Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 4. szám
ÚJ szú * Né zzük a tévében, halljuk a rádióban, olvassuk az újságban, hogy a szabadidő társadalmi üggyé vált. Es elmerengünk: vajon miért vált azzá? De nem válaszolunk, sietős a dolgunk, rohanunk; az élet taposómalom, nyugtatjuk magunkat— Aztán néhány nap, vagy hónap múlva ismét jölserken bennünk: mit nevezünk szabadidőnek? Mi a szerepe, a tartalma? Szabadidőnek a munkaerő regenerálásán, tehát a jogos pihenésen túli szabad időt, vagy azt az időt nevezzük, amikor egyszerűen szabad óráink vannak, s azt csinálunk, amire állampolgári lehetőségeink között kedvünk szottyan. A joqos pihenésen túli szabadidő okos kihasználását, persze, sok minden motiválja. Nem véletlen, hogy a szabadidő kérdése szociológusok ezreit foglalkoztatja, akik sok mindenben nem, de abban megegyeztek: „ahhoz, hogy az emberek tömegeinek szorosan a munkaerejük visszaszerzését szolgáló időn túl rendszeresen, tehát naponta szabad óráik legyenek, a termelőerők és a termelési viszonyoknak viszonylag nagyfokú fejlettségére, fejlett iparra és magas színvonalú mezőigazdaságra van szükség“. Persze, szükség van arra is, hogy az egyén a szabadidőt ne tekintse a munka ellenpólusának, hanem egy olyan lehetőségnek-kínálatnak, amelyben megtalálhatja az önnön szórakozásához, művelődéséhez szükséges formákat és eszközöket. Annál is inkább, mivel a marxista szociológia a munkaidő és a szabadidő végletes kettéválasztását elméleti tévedésnek tekinti. Nem is lehet e kettőt szétválasztani, még a vasárnapokról szólva sem. Bár sokaknak ez az egyetlen igazi pihenőnapjuk, mégsem szabad úgy beszélnünk róla, mint abszolút szabadidő-napról. Nem, hiszen vasárnap is nagyfeszültségű problémák játszódhatnak le mindnyájunkban, a vasárnapok is formálják gondolkozásunkat, vasárnap is meghatározott társadalmi térben élünk, éppen ezért fölfigyeltető, hogy ezen a napon sokszor bizony éppen azt az időtöltést választjuk, ami kezünk ügyébe akad. Persze, többek között nyilván ebből ered az, hogy a szabadidő-kérdés máig egyik legérdekesebb pontja a vasárnapok okos kitöltése. Ez a tény is ösztökélt arra, hogy kilenc csallóközi embertől megkérdezzem, hogyan és mivel tölti vasárnapjait. Közülük hárman, más-más okkal és nagyon tapintatosan, de elutasítottak, mindhárman hangsúlyozva, hogy ez magánügy; a hat válaszadó közül pedig az alábbi négynek tartottam igazán érdekesnek, mondhatnám egyéninek és elgondolkoztatónak a vasárnap-képét. Egyéninek — domborítom ki, hiszen minden egyéniben ott az elgondolkoztató általános. 1. A foci nagy dolog. Meg egyáltalán, a sport. Vasárnap, amikor fölkelek, valami olyan érzés kerít hatalmába, hogy meg tudnám váltani a világot. Ez csak olyan üres lelkesedés, tudom, amivel még soha nem oldottak meg semmit, mégis. Ilyenkor azt mondom, na, Gábor, ma megmutathatod, mit tudsz, hogy milyen focisták a karcsaiak. Már előre látom, ha lövök egy-két dugót, a meccs után agyondicsérnek, de nem nagyon törődöm ezzel. Igaz, jólesik. Tanonc vagyok, vízvezeték szerelőnek tanulok, de nem nagyon szeretek suliba járni. Nem nekem való, és nehogy azt hidd, hogy ezt nagyzási mániából mondom. Komolyan hülye vagyok a betűhöz, bár tudom, hogy kell, meg egyáltalán, papír nélkül ma már a lapáthoz is alig engednek, szóval kell a suli, de aznap, amikor nincsen edzés, csak suli van, szürkének tűnik minden. Egyelőre nem udvarolok, bár már volt egy esetem, de mondom, csak a focinak élek, mert ha jól akarsz játszani, anyait-apait bele kell adnod. Nincs mese, a nagy focistáknál is ez a menő dolog. Vasárnap már délelőtt beutazom Szerdahelyre. Az izgalom visz be, mert amikor meccset játszunk, az nekem olyan ünnep, hogy na. Szombaton estére meg- fürdök, és vasárnap már reggeltől, szép lassan, hogy az otthoniak érezzék, nekem ünnep a foci, szóval, szép lassan kiöltözöm. A napot elviszi a foci, a csapat. Este? Ha győztünk, elmegyek a kocsmába biliárdozni, megiszom egy málnát édeskeverttel, meg a lányok, tudod, hogy van ez. Ha vesztettünk, akkor csak sört iszom, a lányokra is alig nézek, pedig nem szégyellem magam, mindenkivel megesik, hogy ' elruházzák, mégis. Ilyenkor hamarabb fölszedelőz- ködöm, és hazamegyek tévézni. Apám szokta nézni a leggyakrabban, mert vasárnap nincs is más foglalatossága, csak a tévézés, meg a képernyőn látottak kommentálása, ami szörnyen idegesít, hát inkább elmegyek aludni. Az is igaz, hogy nemcsak miatta. Reggel fél ötkor kell ébredném, vár a suli vagy a meló, kezdődik minden elölről. Minden elölről kezdődik, morgom is a hajnali munkásvonaton, amikor a haverok a szemembe fújják a füstöt, s azon röhögnek, hogy a fociért mennyi mindenről lemondok. Szóval, amikor a vonaton a szemembe fújják a füstöt, hogy így meg úgy, akkor mindig eltökélem, ha beleveszek is, leszek én még olyan focista, mint a Szikora Gyuri, meg a Gőgh Kálmán, hogy leszek még én is az első liga háromszoros gólkirálya, mint a Józsa, aki abban az inasiskolában tanulta meg a villanyszerelő szakmát, amelyikbe én járok. Ne hidd, hogy most nagyzási mániából beszélek, de lesz nekem is autóm, házam, mindenem, ami egy jó focistának ma dukál, nekem el kell jutnom odáig, hiszen ennek érdekében csinálok mindent becsületesen és lelkiismeretesen. És akkor majd jöhetsz hozzám igazi riportrp, és akkor majd azt is megengedem, hogy kiírd a teljes nevem, meglátod. Tudom. Mert a pályán az vagyok, amit el tudok végezni. így hát nem félek, vasárnap soha nem félek. 2. Minek kérdezel ilyet? Hát mit csinálnék vasárnap? Hová lehet itt menni? Mi van Dunaszerdahelyen? Átadták az új művelődési palotát, de mit találsz ott vasárnap? Mozit. Ja, meg egy kávéházat, zene és egyéb, különlegesebb műsor nélkül. Leinni meg iSJ9i bent szeretem magam. Minek? Huszonnégy múltam. Két évvel ezelőtt jöttem haza nagy mellel a katonaságtól, mondva, na végre, kinyílt előttem a rózsaszínű világ. Hm... Katit ismered, a fővárosban pin- cérkedik, minden második nap szolgál, így minden második vasárnap is, s ha nem megyek föl hozzá, s ha nem ülök be vasárnap az étterembe, hát fölhúzza az orrát. Néha mégsem megyek, mert ez is csak az elején volt érdekes. Olykor leveszek egy könyvet a polcról, de nem tud mindig lekötni. Katit mégsem akarom megcsalni, pedig megtehetném, deltát tudod, milyen pulya az ember, ha szerelmes. Meghát, Szerdahelyen semmi sem marad titokban. Ez már ilyen kisváros, enrfyire otthonias. Érettségizett vasesztergályos vagyok, egész héten dolgozom, hogy vasárnap sör, kávé és cigi mellett nézhessem a tévét, ha meg itthon van Kati, fölvehessek valami klassz ruhát, és fizethessek neki két pohár vermutot. És többnyire vasárnap kérdezek magamtól olyanokat: lehet-e örökké boldog az ember? Ne nézz kelekótyának, ilyeneket nem szoktam kimondani, csak most, hogy a vasárnapjaimról faggatsz. Mert jó, boldog vagyok, végül is, szeretem Katit, de köz- be-közbe azért megkérdezem, hogyan tovább? Utálom-e a vasárnapokat, vagy szeretem-e őket, nem tudom. Kicsit fontosak nekem, mert többnyire ekkor maradok magamra, és a jövömön töprengek. Mondhatnám azt is, a jövőnkön, hiszen májusra tűztük ki a lagzit. Kati akarta a májust, romantikus. Már előre látom, lesz két gyerekünk, Attila meg Csaba, ha lányok lesznek, akkor Emese meg Gyöngyvér, kemény kölykök lesznek, azt tudom, csak azt nem tudom, olyan légnemű, megfoghatatlan lesz-e a boldogságuk, mint az enyém. Valami hiányzik. Valami hiányzik a vasárnapjaimból is. Már gyanakodtam olyan agyonszajkózott dologra, mint a munka, de még magamnak sem mertem bevallani, hogy tényleg a munka hiányzik. Mert hétköznap valami értelmessel is elfoglalom magamat; azon kívül, hogy hétköznap is szeretem Katit, kézbe vehetem a golyóscsapágyat. Hát már vasárnap délután az jár az eszembe, hogy holnap hány csapágyat foghatok a kezemmel, s hogy milyen ügyességgel, gyorsasággal forgathatom az ujjaim között. Talán az kellene, hogy vasárnap is sokakkal legyek együtt, mondjuk a moziban, vagy a focipályán, a kávéházban, világos, ne a vasárnapjaimhoz. Nem tudom, érted-e, valami hogy a Katival, de valami a szerelmen túl is kelle- kellene, ami fogható, ami lefoglal, ami hasznossá tehetné ezt a testet, aki én vagyok. Kicsit tartok attól, hogy ez a nemzedék is úgy fog járni, mint a szüléink, akikbe, mint a kerámiába, beleégett, belevésődött minden, ami nem is annyira őket, mint inkább minket aggaszt. Érted, ugye? 3. Negyvenöt éves már elmúltam, ahogy mondani szokás, az ötödik ikszhez közeledem. Hivatalnok vagyok egy nemzeti vállalatnál. Egész nap bent ülök egy irodában, öt meg hatjegyű számokkal és jegyzőkönyvekkel birkózom. Idegfeszítő munka ez, ami ellen csak a természet adhat orvosságot. Lakótelepen élek, Nagymegyeren, de van egy kis kertecském is. Na, nem olyan, mint a slágerben is megénekelt „gyöngyvirágos kiskertecske“, de munka után, s főleg vasánaponként, mégis érdemes kigyalogolni a városka peremére érte. Felüdít. Nem képzelem magamat Micsurinnak, de amint rápillantok a kertre, nyomban büszkeség tölt el. És ez a büszkeség nemcsak egy hétig, vasárnaptól vasárnapig éltet. Dehogy! Ez a büszkeségérzet velem van télen is, amikor másként vagyok közel a földhöz, a termőtalajhoz, aminek szereteté' és megbecsülése nélkül nem csallóközi a csallóközi ember. Aprócska szomorúságom, hogy két leszerelt legénygyermekem nem szén réti a növényeket, jobban vonzódnak a motorok, a technika világához. Lelkűk is egy kicsit mechani- zált, bár amikor ezt fölemlítem, csak mosolyognak, s azt mondják, tőlem örökölték. Vasárnap délben mindig együtt vagyunk. Az asztalnál négyen ülünk, feleségem, én és két gyerek, s ilyenkor — bár a gyerekeket effelől nem faggattam, úgy érzem — mindnyájunkat elfog egy jóleső érzés. Olyasmi, mint kint a kertben, amikor a palántáról már lerí, hogy kis gyökereivel biztos rögöt fogott. A vasárnapi ebéd minden ebédek közül a leggazdagabb, s általában húslevessel kezdődik, amit saját termesztésű, Kalocsából eredő erőspaprikával fűszerezek. A fűszer az élet sava-borsa, akár az életé a család. Én vasárnap a családomért élek, a kert is tulajdonképpen értük van. Olvasásra nem sok időm marad, társaságba sem nagyon járunk, csak a rokonokhoz névnapkor, egyéb ünnepnapokon, a televíziót viszont gyakran nézzük. Rendszeres vasárnap esti szórakozásom. Néha bosszant, de én megértő természet vagyok. Tudom, minden kertben akad valami gyom, ez a természet rendje. Mit mondjak még a vasárnapjaimról? Átlagosak, nyáron pedig kimondottan elégedett vagyok velük. Nyári estéken a feleségemmel kint ülünk a kertben, és nézzük, nézzük az ágyásokat és nagyokat hallgatunk. Hallgathatunk, hiszen a gyerekeink ilyenkor általában szórakoznak valahol. Jól teszik. És a hallgatásunkban is velünk vannak. Olyan jó hallgatni. Igen, én és a feleségem a halk vasárnapokat szeretjük. 4. Az én életem olyan, mint a ringispil. Hétközben alig mozdul, mintha pusztuló kertben lenne a csíra, vasárnap meg annyit repül, hogy abba beleszakadnának a világ összes madarai. Ahogy fogyatkoztak az örömeim, úgy fogyatkoztak mellőlem a szerszámok is: a dagasztóteknő, a vizesvödör, a szapufa. Szárnyas is csak annyi maradt, hogy ne legyek egyedül. Néhány tyúk, kakassal persze, mert úr nélkül se ember, se állat nincsen. Nekem az ember- uram arra volt, hogy elspórolja tőlem a szeretetet. Csak hogy a szeretet olyan kórság, hiába akarják tőle megmenekíteni a szegény embert, annál inkább gyarapszik benne. Belegörnyed az ember, akkor sem hagyja el őt. Van, mint egérben a lyuk, ha magába kell bújnia a macska elől. Ej de sokszor bújtam így magamba, pedig az én életem olyan gyönyörű napszám volt, mint a katonainduló. Zene, amit akkor hallottam, amikor az uram bevonult ide Somorjára, katonának. A zenétől mindketten bemóriskáltunk, s akartuk vagy se, örömmel búcsúzkodtunk. Mert mi mindig a külvilág parancsára végeztük a rosszat! A jót azt magamtól. Ezért is szültem olyan sokat, és hallgattam olyan sokat. De mennyit hallgattam! Hat gyerek és egy marakodó, de dolgos férfiember, te jó ég... Hétköznap az urammal vagyok, de ritkán mozdítok körötte valamit, mert őt már leszö- geltük, nem illik bolygatni, hiszen nem tudna védekezni. De vasárnap, vasárnap az unokák, ej, jaj, jaj. úgy teszem magamat kedvükre, mint a pólyás gyerek. Csadálatos kerteket járunk be és majomfát ültetünk. És azt mesélem róla, hogy a jövő vasárnapra vesszőt hajt, és nőnek rajta kismajmok. Mert kell a gyerekeknek olyan játék, amelyikben hinni lehet. Az iskolás unoka, a Béla már nem hiszi, de azért nem szipolyozza a kisebbek hitét. Hát csupa da! mindenük, még a rívásuk is... De minek firtatja - maga ezt a vasárnapot? Nehogy fagyot hozzon fogyatkozó erőmre, mert én a fennmaradó erőseknek dolgozom, értük repülök egy vasárnap annyit, hogy abba beleszakadnának a világ összes madarai ... Lánykoromban mindig azt kívántam, hogy átrepülhessem a Dunát. Mondtam is, no, Világi Erzsébet, most fölszaladsz a töltésre, elrugaszkodsz, széttárod a karod, megfeszíted a combodat, aztán repülsz. Sose . sikerült, hogy egye meg a frász! Még akkor sem, amikor szép, édes legényurammal kimentünk ugyanoda, a töltésre, de akkor félnem kellett, mert ez így van elrendelve a lélekben, bűnbeeséskor félni kell, és a félelem alapjának kitalálni valami lehetőt. Például azt, hogy megtudja a falu, s a szégyenkezéstől elszikkad apámék minden gyümölcsfája. Úgy féltem, ej, jaj, jaj, dehogy gondoltam én repülésre. De nem engedtem el magamtól a gondolatot azután sem, védtem, mint férfiuram az alvórügyeket, amiből fagy esetén is kihajt az ág. Óvtam a hiszemet, hogy egyszer átrepülök én oda, de sose futotta időből, erőből. Aztán, hogy emberuram meghalt, mondtam is, no, Bözse néne, neked is véged, egyedül már nem repülhetsz sehová. De úgy tévedtem, mint a néhai vajkai pap, aki egyik ádventre világvégét jósolt, mégse lett. Mostanában úgy repülök én vasárnaponként, hogy nem is kell szárnyat bontanom. És estefelé, miután elmennek a gyerekeim és az unokáim, nem zuhanok le, nem ám. Fönt maradok, hogy aztán szép lassan, úgy szombat estére leereszkedjek... Az Évike azt szereti, ha a csibe szárnyába belesütöm a májat, Ivánka meg kiprüszköli a petrezselyemzöldet, nem piríthatok a krumplijához. Hiába, válogatós a fajtám, mind afféle madarak. És miért is ne lennének azok? A vasárnap az övék, a vasárnap igen ... SZIGETI LÁSZLÓ 11
