Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-09 / 36. szám
A napfényt a családban a gyerekek jelentik. Nélkülük a legtöbb embernek valami hi- ányzük az életéből. Azok a nők, akiknek gyermekáldásban nines részük, többnyire nehezen tudnak megbékélni helyzetükkel. Nagy részük a bonyolult orvosi beavatkozástól, a műtéttől sem riad vissza. Ezzel szemben akadnak olyanok is, akik fölösleges tehernek tekintik utódaikat. Nem tudnak, vagy nem hajlandók róluk gondoskodni. Mit tesz ebben az esetben társadalmunk? Természetesen nem nézi tétlenül a helyzetet. A szülőket helyettesítve, minden tekintetben felkarolja az elhanyagoltaikat, elhagyottakat, árvákat, akiknek java része hosszabb-rövidebb ideig a gyermekotthonokban nevelkedik. Noha a betegek, a fejlődésben visszamaradtak, vagy a veleszületett, esetleg örökölt kórban szenvedők később sem hagyják el az intézetet, az egészségesek — a gyermektelen házaspárok körében irántuk megnyilvánuló rendkívüli érdeklődés jóvoltából — csakhamar kirepülnek ideiglenes fészkükből. A tapasztalatok szerint a természetes szülők mulasztása csupán az örökbe fogadó vagy a neNEMES CÉLOK SZOLGÁLATÁBAN ÖRÖKBE FOGADÓ ÉS NEVELŐSZÜLŐK társadalmi küldetése velőszülők körültekintő gondoskodásával pótolható. Ez tehát a feltétele az ilyen gyerekek egészséges fejlődésének. A TERMÉSZETES SZÜLÖK HELYÉBE LÉPNEK Dr. Vlasta Brablcová, a CSSZK Munka- és Szociálisügyi Minisztériumának főosztályvezetője, legutóbb az újságírókkal találkozva, a pótcsalád nagy jelentőségéről beszélt. — Ennek elleniére, a múltban gyakran lehettünk tanúi az ezzel kapcsolatos nehézségeiknek — mondotta. — Ezek azonban az 1973-ban hatályba lépett törvényes intézkedésekkel kiküszöbölhetők. A szülők önzésből, számításból vagy tudatlanságból — hozzájárulásuk megtagadásával — megakadályozhatják ugyan gyermekeik örökbefogadását, ám a társadalom az említett törvény jóvoltából ebben az esetben sem tanácstalan. A gyermekek jövőjének szem előtt tartásával, nevelésüket, gondozásukat az illetékes nemzeti bizottság a nevelőszülőkre vagy gyámra bízhatja. A törvény szerint a nevelőszülők gondozásában azok a gyermekek részesülnek, akik bizonyos okok miatt — előreláthatóan éveken át — nem élhetnek családjuk körében és akik koruknál, vagy más oknál fogva egyéni gondozást igényelnek, olyat, amilyenben a gyermekotthonban nem részesülhetnek. Az örökbe fogadó vagy a nevelőszülőik között azonban lényeges a különbség. Az örökbefogadót a törvény teljes szülői jogokkal ruházza fel, a nevelőszülő köteles tiszteletben tartani a gyermek családjának jogait. Noha az utóbbiaknak — a megértés hiánya miatt — számos nehézségekkel 'kell megküzdeniük, helyzetük tehát nem irigylésre méltó, többnyire nem sajnálják a fáradságot. Neveltjeik ugyanis felnőtt korukban sem szakadnak el tőlük. Ez pedig a legnagyobb elismerés, mert az eltartási költségekre havonta fejenként kifizetett 500—600 koronás állami hozzájárulás és n nevelőszülőknek járó havi 200 korona jutalom semmiképpen sem ellenértéké önfeláldozásuknak és szeretetükneik. Noha tulajdonságaik, társadalmi helyzetük és tapasztalataik szerint az emberek különbözőek, a nevelőszülők közös vonása a gyermekszeretet. Kiegyensúlyozottságuk, nyíltságuk, fegyelmezett ságük növeli önbizalmukat és ezért neveltjeik hibái és fogyatékosságai ellenére is bátran vállalják a felelősséget. Dr. Brablcová szavai szerint hazánkban több mint 3500 gyermek él nevelőszülői családjában. De többen is lehetnének, ha a nevelőszülők egy része nem tartana a biológiai szülök okozta kellemetlenségektől, a gyermekeikre gyakorolt káros befolyásoktól, amit a nemzeti bizottságoknak nem mindig sikerül megakadályozni. ELŐÍTÉLETNEK NINCS HELYE Különösen kedvezők a cigánygyermekek gondozásával szerzett tapasztalatok. A nevelőszülők azonban — főleg a szomszédok előítélete és gyakori, indokolatlanul szigorú bírálata miatt — nem szívesen vállalják őket. Igaz ugyan, hogy nevelésük igényesebb más gyermekénél, tagadhatatlan azonban, hogy az utóbbiakkal is sok a probléma. Ezen azonban nincs okunk csodálkozni, hiszen köztudott, hogy a gyermekek viselkedése, szellemi képességei — tekintet nélkül származásukra — fogyatékos nevelésüket szüleik mulasztásait és hibáit tükrözik. Ezért nem helyénvalók — különösen örökbefogadott gyermekkel szemben — a túlzott követelmények. Sokan viszont árgus szemmel figyelik védencük minden mozdulatát, nem jelentkezik-e nála valamilyen nem kívánatos veleszületett vagy örökölt hajlam és ha néhány hőnap múlva a legcsekélyebb „gyanús“ jelet észlelik, hallani sem akarnak többé róla. LELKIISMERETES ÜGYINTÉZÉS Fontos elv az is, hogy az örökbe fogadó szülők lehetőleg ne legyenek idősebbek a biológiai szülőknél és tudatosítsák, olyan kötelességeket vállalnak, amelyek az örömön kívül gondokkal és problémákkal is járnak. Csak ebben az (esetben keressék fel a nemzeti bizottság szociális osztályát, amely akár az örökbe fogadó, akár a nevelőszülők kérelmére lényegében azonos eljárás alapján teszi meg a szükséges lépéseket. Az ott kapott felvilágosításokat követően, a kérelmezők egészségügyi és pszichológiai kivizsgálásnak kötelesek alávetni magukat. Ennek keretében, munka- és lakóhelyi vélemények alapján, jellemüket, egyéni tulajdonságaikat nagyító alá véve, a szakemberek rávilágítanak a pótszülők házaséletére, gondolkodásmódjukra, polí- ■tikai elkötelezettségükre. A nemzeti bizottság tehát a gyermekek érdekeire való tekintettel gondosan kiválogatja a pótszülőket. Ezzel magyarázható, hogy az eljárás hosszabb időt vesz igénybe, és hogy az erre a lépésre készülő érdeklődők — bár számuk háromszorosan meghaladja az örökbefogadásra vagy nevelőszülők gondozására utalt gyermekek számát — sokszor csalódottan térnek vissza otthonukba. Kérelmükről a döntést végső fokon a bíróság mondja ki. * * * Az örökbe fogadó, illetve a nevelőszülőknek nemes célja az, hogy segítsenek az arra rászo- rulckon és szeretettel, megértéssel járuljanak hozzá a rájuk bízott gyermekek harmonikus fejlődéséhez. Ezért pedig megérdemlik a társadalom, valamennyiünk megbecsülését és elismerés át. KARDOS MÄRTA 1171. IX. 9. Szemében különös félelem, ösz- szeszorított ajka mögött indulat remegett. Cigarettával kínáltam. Zavart, riadt mosollyal elfogadta, tüzet akart adni, de nem találta a gyufáját. Rágyújtottam, majd átadtam neki az öngyújtómat. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. — Mondja Kovacsics, maga valóban gyáva ember? Láttam, meglepődött, hogy mit akarok ezzel. — Bitang természetem van, százados elvtárs. Ha elkap az indulat, nem tudok uralkodni magamon. — Különb ember maga annál — vetettem oda célzatosan. Nem felelt. Kisvártatva újabb húrokat pendítettem meg. — Kevés olyan szívós akaratú embert ismerek a században, mint maga. Meghökkenve nézett rám, ugratom-e, vagy komolyan beszélek. — Maga középiskolai végzettség nélkül is jobban halad a tanulásban, mint például az érettségizett Ferenczi. Miért? Azért, mert van szorgalma, akaratereje. Kovacsics szemében megcsillant valami halvány fény. — Akinek van akaratereje —- folytattam —, az nem lehet gyáva. Hiszen a bátorság főleg az akaraton múlik. — Van énnekem akaratom — ébredt fel az önérzet a katonában. — Éppen az a baj, hogy nagyon is van. — Az előbb azt mondta, hogy ha elkapja az indulat, nem tud uralkodni magán. Kovacsics tétován nézett rám. Láttam a tekintetéből, maga sem érti az összefüggést saját szavai között. — Az a baj, hogy megátkoztak engem, százados elvtárs — fakadt ki hirtelen. — Megátkozták? — Meg. Egy cigányasszony siheder koromban. Megátkozott, hogy gyilkos legyek és akasztóján végezzem az életemet. Hitetlenkedve néztem a katonára. Komolyan beszél, vagy elkeseredésében mond ilyen zagyvaságokat? — Ettől félek én. mindig — sóhajtott. — Hiába van erős akaratom, egyszer majd elkap az indulat és beteljesedik az átok. —- Maga hisz az ilyesmiben? Hallgatott. Csak a vonat kerekei csattogtak ütemesen. Arra gondoltam ekkor, hogy Kovacsics milyen sokat változott bevonulása óta. De úgy látszik, mégsem eleget... — Szóval hisz az átokban, meg az effajta babonákban? — makacskodtam. Kovacsics homlokán verejték gyöngyözött. Idegesen zsebkendőért nyúlt. Gyors mozdulattal, kirántotta zsebéből a kendőt. Valami nagyot koppant a padlón. Lehajoltam érte. Arasznyi bicska volt. Kinyitottam a pengéjét. Ráismertem: amikor még gyerek voltam, ilyen bicskával szurkát- ták félholtra, vagy holtra egymást búcsúkor a falumbeli legények. És negyvenkilencben ilyennel ölte meg a nagybátyám az egyik gazda fiát egy asszony miatt, életre-halálra menő késelés közben. A katona elvörösödve tekintett rám. A vonat kerekei fel- sikoltottak: kanyarba értünk. Becsuktam a bicskát és szótlanul tartottam a tenyeremben. Kovacsics nem nyúlt érte. — Százados elvtárs — mond ta kisvártatva rekedten, kérle- tőén. — Dobja ki az ablakon ezt az átkozott bicskát. Nem akarom többé a kezembe venni. BERTALAN ISTVÁN I Itt járt a vurstli Napokkal érkezésük előtt plakátjaikkal hintették tele a várost. Több „fantasztikus és egyedülálló szenzációról“ harsogó felirat el sem férne a városka utcáin — kapukra, fák törzsére, házfalakra szögelve. Aztán hangszóróval felszerelt személygépkocsik cirkáltak az utcákon, recsegve-sustorogva hirdették: itt van, megjött, mindannyíunk épülésére ás szórakoztatására a legjobb, a legérdekesebb, a legeslegvurstlibb vurstli... Karavánjuk a délutáni csúcsforgalomban ereszkedett a városba, fittyet hányva közlekedési táblák tilalmának. Pöfögő traktorok, lakókocsi- monstrumok vonultak végig a főutcán, méltóságteljes lassúsággal, forgalmi dugót okozva, de elérve figyelemfelhívó céljukat. * # * Vasárnap. Forró, augusztusi... A tenyérnyi tavacska vize koszos és mert fertőzés veszélye áll fenn, fürödni hatóságilag tilos benne. A mozi vetítőgépe még pénteken romlott el, ma sem lesz vetítés. Szórakozás nélkül marad a város!? Legalább a „nem mindennapi, szenzációs“ vurstli itt van ... * * * — Kijöttem én is, itt lakom a tér mellett, a fiaméknál, úgyis behallatszik a zene, no meg kíváncsi is voltam, mi tagadás, hogy milyen a vurstli manapság — egy idősebb nő magyarázza. — Elhoztam az unokámat is, ne mondják már mégse, hogy vén fejjel a vurstliba járok. Hatéves a gyerek. A nagyobb az tíz múlt, de azt mondta, volt itt körülnézni és hogy nincs itt semmi különös, így hát nem jött velünk, otthon nézi a televíziót. Ez se nagyon akart jönni, de megígértem, hogy veszek neki cukorkát... Fél felülni ezekre a gépekre, de azért elnézelődünk itt mi is ... Amikor fiatal voltam, akkor még nagy dolog volt az, ha jött a vurstli. A liatalja mind itt volt, hintáztunk, vigadtunk, meg nem untuk... Más volt a vurstli is, persze. Volt olyan hinta, amit mi pulyák hajtottunk, aztán cserébe ingyen hintázhattunk. Ringispil, hajóhinták meg mutatványosok voltak leginkább a vurstliban... Ma csak ringispilből négyfélét látok itt, de embert azt kevesebbet, mint a mi időnkben. Talán már nem divat az ilyen szórakozás, úgy gondolom ... t » * Tömeget vártam... De csak itt-ott látok egy-egy apukát a csemetéjével, ők is, mintha csak saját fiatalságuk körhintázó emlékeit keresnék. A hintagépek kezelői tespedt nyugalommal ücsörögnek masináik mellett. Ha három-négy vállalkozó akad, beindítják a gépet, és a háromperces menetidő szigorú betartásától is eltekintenek ... Tucatnyi érdeklődő csak a céllövöldék köré csoportosul. A háttér csecsebecsés mütyürkékkel zsúfolt. Árudömping. Itt igazán minden megtalálható. Minden, ami vásári és giccses. Similabdák, zöld, lila, sárga műszőrmajmok, papírtrombita, üvegköves fémgyűrűk, nyakláncok, fityegők, tükrök, szivacsbabák, szivacsvlrágok, fakó sztárfotók, házilag mázolt hőfe- hérke-héttörpés leveses tányér... És (ilyet még nem láttam!) itt még babérkoszorút is lőhetek magamnak, papírból. Hűvös tekintetű, agyonsminkelt, kedélybeteg szépség könyököl a pultra, bávatagon a semmibe réved. A bódé körül nyüzsgő néhány kamasz egyértelmű megjegyzéseit is szemrebbenés nélkül engedi el a füle mellett. Dolga nemigen akad és ha mégis, ugyanolyan közönnyel tölt kilengő csövű légpuskát, tűz csálés krepprózsát hurkapálcikára .. . Aztán szeszgőzös fiatalember rebbenti szét erőszakosan a kamaszok kajánkodó csoportját. Hivalkodó gesztussal piros bankjegyet simít a pultra... Percek alatt ölnyl krepprózsát lövöldöz össze, csokorrá markolja, kisasszonyozva és kézcsókkal nyújtja át a kedélybeteg, fagyos szépségnek, az begyakorolt mosolyát arcára erőltetve fogadja el és int búcsút a vurstli Grál-lovagjának. A hurkapálcikákra már régi közönyével tűzdeli vissza tarka papírflőráját. , * * * Kifakult, foltozott sátor előtt halált megvető bátorságról, világszámról, vérfagyasztó produkcióról kántál egy kopaszodó dalia. Az általa hirdetett művésznő angol és csak néhány hétig turnézik hazánkban, így hát mi különleges szerencsében részesültünk: megcsodálhatjuk művészetét... Kedvcsináló előzetest is bemutatnak műsorukból. Felbőg egy gondosan rögzített motorkerékpár, a szőke miss a motoros vállára áll, onnan integet, mosolyog, illegeti magát. A miss osztatlan sikert arat formás testvével. A többin csak mosolyog a közönség. Nem derül ki, miben is művész a szóban forgó hölgy. * # t Egy lakókocsi falára torz King-Kongot pingáltak hupikék színű festékkel. Tövében sörösüvegek társaságában alacsony, idősebb férfi kornyadozik. — Hol vette, amikor az egész városban napok óta nem kapni sört? — kérdezem. — Mindig biztosítom magamat, most is van egy ládával a hűtőben — mondja és megkínál. — Befellegzett már a vurstlinak! — meséli eltűnődve. — Nem cikk, idejét múlta és kész ráfizetés, higgye el. A villany, a benzin, a nagy rezsi, költséges a gépek karbantartása, az állandó vándorlás. Apám is vurstlis volt, de nekik még megérte, kerestek szépen ... Ma már nem vonz a ringispil, hajóhintát már nem is tartunk. Már az autodrom sem csalja be a népet, nem nagyon váltak be az új drága, ilyen-olyan illegőbillegő szerkentyűk sem ... Azt hiszem, még én is valami új foglalkozás után nézek rövidesen, nem is beszélve a fiaimról... A vurstlis panaszkodik. Bennem káröröm bújkál. Örülök annak, amin ő kesereg, hogy egyre kevesebbeket elégít ki a vurstli, a vásári szórakozás. pAlhAzy József (A szerző felvé.eleji
