Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-26 / 34. szám
197S. VIII. 26. Nagybalogon (Vefky Biti) a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója Egységes Földművesszövetkezet korszerű központi irodaházában hatan üljük körül az asztalt. Idős kommunisták, egykori cselédekből és későbbi kisgazdákból lett alapító tagok emlékezését hallgatva rakosgatjuk sorjában egymás mellé az éppen huszonhét évvel ezelőtti sorsformáló napok felejthetetlen epizódjait. — Az ötvenes évek elején nálunk tlz-tizenkét hektár földje volt a legmódosabb gazdának — kezdi a 78 éves Csűr Lajos. — Ennél nagyobb birtoka viszont korábban sem volt itt senkinek. A nagybalogiaknak nem volt miből gyarapodniuk. Nehéz időket éltünk. Pedig rengeteget dolgoztunk. Jól emlékszem, napi harminc ár volt minden arató normája ... — Ezerkilencszázötvenegybsn elhatároztuk, hogy közösen szántjuk fel az itteni elhagyott egyházi földeket — egészíti ki bátyja szavait a már ugyancsak nyugdíjas Csűr Sándor. — Házról házra járva agitáltuk a gazdákat annak érdekében, hogy ne maradjanak parlagon ezek a parcellák sem. A helyi nemzeti bizottságnak ugyanis — amely átvette az egyházi földeket — nem volt lova, szerszáma a munkához. Ezért kellett a gazdákkal megbeszélni mindent a szántás-vetés kérdése körül. — Mi lett az agitáiás eredménye? — Mindenki vállalt valamit. Mcg- trágyáztuk, felszántottuk, megboro- náltuk, aztán bevetettük a földet. Nyáron közösen fogtunk az aratáshoz is. Jó termés lett az első összefogás gyümölcse. Ennek öröme sok újat hozott az emberek gondolkodásában, mert akkor még mindenki külön-külön, a maga erejéből művelte a sajátját. Valamennyien meggyőződhettünk arról, hogy jobban, köny- nyebben, de vidámabban is megy a munka, amikor összefogva sokan dolgozunk együtt a határban. A gép- és traktorállomás kaszálógépével elvégzett első közös aratás sikere a szövetkezet alakítását megelőző több hónapos komoly szervező munka kezdetét is jelentette a faluban. Csűr Lajos, Csűr Sándor, Kresnye János, Végh Géza, Vitárlus István, Kiss Béla, Balúzsik András, Ibos Béla, Ibos András, Molnár Andor, Nagy Béla és Szekeres Végh János volt a szövetkezetalakítás legaktívabb szorgalmazója. — Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk az emberekkel, mégis csak a következő év nyarán láttuk elérkezettnek az időt az alakuló gyűlés összehívására — magyarázza Kresnye János, aki harmincévesen az alapító tagok legfiatalabbja volt 1952-ben. — Augusztus 25-én este mintegy száznyolcvanán gyűltünk egybe. Lámpafénynél kezdődött a tanácskozás. Egymás után szólaltak fel a járási elvtársak, akik velünk együtt magyarázták, bizonygatták a közös gazdálkodás jelentőségét, majd körülbelül éjfélig tartó vita következett. Amikor mindenki választ kapott az elhangzott sok kérdésre, a szavazás került sorra. Négy gazda kivételével .mindenki a szövetkezet megalakításáért emelte fel a kezét. Soha nem felejtem el, hogy hajnalig tartott, amíg elkészültünk a belépési nyilatkozatok aláírásával. Az alakuló gyűlés résztvevői Kiss Bélát választották meg első elnöküknek. A következő napokon 72 udvarban, istállóban vették számba a beadott állatokat. Mintegy 500 szarvas- marha, ugyanennyi sertés, alig valamivel kevesebb baromfi és 22 pár ökör képezte a nagy értéket jelentő közös állatállományt. Az induláskor komoly előnyt jelentett számunkra, hogy aránylag sok szerszám, felszerelés volt a gazdák tulajdonában — veszi át a szót ismét Csór Sándor, aki később hat éven át végezte az elnöki teendőket a szövetkezetbein. — De azt is el kell mondani, hogy murikaszeretö, dolgos emberek voltak akkor is a nagybálogiak. így hamarosan nemcsak a leignagyobb területen gazdálkodó, hanem a legjobb eredményeket elérő szövetkezet is a miénk volt a rimaszombati járásban. A járásiak egyetlen küldöttséget sem engedtek tovább menni, amíg nem nézték meg a munkánkat... Természetesen a kezdeti nehézségek sem kerülték el a falut. — Annak ellenére, hogy igazi jó eredményekkel zártuk az első gazdasági évet, ami kellően igazolta a szövetkezetalapítás helyességét, akadtak olyan emberek, akik szinte lép- ten-nyomon ártani igyekeztek a szövetkezetnek, Egyszer a búzakeresztek tűntek el reggelre a tarlóról, vagy azzal jöttek az emberek, hogy a cséplőgépet hajtó motorból az éjszaka megint nyoma veszett az olajnak, és a zsákokba szedett gabonát is megdézsmálta valaki. Magunknak, a vezetőség tagjainak kellett a naphosszat tartó munkát követően éjszakánként őrizni a szövetkezet minden vagyonát. Valóban tartani kellett attól, hogy könnyen lángba is borulhatnak a kazlak, vagy a nagy munkával felépített első közös istálló. A következő tavaszon csaknem elérték céljukat a szövetkezet feloszlatását előbb csak kívánó, majd egyre erélyesebben sürgető, követelő hangoskodik. Március végén, április elején éleződött ki a helyzet, amikorra mintegy 120 tagot sikerült a maguk oldalára állítaniuk. — Több mint két hétig tartott a bizonytalan állapot — emlékszik vissza Kresnye János. — Már valóban nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a rémísztgetésekkel megfélemlített és felbujtott emberek ne hordják szét a közös állatállományt és a szövetkezet egyéb vagyonát. De végül mégis győzött a józan ész. Volt olyan időszak is, amikor yki- lencszáz koronáért három teljek hónapig kellett keményen dolgozni. Részesedést minden munkaegységért egy-egy koronát, 1956-ban fizettek először a tagságnak. Ez az örömteli esemény sokat lendített a gazdálkodás menetén. Az ezt követő esztendő még jobban sikerült. Az akkori terméshozamokra korábban még soha nem volt példa ezen a vidéken. Ma 2500 hektáron gazdálkodik a szövetkezet, amelynek 380 dolgozója már nemcsak a nagybalogi határt műveli korszerű módszerekkel. Kilenc évvel ezelőtt ide társultak a pádári (Padarovce) és a perjési (DraZice) szövetkezeti tagok is. — Jelenleg sajnos nem tartozunk a járás legjobbjai közé —- vált témát Csank Zoltán elvtárs, a szövetkezet új elnöke. — Az utóbbi években sok minden nehezítette mind a növénytermesztést, mind az állattenyésztést. Ezek közül a munkaerő- hiány ma is a legnagyobb gondunk. Amikor másfél éve ide kerültem a gesztetéti szövetkezetből, sok helyen szokatlannak tartott módszert választottunk a felgyülemlett problémák megoldására, a'szövetkezet gazdálkodásának újrafellendítésére. A növénytermesztés helyet; az állattenyésztés nagyarányú fejlesztésére összpontosítjuk az erőnket. Igen biztatóak az első sikerek. Az idei első félévben már hiánytalanul teljesítettük az állattenyésztési termelés valamennyi mutatóját. Ezzel véget ért az ágazatban történt lemaradások hosszúra nyúlt sera. A tehenészetben például tavaly 2400 liternél ért véget az év. Az idén viszont minden bizonnyal elérjük a 2900 literes átlagot. Jövőre pedig minden tehéntől 3000 liter tejet akarunk fejni. Az történt,‘hogy DuSan Sebeíí mérnök személyében kiváló képességekkel rendelkező, sokoldalúan képzett szakember vette át az állattenyésztés irányítását. Szaktudása és az új szervezési módszerek eredményeképpen egyre nagyobb a hizlalt állatok napi súlygyarapodása is. Az utóbbi években mindig visszatérő külön gondot okozott az a körülmény is, hogy kevés takarmány termett a szövetkezet határában. Sok pénzt kellett fordítani a hiányzó mennyiség megvásárlására. Az idén már a szántóterület 23 százalékán termesztenek takarmányt. A korábbinál nagyobb gonddal művelt parcellákról és a 150 hektáros rétrőj 4990 tonna szénának megfelelő tápértékű termés betakarítását tűzték célul. Ezzel 435 tonnára csökkentik a takarmányvásárlási szükségletet. — A borjak etetésére kell majd ez a takarmány. A mi határunkban ugyanis nincsenek megfelelő feltételek a borjúneveléshez, fontos a kí: váló minőségű szénatermés. Helyzetünkön viszont sokat fog majd javítani a kétmillió 300 ezer koronás beruházással most épülő takarmány- granuláló októberre tervezett beindítása, ami lehetővé teszi, hogy az eddiginél jóval gazdaságosabb módon hasznosítsuk takarmányozási célokra a szalmát is. Jövőre pedig egy nagy teljesítményű terményszárító berendezést helyezünk üzembe. Ilyenformán teljesen megoldjuk a továbbgyarapodó állatállomány takarmányozásával összefüggő gondokat. Hank József, a 83-tagú pártalap- szervezet elnöke öt évvel ezelőtt jött a szövetkezetbe. Nehéz körülmények között, a gazdálkodás stagnálása idején kezdte a sokoldalú politikaiszervező munka irányítását. — Pártalapszervezetünk kommunistái a jelenlegi időszakban különösen fontos feladatuknak tekintik a munkaszervezés tökéletesítését — mondja. — A korábbi években ugyanis az egymást követő sikertelenségek következtében megváltozott a dolgozóknak a munkához való jó viszonya is. Ezen úgy akarunk változtatni, hogy minden szakaszon komoly harcot indítottunk a már-már szokássá vált alibizmus ellen. Kivétel nélkül minden dolgozónktól szigorúan megköveteljük a kiszabott feladatok lelkiismeretes, pontos határidőhöz kötött teljesítését. Ezen az úton kell haladnunk, becsületes munkával kell elérnünk, hogy a nagybalogi szövetkezeti gazdálkodásról ismét mint követésre méltó példáról beszéljenek a rimaszombati járásban. Bízunk az erőnkben. LALO KAROLY Hank József, a pártalapszervezet elnöke, Haboczki István traktorossal vitatja meg a tarlóhántás menetét (A szerző felvételei) t Bízunk az erőnkben m Csűr Lajos Csűr Sándor Kresnye János Csank Zoltán