Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-09-02 / 35. szám
— Öt mag egy az hat, mag egy az hét és még egy az nyolcszáz. Számolja meg, mester úr, annyi-e, nehogy becsapjuk! Akkor a jövő szombaton várjuk meginti... No, igyon még egy pohárkával, ezt meg tegye el, és ne szóljon róla a többieknek! — mondja halkan, a mesterhez közel hajolva a házigazda, és a farzsebébe csúsztat egy százast. — Meg ikell fogni a jó szakembert — folytatja a harminc év körüli férfi, miután a munkások • már elmentek. — Kevés van belőlük és azokat is kapkodják ide-oda: mindenfelé! Mi is már több mint egy hónapja vártunk Lajos bácsira, aki kitűnő szakember, ég a keze alatt a munka, nem dőzsöli végig a napot, hanem dolgozik hajnaltól estig. A jövő hétvégén is szükségünk van rá, hát azért adtam a plusz százast. Így talán biztosabb, hogy eljön. — És ha mégsem jön? — kérdezem. — Az azt jelenti, hogy keveset adtam, mások még többet csúsztattak a zsebébe! Józsi, takarodj! Még jól emlékszem Keresztes Józsira, a nagydarab izomk-olosszusra, aki miég húszéves se voilt, de két zsálk cementet úgy vitt a hóna alatt, mii ni ha két szalma szál lenn© a zsá kdk helyeit. Erős volt, és sosem lazsált, nem. látta őt senki ülni egész nap. Még a sört is álltában itta meg. Trógarolt egy partiban, amolyan se- gédfélénielk nevezték, aki minden piszkos műm lkát elvégez a szakemberek, a mestereik mellett. Hiába voltaik jónevü kőműveseik a csoportban, mégis Keresztes-partinak Ismerte őket a környék. „A Kereszteséket kell hívni 1“ — így mondta mindenki. Szerették is Józsiit az alkalmi munkaadók, de főleg a mesterek. Ha velük volt Józsi, sosem volt az álláson anyaghiány téglából, malterból, egyebekből. Józsiinak Is ugyanannyi pénz Járt, miint a mestereiknek: napi nyolc- száz korona. Egyszer aztán, amikor a parti többi tagjának nem jött ki a szabad szombat, Józsit egyedül elhívták egy építkezéshez, egy másik brigádhoz. Náluk hétszáz korona volt a napi díj. Ennyit kapott Józsi is. A következő héten híre ment az esetnék, megtudta ezt a Keresztes-parti idős vezetője .is. Szombat reggel, amikor újra együtt mentek volna dolgozni, még munkakezdés előtt kijelentette a főnök: — Józsi, takarodj! Először a háziak nem értették, mi történt. De a főnök megmagyarázta: — Olcsóbban adta magát egy százassal, miint amit már kiharcoltunk magunknak, mint ami kijár nekünk. Nincs többé helye közöttünk! Négy-öt éve történhetett az eset. Józsit azóta egy parti sem fogadja be. Egyedül trógerol pár száz koronáért. Pedig sokszor emlegetik öt: „De jó lenne ide a Józsi!“ Mégse!... Megcsókoltam a gyerekeket Korán reggel, öt óra után indulok N.-ékhsz. Szombat van, építkezik a család, és ma öt kőművest várnak. Miire odaérek, a kőműveseik már egy sor téglát leraktak. — Hánykor kezdtek? — kérdezem től’Gf. — Fél ötkor már az állásokon vol tunk. A mestereik a hárem kilométerre lévő szomszéd faluból J fittek, N., a házigazda ment értük személykocsival. Ezek szerint négy körül kellett fölkelniük. Mind az öten a jő száz kilométerre levő kerületi székhelyen dolgoznak, ahonnan este nyolc után érkeztek haza. Megálltak a kocsm-á ban egy sörre, mlajd kilenc óra körül kerültek csak haza. B. István negyvenkét éves kőműves azt mondja: — Az asszony még nézte a tévét, várt, de a gyerekek már aludtak. Most megint az ágyban hagytam őket. A csokit, amit nekik hoztam, odatettem a szobájukba, az asztalra — Ma este mikor kerül haza? — Amíg csak látunk, dolgozunk. Aztán, ugye, vacsora, még iszogatunk egy kicsit, és bizony lesz tíz óra is, mire hazaérek. Holnap, vasárnap délig újra meló. Délután háromkor meg már megyünk vissza, a városba. — Ezek szerint a családot nem is látja? — Hát, megcsókoltam a gyerekeket, amikor reggel eljöttem, meg holnap majd együtt ebédelünk. Sajnos, több idő nem jut rájuk. Kell a pénz, a lányom jövőre már középiskolába megy. Új ruha, cipő, meg ki tudná még felső-rolni, ml minden keil egy nagylányra. Meg az asszony se dolgozik, egyedül keresek. — Mennyi a fizetése, ha szabad kérdeznem? — Háro-meze-rlkétszáz! Nem rossz, de Jói jön a mellékes is. Látom, nemiig :n veszik jónéven a többiek, hogy B. Istvánnal hosszabban disikuráloik, elvonom a figyelmét a munkáról. Nem szólnak, de azért rosszalló ' pillantásaikat el-elkapom. Nem akarom hátráltatni őket, inkább a házigazdától kérek egy rossz nadrágot, meg valami ingfélét, és markolom a téglát, hordom az állásra. Ha malter kell, viszek azt is! Hívott a gazda öt nyugdíjas segédet is, de az öregek már inkább pihennek, mint dolgoznak. Nem csoda, ha nem bírják a jobbára fiatal szakemberek munka-ütemét. Ha kell a pénz, nincs mese — Tálalva az ebéd! — kiált a háziasszony. Egy naigy bódéban van a konyha, meg az ebédlő is. A hosszú asztalon tizenkét személyre van terítve. Finom tyűik leves kerül először a tányérokba, ezt pörkölt követi krumplival. Sör, bor, pálinka, szóda van a gazda mellett bőven, tölt is mindegyükből adakozóan. Nem sajnál se ételt, re italt. — Hány éve dolgozik együtt a parti? — kérdezem, miközben a gazdasszony összeszedi a leveses tányérokat és laposaikat rak a főételnek. — Jó tíz éve dolgozunk már együtt — mondja K. Péter, a negyvenöt éves kőműves, aki a parti „íratlan“ főnöke. — Jól megvagyunk együtt, nem volt még köztünk soha nézeteltérés. — A tíz év alatt hányszor voltak szabadságon? — Én nyáron még egyszer sem! — mondja a főnök, majd a többiekre tekint. — De, ha nem téva-dek, akkor a többiek sem. Mi a szabadságot tőkn vesszük ki, vagy semmikor. Én például már hárem éve nem vettem ki a szabadságomat. Laci, mag Pista, ti srm! ... Karcsi, te tavaly kivettél egy hetet, és elmentén a gyerekeikkel síelni. A Béla meg otthon volt a szabadság alatt, ugye, Béla? A főnök szavait mindannyian hely- be-nhaigyjílk, nagyokat bólintanak minden mondatára. — És mit gondolnák, meddig lehet ezt így birni? — Nézze — viszi a szót újra K. Péter —, én vagyok a legidősebb, negyvenöt éves. Karcsi harimfnchiá- rom, ő a legfiatalabb kőzöiitünlk. öregnek még egyikünk se mondható. Csináljuk, ameddig bírjuk. Már most is két hónapra élőre elígérikeztüclk. Van egy füzetem, abba bejegyzőm, mikor hova megyünk. Szeptember végéig nincs egy szabad hétvégénk sem. És persze, még a munkahelyünkön is hívnak esténként fusizni, egykét órás munkákat ott Is elvállalunk. Jól jön a pénz, arról még az asszony re tud! Hogy meddig bírjuk? ... Már érzem a derekaimat, hasogat, meg a csuklóm se mozog ügy, mént .-.égen, a lábaimon Is kijöttek már az erek ... Amis-didiig bírjuk, csináljuk! — É-s miit szól hozzá a család? — kárd-ezeim most már B. Istvánt, akivel még kora reggel kezdtem beszélgetni. — N-eim mondhatom, hogy örülnek, de- megmondtam, ha kell a pénz — márpedig az kell —, akkor nincs me:». — Maga mennyit költ el a megkeresett pénzbői? — Nekem, kérem, nem sok kell. Csak a ruhára meg a kosztra. A fizetéseimet egy fillérig hazaado-m. Az asszony vasárnap délután ad háromszáz koronát, az kitart péntekig. Amit ott keresek, fusiiban, abból mindig veszek a gyerekeiknek valamit. A többit föléli a család, ami esetleg marad, az miegy a bankba. — Autóra gyűjtenek? — Egy fenét, azt már rég megvettem. Semmi konkrét dologra nem gyűjtünk, ami kell, az egy-két fizetésből, meg hozzácsapva a hétvégeken megkereset telket, mleg tudjuk venni. Csak félre rakjuk, mart sosem lehet tudni, milkoT lesz rá szükség. — Nem gondoltak még arra, hogy egyszer jő lenne olmeinmi üdülni, kirándulni, élvezni a keményen megkeresett pénzt? — kérdezem most már mindegyüktől. Egy percre csend lesz, a kőművesek egymásra telktmgistmelk, mindegyik mondana valamit, de együk se kezd bele azonnal a válaszadásba. Végül is, a legfiatalabb, Karcsi veszi át a szót. — Az asszony már az idén is mondta, menjünk le legalább a Balatonhoz, de műkor? Sok a munka, mindenki építkezik, ha tíz kezünk lenne, akikor se győznénk. M:eg nem engedhetjük meg magunknak, hogy valaikiinek is azt mondjuk, nem megyünk dolgozni, mert kirándulást terveztünk a hétvégére. Megeshet, hogy má;kc-r nem hívnak, mennek egy másik parti után, vagy nem adiják meg, emit kérünk. Most is azt mondtam az asszonynak: majd jövőre. — No, de miunkára emberek, mert mrind'já.Tt este lesz! — zárja le a ba- szélgelést a főnök! Fö’állunk, mindenki elfoglalja a maga helyét: a munk-a folyik tovább. Est© fél kóla neig. Aranyért sem Cs. faluban ismerősöm, a fiatal pedagógus panaszkodik: — Már három hete áll az építkezés. Nőm és nem tudok kőműveseiket szerezni. Pedig már kilrn-cszáz koronát is kínáltam az egyik háromtagú partinak, de akikor se jönnek. Régen eiügéikeztek máshová. Voltam a szomszéd falvakban is, de hiába! Pedig kőművesből van a legtöbb a környéken. És mi lesz akikor, ha víz-, g áz vezafék szeretőkre, csempézők re, packettázók-ra lesz szükségem! Rá- gomd-oini se merek, már előre félek tő!©. Aranyért se- kap az ember szakmunkást. Á'akozo-m azt a napot, amikor bs-teke-zdtem az építkezésbe. Pedig már ü:se kő azt a rengeteg pénzt, amit egy szekeuilber egy napra kér, csak jönnének, fizetnék én, de nincs kinek. Tavaly ástam misig az alapokat, de jő, ha két év m-úlva beköltözhetek a lakásba. Hogy ezt más hogyan bírja idegekkel, azt nem tudom, de én már teljesen kükészültem, legszívesebbein abbahagynám az egészet. Megyek a falucska utcáján, az új sorom, ahol sorra épülnek az új, nagy házak. Az egyik portán az ismerős R. Péter brigádját vélem felfedezni. Rájuk köszönök, s megkérdezem: — Hogy megy a munka? — Csők úgy, mint mindig: falazunk! ZOLCZER JÁNOS A Szocialista Munka Hase Mi A HEGYEKET IS IIGMQZGATJA — Ehhez a munkához nincs szükség különösebb fizikai erőre. A föl működő gépeken és a megbízható munkacsoporton, no meg egy kis szerencsén kívül — ami főleg a kedve ző időjárásban nyilvánul meg — elegendő az erős akarat, az, hogy az ember ne futamodjon meg a lépten- nyomon felbukkanó nehézségek elől. Röviden: csak annak sikerül megmozgatnia a hegyeket, aki tud az emberek nyelvén beszélni, aki szereti a természetet és a technikához is ért — vallja Otakar Veselj), a most! járásban levő Komofanyi Békevédők Bánya dolgozója. Igaz -ugyan, hogy temiutatkozástko-r a Veseiy névre hivatkozva tréfásain kijelentette, vidám kedélye a sírba is elkíséri majd, beszélgetésünk során azonban csakhamar kiderült, hogy a -humornál is jobban szereti az embereket, a munkáját, a rendet. — Arra törekszem, hogy úgy menjen minden, akár a karikacsapás — mondja. — Mert más az, ha az ember az irodában ülve az írógépét nyaggatja és egészen más. ha a jelszíni szénfejtésnél gyakran előforduló problémákat kell megoldania. Ha például egy két napig esik az eső, az egész bánya iszapos tóhoz hasonlít. A nehéz, agyagos sárral pedig sokszor a legnehezebb gép sem képes megbirkózni. De semmivel sem kedvezőbb a helyzet a téli fagyok, vagy hófúvás idején. Az Otakar Vesely vezette hatvantagú szocialista munka-brigádot nemcsak a Z—54 típusú földrakodó sze ményzete képezi. Ide tartoznak a vágányok karbantartói, a bulldózerek kezelői és a meddővel -megrakott csilléiket kiborító nők is, ak-ik a szabadban naponta több kilométert is kénytelenek megtenni. A legközelebbi épületek ugyanis valahol a (bánya másik végén vannak. Nekik is leltető- séget kell nyújtani arra, hogy időnként felmelegedjenek, hogy -legalább néhány percre kipihenjék magukat és mele-g leveshez, forró teához jussanak. A lelkiismeretes brigádvazető- nek ezekre a látszólagos csekélységekre is gondolnia kall. Otakar Veseiy 1950 tavaszán laka- v tcské-nt kezdte pályafutását a bányában. Jelenlegi beosztását megelőzően fokoz-atc-san több mesterséget Is -kitanult. — Mai munkahelyünk 1960ban még Európa egyik legkorszerűbb felszíni bányája hírében állott — mondja. — De teltek-múltak az évek, ami volt, nincs többé. Technikánk elavult, kotrógépeink közül nem egy a felszabadulás előtti időkből való. Arról is szó volt, hogy 1980-ban abbahagyják itt a szénfejtést. De mert a népgazdaságnak egyre több szénre van szüksége, a döntés szerint három évvel meghosszabbították a fejtést. Aki pedig bánni tud a gépekkel, az magas kora ellenére is kipréseli belőlük a legszükségesebbet. Időköziben azonban további nehézségek is Jelentkeztek. A tektonikus zavarok következtéiben a szé-nréteg helyenként 20 m-re is süllyedt, s így minden egyes tonna szén kitermelése csak kb. hat köbméter meddő eltakarításéval biztosítható. A dolgozóknak az idén -a terv szerint több mint 18 millió köbméter földet kall megmozgatniuk azért, hogy lehetővé tegyék a folyamatos munkát. H-asc-o- lóképps-n művészet -az él-takarítót i meddőknek a már kibányászott területre történő áthelyezése úgy, hogy a bulldózerekre az eredeti helyzet visszaállításában már csak az utc’só simítások várjanak. Kétségtelen, hogy ez a -murka a szaktudáson kívül a természetszeretetet is megkívánja. — Több mint negyed évszázados tevékenységem alatt legalább 100 1171. IX. 2.
