Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-06-17 / 24. szám

ÚJ szú 19 79. VI. 17. A magyar, szlovák, cseh, román, délszláv, német munkásmozgal­mi kapcsolatoknak — a fennállott né­zeteltérések ellenére is — komoly ha­gyományai voltak az Osztrák—Ma­gyar Monarchiában. Tagadhatatlan, hogy a marxista internacionalizmus, ■valamint a közös sors, közös osztály­ellenség és az ellene gyakran együt­tesen folytatott harc közel hozta egy­máshoz a különböző nemzetiségű dol­gozókat. Még közelebb kerültek egymáshoz a munkásmozgalomnak azok a harco­sai, akik orosz hadifogságban közvet­lenül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatása alá kerültek, s a szovjet-oroszországi forradalmi har­cokban együtt edződtek kommunistá­vá. A Duna-medence országaiba 1918 végén hazaérkező volt orosz hadifo­goly forradalmárok — hazai forradal­mi munkájuk megkezdésével egyide­jűleg — azonnal hozzáláttak nemzet­közi kapcsolataik kiépítéséhez. . Kun Béla már a Budapestre érkezése utáni napon Bécsbe utazott, hogy ott — Le­ninnel folytatott megbeszélései értel­mében — az osztrák kommunistákkal és a szociáldemokrata baloldal veze­tőivel, Friedrich Adlerrel és Josef Strasserrel tárgyaljon. Kun Béláékkal egy időben indultak Moszkvából és érkeztek haza a leg­aktívabb csehszlovák kommunisták, köztük Alois Muha, a bolsevik párt Külföldi Csoportok Föderációidnak al- elnöke, a szovjet-oroszországi cseh­szlovák kommunista csoport elnöke. Muría itthon azonnal kapcsolatba lé­pett a szociáldemokrata baloldal ve­zetőivel, majd Antonin Zápotockijval Kladnóban megkezdték a kommunista mozgalom csehszlovákiai központjá­nak kiépítését. A cseh baloldal veze­tői Kladnóból küldték Budapestre 1919 januárjában Antonin fanouSeket, a Cseh Szociáldemokrata Párt köz­ponti vezetőségének tagját. Janousek feladata mindenekelőtt az volt, hogy összeköttetést építsen ki a csehszlo­vákiai és a magyar baloldali mozga­lom között. Nagy munkásmozgaimi tapasztalatait a magyarországi cseh és szlovák kommunista csoport szer­vezésének, szlovák és cseh nyelvű agitációs és propagandaanyag előállí­tásának szolgálatába állította, hogy ezzel is elősegítse a lenini eszmék térhódítását, a kommunista párt ki­alakulását Csehszlovákiában. Kun Béla 1919. január 5-én levél­ben számolt be Leninnek a Moszkvá­ban megbeszélt feladatok megvalósí­tásáról. Azt írta, hogy a román csa­patok körében a Steagul Rosu nevű újságot terjesztik a szerbek és a hor- vátok, valamint a csehszlovák fegyve­res erők tagjai között röpiratokat ter­jesztenek. Beszámolt az osztrák balol­dali szocialisták ingadozásáról is. Tény, hogy a szomszédos országok­ban kibontakozó kommunista mozgal­mak Budapestre küldték képviselői­ket. Magyarországon, amelytől elsza­kadtak nemzetiségi területei, az a kommunista párt, amely a politikai pártok közül egyedül ismerte el a nemzetiségek elszakadását, megkezd­te nem magyar pártcsoportok szer­vezését. A körülmények azt bizonyítják, hogy a nem magyar szervezetek ala­kításának, azok anyanyelven folyta­tott propagandatevékenységének hát­terében nem valami magyarországi tervek, érdekek húzódtak meg, hanem ezek egyértelműen a nemzetközi szo­cialista forradalom terjesztésének szolgálatában állottak. Március 21-e után, amikor Magyar- ország tanácsköztársasággá vált, a Kommunisták Magyarországi Pártja keretében szervezkedő külföldiek cso­portjainak száma 15-re emelkedett, s a párt keretében külön szervezeti egységet ún. Nemzetközi Szocialista Föderációt létesítettek belőlük. Ennek az internacionalista szerve­zetnek a keretében külön szlovák és külön cseh szekció alakult, amivel nyilvánvalóvá akarták tenni azt, hogy a szlovákokat külön nemzetnek te­kintik. Ugyanakkor a két szekció a legszorosabban együttrjiűködött, nem egy esetben közösen, mint csehszlo­vák szekció lépett fel, s ez a két test­vérnép szoros kapcsolatát volt hivat­va kifejezni. A szlovák szekció állan­dó propagandaszerve volt a Cervené Noviny nevű újság, amelyből a Ta­nácsköztársaság fennállása alatt ösz- szesen 69 szám jelent meg. Sokkal rövidebb ideig — lényegében a Szlo­vákia területén folyt harcok ideje alatt — jelent meg a cseh szekció­nak a döntően katonák számára ki­adott cseh nyelvű újságja, az Armada Proletáfű 11 száma. Az újságokkal legalábbis azonos, ha nem nagyobb pröpagandaértékük volt a nagy szám­ban kiadott szlovák és cseh nyelvű röplapoknak, amelyekből több mint félszáz maradt fenn a különböző archívumokban és könyvtárakban. A Kommunisták Magyarországi Párt­ja keretében alakult nem magyar pártcsoportok, a Tanácsköztársaság kikiáltása után létrehozott további csoportok, s az őket összefogó Magyar- országi Nemzetközi Szocialista Föde­ráció hasonló szervezetek voltak, mint az Oroszországi Kommunista jbolsevik) Pártban 1918-ban létesült külföldi kom­munista csoportok, s az őket összefogó Külföldi Csoportok Föderációja, amely­nek első elnöke Kun Béla volt. Szerve­zeti kereteik, s a maguk elé tűzött cé­lok és feladatok egészében azonosak voltak. A Nemzetközi Szocialista Föderáció csoportjai fő céljuknak tekintették, hogy a szocialista forradalom eszméit tovább terjesszék hazájuk dolgozói kö­zött. Ez a Tanácsköztársaságból a szom­szédos országok forradalmasítására irányuló tevékenység nem olyan felté­telezésre támaszkodott, hogy majd esetleg Magyarországról sikerül ott for­radalmat kirobbantani. Ahogyan Kun Béta megfogalmazta a Tanácsok Or­szágos . Gyűlésének üzenetét a határon túli dolgozókhoz: „ ... ne tűrjétek a kapitalizmus igáját, ne várjátok azt, hogy mi fegyverrel szabadítsunk fel, mert kívülről nem lehet forradalmat csinálni, teremtsetek belülről forradal­mat“. A Magyarországi Tanácsköztársaság területén szervezkedő külföldi forra­dalmárok közül 1919-ben csak a szlo­vákoknak és cseheknek nyílt lehető­ségük arra, hogy hazájuk forradalmi dolgozó tömegeit szocialista állam meg­alakításának kísérletében segítsék. Ok a gyakorlatban is bizonyították, hogy a különböző nemzetiségű kommunis­ták, forradalmi szocialisták nemcsak általában értettek egyet. Nemcsak azt értették meg a leninizmusból, hogy be­következett a szocialista forradalmak korszaka, s a szocialista forradalmárok feladata követni a forradalom útján az úttörő országok példáját. Azt is megér­tették a lenini tanításokból, hogy a szocialista forradalom győzelméért ví­vott harcokban a legfontosabb feltétel a dolgozók nemzetközi forradalmi egysé­gének, a szocialista csoportoknak s a szocializmus útjára lépett népeknek legszorosabb imperialistaellenes össze­fogása. S ezt az egységet, összefogást a szocialista forradalmárok akkori fel­fogása szerint igyekeztek realizálni. Moszkvában a Magyarországról szár­mazó különböző nemzetiségű kommu­nisták 1918. október 24-én együttes ér­tekezletet tartottak. Ezen kiáltványt fo­gadtak el, amelyben az Osztrák—Ma­gyar Monarchiában kibontakozott for­radalom végső célját a munkások, ka­tonák és földműves szegények tanács- köztársaságának megalakításában jelöl­ték meg, és feladatul tűzték ki „a ta­nácsköztársaságok szabad szövetségé­nek" létrehozását. A Szcvjet-Oroszor- szágból hazatért magyar kommunisták a még kint kidolgozott politikai plat­formjuknak megfelelően a szocialista forradalom megvalósítására törekvéssel együtt következetesen hirdették, hogy a Duna-medence bonyolult nemzeti prob­lémáit csak a szocialista tanácsköztár­saságok szövetsége oldhatja meg. A cseh szociáldemokrata baloldal, amely 1919 elején alighogy megkezdte elkülönülését, programjának felvázolá­sában szintén a szocialista köztársasá­gok szövetsége megalakításának szük­ségességéből indult ki. Gondolatmenete a következő volt: „Számunkra a forra­dalmi fejlődés nem állt meg október 28-ával ... Örülünk, hogy megalakult a Csehszlovák Köztársaság, de a mi cé­lunk nem csupán a burzsoá demokrati­kus köztársaság, hanem a szocialista köztársaság.“ Ezt a gondolatmenetet később kiegészítették azzal, hogy csak egy szocialista államokkal körülvett és „azokkal szoros szövetségi, baráti viszonyban, gazdasági egységben élő szocialista Csehszlovákia életképes“. A Magyarországi Tanácsköztársaság vezetői mit sem tartottak természete­sebbnek, mint hegy hatalomra jutásuk után állami politika rangjára emeljék és megkíséreljék megvalósítani a Du­na menti szocialista forradalmárok nemzetközileg egységes koncepcióját. Kun Béla mint külügyi népbiztos beje­lentette: „A proletariátus jelszava: a proletariátusnak minél szélesebb körű föderációja." A Magyarországi Tanácsköztársaság a Szovjet-Oroszofszágban kiadott törvé­nyes intézkedések példáját követve emelte törvényerőre nemzeti politikájá­nak célkitűzéseit^ Ennek legfontosabb és a részintézkedéseket is meghatározó rendelkezése az volt, hogy alkotmányá­ban „szabad népek szabad szövetségé­nek“ nyilvánította magát, amely nem állja útját annak, hogy a kapitalista iga alól felszabaduló területek nemze­tei a Tanácsköztársasággal szövetséges külön tanácsköztársaságokat alkossa­nak. A magyar tanácsállam hivatalo­san a Magyarországi Szocialista Szö­vetséges Tanácsköztársaság nevet vet­te fel. Ezt nemcsak az újságcikkekből és az aktivisták beszédeiből olvashatjuk ki, hanem a szlovák és a cseh szekció azonos szövegű szervezeti szabályzatá­nak programatikus részében is egyér­telműen programként fogalmazták meg. A program általános részében azt fej­tegetik, hogy: „A tanácsköztársaságok proletárállamai az egyes nemzeti pro­letárállamok föderációját fogják alkot­ni, ahol nem lesznek nemzeti1viszályok és határmezsgyék, amelyek viszályokat és háborúkat okoznának." A program konkrét részében pedig feladataikat így fogalmazták meg: „A magyarországi szocialista szlovák szek­ció azzal az együttérzéssel segítt a győ­zelmes orosz és' magyar proletariátust — Szlovenszkó, j Csehország, Morvaor­szág, Szilézia munkásainak együttérzé­sével, az egész földkerekség, forradal­mi osztályprogram alapján álló szerve­zett nemzetközi proletariátusának együttérzésével 4-; hogy a csehszlovák államban minden hatalom a proletariá­tus kezébe menjen át, és kikiáltsák a proletárdiktatúrát." Tanács-Magyarország Vörös Hadse­rege a magyar területre betört cseh burzsoá intervenciós csapatokát visz- szaverve, s azzal a céllal előrenyomul­va, hogy Szlovákia és Kárpátukrajna területén keresztül egyesüljön Szovjet- Oroszország és Szovjet-Ukrajna Vörös -Hadseregével, nagyobb területet szállt meg Kelet- és Dél-Szlovákiában. Ezzel a szlovák és cseta szocialista forradalmá­rok számára lehetővé vált, hogy — a magyarországi tanácshatalomra támasz­kodva — megkíséreljenek Csehszlová­kia területén szuverén szocialista álla­mot létesíteni. Űk a kedvezőtlen hely­zetben se késlekedtek megragadni a lehetőséget, ugyanúgy, ahogy március 21-én a magyar kommunisták sem této­váztak. 1919. június 16-án Presovban kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársa­ságot. Ezzel történelmi tettet hajtottak végre akkor is, ha kísérletük az impe­rialista hatalmak katonai túlereje miatt csak rövid életű lehetett. Mint hogy a Párizsi Kommün történelmi jelentősé­gét sem azon mérjük, hogy reménytelen helyzetben, csak rövid ideig állhatott fenn. A szlovákiai harcokban, amelyek le­hetővé tették az itteni tanácshatalom megvalósítását, a magyarországi Vörös Hadsereg nemzetközi alakulataiban orosz, német, román, délszláv, bolgár, olasz, cseh és nagyszámú szlovák ön­kéntes internacionalista harcos is részt vett. Ez mintegy szimbolizálta azt a tényt, hogy a különböző nemzetiségű szocialista forradalmárok azonos inter­nacionalista törekvéseiért folytak a harcok. Azért, hogy elősegítsék az Oroszországban győzelemre jutott pro­letárforradalom nyugatra való terjedé­sét, s közvetlen célként — ahogyan An­tonín Janousek, a nagy csehszlovák forradalmár, a Szlovák Tanácsköztársa­ság elnöke írta június 15-én az Armáda Proletárü-ban — ,yz Magyarországgal és Ukrajna-Oroszországgal föderatív szö­vetségben egyesült csehszlovák tanács- köztársaság“ megalakítását. Mert az 1919. június 16-i forradalmi tett célja több volt, mint amit aznap deklaráltak! Antonín janousek, július Kováé, Stefan Makrán, fán Vavrica és és a többi szocialista forradalmár a Szlovák Tanácsköztársaságot csak az adott lehetőség megvalósításának, ki­indulópontnak tekintették, amelyről a szocialista forradalom egész Csehszlo­vákiára tovaterjed. A június 20-án meg­alakított szlovák tanácskormányt úgy tekintették, hogy az „Csehszlovák Köz­társaság valamennyi proletárja számá­ra“ alakult, ahogyan azt egy június 21-én kiadott plakáton is közhírré tet­ték. Amikor megemlékezünk a nagy tör­ténelmi eseményről, a hatvan évvel ez­előtti első kísérletről, hogy csehszlo­vák területen proletárhatalmat hozza­nak létre, arra is gondolunk, hogy ez a tett a lenini internacionalista eszme átmeneti győzelmét is jelentette. Ez a kísérlet a fejlett szocializmus megva­lósításáért immár, győzelmesen küzdő magyar és csehszlovák dolgozók ki­emelkedő közös internacionalista ha­gyományát jelenti. 1919-ben nem sikerült a kelet-közép- európai szocialista forradalmárok in­ternacionalista törekvéseinek megvaló­sítására irányuló kísérlet. Ennek álta­lános, objektív akadálya volt: az egy­más mellett élő népek — csehek, dél­szlávok, románok és magyarok nemzeti fejlődésének történelmi egyenlőtlensé­ge, amely nem tette lehetővé ezeknél a népeknél a szocialista forradalom akkori egyidejű győzelmes jelentkezé­sét. A szocializmus nemzetközi erői pe­dig akkor még gyöngébbek voltak, sem­hogy az imperialisták fegyveres inter­venciója ellen meg tudták volna véde­ni a szocialista forradalomnak azt a kicsiny szigetét, amelyet a magyaror­szági proletárállam, s annak szövetsé­gese, a Szlovák Tanácsköztársaság al­kotott. Az ellenforradalmi fegyveres túlerő elfojtotta a magyarországi és szlová­kiai forradalmat, de az eszmét nem semmisíthette eg. A különböző nemzeti­ségű forradalmárok által képviselt le­nini elv, a szocialista forradalom inter­nacionalista egységének elve kiállotta az idők próbáját. Az a hatvan évvel ezelőtti jelszó, amelynek értelmében a szoc'alista nem­zetközi egységet szuverén nemzeti ta­nácsállamok föderatív szövetségének megalakításával kívánták megvalósíta­ni, napjainkban szuverén nemzeti álla­mok szocialista integrációjának meg­valósításában él tovább. Ez jelenti ma az egységnek; a szoros szövetségnek azt a keretét, amely biztosítja a szo­cialista kis államok számára a nagy gazdasági egységek előnyeit és a külső fenyegetéssel szembeni védelmi erőik összefogását. S ugyanakkor ez a forma tűnik legalkalmasabbnak arra, hogy megfeleljen a nemzeti önrendelkezés, függetlenség és szuverenitás korsze­rűen értelmezett, szigorú követelmé­nyeinek. KŐVÁGÓ LÁSZLÓ, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének munkatársa ELSŐ PRÓBAKÖVE Magyar-szlovák közös erőfeszítések az első proletárdiktatúra győzelméért

Next

/
Thumbnails
Contents