Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-19 / 33. szám
ÚJ szú 1979. VIII. 19. ŐRIZNI A SÓ ÍZÉT Interjú Illés Endre Kossuth-díjas íróval (Előre küldött kérdéseimre írásban kaptam meg a választ. Többet akartam. A légkört hitelesíteni, az embert- megérezni. írásai megmutatják alakját, de úgy gondoltam, hiányzik még egy mozdulat. Szubjektív bizonyosságot kívántam. A beszélgetést.) — Első gyermekkori élményem egy nagy kert, tele gyümölcsfákkal, nyáron az érett körtéik zümmögő darazsakkal. Parázsforró szénaszag kábított ebben a kertben. Magányos, egyetlen gyerek voltam. Egyszer, játék köziben, majdnem 'belefulladtam egy szénaboglyába. Az a vad, erős szénaszag soha többé nem szellőzött ki a tüdőmiből. — De talán még nagyobb élményem az erdő. A lomberdő, a fenyő- erdő. A csend az erdőben. A félhomályba belezuhogő napfény. A reggeltől estig változó zöld színek, a halvány fűzöldtől a fenyők sötétjéig. Itt ismerkedtem meg a haldoklással és a halállal is: nagy kemény téli hidegek után szorongva néztem, hogyan küzdenek 'féloldalukra megfagyott fenyők az életükért. — Mindezt a Tátra aljában éltem át, egy kis faluban, akkori nevén Csütörtöknél yen, majd a Szepesség fővárosában. Lőcsén. Ezt a várost egy kiirtott tölgyerdő helyére építették hajdani polgárai. A fantázia ló kamasz hallani vélte a pincék mélyén a túlélő gyökerek panaszát. Csodáltam Lőcsét miint építészeti remeklést de sohasem szerettem meg. Fogolynak éreztem magam benne. Jóval később a gyönyörűséges olasz kisvárosokban is csak napokig tudtam élni, állandóan nálam volt a menetrend, mikor utazhatom tovább. — Mit szeretteim meg a Tátra magasságában? Az éles levegőt. A kitárulkozó tájat. A nagy lélegzeteket. Ezért szeretem a tengert is, akár repülőgépről letekintve, de még a partján is boldog vagyok a közelségétől. Nagy élmény volt Rio de Janeiro strandján, a Copacabanán, a legpuhább homokstramdon az Atlanti- óceán hullámainak • ereje. Nyugtalan korban éltem, át kellett vennem nyugtalanságát. Szeretek utazni. (Tíz-tizenegy évesen bábszínházát játszik. Már túljutott a Grimm- vagy Andersen-meséken. Több kell. Repdes a gyermek képzelete. Ambrus Zoltán tart alomelemző színkritikái nyomán ír szövegkönyveket: eljátssza Cyra- nót, Shaw-t rendez, meg Moliére-t. Idáig nyúlnak a drámaíró gyökerei? Hát a novellistáé? Nem tudja megszokni az iskolai szigor fojtogatását. Magántanuló. Egy nyári vakációban, tizenhat évesen, magyartanárjának segít a tanári könyvtár rendezésében. Itt talál rá a Nyugat füzeteiben Csáth Géza írásaira; mélyen megrendíti ember szemlélete. Ekkor határozza el, hogy — mert maga is író akar lenni —előbb orvos lesz, mint Csáth. „Hogy írhassak, többet kell tudnom az emberről. A testéről. És arról, ami a testben elrejtve él." Budapesten beiratkozik az orvosi karra, Az Est-lapokhoz pedig heti két novellára szerződik le. Az orvostanhallgató anam- néziseket ír, kórelőzményeket. Az író pedig bőséges anyagra lel a betegek kitárulkozásában. Az első novellák bővített anamnézisek. „A világra való ráébredés: a boncolás története." És a kritikus? Több mint kétszáz novellát ír. Ezekkel elégedetlen. Önmaga bírálatától jut el mások bírálásához. Néhány évig kritikát ír szinte minden budapesti színházi bemutatóról. „Kritikát írni: oxigénellátás a szervezetben. Mint a lélegzetvétel.“ S a kritikus úgy érzi, a dráma az egyik leghatásosabb szócsöve a bírálatnak. A kör bezárul. A berek: egész. A drámaíró, novellista, kritikus: egység.) — A különböző műfajoknak olyan szoros testvériségében hiszek, ami már-már egység. írásaimról szólva: a novellába a pillanatokra felvillanó drámát szeretem belopni, a drámába félreérthetetlen kritikát, s kritikáimban kedvelem az elbeszélő elemeket, ezrk persza már nem puritán kritikák, hanem esszék, vagy ahogyan én nevezem őket: krétarajzok, árnyékrajzok. — Mindig két műfaj vonzott. Gyermekkori bábszínházam óta a színház. Majd az a műfaj, amely az emberte rem'és legalkalmasabb kísérleti laboratóriuma: a novella. — A második egyetemet azzal kezdtem, hogy magyarul tanultam. Harminc évig tanultam, hegy engedékenyebbé tegyem a közvetítő anyagot. Ma is tanulom a nehéz leckét, hegy szép mondatok nélkül felvillantsam a szépséget, legalább pillanatokra. És a szép felhámnál többet: a kegyetlenül szép igazat. — Öxömimiel érzékelem, hogy a modern líra, Eliot, Saint-John Perse s mások, a irta iák költészete igazolja: személyes élmények helyett a világ, az emberek, az érzelmek tárgyiassá- gáinak megragadása. Orvosi egyetemet végeztem, s Korányi Sándornak, az európai hírű belgyógyásznak klinikáján tanultam ezt a módszert: az anamnéziis és a diagnózis művészetét. Igaz, igaz: ismerd meg önmagadat, ezzel kezdődik a tisztánlátás. De hozzáteszem: figyelj jobban a világra. A szélsőséges személyességről csak annyit: a sót sohasem kell mesterséges Bóízzel erősíteni, a sónak kell sósnak lenni. I Az egységkörnek van még egy szelete: a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója. Ö a kéziratok első bírálója. A tévedés lehetőségéből fakadó feszültség teszi szükségessé, hogy a kritikus pontos legyen. Hogy jól olvasson, jól fogalmazza meg a véleményét. Hiszen: tizediknek könnyű kritikát írni.) — A könyvkiadás számomra a kritika boldogságát adja. Szeretek olvasni, s még jobban szeretem, ha először olvashatom az éppen elkészült művet. Ügy formálhatom meg véleményemet, hogy semmilyen más ítélet nem zavar. Nagy boldogság jó könyvet olvasni, izgalmas zenét hallgatni, szép tájat nézni, festményekben, szobrokban, építészeti remeklésekben gyönyörködni, de ez a boldogság bennem csa'k úgy válik teljessé, ha utána megfogalmazhatom: mi tetszett, miért tetszett, vagy éppen miért nem tetszett. A tipológiai rendszerek bizonyosan ismernek ilyen alkatot: a kritikust: Camus híres végkövetkeztetésének stílusában („Szi- sziphus-zt boldognak kell elképzelnünk“] azt .mondhatom: az igazi kritikust végül is boldognak kell elképzelnünk. (A Szépirodalmi- Könyvkiadó évtizedek óta kapcsolatot tart a szomszédos országok magyar kiadóival, így együttműködik a pozsonyi Madách Könyvkiadóval is. „Ez a kapcsolat majdnem kielégítő. A megjelentetési lehetőség bővítése kívánatos. Nagyobb hömpölygésre van szükség, hogy az íróknak több kísérleti lehetőségük legyen. Mert ha a könyv nem öncélú, a jövőt biztosítja. A nagy írók is a téma változatait írják ...“ — A könyvek ide-oda áramlása igazában levélváltás. A címeimre érkező leveleiket mindig izgalommal bontom tel: érdekelnek az új hírek. Nemcsak a személyi ügyek, de azonfelül mindaz, ami az „én“-től a „közösébe emelkedik. Így vagyok a könyvekkel is. — Hogy ki ádl közel hozzám a szlovákiai magyar írók közül? Sok nevet is elsorolhatnék, de tenyérnyi helyen, néhány mondat! an a legtakarékosabb névsor iis eltorzul. A teljes é’.mány helyett igy csak annyit: igaz öröm a fiatalok s a még mindig fiatalnak mondható középnemzedék feltörését figyelni. Eenne élnek a korban, merészek. Ezt erősíti bennem legutóbb olvasott írásaik: Bábi Tiborra, Varga Imrére, Cselényi Lászlóra, Kovács Magdára, Duba Gyulára, Zalabai Zsigmondru gondolok. (A kaland izgalmát 'keresi; Most filmet írt. őszre befejeződnek a felvételek. „A ílím a közös marka kompromisszuma. A rendező is alkotó, a színész, az operatőr is. A rák féibiát .akartam megírni. A .kiosztott kártya történetét.“ A Naplemente délben londoni és amszterdami felvételei után most Leányfalun forgat Hintsch György stábja. \A ifőhős — a fiatal és sikeres zeneszerző — gyógyíthatatlan beteg. Lehet-e élni és hogyan a halálos betegség szorításában — ezt ‘firtatja a Méreg című színmű nyomán készülő film. Fáradhatatlan. Egyre-másra je’en- nek meg új alkotásai, látnak napvilágot összegyűjtött írásai.) — Még ebben az évben megjelenik egy nagyobb tanulmányválogatásom: Mestereim, Barátaim, Szerelmeim. Jövő évben egy novellas kötet kerül az olvasókhoz: Halandók. Drámát tervezek egyik kisregényemből: Történetek a szerelemről és halálról. (Az író megközelítése: törekvés a teljességre. Boncolni és tapintani. Tizennyolc-húszezer kötetes könyvtára van. „Az életet nem lehet csupán a könyv által megismerni. Ellenőrizni kell. Csak érintés útján ismerhető meg teljesen.“ Módszere: orvosi és írói egyszerre. Pontosságra törekvés, fölösleges mozdulatok nélkül. Szigorúan megszűrve, csak a lényeget kifejezni. A kihagyás és a kiemelés érzékeny művésze ő. A szikének egy milliméterrel sem szabad túlfutnia.) — Stendhali igénnyel évről évre puritánabb pontosságra törekszem, írásaim alá .köteteimben nem szívesen írok évszámot — ne magyarázzon semmit az az évszám, szóljon az írás saját erejéből, ha tud. S csak 'azt, amire önerejéből futja. (A különöst keresi az életben, az emberben. Az irracionális villanást. Megfejteni egy embert, helyzetet, indulatot. Kifürkészni a furcsaságokat. Ezt főleg az orvos érziékelheti, amikor a betegség nekilódul vagy megáll, előre nem látható irányt vesz. A diagnózis megfejt valamit, amit az ervos először csak tapogatózva érzékel. Ezért a diagnózis tökéletes, a gyógyítás csupán kompromisszum. A betegség maga irreverzibilis, visszafordítható folyamat. Az írót a diagnózis érdekli...“ Az írő két feladat közül választ: a világot vagy tablóban ábrázolni (Hugo), vagy a forrásnál, ahol valami éppen elindul (Stendhal). Én nem a nagy kibontás híve vagyok. Orvosi .nye’vre fordítva: nem a halált akarom leírni, hanem a betegséget, a szervezet harcát a jelentkező rosszal.“ Felismerni a betegség jellemét, jő- vagy rosszindulatát — ezt kell megfejteni. Az embert nem a jellegzetes tulajdonságai je’lemzik, hanem az apró kis eltérések.- A portré ámyékrajz — az állandó tulajdonságok körvonalai —, ez kevés, nem tesz egyénivé. Az egyéniséget a krétarajz teszi láthatóvá, amely az élet laza lebegését is érzékelteti ... Meg kall tennem! az embereket, a világot a maga érzékelhető dríimaiságában. Ez hiányzik a mai prózaíró nemzedéknél. Kevés alkalmuk van a gyakorlásra, kisérle'xe. A két háború között szinte minden lap napi egy verset és egy novellát közölt. Móricz havonta vagy hat novellát irt, Krúdy, Szomory 'még többet. Nagy életműveik keletkeztek így. (Amíg valaki megtalálja sóját hangját, abhoz gyakorolni kell. Tudni felismerni, mit képes tehetségével kifejezni, megírni. „Az igazi iskola: saját kudarcaink felismerése...“ Meg kell elégedni az anyag alap- ízével: a sót nem szabad még sósab- bá tenni. Meg ko’. 1 őrizni a só természetes ízét...) NAGY JUDIT (Markovics Ferenc felvétele) SZERELEM