Egy vadász; mega is vad; Éósz melléje feküdt. — Bor- és fokhagymaszag; körme alatt vér. — A vadász zavartalan ocsúdott föl, bíborban izzottak a hegyek. M indig valaki más, reggeltől reggelre, újabb tisztátalanság, újabb gyöngédség. — Megragadóan tökéletlen, és mindig alszanak. Éósz kerülte a férjét, aki ezt nem is igen bánta: kölcsönösen hidegnek és terhesen tolakodónak találták egymást. — Asztraiosz hírnök-utakra indult a csillagok közé, s amikor hazatért, a nimfáknál időzött, akik leskelődő gerjedelemmel a nádasokban tanyáznak, a iPeneiosz, a Szkamandrosz, a Nílus nádasában, mindenütt. Éős-znak nem hiányzott. Nem is egyszer, ha már nagyon ádázul gyötörte a szégyen, Éósz elindult Aphroditéhoz, hogy megkérje: vegye le róla az átkot — de mindig tétovázott, s végül is minden annyiban maradt. — Kegyelem az átokban. — Sokáig sikerült olyan észrevétlenül elosonnia, ahogyan érkezett, de egyik reggel Tithőnosznál aludt, az erős ágyéké Trósz király ötven fiának — a trójai hercegeknek — egyikénél. — Minden hercegnek saját lakosztálya volt. Tithónosznak azonban volt egy kedvenc fivére, a később oly nagy hírű Ganümédész, és kettejük szobáját csak egy vászonfal választotta el. — Sokan azt is mondják, hogy ikrek voltak. — Maghallván fivére lihegését a szomszédban, Ganümédész felriadt álmából, s épp jókor érkezett, hogy elfogja a menekülő Éószt. — Szabadon engedi, ha visszatér ima'jd, ezúttal őhozzá. — Mi mást tehetett Éósz? — Sírva, esküvel, a rajtakapott nő keserű könnyeivel tett fogadást, s aztán égett a vágytői, hogy 'beválthassa ígéretét. — A testvérek testvérek voltak: irigység és rosz- szallás nélkül osztoztak a Hajnalpír vágyán. Megígérték egymásnak, hogy nem fognak ellenségeskedni, és nem is közelednek más nőhöz, amíg Éósz látogatja őket; Éósz pedig minden hajnalban hozzájuk osont, egyik nap Ganümédészhez, másnap Tithónoszhoz. Szégyene csökkent, barátságra vált; nem érezte már tolvajnak magát, jóllehet még mindig bujkálnia kellett. A többi testvér előtt titokban maradt jővése-menése, csupán rózsás testéneik sugárzása ragyogta be lassanként az egész házat. Hajnalpír az éj közepén: Asztraiosz, amint hírnök-útjain áthaladt a sötétség borította szférákon, meghökkent: Ázsia partjain, a tenger és a hegyvonulatok között valami földi csillag -kelt föl? Beszámolt róla Zeusznak, ő meg éppen akkor nézett le a földre, amikor Ganü- médész a tornácon ment át, kétszeresen is megszépülve elragadtatott várakozásában. — Az isten megdöbbent: íme, az ő pohárnoka! — Mint tudjuk, sasként csapott le rá, és gyöngéden karmai közé kapva felvitte az ifjút az Olümposzra, palotája ünnepi termébe. — A festők ezt a maguk módján látják, s az is meglehet, hogy a megrémült fiú a csúcsok és felhők közt nem bírta visszatartani vizeletét, de az biztosan nem helytálló, hogy még gyermek volt; oroszlánokat, vadkanokat ölt meg már, s egy fél nyáron át csillapította a Hajnalpír vágyát. Éósz kétségbeesett: Megint kezdődik a bizonytalanság? — De Tithónoszban nem csalódott. — Az ősz folyamán véges-végig még minden reggel béke várta, ráadásul az osztatlanság édessége, s az a mérhetetlen tapasztalat, hogy Fronz Fühmon kell magukat önmaguk előtt. Ez megindító is, meg elragadó is. És a boldogságukat csak a másik boldogságában találják meg. — Soha egyetlen isten sem csókolta volna meg a hónaljuk pihéjét, ha behomorítják a kereszt- csontjukat. — Sohasem volt olyan halhatatlan, aki annyira kimerült, hogy kéje végső odaadás lett volna. Az istenek egymást nem áldozzák fel. Örökre Tithónosszal — de ez halandó férfi. Vele halni meg: ö viszont istennő. Ezt a kegyet könyörögte Zeusztól: hogy Tithónosz karjaiban aludhasson el, és ne ébredjen többé fel! — Az istenek és emberek ura kedvetlenül ráncolta szemöldökét: Erre neki nincs hatalma, hiszen tudhatja jól! — Éósz tudta: maguk a Moirák rendelték el, hogy a halhatatlanság nem szüntethető- meg. Akkor hát adjon Tithónosznak öröK életet, ezt megengedik a kegyes nővérek! — Éósz ott látta Ganümédészt Zeusz lakában; az ifjú elnézett Éósz feje fölött, s mintha mosolygott volna. — Vége. — Leborult Zeusz előtt: Engedd meg, hogy ambróziával etessem. Vedd le rólam a szégyent, hogy halandókat szerebolták, sörsa iránt soha nem Is érdek lődött. Éószná'l élt, Éósz házában, ot ahol a tengerek erednek. Fiát sem s ratta. Szerette a Hajnalpírt, s ez ép elég munkát adott neki. Halhatatlan lett; Éósz nem érzett má töredelmes szégyent, mégha egy s má tökéletlen maradt is. Így még édeseb volt a szerelem, s ő maga sem volt má tökéletesen hibátlan, kedvese miatt sóik szór elmulasztotta hivatalos teendője — Néhányan zúgolódtak; Zeusz elnéz volt hozzá. — Az ilyen reggeleken a éjszakába váratlan fénnyel közvetlené betört a nappal, s a halandók felocsúc tak álmukból, ezek az órák a koraszülé sek és a vad borzalmak órái voltak. Eg ilyen napon hurcolta meg a porban hifleusz Hektóinak, Tithónosz unoka' csenek tetemét. Tithónosz erről sohase szerzett tudomást. Napok hajnalpír nélkül; akkor is, első alkalommal, amikor Éósz éjféltá kétségbeesetten faggatta Tithőnoszt: baja van? mi hiányzik neki? mit kíván talán már ráunt? másokra vetett sze met? — Egy szirénre? Hekatéra? Vág egy nereidára? — Komor éjjel, kom reggel, komor nap: Mitől fehéredik Tit hónosz haja? mitől ráncosodik a bőre egyetlenegy valaki is lehet kifürkészhetetlen. És mégis: még mindig megmaradt a töredelmes bánat: hogy epedve vágyik az emberi szerelemre. Mert a halandók tisztátalan teremtmények, húsbői és vérből táplálkoznak, s bélsár ürül ki a testükből! Ámbár Olykor le keli szállnia a félistennek közéjük, hogy héroszokat nemzzen az emlberi nemnek, de ettől még szeplőtelen marad, akkor is, ha csak a sóvárgás lett úrrá rajta. De az istennők beszennyezik magukat, hogyha halandókkal közösködnek. Igen ám, de: a 'halandók belsőségesebben szeretnek, mint az istenek, s épp tökéletlenségük teszik őket kívánatossá. — A tisztáta- lanságuk is, még az is ösztöke. — Meg sem ledet magyarázni annak, aki sosem tapasztalta. — Szegény, kurta életük összesűriti szenvedélyeiket, és találékonnyá teszi őket a mu'landő dolgok élvezetében: gyöngédebbek, mint a halhatatlanok. És mindig újra igazolniuk tak. Add meg nekünk, amit másoknak Is megadtál! Az örök életet? Igen: az örök életet! Legyen úgy... E *" s Zeusz még ennél is többet tett: messzire küldte Asztraioszt az égbolton át, emberi idő szerint háromszor tizenkét évre. — Éósz magához vette Tithőnoszt. — Egymás számára voltak teremtve: háromszor tizenkét ember-évnyi boldogság. — Ez időben rabolták el Helénát, elesett Trója, megölték Agam'emnónt, Odüsszeusz hazatért Pénelopéhoz. — Az egyik fiú, akit Éósz Tithónosznak szült, Memnőn, Aithiópia királya, Susa váréra szintén Tróját védte, és Akhilleusz megölte, összekaszabolta a csípőjét. — Tithónosz, noha trójai herceg volt, nem vett részt a harcban. Nem is tudott róla, hogy városát leromPP» mitől zavaros a szeme? Az, ami már rég észrevehetetlenné vált, és ami mágis már régóta észrevétlenül is fölismerhető volt, hirtelen nyilvánvaló lett, és Éósz rájött, hogy Tithónosz megöregedett Mert elfelejtette számára az örök élet hez az örök ifjúságot is kikönyörögni. Márpedig Zeusz egy dologban csak egyszer gyakorol kegyet. Eljött a ha landók halálának ideje. Tithőnosz n halt meg. — Asztraiosz visszatért; elutazott; újra megjött. — Éósz ekkor meg mutatta neki Tithőnoszt. 'Mókás jószág, magyarázta, gyámoltala nul hevert á parton, a tenger hullámai mosták, erre ő pártfogásba vette. Úgy tetszik, mintha beszélne valamilyen nyelven, de- nem lehet érteni: egércincogás és hollőkárogás. Ráparancsolt: Mondj valamit! — És Tithónosz, egyszerre károgva és cimcogva azt mondta, hogy csak a Hajnalpírt szereti. — Éósz megértette, amit károgott, Asztraiosi nem. Ö csak nevetett; Tithónosz ott ma radlhatott egy kis odúban a kamra és az istálló 'között. Űk pedig, akik most hosszú idő múltán megint egymással háltak, eleinte jól mulattak rajta. Éósz reggelente azt mondta: Táncolj! és Tithónosz pörögni-forogni kezdett. Asztraiosz .azt mondta: Mutasd meg hogy férfi vagy! És Tithónosz meztelen re vetkőzött. Éósz aztán néhanap a térdére ültette, és megsimogatta borostás átlát. T elt-múlt az idő, egy második Trója, egy harmadik, negyedik, ötö dik és Tithónosz, összezsugorodva, kösz- vényesen, töpörödötten, csipás szemmel még mindig élt, és minden reggel újjá éledt tehetetlen sóvárgása. — Éjjelen ként jóformán álmatlanul hánykolódott, és csak arra várt, hogy mozduljon mellette valami, aztán fülét a vékony deszkára nyomva, hallgatózott: fölkelt a Hajnalpír. — Éósz ide-oda járkált. — Mosakodott, fésülködött, felövezte magát, megcsókolta Asztraioszt. — Tithőnosz beszívta az illatát, hallotta a hangját, érezte a melegségét, s ikikárogta és cincogta vágyát: Egy hajnali csókot, hisz csókolni még tud! Asztraiosz enni valót vitt neki, még mindig ambróziát. — Néha Éósz is elkísérte, ilyenkor Tit hónosz a lába elé borult, rárogyott rózsás lábujjaira, de Éósz elrúgta magá tói, és vissza sem jött, amíg Tithónosz reggeli vinnyogása végleg elviselhetet lenné nem vált. És akkor Tithónosz újra a lábai előtt hevert, kis törpeként, összeaszott fej jel. • Egy ízben Ganümédész beállított Aszt- raioszhoz, valami Zeusz-adta megbízással, s amikor meglátta kedvas testvérét, megrémült és sírva fakadt. Tithónosz nem ismert rá. v Ganüim'éd'észmek még Zeusz előtt is folytak a könnyei: Vedd el tőle a halhatatlanságot! Jóllehet tudta, hogy az le heteflen. Az átlépést a halandóságból a halhatatlanságba megengedik a Móriak . I SZABÓ IVÁN: MAGÁNY (linómetszet)
