Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-08-19 / 33. szám
1979. VIII. 19. Látogatás egy óvodában Kassának (KoSice) egy magyar óvodája van, ez pedig a Kuzmány utcában, a Magyar Tanítási Nyelvű Kilencéves Alapiskola és Gimnázium közvetlen szomszédságában található. Dankó Lajosné, az óvoda igazgatónője mondja: — Nyolc éve dolgozom itt, és örülök, hogy végre már kijelenthetem: szép az óvodánk! Tudja, sok utánjárásra, önzetlen munkára volt szükség, míg sikerült elérnünk, hogy 1973-ban bevezették ide a központi fűtést, két évvel ezelőtt pedig tatarozták az egész épületet. Most már három osztályban ki- lencvenként gyerek nevelésével korszerű körülmények között foglalkozhatunk. Hat óvónőnk van. Róluk azt kell mondanom: azonkívül, hogy szakképesítéssel rendelkeznek, az adottságuk is megvan ennek a hivatásnak a felelősségteljes betöltéséhez, jóllehet, ez az állításom talán szerénytelenségnek tűnik, de mentségemre szolgáljon, hogy valóság- alapokon nyugszik. Tudja mit, nem is jött rosszkor! Nemsokára fél tíz, és mindjárt kezdődnek a foglalkozások. Jöjjön, nézze meg, hogyan dolgozunk. Örülök ezeknek a szavaknak, a hívásnak is persze, és mennék már szívesen a gyerekekhez, de előbb még azt kell eldöntenem, hogy melyik csoportot akarom meglátogatni; azaz matematikai, zenei, illetve irodalmi foglalkozáson kívánok-e részt venni? Végül is az utóbbit választom, s ez egyben azt is jelenti, hogy 4—5 évesekkel fogok találkozni. Az igazgatónő egy emeleti tanterembe kalauzol. Együtt lép be velem, keresetlen szavakkal mu'at be a gyerekeknek, s Gágyor Ildikónak, az óvónőnek. Az irodalmi foglalkozás — pontosabban az a 15— 20 perc, amikor könyvekről, mesékről, versekről lesz szó — szerencsémre még nem kezdődött meg. — Én már tudok olvasni — dicsekszik is azonnal egy szőke hajú kislány, és hogy megerősítse állítását, felnőtten komolysággal mondja: — Már az ábécénél tartok! Az óvó néni elmosolyodik: — No, mindjárt meglátjuk, hogy ki mit tud — veti oda a hencegő kislánynak, s kicsit emeltebb hangon így folytatja: — Gyerekek, üljetek csak ide félkörbe, és figyeljetek rám! A kis székek megmozdulnak, s húszegynéhány gyerek pillanatokon belül szép félkörben ülve várja, hogy mi következik. A tanító néni a szekrényhez lép, kiemel onnan néhány könyvet, és a gyerekek elé áll. — Ki tudná megmondani, milyen könyvet tartok a kezemben? — Minden nagyra egy mese — vágja rá jóformán gondolkodás nélkül egy kisfiú. — És ez? Ismét levegőibe röpül a sók apró kéz, s akire rámutat a tanító néni, az már mondja is, hogy a Clni cint muzsika. így, ilyen ügyesen ismerik fel az Óvodások könyvét, a Hetvenhét magyar népmesét, a Szól a rigót. Egyedül az Ezersgy éjszaka legszebb meséinél bizonytalankodnak el. A tanító néni leteszi a könyveket, majd egy újabb kérdéssel fordul az apróságokhoz: — Ki tudná elmondani azt a történetet, amit legutóbb olvastam nektek? Megint a levegőbe hasítanak a kezek! A tanító néni ezúttal Dusza Petire mutat. Ő pedig már alig várja, hogy elmondhassa, az öreg halász miként vágott neki a tengernek, hogyan fogta meg a nagy halat, aztán a parthoz visszatérőben milyen ádáz harcot kellett folytatni a cápákkal, amelyek végül is az öreg halász zsákmányának csak a csontvázát hagyták meg a csónakhoz kötözve. , Péter jó mesélő. Úgy lekötötte a figyelmemet, hogy talán még .most is Hemingway szép történetén gondolkodnék, ha a tanító néni közben nem kérdezte volna meg a gyerekeket, hogy mi jut eszükbe erről a verssorról: Csöndzsákból hangot lop? Weöres Sándornak ezt a verssorát bevallóm, eddig jómagam sem ismertem, és ezért kíváncsian várom, vajon a gyerekek mit mondanak, hogy fejtik meg ezt a költői képet? A válaszra nem kell sokáig várnom. Bánó Nikola már magyarázza is, hogy tél van, fehér hó borít mindent, és olyan csönd, mint a zsákban, de egyszer csak megindul a lovas szánkó, s mivel a lovakra csengőt szoktak akasztani, a csilingelés megtöri a csendet. A tanító néni megdicséri a magyarázatot, és megint kérdés: — Gyerekek, ki tudna tapsolni ennek a verssornak a ritmusára, hogy: Éjmélyből felderengő? Megint egy kislány jelentkezik. Előbb megismétli a verssort, és utána már jól felismerve a ritmust összeütögeti a tenyerét. — Próbáljuk meg most közösen — mondja a tanító néni. A gyerkőcök határozottan élvezik a játékot. Egymásután többször megismétlik a verssort, és nemsokára már tisztán, helyes ütemben tapsolnak. A tanító néni ekkor két gyereket felállít: — Mi mondjuk a verset és tapsolunk, ti pedig próbáljatok rá táncolni! A kisfiú nem szégyenlős, megfogja a kislány kezét, és már rakják is ütemesen lábaikat. Szemet és lelket gyönyörködtető, ahogy csinálják. Ügy érzem, a hangulat most ért a tetőpontjára, s én részese vagyok annak a csodának, amikor a vers feloldódik az emberben, amikor ott van minden idegszálában, amikor zenévé, mozgássá, tánccá változik. Azon veszem észre magam, hogy én is velük tapsolok, és a lábammal is dobolom a ritmust. E közös műsorban most már valóban mindnyájan összemelegedtünk, s a gyerekek örömmel veszik javaslatomat, hogy lazításként csináljunk riportot. Dusza Pétert rögvest meg is kérdezem, hogy otthon szoktak-e neki mesélni? — Igen, mesélnek. Főleg apukám. Legutóbb a Lipit-lapát, vasgereblyét mondta el. — Milyen meséskönyvből mesél? — A Hetvenhét magyar népmeséből. Ez egy nagyon régi könyv. Már minden mesét ismerek belőle, és ezért tegnapelőtt oda is adtam Pulen Lórinak. — Lóríka, neked kis olvas belőle? — Nekem anyukám. A testvérkémnek is. A Virág Pétert olvasta legutóbb. — A tévében is nézed a mesét? — Igen. — És mi jobb, ha anyu mesél, vagy ha a tévében látod? — A tévében jobb, mert ott mindent látni. — Velem apuka magyarul, anyuka szlovákul beszél otthon. Én tudok így is, meg úgy is. Vannak szlovák és magyar meséskönyveim is. Apukám többet mesél — mondja Hendel Imre.- — És apukád hol dolgozik? — Apuci is orvos, meg anyuci is. A' beszélgetés most már zavartalanul folyna tovább. A gyerekek mind szeretnék, ha beszélhetnének magukról. A foglalkozás ideje viszont lejárt. Búcsúznom kell tőlük. Nekik alvás következik, én pedig szeretnék még Gágyor Ildikóval beszélgetni, és mivel az igazgatónő szívesen magára vállalja helyette néhány percre a gyerekeket — ennek nincs is akadálya. — A gyerekek a jó iránt épp oly fogékonyak, mint a rossz iránt — mondja Gágyor Ildikó. — Nem könnyű feladat, hogy kiszűrjük a rosszat! Persze tény, hogy a múlt sok káros berögződését sikerült leráznunk. Míg ezelőtt évtizedeken át a Boci, boci tarkától a sok alkalmi versig számos giccses irodalmi vadhajtást fújtak a gyerekek, ma már ez nincs. Legalábbis nyomtatásban nem terjed annyira. — Ez a dicséret tehát a könyvkiadókat illetné elsősorban? — Elsősorban őket, bár több esetben már a sajtótermékeinkre is lehet vonatkoztatni. A szirupos, semmitmondó versikék, dalocskák már főleg csak szájhagyomány útján bukkannak elő. Jelenleg nagyon jó irodalmi és zenei segédkönyveink vannak, és számos más kiadványt is eredményesen alkalmazhatunk munkánkban. Persze nem kevésbé fontos az is, hogy az óvónő szeresse a verset. Enélkül ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy valaki eredményesen tudná tanítani az irodalmat. Én hiszem és vallom, hogy minden tanításnak alkotásnak kell lennie; az órák, a foglalkozások ugyanis nem csontosodhatnak be, mert akkor fabatkát sem érnek. — Mivel lehetne még jobban elmélyíteni óvodáinkban az irodalmi nevelést, a könyv megszerettetését? — Ügy látom, hogy talán a színház jelenti a leg- kiaknázatlanabb lehetőségeket. Tudtommal a MATESZ Thália Színpada például létezése óta mindössze négy mesejátékot mutatott be. Ez kevés! örülnénk annak is, ha színészeink a budapesti televízióból ismert Pengető című műsor példájára ház-,; és külföldi költők megzenésített verseiből összeállított műsort készítenének, ellátogatnának hozzánk, vagy minket hívnának el a színházba. Talán még az is elképzelhető lenne, hogy közösen játszunk. Jóleső érzéssel köszönöm meg Gágyor Ildikónak ezt a beszélgetést. Örömmel tölt el, hogy a kassai magyar óvodában a gyerekek tudják, miként lehet a „csöndzsákból hangot lopni“, ami egyben arra is vall, hogy a pedagógusok itt valóban nagy odaadással segítik a kis emberpalánták képzelőerejének fejlődését. Ügy érzem, nem tévedek, amikor azt mondom: bizton hihetjük, hogy ezek a gyerekek olyan úton indultak el, ami a sikeres önmegvalósítás felé vezet. Persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az emberré nevelésben nem csak az óvodának és az iskolának, de a családnak is nagy szerepe van. SZÁSZAK GYÖRGY A ruzcmberoki Lenin Gyapotfeldolgozó üzemről sokan tudják, hogy legnagyobb fonó- és szövőüze- meink egyiike. Termékei közkedveltek, ikeresettek és nem egy elismerést szereztek már a hazai piacon és külföldön is. Az üzem vezetősége és a dolgozók azonban nemcsak a termelést tartják fontosnak, hanem a szociális program teljesítésére, az élet- és munkakörülmények állandó javítására, és a munka utáni szabadidő észszerű kihasználására is törekszenek. Róluk valóban .. el lelhet mondani, hogy a Szocialista módon dolgozni — szocialista módon élni jelszót nem formálisan értelmezik. Már az előző évékben is nagy figyelmet szenteltek a fiatal generációnak. Erről tanúskodik az is, hogy saját gyermekintézményeikben közel 500 férőhely van. A vállalat skutov kya üdülője a pionírok üdültetésére is szolgál, ahol nyaranta 550 gyermek tölti a szünidő egy részét. Len gyelországba és az NDK-ba csereüdü léseket is szerveznek. FESTETT VILÁG A divatbemutató kis manökenéi (Jozef PetráS felvétele] Az idén a nemzetközi gyermekévben néhány új anyag gyártását kezdték el, ezekből ízléses gyarmekruhák készülnek. Divatbemutatót is rendeztek, amelyen több mint 200 gyermek, óvodások és iskolások mutatták be az üzem termékeiből varrt ruhákat. A ruhák bemutatását verssel, zenével, népi tánccal, játékokkal tették színesebbé. Így a gyermekek tudásukról is számot adtak. A műsorban fellépett a SliaőanCek, a Likavka együttes, a rybárpolei rflaptekola kórusa és a Zomiőka énekkar. A Festett világ összeállítás Eudovít Fuir a és Július Pántik nemzeti művészek ötlete alapján született. A népi hagyományokból indult ki, és a szülőföld szeretetét tükrözte. S ezt jól kiegészítette a gyapotfe'.dolgozó üzem dolgozóinak igyekezete: a legszebb termékek a gyermekekéi legyenek. A műsor mottójában is ez fejeződik ki: A gyermekek szeme a. kor tükre. Tükrözik az elégedettséget, az őrömet, a szülők szeretetét és a társadalom gondoskodását. A mi célunk, hogy mindig fényesek legyenek. DEÁK TERÉZÚJ SZÚ
