Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-19 / 33. szám
1979. II. 19. N CA Szögezzük le: az igazi haszon nem az olajtermelő országok pénztárába folyik be, bár az 6 bevételük sem jelentéktelen. A profit Igazán jelentős hányada a multinacionális nagyvállalatok kasszáját tölti fel. Még akkor is, ha az elmúlt két évtizedben az olajtermelő országok döntő többsége államosította az olajvállalatokat. Tíz nagy némáét közi olajvállalatról szoktunk beszélni, közülük az első hetet valamikor „Hét nővérnek“ nevezték, nemcsak összefonódásuk miatt, hanem azért is, mert a „nővéreik“ afféle családi ügynek tekintették az óla[ellátást, és egymás közt intéztek él minden vitát. A tíz nagy nemzetközi cilajvállalat — az amerikai Exxon. Mobil, Texaco, Socal és Gulf, az angol-holland Shell, az angol BP (British Petroleum], az olasz EN1, a francia ELF és CFP vállalatok — kezében összpontosul az olaikutaiktól a fűtőolajtartályokig valamennyi ólai tevékenység nagy része. Ezek az óriásvállalatok néha saját számlájukra, néha megbízásból 'olajkutatást végeznek száraz- földön és tenger alatt, kitermelik az olajat — esetleg a tengerbe épített acélszigetekről, mint az Északi-tengeren, a BP-olajvezetékek végtelen hálózatát építik meg, és a kezükben tartják a szállítás másik módjának eszközeit, ugyanis többi mint 90 millió tonna olaj szállítására alkalmas tartályhajóhadat tartanak fenn. A világ több mint száz orszár pában vannak leányvállalataik, minden.eke'őtt olajfinomítóik és nyersolajtól. kenőolajtól a legkülönbözőbb minőségű benzinlfajtákon át a fűtőolaiig töte- szözféle olajszármazékot csak ők szállítarJak ezekbe az országokba. Mindabban tehát, ami az o’aifronton egyáltalán kérdés, probléma, akár ie’en'og, akár hosszú távon, lehetetlen az ő szerepüket figyelmen kívül hagyni. Nagyon nehéz elfogadni azokat a különböző becsléseket, amelyek földünk olajtartalékairól nvl'vános- ságra kerültek. A beoslések ugyanis meghatározott érdekek szolgálatában borúlátóak vaay derűlátóak. állítják, hogy az ezredfordulóra a világnak egyszerűen nem lesz olaja, va,gy arról regélnek, hegy még 2010 és 2080 között is fedezhető az egyébként állandóan növekvő olajfogyasztás. Ha a Párizsban székelő Nemzetközi Energia Ügynökség jelentéseit fogadiuk el, rendkívül furcsa képet kapunk. Mindenekelőtt azt állítják ezek a szakemberek — a nagy multinacionális olajcégekkel kapcsolatban álló szakértőkről van szó! —. hogy 1978 és 1990 között az olajfogyasztás „megeszi“ a jelenleg bizonyíthatóan meglevő teljes olajkincs jelét. A másik jelét pedig elfogyasztja az emberiség a következő 10—12 évben, azaz szerintük az ezredforduló után nincs többé olaj. A Nemzetközi Energia Ügynökség egyébként azt állítja, hogy a következő hat-nyolc évben az OPEC annyi olaimegrendelést kap majd, hogy naponta 42—48 millió hordót keill szállítania, viszont a termelés csak 36—38 millió lesz. Ezt ,az állítást nagyon sokan vitatják. A legtöbben az oliajszr.kemberek közül Jamani szaúd-arábíai olajminiszternek hisznek. Öt már idéztük; szerinte 800 000 hordó a népi hiány, és ezt a hiányt a következő esztendőkben pótolják ők maguk népi egymillió hordós többlettermeléssel. Ráadásul mind több olyan geológus, olajkutató- sTiakember van a világon, aki azt mondja: elképzeléseink a jelenlegi olajtartalékokról pontatlanok és túlzottan szerények. Nagyon valószínűnek látszik, hogy a jelenleg feltételezett olajtartalékok nyolc- szorosa-tízszerese, de lehet, hogy még ennél is többszöröse rejtőzik a föld mélyén vagy a világtengerek alatt. Hia pedig van olaj tartan ék, csiak legfeljebb nehezebben kitermelhető, jóval nagyobb önköltséggel felszínre hozható, mint most, akikor az energiaproblémákat csakis a mostanitól eltérő módon lehet megközelíteni. Először is, hia a több de magasabb önköltséggel kitieirméllhétő olajjal számolunk, mindjárt nem tűnik különlegesen drágának a legborúlátóbb jóslásokban szereplő hordónkénti 50 dolláros ár. De ha az olaj ilyen drága, akkor hirtelenében olcsóbbnak tűnnek a most még megfizethetetlen költséget követelő más energiaforrások: például a nukleáris energia, a bonyolult és csak holnap feltalálandó berendezések a szél és a napenergia hasznosítására. Az is könnyen elképzelhető, hogy a kémikusok és a fizikusok tudósserege holnap vagy egy évtized múlva bejelent egy új, ma még csak tudományos- fantasztikus regényben szereplő vagy ott is csak elképzelésként felvetett új energiaforrást. Persze, ma a mai források, lehetőségek, kapacitások az érdé! j> C* TI 21 ti > aujvet kauft t I I: . jeni >1 wechseln! Nyugatnémet benzinkút: nincs kiszolgálás kesek. Ha tekintetbe vesszük, hogy az olajforrások még nagyobb t.a.rta;ákok esetében is korlátozottak, arra a kérdésre ball feleletet keresni, vajon van-e annyi o’nj, hogy a más energiaforrásokra való áttérés átmeneti időszakában a világ áthidalhassa a hiányt. Erre azt kell felelni, hogy az OPEC országainak kapacitása — Szaúd-Arábiáf, Kuvaitot, Iránt és Mexikót kivéve — aligha fokozható jelenősen. (Olyan nagy beruházásokra lenne szükség az olajtermelés növelésére, ami minimálisan 100 százalékos újabb áremelést hozna magával.] Az említettek, akik képesek lennének a termelés növelésére, nem mutatnak túlságosan nagy kedvet. Sziaúd-Arátoiia ugyan most növelte termelését, de hegy meddig adja ezt a plusz egymillió hordót, azt senki som tudja. Kuvait vezetői ki jelen teft'ék: szívesebben hagynák az olajat a föld alatt, ott nem veszít az értékéből ... Iránban a rendkívül ingatag bélpolitikai helyzet miatt kiszámít hatte lan, hogy mikor érik el az 1979 előtti magas termelési színvonalat. Mexikó egyszerűen nem hajlandó az olajtermelés gyors és nagymértékű fokozására — pedig ebben az országban aztán bőségesen van tartalék. Amikor Carter nemrég Mexikóban járt, Lopez Portillo elnök kereken megmondta neki, ne is számítson arra, hogy az északi szomszéd tűrhetetlen olajszomjúságát a déli szomszéd majd kielégíti. Az Egyesült Államok lényegesen, összehasonlíthatatlanul több olajat fogyaszt, mint bármelyik más tőkés ország. (Az Egyesült Állaimok polgáraira fejenként kétszer annyi fogyasztás jut, mint az Európáiban élen álló NSZK-polgárra, hússzor annyi, mint egy brazilra, 29-szer annyi, mint egy indiaira. Schlesinger energiaügyi miniszterként jelentette ki egyszer, fölöttébb örabíráló lelkiáTlapollban: „Az amerikai gépkocsi-tulajdonosok úgy vélik: a Függetlenségi Nyilatkozat feljogosítja őket arra, hogy könnyedén felhasználják az egész világ benzinkészletének hatvan százalékát.“ Nemrég, azaz a hatvanas évek elejéin az Egyesült Álllamck olaj tekintetéiben önellátó ország volt. Jelenleg az Egyesült Államokban termelt olaj a belföldi szükségletnek csak a felét fedezi. Az amerikaiak váltak az OPEC-országok legnagyobb ügyfeleivé. 1974-ben az amerikaiak már 150 millió tonna olajat vettek az OPEC-országototól, ugyanebben az esztendőben űz európai tőkés országok ugyancsak az OPEC tagjaitól 600 millió tonna olajat importáltak. Négy esztendővel később, 1978 végén valami egészem különleges változást jegyezhettek fel a világgazdaság statisztikusai. Az amerikai olajimport ekkor már 300 millió tonna volt (150-nel több, mini négy évvel e’Őbb), az európaiaké viszont csak 450 millió tonna (150 millióval kev.sire.blb, mint négy esztendővel e’őbb). Az amerikaiak számára már régóta világos volt; ez a helyzet, tetézve azzal, hogy az Egyesült Államokban, elsősorban az állami támogatás eredménye kért. jóval olcsóbb az energia — a benzin, az olaj, de még a fűtőolaj is —, mint bárhol a világon, nem tartható fenn. Tulajdonképpen már Carter elnök hi va'n'ba lépése után világos volt, hogy csökkenteni kell az amerikai energiafogyasztást, vagy meg ke,ll ter-mfeni az új energiaforrások megnyitásának miniéi gyorsabb lehetőségét. 1979 nyarára világossá vált, hogy a súlyos helyzeten változtatni kell. A tőké- világ egyik legtekintélyesebb lapja, a Neue Züricher Zeitung júliusban írta: „Kíméletlen konkurrencia- harcokra, rendzavarás által kísért hiányjelenségekre (amelyeknek Amerikában azonban még megvannak a maauic házi készítményű okai is) és brutális árpolitikára kerül sor. Magas állású politikusok holmi Kasszandrákként háborús viszályokat jósolnak a fekete nedű miatt, nem egy nyugai fővárosban intervenciós csapatokról beszélnek, és a kőolaj egészben véve az első számú politikai téma lett, amely né hány héten belül öt nemzetközi konferencia — közöltük például a hetek tokiói csúcstalálkozója — témakörében és ezen túlmenően szómos kétoldalú megbeszélésen is dominált... Az olaj ára a hetvenes évek eleje óta tizenkétszeresére emelkedett, csupán a legutóbbi fé'őv alatt igen magas szintjéről megint jó öt ven százalékkal feljebb szökött. Az energia úi. bat a'mas a te nyű drágulása Nyugatéin egy olyan gazdaságot sútt, amely teszten a nem teljes munkaidejű foglalkoztatottsággal küzd, részben pedig éppen csak kezd megint talajt érezni a lába alatt, és kevés kivételtől eltekintve, még mindig inflációba bonyolódott. Az utélbbi az energia drasztikus drágulási folytán, amely a létfenntartási költségekben tük-özödik vissza, feltétlenül újabb lendületet kap. Oj ár- és bérspirális, új pénzelértéktelenedés, új, vi lágműretű recesszió? A baljós következmények legalább is a ^'eihetőségsk körébe tartoznak“. A borúlátás nemcsak a svájci lapban, politikai nyilatkozatok egész sorában is erősödött. GÁRDOS MIKLÓS /Folytatjuk] WW V WW IPSfc. ftf II 1K V V ii 1 tel Mte -y fej if i||5, s f V ő | j,; |I» L OLAJAT A CP %J[ A M%>. lé » . • A haszon tíz kasszába folyik — Kutatás, kitermelés, szállítás: ez az igazi üzlet — Mennyi a világ olajtartaléka? — Az olaj ára és a tudományos-fantasztikus legények — Furcsa változás 1974 és 1978 között Amerikai karikatúra: az energiaválság egy kicsit megtépkedi az amerikai sast
