Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 3. szám
kodott a imoltalan cönyörült ak vegyi kezeit is, lipréselni ;aga írta hogy olHoh Beli Hoh Beh /a indul- tem vasi és meg1 hoztuk, t itt a lean ránézitnyújtott szólt: msági hiiuvasztot- Ez szá- levették már járón hasz- ien nap, kell majd U igazol- Bursa teán magá- halljában akad, nekem tulajdonította — más gazembereknek már semmi sem maradt. Amikor a cikk egy bizonyos helyére értem, nem tudtam türtőztetni magam és harsány nevetésre fakadtam. A szerző — újságíró — azt bizonygatta, hogy nekem mesés vagyo- nom van, s ezt a pénzt külföldiektől kap.am, bizonyos titkos alapokból. Alighogy megtöröltem a szememet, miután nevetésrohamom elcsitult — kopogtattak az ajtón. Egy tisztességes külsejű fiatalember lépett be. — Üdvözlöm Bursában! — mondta és kezet nyújtott. Kiderült, hogy az illető lelkes rajongóm és annak a bursai hetilapnak a kiadója, amelyet éppen a kezemben tartottam. Egy pillanatra elnémultam és az asztalon heverő lapocskára mutattam: — Ennek a kiadója? A fiatalember vörös lett, mint a rák. — Ne bántson — felelte —, hiszen persze megérti... A politikai helyzet — kényes dolog ... Annyira zavarba jött, hogy nekem kellett bátorítanom: , — Sebaj, sok minden megesik az életben... A fiatalember távozóban elővette a pénztárcáját. ,— Ne vegye zokon... — habogott mentegezőve, és egy gyűrött papírpénzt tett az ágyra. — Nem, ezt nem fogadhatom el! — tiltakoztam. Ha nem igaz tényekről írnék, hanem regényeket, akkor feltétlenül arra kén/szeríteném hősömet, hogy apró darabkákra szaggassa a pénzt. En azonban, sajnos, nem így tettem. Oda- ugrottam az ágynoz es megnéztem, milyen címletű a bankó. Egy tízlírás volt. Mindenekelőtt beiűtöúem. iapírlapot ... Az olvasó azt képzelheti, hogy és a szó- 3—4 nőnapi sZumüzeies gyerekjateK. álon arra Persze, ha valakinek pénze van, ak/ engem kor Bursában remekül élhet. Nem besupán er- szélek sok pénzről, csupán annyira zerzője a gondolok, hogy napi kétszeri éikezészúdíiotta re tussá. En pedig állandóan éheztem, a világon Amikor valakinek pénz csörög a zsebében, nem szégyelli ezt mondani: „Éhes vagyok!“ De ha nincs pénze, akkor a szó a torkán akad, s az illető félszeggé, szánalmassá válik. Nekem pedig csupán 10 kurus aprópénzem meg egy megkezdett csomag cigarettám volt. Az Iszkender-féle falatozóban számomra elviselhetetlen illat terjengett. Vettem egy perecet és betértem a sarki kávéházba. A zsebemben apró darabkákat csipegettem a perecből, a számba gyömöszöltem és teával öblítettem le. Az ilyen előétel után farkasétvágyam támadt. Eközben a szomszéd asztal mellett összegyűlt néhány vendég. Arról kezdtek vitatkozni, hogy ki mennyit tud egyszerre megenni. — Én meg tudok enni 5 túrós lepényt, 20 tojást, meg egy ljiló törökmézet! — dicsekedett az egyik. — Fogadjun kötvén lírában! — Ha nem birkózol meg vele, akkor százat fizetsz! — Rendben! — Es kifize'ed az egész zabát is ... — Áll az alku ... Az éhes ember szeme irigy. Nekem úgy rémlett, hogy öt jókora lepény, két tucat tojás, meg egy kiló törökméz — mindez fél fogamra való. Talán ezt kiálthatnám: „Hé, ti! És ha én kétszer annyit eszem meg, akkor mit kapok érte?“ Ha veszítek — tőlem úgysem lehet száz lírát behajtani. Legfeljebb megvernek. Beavatkoztam a vitába. A vendégek érdeklődve néztek rám. Én pedig így folytattam: — Ha ma reggel nem falatoztam volna, akkor még több belém férne. A reggelire elfogyasztott két tál leves, meg három bárányfej kissé elrontotta az étvágyamat... Hallgatóim nagy szemet meresztettek, és Ijedség villant át rajtuk: Az ilyen „fenegyerekkel“ veszélyes fogadni! Én szintén megijedtem, hogy kissé elvetettem a súlykot. Akkor biztatásul megjegyeztem: — Ha nem eszem meg, akkor ötszáz lírát fizetek! De ha megeszem, egyetlen garast sem követelek tőletek. De van egy feltételem __ — Mi az? — Rendeltek nekem még negyven pohár limonádét, hiszen le kell öblítenem az ételt! — Allah, Allah! — kiáltott az egyik. — Ugyan, hová fér bele ennyi?! Hiszen apró emberke! Még megpukkad! Rendben van, én rendelek negyven pohárral! Kihozták az öt jókora túrós lepényt. Rávetettem magam. Megettem egyet, kettőt... — Nagyon zsíros! — mondtam, amikor nekiláttam a harmadiknak. Leöblítettem egy pohár limonádéval. Nekiláttam a következő lepénynek. Általában szeretek Snni. Azelőtt könnyen bekebeleztem néhány ilyen lepényt, most azonban, bizonyára a hosszú koplalástól, összezsugorodott a gyomrom ... A lepények a szemem előtt egyre nőttek-növekedtek — egész heggyé dagadtak. Minden darab olyan volt, mint a macskakő, megakadt a torkomon. — Barátaim, ezt a lepényt biztosan hájban sütötték. A „barátok“ pedig nevettek. Talán jobb volna, ha visszakoznék? — Ide az ötszáz lírát... Ügy tettem, mintha a zsebeimben kotorásznék. — Nagy baj van: otthon hagytam a pénztárcámat. De talán elemelték? Azután persze félholtra vertek. De nem ... semmi ilyesmi nem történt. Az egészet csak kitaláltam! Amikor a szomszéd asztal mellett arról kezdtek vitatkozni, hogy ki mennyit tud megenni, én mintha a föld alá süllyedtem volna, mélységes kábulat fogott el. A fogadó vendég elé lepényt, tojást, törökmézet tettek. Ö evett, én pedig a nyálamat nyeldes- tem, sőt szinte fuldokoltam a mohó evéstől... Amikor felocsúdtam, sietve távoztam a kávéházból. így nem is tudtam meg, hogy a nagybélű megnyerte-e a fogadást. GELLERT GYÖRGY, fordítása Varga Lajos illusztrációja < kapudban? Ki áll amoti \y te, bánat embere? K: •y? Igen, ez a hatalmas tk, akit kultuszminisztert c ki az elemi isküla l e. tavaly kellett volna dia '. Zsák áll a kapuban, a az áll a zsákban kapu, : zsák. Tébolyító gondolat, ezacskó. Ez a kis gömböc, igaslik ki a hórihorgas ka✓ ibda elé, mely már a há >al; meglátni és megsze nüve volt, mert a labda balra dürgött, de látha ingában akart cölöpölni. aban Zsákban. Ez a sudár int vetette magát a gör Percekig tusázott vele, tuskúrozta azt. A labda ’, de Zsák lebirkózta őt. ttok ó.a, aki pedig négy t alá az évezredek siva ilyet a tribünök közön tant jel az ajkakon. i rúgta oldalba a labdát, ít a fájdalomtól A mieink mer vitték is azt. Egyre fr közelebb. E rovat nem *költői leírások eszközöl- m nem vázolnunk e pillanatot, melyet vázolnunk lehetetlen. Majom Pali ment elüt, mögötte tre tarnabás és Kohn Arnold jutoitak, nem jutás volt e jutás, hanem a szárny szegett sas zuhanó mozgalmas saga. Tinlaiusz hebrencs a boxcalf csatár, diktálta a speedet, mely mihamarabb észvesz tö orkánná sebeseden. A másodperc tört részei alatt másfél méterrel a mieink már ott voltak az osztrák fonadék előtt, mely beve hetetlennek látszott. Szilaj Manó azonban sevrólakk métercenierUnk szuronyt szegezve öblögetett a kapu jelé. A labda hármat íren delizett és Tinódi Sebestyén széles ecsetkezeléssel helyezte el az osztrákok világot je lentő deszkáján. — Never Mór! — hömpölygőn a lelkes üdv magyarjaink jelé. Egyesek Zsákot kapták vál laikra, mások Zsákot emelték a magasba, isj mét mások Zsákot ünnepelték, s voltak olyanok is, akik Zsákkal ajkukon mentek a küzdelembe. A jiúk gőzölgő pirkadással fogyasztották rövid reggelijüket. Kiküldött munkatársunk azonnal felkereste Zsákot öltözőjében. A sarokban feküdt, mint egy Zsák. Munkatársun kai azonnal megszólítással tüntette ki: — Még sok dolgunk lesz a második félidő ben — mondta és intett munkatársunknak, hogy haladék nélkül távozzék. így folyt le a második félidő is. De mért folytatnám? Akik ott voltak, sosem fogják elfelejteni a pillanatot. Akik nem voltak ott, sosem fogják elfelejteni, hogy ott voltak és nem felejthetik el, amit elfeledettek. Még csak Zsákról kell néhány egyszerű szóval megemlékeznem. Csodákat művelt és finom tónusai a legelkényeztetettebb gurmandot is kielégítették. Megdöbbentő ékesszólással végezte munkáját s szédületes fortékat és for- tisszimókat fogott a labda húrozatán. Lehetetlen meg nem állapítani róla, hogy Zsák ma klasszist képez, éspedig legjobbjaink sorában. Munkácsi Mihállyal, Sauer Emillel és Szent- jóbi Szabó Lászlóval egy napon említhető. E vázlatos és száraz jelentés után lapunk olvasói holnap kapják a részletes beszámolót. Eredmény 4:1, a józan ész rovására. JÄN stacho A hold Terítve a róna fehérlő csontokkal. (Rágja az ég hold|a fenséges fogsorral.) Férfitestek vajon, vagy törékeny hölgyek? (Nam segít a bajon, a hold örli őket.) Tán vitéz harcosok asszonyai, lányok ... (Csönd! A hold vicsorog, tőre villog, látod?!) Terítve a róna fehérlő csontokkal. . (Rajtuk az ég holdja lakmározik zordan ...) Tóth Elemér fordítása JOSEF HORA JAN SMREK Falevelek Alvás Hol tánc van, kacaj, zene, minden fénnyé válik, szépül. Éjét nem tűri fény nélkül a gazdagok istene. Megjött az ősz: megrázta a fákat s leseperte a lomb tengernyi levelét. Jó lenne felszedni s ráírni csendben mindazt, ami válaszra vár a szivemben; de hasztalan szednék fel minden rőt levelet, hasztalan Imám a keserű rímeket, tudom, hogy nem lenne Így sem elég. Csitulj el, hangom, hallgass el, versem; sóhajtsd magadba az otthoni tájat, amely büszkén nézett mindig a fénybe - s most lehunyt szemmel néz tulajdon .szívébe. RACZ OLIVÉR fordítása De ott, ahol otthonos az éhség, s az élet kemény, a homállyal megkent kenyér nedves lakástól dohos, ott a nyomor angyala, mivel restellj rongyait, hogyha juttat is valamit, a lámpákat eloltja. Sötétben kél sóhaj, láz, harag, mely kiált az égre. Csak az arany vágyik fényre, a sár vágya: mély alvás. FÜGEDI ELEK fordítása
