Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-23 / 38. szám
Ai alábbi részlet Halász László A képernyő tekintete cfmfi könyvéből való, amelyben a pszichológus szerző arra keres választ, hogy mit jelent valóiában a képernyő tekintete az ember személyiségének alakulásában. Ezt a tekintetet azért követi nyomon, hogy megismerhesse* azokat az értelmi és érzelmi tulajdonságokat, amelyek — bár a nézőből a televízió hivja elő őket — a televízión kívüli Ízlésvilágon is átütnek. *■ DISKURÁLÓ NÉZŐK A televíziózás a tömegkommunikációba oltott informális közlés rendkívül különös formája. A háziúr otthonában enged teret a médiumnak, de cserébe a médiumnak is el kell viséiuie mindazt, ami e térben történik. A vendégjoggal nem élhet vissza; hagynia kell, hogy az otthoniak is szóhoz jussanak. A befogadó nézi az ifjúsági vita- műsort, és a maga módján ő is bekapcsolódik a vitába. Először megvitatja családtagjaival, hány éves lehet a vitavezető, vannak-e vajon neki is gyerekei, és főleg, mibe őszüli bele ilyen fiatalon? Eszmét cserél arról is, hogy az egyik elevenen érvelő diáknak milyen tűrhetetlenül hosszú a haja, de amit mond, annak van veleje. A tévéhíradó kommentátorát megpillantva nem mulasztja el kikérni a többiek véleményét, hogy szerintük is gondterheltebb-e az utóbbi időben? — Mintha le is fogyott volna. Bár a közös „mázsáién“ belenyúlik a külföldi áliamférfi repülőtéri nyilatkozatába, a nagy nézői rutinnal elkapott végszó mégis kiváló alkalom, hogy elmondja a körülötte ülőknek, mit hallott erről jól informált munkatársától éppen ma. A tejellátásról valló háziasszony szavait teljes csendben figyeli, mert egész családjával most fogyasztja esti tejbeaprítanivaióját, de amint befejezi, egyszerre mond véleményt a vacsoráról, a környéki tejboltban szerzett személyes tapasztalatáról, a riporter stílusáról, a riportalany beszédkészségéről. Közben már pereg a film. Sajnos — csoda-e — nem pontosan érti, mi miért 'történik, megkérdi hát a többiektől (a szájukból vette ki a szót, ők tőle akarták ugyanezt megtudakolni); nem ismeri fel a főszereplőt alakító színészt, megkérdi hát; felismeri, de nem szereti, megbírálja hát; felismeri és szereti, még egy ok arra, hogy közölje hányszor, miben látta, mit ‘hallott róla, különösen most, hogy a színész válik, Kos- suth-díjat kapott, meghalt az apja. eltörött a lába, eltörött a hegedűje, részegen randalírozott stb. A diskurzus fenntartja a néző aktivitását anélkül, hogy az teljes egészében a képernyőn 'látottakra irányulna. Fordítva Is fogalmazható. A vibráló képernyő élesztője és kovásza az esti családi társalgásnak. A nézés kitölti a beszélgetés közötti űrt, amely egyébként zavaró, már-már elviselhetetlen lenne. Egyszóval: a diskuráló nézés teremti meg a mutatás (szó szerint: az idő elmúlatásának) feltételeit. A néző nem várja meg, míg unatkozni kezd, míg elfárad a figyelme. A változatosságot önmaga garantálja. A meg-megújuló hangos eszmecsere — tegyen esetenként mégoly rövid, szaggatott — szintén megállítja a nézőt az empátia lejtőjén. Ám a beszélgetés alapján a képernyőn megjelenő személyekre vonatkozik, tehát elidegenítő elemei ellenére a nézői beieélés folytatása — más eszközökkel. (...) A diskuráló nézés (...) az empátia beszabályozása egyfajta -— jobb szó híján — alsó-közép szintre. Abban az értelemben is, hogy közel ugyanarra a szintre hozza az azonosulást a reklámműsor, mint a vitaműsor, a televíziójáték, mint a sportjáték szereplőivel. A befogadás mindset egybemosó hasonlóságában csökken a helyzetek és szereplők különbsége. Az élőszónak e pirruszi győzelme elválaszthatatlan a televíziót nap mint nap kérlelhetetlen menetrend pontosságával üzemeltetők buzgalmától. S mivel többségük éppen azok köréből kerül ki, akik a legkevésbé készülhettek fai a Marconi konstellációra, a figyelemösszpontosítás, a beleélés töredezettsége ellen is a legkevésbé védettek. Legalábbis ahhoz a nézőhöz képest, aki a készüléket kifejezetten egy-egy meghatározott műsor erejéig, illetve korlátozott ideig kapcsolja be. De az eleve céltudatosabb, rövidebb időre szóló összpontosítás esetében sem tehetők zárójelbe azok a körülmények, amelyek az empátiás bevetett- séget fékezik. Hogy me a legkönnyebb utat válasszuk, illusztrálásul lopózzunk fél órára egy olyan diplomás néző közelébe, akinek pillanatnyilag nincs is más beszélgető- társa, mint Ibsen képernyőről megszólaló teremtvénye, Solness építőmester. Idő: „bejön, leül, lecsukódik a szeme 20,23 felébred, kábult, igyekszik figyelni 20,27 rágyújt, csak mondatfoszlányokat ért meg 20,28 szemetet szed fel a földről, néhány elhangzott mondatot ismételget 20,33 nevet - 20,39 elalszik 20,42 felébred 20,45 dörzsöli a szemét 20,46 kimegy 20,47 bejön, kávét hoz 20,52 nevet, figyel 21,02 kimegy egy percre 21,06“ Idézetür k egy egyetemi vizsgadolgozatból való, amelynek készítője a tévénézési szokásokról akkor gyűjtött „részt vevő megfigyeléssel“ adatokat, amikor jelenlétét az otthoniak már észre sem igen vették. Ez a jelek szerint — ki-ki saját magán ellenőrizheti — meglepően jól sikerült. Ha nincs mód a megszokott tereferére, a néző hol önmagával beszél, hol gyatra pótcselekvéseket végez. Miközben felszítja az aktivitás szunnyadó füzét, korlátozza az empátia mélységét. Lehetetlen elvonatkoztatni attól, hogy képek és hangsorok egy „szinte észrevebet ellen kézmozdulatra“ éppúgy érkeznek lakásunkba, mint — ahogy Valéry írta — a víz, gáz és villanyáram. A befogadó helyzet kényelme, az idegenek fegyel- mező-rosszalló jelenlétének hiánya, a figyelés megváltozott feltételei nem maradhatnak konzekvencia nélkül. Eddig ismeretlen filmkockák, dokumentumok is szerepet kaptak A szovjet televízió július végén fejezte be A Nagy Honvédő című dokumentumfilm-scro- zat sugárzását. A húszrészes monumentális filmeposz, mely az amerikai Air Time International tv- és filmtársaság megrendelésére készült, egyedülálló a maga nemében. Arra vállalkozott, hogy bemutassa a felszabadító szovjet katonát, mind az 1418 nappalát és éjszakáját a történelmi valóság tükrében, gazdag dokumentumanyag felhasználásával. A filmsorozatban, melynek egy-egy epizódja 60 perces, szovjet és külföldi archívumokból előkerült, eddig isA NAGY HONVÉDŐ msretlen filmkockák, dokumentumok is fontos szerepet kaptak. Az „óriás“ filmsorozat Roman Karmen szovjet publicista, rendező, újságíró és operatőr munkája, s egyben hattyúdala. Roman Karmen, aki felvevőgéppel a kezében bejárta Spanyolországot, Kínát, Vietnamot,, tanúként ott volt a Nagy Honvédő Háború szinte minden döntő mozzanatánál, alig két hónappal a film bemutatása előtt elhunyt. A Nagy Honvédő című dokumentumfilm sok tekintetben úttörő vállalkozás a szovjet filmművészetben. Először valósult meg ilyen nagyméretű és szoros együttműködés szovjet és amerikai filmesek között; Burt Lancaster ismert amerikai színész személyében először lett egy szovjet történelmi dokumentumfilm narrátora külföldi színész. Burt Lancaster szovjet emberek gyűrűjében a Vörös téren kezdi elbeszélését és végigvezeti a nézőket a Nagy Honvédő Háború szinte minden számottevő eseményén. A film először az Amerikai Egyesült Államokban került a tv képernyőjére és a filmszínházakba. Több mint 140 millió amerikai tekintette meg. a szovjet filmsorozatét, amely rendkívül nagy visszhangot váltott ki. A nézők több sége nagyon keveset és még kevesebb igazságot tudott a szovjet katonáról, a Szovjetunió szerepéről a második világháborúban. Döbbenten nézték, milyen hőstel tét hajtott végre a vattakobátbn öltözött szovjet katona, milyen borzalmakat élt át a szovjet nép, s milyen erkölcsi magatartással jutott el a végső győzelemhez. „A film teljes mértékben felülmúlta elképzeléseinket a szovjetek hon védő háborújáról, mélyen megragadott bennünket!“ — sok amerikai állampolgár nézetével azonos ez a vélemény. Egyébként a filmet az Amerikai Egyesült Államok után a világ sok országában bemutatják. A Nagy Honvédő már régóta reménytelennek látszó találkozásokat is életrehívott. Valóban boldog lehetett az a harmincöt év utáni találkozás Polock város pályaudvarán fivér és nővér közt, amely éppen a film megtekintése után valósulhatott meg. Margita Jacupova Polock városában, Alek szandr Ivanovics Jacupov pedig a krasznojarszki körzetben nézte egyidőben a filmsorozat „Partizánok, Harc az ellenség hátországában“ című részét. Ennek egyik jelenetében megelevenedik a partizánok által megmentett gyermek- otthon néhány lakójának további sorsa. így tudta meg Alekszandr Ivanovics, hogy húga él, hogyan alakult élete a háború után, hol lakik jelenleg. L. I. Brezsnyev egyik interjújában a filmeposszal kapcsolatban ezt a gondolatot hangsúlyozza: „A Nagy Honvédő Háború hazánk szabadságáért, függetlenségéért' a világ fasizmustól való megmentésé ért folyt. Húszmillió életet követelt ez a háború. Ezt népünk sohasem felejti el! Nemcsak azok fognak emlékezni erre, akik hozzám hasonlóan végigküzdötték a háborút kezdettől a befejezésig, hanem az Ifjú nemzedékek is. Ezt a háborút el nem felejteni egyenlő számunkra az éberségre való felhívással, és ami fő, egyenlő a szilárd békéért, a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, az államok közti békés együttműködésért folytatott harccal.“ mázsAr lAszlú A lig múlik el hét a tévében kortárs vagy klasszikus író műve nélkül, filmen, színházi előadásban vagy tv-változatban láthatunk viszont értékes (és irodalmi alkotásnak talán kevésbé értékes) novellákat, drámákat, regényeket. Jó dolog ez, különösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy manapság is — vagy manapság még inkább — az emberek nagyobbik része több időt tölt a képernyő előtt, mint a könyv fölött. Persze, itt le kell jegyeznünk a közismert megállapítást; a tévé soha nem helyettesítheti a könyvet, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy más eszközökkel dolgozik. Ugyanakkor sokat átnyújt nekünk egy-egy irodalmi, drámaművészeti alkotásból, nemcsak élményeket, okító gondolatokat, hanem irodalomtörténeti, sőt, történelmi ismereteket is, egyszóval: gyarapítja műveltségünket. Vannak, akik nem rajonganak a tévében közvetített színházi előadásokért, (egyáltalán a színházért), egyegy darabnak a tévé-változatát azonban szívesen megnézik. Tudják ezt a tévések szerte a világon, részben ezért is igyekeznek kihasználni a műfajt színművek népszerűsítésére, fölfedezésére — tömegek számára. Különösen az utóbbi esztendőkben sokat tett ezen a területen a magyar televízió is, amit bizonyít az is, hogy jövőre egész sorozatot mutathat be A magyar dráma 30 éve címmel, a felszabadulás 35. évfordulójának a tiszteletéree. Egy, a Film Színház Muzsikában közzétett beszélgetésben olvashattuk, hogy a válogatást Almási Miklós, az ELTE esztétika tanszékének vezető tanára állította össze. .........nem színházmúzeumot rendezünk, hanem drámasorozatot. Célunk, hogy az érvényes müveket érvényes előadásban, érvényes televíziós eszközökkel mutassuk be“ — nyilatkozta a televízió drámai főosztályának Illetékes dolgozója. A tervek szerint a következő darabok kerülnek képernyőre: Nagy Lajos 0j vendég érkezett; Sarkadi Imre Szeptember; Karinthy Ferenc Ezerév; Németh László A két fíólyai; Darvas József Részeg eső; ,'Jrkény István Tóték; Csurka István Ki lesz a bálanya? Gyurkó László Szerelmem, Elektra; Páskándi Géza Vendégség; Hubay—Vas—Ránk! Egy szerelem három éjszakája; Szakonyi Károly Adás- hiba; és Illyés" Gyula valamelyik drámája. A rendezők között egyaránt vannak televíziós és színházi rendezők — többek között Kazimir Károly, Adóm Ottó, Szinetár Miklós, Zsurzs Éva, Dü- mölky János,. Hajdúfy Miklós, Székely Gábor. Jól ismert nevek, mint ahogyan a darabok is, amelyek közül többet láthattunk már a képernyőn, és érdeklődéssel nézzük majd újra. Végezetül csatoljunk ide még egy idézetet a fentebb említett beszélgetésből: „A kertárs magyar dráma eddig túlságosan alkalomszerűen szerepelt a tévé műsorán. Néhány fontos darabot nem mutattunk be. Ugyanakkor a rendszertelenség azt eredményezte, hogy a közönség és a szakma nem vett észre bizonyos általunk fölfedezett értékeket. A sorozat ezeket az ellentmondásokat szeretné megoldani.“ —bor Maivar drámák - sorozatban Válogatás harminc év terméséből 1979. IX. 23. 14
