Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-06-24 / 25. szám
ÚJ szó A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK ES A TÁRSADALMI HAIADAS A XX. század a világ olyan ütemű társadalmi-politikai megújhodásával járt együtt, amelyet az emberiség megelőző történelme nem ismert. S ez a folyamat lendületesen tovább fejlődik. Hogy helyesen tájékozódjunk a nemzetközi események viharos áradatában, fontos megbízható ismérveket találni a végbemenő változások értékelésére, meghatározni a nemzetközi fejlődés fő tényezőit, kideríteni alapvető •mozgatóerőit, megjelölni az általános távlatokat. És nem véletlen, hogy éppen e problémák körül bontakoznak ki manapság éles eszmei-politikai harcok. A nemzetközi kapcsolatok marxista—leninista felfogásával, a szocializmus programcéljaival az antikom- munisták szubjektív sémákat, önkényes következtetéseket állítanak szembe, amelyek rendszerint az imperialista erők önző érdekeit tükrözik. HASZTALAN DOKTRÍNA-KERESÉS KÖZEPETTE 197S. VI. 24. Az imperializmus ideológiai fegyvertárából nem hiányoznak olyan kísérletek, amelyek a nemzetközi kapcsolatokról általános prognózist igyekeznek nyújtani — holnapra, a legközelebbi évekre, sőt évtizedekre előre is. Itt van a „politikai realizmus", a „kölcsönös függőség", a „sokpólusú világ" doktrínája, és sok egyéb. Első pillantásra ezen elméletek közül mindegyik különbözőképp magyarázza a mai valóság jelenségeit, és legalább két tekintetben valamennyi egyformán irányzatos. Először: saját következtetéseik „megindoklása" végett a szerzők leg- többnyire semmibe veszik az élet egyes lényeges jelenségeit. Ennek következtében a jelenkor nem olyannak látszik, amilyen a valóságban, a világfejlődés jövője pedig olyannak, amilyennek e koncepciók megalkotói látni szeretnék. Másodszor: valamennyi felsorolt séma vagy a társadalmi „status quo“ fennmaradásált, vagy a szocializmus vereségét jósolja. Az egyik utolsó, ilyenféle példa: Z. Brzezinskinek, az Egyesült Államok elnöke nemzetbiztonsági főtanácsadójának „globális doktrínája", amelyet a múlt év végén fejtett ki a Külpolitikai Társaságban. Erről már szó esett a /. Reston szemleírónak adott interjúban is, amely azután a New York Times Magazineben jelent meg: „A béke, ahogyan Brzezinski látja" igényes címmel. Brzezinski nem szorítkozik a nemzetközi kapcsolatok állapotának áttekintésére, hanem bejelenti azt a szándékát, hogy meghatározza általános törvényszerűségeiket és távlataikat, valamint megfogalmazza az Egyesült Államok külpolitikai elméletét a küszöbönálló időszakra. Elemzését egyes .Alapvető átalakító erők" feltárására alapozza, amelyek, véleménye szerint, döntően befolyásolják a jelenlegi világot, és sok tekintetben meghatározzák jövőjét. Miféle erők ezek? Mindenekelőtt a nacionalizmus a maga modern változatában, s ezt, Brzezinski meghatározása szerint, ,ja teoretizálás hatja át". Hogy ezen mit ért, az egyébként nem .tűnik ki világosan a további fejtegetésekből. Brzezinski akkor sem fárad magyarázatokkal, amikor megemlíti a véleménye szerint másik „alapvető átalakító erőt“ — a képzettséget. Hogy vajon általában a műveltségi színvonal emelkedéséről vagy a politikai és társadalmi öntudat fejlődéséről van szó s milyen ennek az „erőnek“ a hatóköre, erről megint nem esik szó. A szerző a továbbiakban rámutat az urbanizáció folyamatára. Miért éppen az urbanizációra? Azért, fejti ki, mert amikor az emberek városba költöznek, „elveszítik gyökereiket, az alkalmazkodóképesség és a hitvilág új formáit kell kidolgozniuk, és sokak számára a politika tölti ki ezt az ürességet". Kiderül, a néptömegek fokozódó politikai tevékenységének oka az, hogy egyszerűen nincs mivel elfoglalni magukat! Végül, állapítja meg Brzezinski, „a demográfiáról sem szabad megfeledkezni“. Nos, a demográfiáról valóban nem szabad megfeledkezni. De miért a demográfia fejezi be és meríti ki a nemzetközi kapcsolatokat állítólag átalakító „alapvető erők“ egész lajstromát? Miért mellőzi a jelenkor más globális problémáit, az olyanokat, mint az enyhülés, a fegyverkezési hajsza megszüntetése, az új gazdasági rend megteremtése? Végül fejtegetései miért kerülik meg korunk fő ellentmondását — a kapitalizmus és a szocializmus közti ellentmondást, a békés egymás mellett élés, a világméretű demokratikus és a nemzeti felszabadító mozgalom problémáit? Hát azért, mert ez a Fehér Házból való professzor vagy nem akarja, vagy fél nevükön nevezni a dolgokat. Ezeket a problémákat érinteni — ez számára azt jelentené, hogy olyan problémákat vet fel, amelyre az imperializmus védelmezésének álláspontja alapján lehetetlen válaszolni. De míg Brzezinski elméleti fejtegetései szándékosan ködösen festenek, gyakorlati ajánlásai semmilyen kétséget sem 'hagynak az Egyesült Államok külpolitikájának igazi céljai felől. A nemzetbiztonsági főtanácsadó szóban a ,globális együttműködés híve". De bizonyos feltételekkel. ,.Manapság végeredményben — jelenti ki — a nemzetbiztonság az Egyesült Államok aktív és pozitív részvételét jelenti a gyorsan változó világ alakításában, úgy, hogy ez megfeleljen érdekeinek és összhangban legyen értékeinkkel." Ennél őszintébben alighanem beszélni sem lehet! Brzezinski megrögzött szovjetellenessége is éppoly nyilvánvaló. Hogy „a sokféleségen alapuló, a hatalom sok központjával és egymás mellett élő, sok ideológiai rendszerrel rendelkező, stabil világot“ hozzunk létre, jelenti ki Brzezinski, ehhez szükséges „a szovjet katonai erő fékentartása“, minthogy a Szovjetunió állítólag — „a káosz és a politikai labilitás“ forrása. Ami pedig a politikai és az ideológiai sokféleséget illeti, ez a téma teljesen meghatározott célból kerül szóba. Brzezinski egyáltalán nem gondol az ellentmondások kiéleződésére és a policentralizmus irányzataira a tőkés világban: ellenkezőleg, makacsul a Nyugat politikai és ideológiai összefogására, a NATO megerősítésére szólít fel. A „sokféleségnek“ a szocialista rendszer és a világ forradalmi erői osztályrészéül kell jutnia. Emellett a nemzetbiztonsági főtanácsadó nem titkolja, hogy az Egyesült Államok érdekében elő kell segíteni nézeteltérések létrejöttét a szocialista országokban, és a Szovjetuniónak, az egész szocialista közösségnek szembeállítását a világméretű felszabadító mozgalom más osztagaival. A NÉP — A POLITIKA SZUBJEKTUMA A XX. század tapasztalata szemléltetően és egyértelműen arról tanúskodik, hogy a szovjetéi lenesség soha és semmiképp sem volt és nem lehetett a nemzetközi kapcsolatok stabilizálásának tényezője. Ellenkezőleg, a mindenféle és fajta szovjetellenes „tengelyek“, szövetségek és tömbök létrehozásának kísérletei mindenkor csupán az agresszorok számára szolgáltak ösztönzésül és a béke megbontásához vezettek. E törvényszerűség megnyilvánulásának legújabb példája: Kína hitszegő támadása a szocialista Vietnam ellen, amely mindjárt azután következett, hogy megtörtént a Kínai Népköztársaság szovjetellenes alapon való „közeledése" az Egyesült Államok, Japán és néhány más imperialista hatalom vezető köreihez. Igazi béke csak demokratikus alapon lehetséges, a fejlődés, a reális erőviszonyok objektív irányzatainak sokoldalú tekintetbevételével. Tulajdonképp ez a nemzetközi kapcsolatok szocialista elméletének lényega A marxizmus—leninizmus első ízben értelmezte őket az osztályharc szemszögéből, a társadalmi kapcsolatok különleges válfajaként. A marxista tudomány abból indult ki, hogy a nemzetközi kölcsönös kapcsolatoknak mint rendszernek már a puszta létrejöttét is a társadalmi-gazdasági haladás követelményei diktálták, amikor a termelőerők növekedése által előidézett nemzetközi munkamegosztás ösztönzést adott a világpiac kialakulásának. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a nemzetközi kapcsolatok, amelyek az általános történelmi haladás része, rendkívül sajátságos jellegűek. A töb- bé-kevésbé elkülönült, gyakran a gazdasági és a társadalmi fejlődés különböző fokán levő államok együttműködése mindig a kölcsönös érdekek, rendszerek, ideológiák és kultúrák bonyolult összefonódását mutatja. A társadalmi haladás e kölcsönös kapcsolata folytán a nemzetközi kapcsolatok fejlődése szintén nem kevésbé bonyolult és ellentmondásos. A társadalmi élet belső és nemzetközi tényezői a múltban nagyobb fokú autonómiával fejlődtek, mint manapság. Nézzük például a múlt századot. A bécsi kongresszus után az európai kontinensen kialakult az „erőegyensúly“ rendszere, amely az úgynevezett „nagyhatalmak közti egyetértésen“ alapult. Az „erőegyensúly“ lényege a körülbelül egyforma hatalommal rendelkező európai nagyhatalmak politikai és katonai párviadalában rejlett. Az e rendszerhez tartozó mindegyik állam igyekezett a döntőbíró („kigyensúlyozó“] helyzetét elfoglalni, minimális erőráfordítás mellett kiválságos helyzetet biztosítva saját magának. A hegemoniszlikus törekvéseket enyhítette az e rendszer fenntartásához fűződő közös érdek. Ez a helyzet különösebb változások nélkül majdnem egy évszázadig, egészen az első világháborúig fennmaradt. Európa ez idő alatt igen mélyreható társadalmi megrázkódtatásokat élt át. Számos országban a polgári forradalom megsemmisítette a feudalizmus maradványait, ennek romjain egész birodalmak keletkeztek és pusztultak el, a nemzetközi egyensúly rendszere pedig egészben véve tovább létezett. Ez jelentős mértékben azzal magyarázható, hogy bár a külpolitika mindig a belpolitika folytatása volt, hosszú időn keresztül azonban mégis hagyományosan elkülönült terület maradt. Az uralkodó elit mindenkor igyekezett távol tartani a dolgozókat a külpolitikai ügyektől. A hatalmasoknak hosszú ideig sikerült a külpolitika emeltyűit saját osztály- érdekeik céljaira megtartania és felhasználnia. A „szent szövetség“ kora óta Európában a nemzet közi kapcsolatok rendszere lényegében a „forradalmi lázadás" kiirtásának eszközéül szolgált, bárhol ütötte is fel az a fejét. Az utána következő évtizedekben, különösen a kapitalizmusról a szocializmusra való áttérés korszakában, a helyzet lényegesen megváltozott. A külpolitikának a belpolitikától való viszonylagos elkülönültsége észrevehetően csökkent. A kettő közti határ elmosódását objektíve elősegítette a gazdasági tevékenység nemzetközivé válásának fokozódása. S bármennyire igyekezzenek is a militarista és a reakciós erők visszafelé fordítani a világméretű történelmi fejlődés folyamatát, ez meghaladja erejüket. A különböző nemzetiségű, különböző politikai nézetű, eszmei felfogású és vallású emberek megtalálják az utat egymáshoz. Igyekeznek egyesíteni erőfeszítéseiket, hogy megszabadítsák bolygónkat a fegyverkezési versenytől és az atomháború fenyegetésétől, hogy az enyhülést igazán egyetemes és visszafordíthatatlan folyamattá változtassák. A történelem előterébe olyan hatalmas erők kerültek, amelyeknek létérdeke a béke, a demokrácia és a társadalmi haladás megszilárdítása — a világméretű szocialista közösség, a tőkésországok munkás osztálya és annak kommunista élcsapata, a nemzeti felszabadító mozgalom. Éppen ezek a jelenkor valód; „alapvető átalakító erői“, ha Brzezinski kifejezésével akarunk élni. Ezeknek pontos programjuk van: a politikai enyhülést katonai enyhüléssel kell kiegészíteni, és létre kell hozni a népek sokoldalú együttműködését. Ezen erők tevékenysége és szolidaritása: a jelenlegi és jövőbeli nemzedékek igazságos és demokratikus békéjének elengedhetetlen feltétele és legmegbízhatóbb garanciája. V. KORTUNOV A világűr békés célé kutatása terén már 13 éve folyik — ax interkozmnsz program keretében — a széles Hörü nemzetközi együttműködés. Ennek köszönhetően a részt vevő kilenc szocialista állam — Bulgária. Csehszlovákia. Kuba, Magyarország, az NDK, Mongólia, Lengyelország, Románia és a Szuv jetumó -* értékes eredményeket mutathatnak fel az űrfizikában, a távközlésben, a meteorológiában, a biológiában, valamint az orvostudományok terén. A Bolgár Népköztársaságban az Interkozmnsz program keretében kitűzött kutatással a Tudományos Akadémia Központi Űrkutatási Laboratóriuma foglalkozik. A képen: M. Couseva és I. Ivanov, a laboratórium dolgozói azon a berendezésen dolgoznak, amelyet a Vertikál geofizikális űrszondába építenek majd be ICSTK lt.lv |
