Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-06-10 / 23. szám
TÖRTÉNELMI LECKE Látogatás a Szlovák Tanácsköztársaság harcosánál, a legendás hírű harminckilences dandár veteránjánál Verőfényes napsütés. Szívem szerint most, mindjárt rázendítenék a pionírdalra: „Gyönyörűséges Nap süt le reánk..." A postahivatal épületének falára tekintve azonban meglátom az emléktáblát, s egy pillanatra elszorul a szívem, mert láttán a gondolat tiszteletadásra késztet. Itt, Dobéiná terén mondta a fasiszta hóhérok szemébe Adler Károly, a Petőfi Sándor parti- zánbr.igád parancsnoka: „Én meghalok, de jönnek a többiek, mert mi sokan, nagyon sokan vagyunk." /Keresem a Zimná utca 115-ös számú házat, ahol Ondrej Revúcky, a 90 esztendős pártharcos, a Szlovák Tanács- köztársaság egykori katonája lakik. Figyelem a házszámtáblákat. Megállók, mert cirillbetűs feliratot látok az egyik ház falán: „39. ellenőrző csoport. Akna nincs ...“ Próbálom tovább a betűzgetést, de a malterba vésett- kapart betűkből csak annyit értek meg, hogy valami hadnagy írta alá ezt a jelentést, nevét sehogy sem tudom kisilabizálni. Meglepő, hiszen Revúcky elvtársat is úgy emlegették, hogy talán a híres, neves harminckilences dandár katonája volt, mielőtt megbízatást kapott: toborozzon harcosokat a Szlovák Tanácsköztársaságnak. Harminokilencesek ... Néhány házzal odébb, az udvari szobácskábán rátalálok. Kezében törülköző, szavában evődés. — Jó lenne harminckilencesnek lenni — nevet könnyű gyermekhangon. — Csakhogy vén vagyok már ... Tőle karnyújtásnyira egy kupac sóska. ö hozta a kertből, maga szedte. Int a feleségének, hogy rakja el, s nem zavarja, hogy alig hall valamit annak magyarázatából: — Igen, ő az. Mindig harcolt, mert ő olyan, hogy puszta kézzel ds rátámadna arra, aki munkásnépet bánt. Mondja el azonban ő maga. Jobban tudja, hogy mikor, mit csinált. — Vöröskatona volt? — kérdem. — Forradalmár! Orosz fogságban lettem forradalmár. Azután már mindegy volt, hogy a vörösök között mikor, melyik csapatban kellett harcolni. Ml csak Lenin szavára hallgattunk. Csak. arra! Az a háború, amelyet ti viseltek, az egyetlen jogos, igazságos, forradalmi háború. Legyetek szilárdaki A győzelem a tiétek lesz! (Lenin üzenete a Vörös Hadsereg harcosainak) — Tudja ugye, hogy együtt harcoltak akkor az oroszok, magyarok, szlovákok? Nevet, hogy a falon függő fényképről visszanevetnek rá azok is, akikkel együtt a veterán harcosok húsz évvel ezelőtti találkozóján lefényképezték. — Hogyne tudnám. Az ott ni, csak úgy keveri a szavakat, de értjük ám egymást. Nagyon értjük. Így játszik vele a régmúlt és a tegnap. Egykori önmagát idézve magasba lendíti a karját, mintha vezényelni készülne, és feltekint saját kézfejére. Fáradtan visszahúzza karját. Remegő kézzel a terítőbe markol. — Elfelejtettem a vezényszavakat — mondja esetten —, de ha mondom, hát úgy van, hogy nagyon értettük egymást. — A harminckilencesekre gondolva nem jut eszébe valami dal, érdekes történet, vagy néhány szó? — Dal? — töpreng. — Hát dalolni daloltunk. Csak kimegy a fejemből. Erőlködve igyekszik felidézni valami emléket. Egyszer csak fölragyog, és kiabálva mondja: — Üssétek,- verjétek a hitvány bur- zsuj kutyákat!... Abbahagyja, és kedvtelenül legyint. Rajta, én édes testvéreim, üssétek, verjétek a hitvány burzsuj kutyákat! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! — harsogott a rohamra induló vörösgárdisták első sorában az öreg Esze Tamás hangja." /(Illés Béla Ég a Tisza című regényéből ) Megilletődve hallgattunk egy sort. Felesége válogatja a sóskát. Valahonnan vad rádióhang szűrődik be. Az öreg meg se rezzen. Jó csendben élhet. Ha mindenképpen közölni akar vele valamit a világ, akkor a csend falát meg -kell törni. Próbáljuk meg! — És amikor már szlovák földön harcoltak? Kis vizet kór, s földerül a kérdésre. — Akikor is mi győztünk ... Sokan velünk jöttek ... — Hányán? Kik? Bajlódunk valamicskét azon, hogy merre, milyen irányba vonultaik akkor a vöröskatonák. Az öreg nevek után kotorász az emlékezetében. — Talán Mydlo, meg Kubis ... Vagy az később volt? Segíteni próbálok. — Amikor kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot...! — Tudom. Arra jól emlékszem... Kinyomtatták a kiáltványt... Az iperializmustól megtisztított szlovák földön a mai napon megalakult az önálló Szlovák Tanácsköztársaság. Ezzel a megmozdulással a szlovák munkások, katonák és földproletárok tovább építették azt a forradalmi frontot, amelynek útjait az Orosz és a Magyar Tanácsköztársaságok egyengették. Az újszülött Szlovák Tanácsköztársaság természetesen szövetségeseiként tekinti diadalmas testvéreit. (A Kassai Vörös Újság 1919. június 17-i számában megjelent kiáltványból) Megint fölemeli a ‘kezét. — Akkor mondták nekem, hogy csak járjam be ezt a völgyet, legyek szervező. Azután mindkét kezét az asztalra teszi. Ujjain számol valamit szavak nélkül. Így telik el bő kéLhárom perc, miután bocsánatkérően csak ezt mondja: — A fűrésztelepen voltunk mi bol- sik legalább harmincán is... A következő pillanatban pedig dühösen kifakad: — Ezért üldöztek el. Még munkát sem adtak. Megpróbálkoztam a fuvarozással. Tönkretettek. Hova menjek? Kivándoroltam Amerikába. Családostul. .. Bosszút álltak rajtam a bur- zsujok... A hitvány kutyák. — Beszéljünk vidám dolgokról! Jó? — indítványozom. Rögtön egyetért. S amikor faggatom, hogy mikor, mitől szokott jókedve lenni, már sugárzik. — Úgy, hát miénk a győzelem — mondja —, mert telik a nyugdíjból még sörre is .. . — Miért ne lenne nekem is jó, ha jó a munkásnép sorsa? — kérdi kíváncsian. Huszáros bajszát pödörgeti, ügyet sem vet felesége magyarázatára. A tőle négy évvel fiatalabb, élénk, fürge mozgású, gyors észjárású asszonyka „39. ellenőrző csoport. Akna nincs ...“ Cirillbetűs felirat az egyik dobsinai ház falán nagyon tárgyilagos tájékoztatással szolgál: ketten több mint két és félezer korona nyugdíjat kapnak, felneveltek két fiút, két lányt, a fiatalabb lánynál laknak, hat unokájuk van. — öregesen, de jól élünk — állapítja meg. — Nékem azt mondták barátaim, az elvtársaim — vetette közbe Revúcky elvtárs —, hogy csak pihenjek már. Harcoltál eleget, pihenj, ülj csak, öreg harcos. Ül is. Vizet kíván, de csak egy kortyot iszik. Utána eldicsekszik azzal, hogy minden kitüntetését, minden valamirevaló, emléknek számító iratát átadta a munkásmozgalmi múzeum munkatársainak. — Őrizzék ők. Tanítsák meg a fiatalokat arra, hogy Lenint követve miként kell a győzelemért harcolni, mert harcolni mindig kell — magyarázza. — Elsősorban Lenintől kell tanulni. A történelem nagy háborúit, a forradalmak nagy feladatait csak az döntötte el, hogy az élenjáró osztályok nem egyszer és nem kétszer, újra és újra megismételték rohamukat és okulva a vereségek tapasztalataiból, kivívták a győzelmet. (Lenin Művei, III. kötet) Feláll. Vállamra teszi reszkető kezét. — Mi csak Lenin szavára hallgattunk. Csak arra! Ezzel be is fejezzük a beszélgetést. Búcsúzom, s a múlt meg a jelen között révedezve utánam integet a történelmi leckére figyelmeztető veterán pártharcos. Újra dúdolom a pionírok dalát: „Gyönyörűséges Nap süt le reánk ...“ HAJDÚ ANDRÁS lllllllllllllllllllllllllllllllllllllli • - . i ......ha mondom, hát ágy van, hogy nagyon értettük egymást“. ... Balról jobbra: BA RCZI PÁL veterán pártharcos, SZŰLLŰS SÁNDOR, a CSEMADOK rozsnyói (Roi- fiava) járási bizottságának titkára, ONDREj REVOCKY, a Szlovák Tanácsköztársaság egykori harcosa 1979. VI. 10. N C/3 Haditanácsot tart a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkara- > ' Fotó: a szerző (2), arch. (1) ? • f * - t y t -r f . í . f J f
