Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-09 / 36. szám
MÁR NEM ELMARADOTT KÖZSÉG Régebben úgy beszéltek a környékbeliek a községről, hogy ott a világ vége. Tréfásan úgy is mondogatták, hogy oiuian már a koldus is visszafordul. Akkor is végállomás volt Ipolyfödémes (fpefské Úlany), amikor az autóbuszhálózat szinte minden kis falut összekötött a nagyobb központokkal, városokkal. Igaz, ma csupán néhány autóbuszjárat közlekedik mindkét irányban, de a község az utóbbi három évtizedben rendkívüli fejlődésen ment keresztül. Ma már nem szól senki elmarasztalóan a faluról, inkább kissé irigykednek az odalátogatók. Az elmaradottság helyén olyan települést épített ki a szorgalmas födémesi lakosság, mely valóban irigylésre méltó. • J8 2 So c c fA x Sola Vilmos, a hob elnöke szerint nagyon is természetes mindaz, amit a falu lakossága tesz a község fejlesztéséért. Műhelyt azonban a „világ végéről“ példáztam és az autóbuszokat említettem, mindjárt másképp szólt. Akaratlanul is az egyik megoldatlan problémáira tapintottam rá. — Határközség a miénk — mondotta. — A nyugat-szlovákiai kerület egyik legkeletibb települése. Sajnos, úgy el vagyunk zárva szomszédainktól, mintha haragban volnánk. Ennek oka, hogy mindössze hétjön reggel megy egy autóbusz Losoncra, és pénteken vissza, ezen kívül csupán a lévai járás területén közlekednek a tőlünk kiinduló buszok és a közép- szlovákiai kerületbe, annak ellenére, hogy községünk határos vele, csak több kilométeres kerülővel juthatnak el. Az említett járatokat is nehezen sikerült kiharcolnunk. Pedig szükségesek voltak, mert a faluból több fia tál jár Losoncra ipariskolába, és néhányon dolgoznak is ott. Az 545 Mkosú községből 145-en utaznlatk naponta, illetve hetente távolaiból miunikiaheiyeikre, miivel otthon csak a szövetkezet nyújt munkaalkalmat. Néhányian ugyan elköltöztek, hogy ne kelljen utazniuk, de. a többség a hét végén hazajön a szülőfaluba, és nagyon is készségesen bekapcsolódik a község fejlesztésébe, szépítésébe. Gondosan őrzött fényképeket vesz elő az elnök. A legrégebbi 1922-ben készült. — A múltban ez így nézett ki — mutat egy szépen rendbehozott házsor felé. — Itt, ahol most vagyunk, mocsár volt. Ez volt a falu közepe. Kisablakos, zsupjödeles házak sorakoztak itt egymás mellett. Ezek már mind eltűntek. A régi házakat átépítették, s a felszabadulás óta 25 családi ház készült el. A valamikori mocsár helyén betonlapokkal kirakott, szabályozott patak folydogál a falun végig. Az Iskola építését 1973-ban fejezték be. Sajnos, a gyermekek száma annyira csökkent, hogy az idén már csak az 1—4. osztály tanulód járnak a helybeli iskolába, a többi pedig a szomszédos, palásti (Plástovee) alapiskolát látogatja majd. Oj, korszerű óvodája is van a falunak, ahol minden óvodáskorú gyermeket el tudnak helyezni. Mellette tamítólakásokat építették. A lakosok joggal büszkék szép mű velődési házukra. Ugyanabban az épületben kapott helyet a posta, a nemzeti bizottság. Az élelmiszerüzletet és ia 627 ezer korona értékű vendéglátót is társadalmi munkában építették fel. Néhány évvel ezelőtt a lévai járásban egy sikeres akciót kezdtek el: minden falut virágos kertté varázsolni. Az ipolyfödém estek sem maradtak le. Rendezett parkok, a házak előtt virágágyak csinosítják a falut. Újabb zöldsávckat létesítenek a patak mentén, és parkosítják a régi művelődési ház helyét is. — Ezek a fényképek a ma már nem létező cigánytelepet örökítették meg' — teszi elém a (felvételeket. — A falu melletti dombtetőn álltak ezek a viskók. Tizennégy család több mint 200 tagfa lakott itt. A járási nemzeti bizottság illetékes osztályainak segítségével ma már emberibb körülmények közt élnek ezek a cigányok. A (községben nem volt üres ház, a cigányokat tehát nem (tudták betelepíteni. Így a (környező falvakba kerültek az dpcllyfödémesi 'Cigányok, ahol állami támogatással 'lakást vehettek. — A nemzeti bizottság számára nem volt közömbös a helyzetük — magyarázza az elnök. — Igyekeztük őket meggyőzni, hogy dolg'ozzanak, és így teremtsék meg jobb életkörülményeiket. Igaz, nehezen, de ma már többségük megszokta a falusi életet, alkalmazkodtak környezetükhöz. — A Z-lakdóban építettük a raVa •talozót is — sorolja .tovább a fényképek alapján az elnök. — Hogyan tudják így megszervezni a társadalmi munkáit?. — szakítottam (félbe. — Hisz annyi építkezésről beszélt már, hogy egy nagy község lakóinak Is dicséretére válna. — A nemzeti bizottság, a képviselők és a tömegszervezetek jó együttműködése az alapvető feltétele az eredményes társadalmi munkának — válaszolta. — A jó munkaszervezés és a példamutatás sem hanyagolható el. A tömegszervezstek tagjai szocialista kötelezettségvállalásainak túltel jssítése már rendszeressé vált a faluban. A légiévékenyebb a Csehszlo vák Vörös-kereszt szervezete,- amely nek 112 tagja, Nagy Matild elnök vezetésiével, a legnagyobb (mértékben veszi ki a rézsét a társadalmi munkából. Említésre méltó, hogy a szer vezet tagjai a faluban a magányosai; élő nyugdíjasakról is példásan gon deákodnak. Bodzsár István, Bodzsár Sándor, Oroszlány Károly és Pribránszky Ká roly azok közé tartoznak, akik a legtöbb órát dolgoztak a kcjzségfejlesz- tésii akciókban. — Ebben az évben a jaluszépítésre összpontosítottuk figyelmünket és erőnket — hangsúlyozza az elnök. — Igaz, már az elmúlt esztendőben is 26 700 órát dolgoztunk a község csinosításán, de még szebbé akarjuk tenni környezetünket. A Szlovák Nemzeti Felkelés 35. évfordulója tisz teleiére 22 150 óra ledolgozását vál láttuk. Ezt már jóval túlteljesítettük Eddig 30 500 órát dolgozott a falu lakossága. Sola Vilmos 1952 óta áil a falu élén. 64- éves. Egyelőre nem kíván nyugdíjba menni. Van még néhány tervbe vett akció, amelyet a lakos Ság segítségével szeretne megvalősí tani. A következő évben (kezdik meg a 280 ezer korona értékű tűzoltószer tár építését. Mellette az autóbuszvezetőknek is építenek majd szálláshelyeit. Már az idén szerették volna megkezdeni az építést, de a palásti egészségügyi központ építése fontosabb, oda járnak az lipc.lyföd'émesiek segíteni. A következő megbízatási időszak ban sem fog 'tétlenkedni a falu lakossága. A vízvezeték-hálózatot akarják kiépíteni. A temető bekerítése és közkút létesítése is szerepel terveik ben. Meg aztán 340 ezer korona értékű modem sportpálya építése is. Egyszerűnek tűnrik az egész: a kész épületek, az elvégzett munka felsorolása. Pedig mennyi önfeláldozó szervező munka áll e szavak mögött: művelődési ház, iskola, óvoda, üzlet, vendéglő, patakszabályozá.3 ... A nyugdíjjogosultság korhatárát már .túlhaladott elnök fáradhatatlanul szervez. S a lakosság bízik benne, mert példát mutat és tudják róla, hogy mindaninyiuk javát akarja. Az elnököt pedig ez seilkeniti munkájában. DEÁK TERÉZ nrnrm LIVII Az ódon laktanya falai vastagok. Bárhogy is tombol odakint a hőség, déltájban is lehelik az éjszakák harmathűvösségét. A riadó lázas ’ forgatagában is elnyelik a katonabakancsok százainak dübörgését. Ha őrjöngő vihar veri villámkorbáccsal a rémülettől nyüszítő földet, akkor is féltőén őrzik a katonák álmát. Nem hatol át rajtuk sem a zaj, sem a hő, sem a fagy, de átröppen rajtuk az érzés, a gondolat, átsugárzik a gyűlölet, a szeretet, meg a vágy. Akkor, szombaton, kitekinthettem a zöldkeretes, öreg ablakon. Fáradtan álltam, de szelíd nyugalommal. Arra gondoltam, hogy dolgosán, jól telt el a hét. S a nehéz, de sikeres munka után öt katonának adhattam szabadságot. Valaki halkan kopogott. — Tessék — feleltem merengésemből felrezzenve. Kovacsics közkatona lépett be. Zavart volt, szeme fehérje véres, mint az úszóé hosszú táv után. Miért nem indult már el? — néztem rá meglepetten, mert ő volt az öt szabadságolt egyike. — Lekési a vonatot. Állt mereven, mint az őz, ha dermedve figyeli a vadász vizsláinak közelgő csaholását. — Feleljen hát! Mire vár? Kiáltva, könyörögve szakadt ki belőle a szó: — Százados elvtárs, ne küldjön engem szabadságra! — Mi törént magával? — Nem akarok szabadságra menni! Nem akarok hazamenni! „Hát akkor itt marad és kész“ — intézhettem volna el egyszerűen. — „A szabadságra távozás nem kötelező.“ — Vagy rivalltam volna rá? „Miket beszél? Indulás azonnal! Hiszen várja a felesége!“ Az is megbocsátható lett volna, ha a meglepetés ilyen szavakra késztet: „Megzavarodott? Menjen a gyengélkedőre és vizsgáltassa meg magáti“ igyekeztem megőrizni nyugalmamat. — Üljön le. Fájdalmasan felnyögött alatta a szék, mintha nem is egy ember, hanem nagy-nagy bánat súlya alatt roskadozna. — Mondja el, mi történt. Kovacsics válasz helyett egy levelet tett az asztalomra. — Mikor kapta? — vettem kézbe. — Nemrég adta át a napos. Tüstént a feladó nevét fürkésztem a borítékon. „N. N.“ A névtelen levélíró szemláto mást torzított kézírással erről értesítette Kovacsicsot: „Bűbájos kis Erzsikéd a falu szégyentelenje lett. Szüleid is tudják már ezt, csak titkolják elölted. Menj haza és zavard el azt a ringyót. Ha férfi vagy, nem hagyod megtorlatlanul a szégyent“ — fejeződik be a néhány soros levél. Aláírás: „Egy jóakaród.“ — Ezért nem akar szabadságra menni? — Ezért. — Arra nem gondol, hogy talán csak rágalom az egész? — De igen. — Hát akkor? Kovacsics lehajtotta a fejét. — Éppen azért kell hazamennie, hogy megtudja az igazságot. Vannak rosszindulatú emberek, akik abban lelik örömüket, hogy bemocskolják mások becsületét. — Félek hazamenni. — Mitől? Kitől? . — Önmagámtól... Mert ha mégis igaz, nem tudom, mit csinálok ... Nem jelelek maga- mért. Inkább nem megyek haza. Ne engedjen el, százados elvtárs. Könyörgöm, ne engedjen el! — mondta hisztérikusan, elcsukló hangon.- Nézze, maga már nem gyerek. Legyen bátorsága szembenézni az igazsággal. S mi az. hogy nem jelel önmagáért? Ezt tüstént verje ki a fejéből. Micsoda ostobaság! Abbahagytam. Ereztem, hogy szavaim okoskodóan, hivatalosan csengenek. így nem boldogulok Kovacsiccsal. Töprengtem, mit tegyek. Feleségemnek megígértem, hogy most szombaton korán hazamegyek és az esti vonattal elutazunk az anyósomékhoz. Hetek óia készültünk az utazásra: mindig közbejött valami. Gyakorlat, szolgálat, vagy más elfoglaltság. És most tessék: itt a Kovacsics-ügy. Mi az ördögöt csináljak? Ez a fiú ettől az ocsmány névtelen levéltől any- nyira elvesztette az önuralmát, hogy ki tudja, mire képes. Nem hagyhatom magára. Segítenem kell neki. De hogyan? A telefonért nyúltam. Feleségemnek persze hiába magyarázkodtam. Lehangoltan vette tudomásul, hogy a családi program ismét csődbe jutott. Halkan, szomorúan és megbántva sóhajtotta a telefonba: „Értem. Ügy látszik, neked minden fontosabb, mint..." — Készülődjön! — szóltam erélyesen Kovacsicsra. — Magával megyek. Tíz perc múlva indulunk. Felhívtam az ezredparancs nokot, jelentettem, mi történt, és kocsit kértem a vasútállomásra. Lassan döcögött a mellékvo nalon közlekedő személyvonat. Szemben ültem Kovacsiccsal. Némán figyeltem réveteg tekin tétét, arca . minden rezdülését. un. IX. 9. ÚJ SZÚ A hnb épülete és az élelmiszerüzlet
