Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-06-10 / 23. szám

TÖRTÉNELMI LECKE Látogatás a Szlovák Tanácsköztársaság harcosánál, a legendás hírű harminckilences dandár veteránjánál Verőfényes napsütés. Szívem szerint most, mindjárt rázendítenék a pionír­dalra: „Gyönyörűséges Nap süt le reánk..." A postahivatal épületének falára tekintve azonban meglátom az emléktáblát, s egy pillanatra elszorul a szívem, mert láttán a gondolat tisz­teletadásra késztet. Itt, Dobéiná terén mondta a fasiszta hóhérok szemébe Adler Károly, a Petőfi Sándor parti- zánbr.igád parancsnoka: „Én megha­lok, de jönnek a többiek, mert mi so­kan, nagyon sokan vagyunk." /Keresem a Zimná utca 115-ös számú házat, ahol Ondrej Revúcky, a 90 esz­tendős pártharcos, a Szlovák Tanács- köztársaság egykori katonája lakik. Fi­gyelem a házszámtáblákat. Megállók, mert cirillbetűs feliratot látok az egyik ház falán: „39. ellenőrző cso­port. Akna nincs ...“ Próbálom tovább a betűzgetést, de a malterba vésett- kapart betűkből csak annyit értek meg, hogy valami hadnagy írta alá ezt a jelentést, nevét sehogy sem tu­dom kisilabizálni. Meglepő, hiszen Revúcky elvtársat is úgy emlegették, hogy talán a híres, neves harminckilences dandár katoná­ja volt, mielőtt megbízatást kapott: to­borozzon harcosokat a Szlovák Ta­nácsköztársaságnak. Harminokilencesek ... Néhány házzal odébb, az udvari szo­bácskábán rátalálok. Kezében törülkö­ző, szavában evődés. — Jó lenne harminckilencesnek len­ni — nevet könnyű gyermekhangon. — Csakhogy vén vagyok már ... Tőle karnyújtásnyira egy kupac sós­ka. ö hozta a kertből, maga szedte. Int a feleségének, hogy rakja el, s nem zavarja, hogy alig hall valamit annak magyarázatából: — Igen, ő az. Mindig harcolt, mert ő olyan, hogy puszta kézzel ds rátá­madna arra, aki munkásnépet bánt. Mondja el azonban ő maga. Jobban tudja, hogy mikor, mit csinált. — Vöröskatona volt? — kérdem. — Forradalmár! Orosz fogságban lettem forradalmár. Azután már min­degy volt, hogy a vörösök között mi­kor, melyik csapatban kellett harcol­ni. Ml csak Lenin szavára hallgattunk. Csak. arra! Az a háború, amelyet ti viseltek, az egyetlen jogos, igazságos, forradalmi háború. Legyetek szilárdaki A győze­lem a tiétek lesz! (Lenin üzenete a Vörös Hadsereg harcosainak) — Tudja ugye, hogy együtt harcoltak akkor az oroszok, magyarok, szlová­kok? Nevet, hogy a falon függő fénykép­ről visszanevetnek rá azok is, akikkel együtt a veterán harcosok húsz évvel ezelőtti találkozóján lefényképezték. — Hogyne tudnám. Az ott ni, csak úgy keveri a szavakat, de értjük ám egymást. Nagyon értjük. Így játszik vele a régmúlt és a teg­nap. Egykori önmagát idézve magasba lendíti a karját, mintha vezényelni ké­szülne, és feltekint saját kézfejére. Fáradtan visszahúzza karját. Remegő kézzel a terítőbe markol. — Elfelejtettem a vezényszavakat — mondja esetten —, de ha mondom, hát úgy van, hogy nagyon értettük egymást. — A harminckilencesekre gondolva nem jut eszébe valami dal, érdekes történet, vagy néhány szó? — Dal? — töpreng. — Hát dalolni daloltunk. Csak kimegy a fejemből. Erőlködve igyekszik felidézni vala­mi emléket. Egyszer csak fölragyog, és kiabálva mondja: — Üssétek,- verjétek a hitvány bur- zsuj kutyákat!... Abbahagyja, és kedvtelenül legyint. Rajta, én édes testvéreim, üs­sétek, verjétek a hitvány burzsuj ku­tyákat! Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! — harsogott a rohamra in­duló vörösgárdisták első sorában az öreg Esze Tamás hangja." /(Illés Béla Ég a Tisza című regé­nyéből ) Megilletődve hallgattunk egy sort. Felesége válogatja a sóskát. Valahon­nan vad rádióhang szűrődik be. Az öreg meg se rezzen. Jó csendben él­het. Ha mindenképpen közölni akar vele valamit a világ, akkor a csend falát meg -kell törni. Próbáljuk meg! — És amikor már szlovák földön harcoltak? Kis vizet kór, s földerül a kérdésre. — Akikor is mi győztünk ... Sokan velünk jöttek ... — Hányán? Kik? Bajlódunk valamicskét azon, hogy merre, milyen irányba vonultaik akkor a vöröskatonák. Az öreg nevek után kotorász az emlékezetében. — Talán Mydlo, meg Kubis ... Vagy az később volt? Segíteni próbálok. — Amikor kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot...! — Tudom. Arra jól emlékszem... Kinyomtatták a kiáltványt... Az iperializmustól megtisztított szlovák földön a mai napon megala­kult az önálló Szlovák Tanácsköztár­saság. Ezzel a megmozdulással a szlo­vák munkások, katonák és földprole­tárok tovább építették azt a forradal­mi frontot, amelynek útjait az Orosz és a Magyar Tanácsköztársaságok egyengették. Az újszülött Szlovák Ta­nácsköztársaság természetesen szövet­ségeseiként tekinti diadalmas testvé­reit. (A Kassai Vörös Újság 1919. június 17-i számában megjelent kiáltványból) Megint fölemeli a ‘kezét. — Akkor mondták nekem, hogy csak járjam be ezt a völgyet, legyek szer­vező. Azután mindkét kezét az asztalra teszi. Ujjain számol valamit szavak nélkül. Így telik el bő kéLhárom perc, miután bocsánatkérően csak ezt mondja: — A fűrésztelepen voltunk mi bol- sik legalább harmincán is... A következő pillanatban pedig dü­hösen kifakad: — Ezért üldöztek el. Még munkát sem adtak. Megpróbálkoztam a fuvaro­zással. Tönkretettek. Hova menjek? Kivándoroltam Amerikába. Családos­tul. .. Bosszút álltak rajtam a bur- zsujok... A hitvány kutyák. — Beszéljünk vidám dolgokról! Jó? — indítványozom. Rögtön egyetért. S amikor fagga­tom, hogy mikor, mitől szokott jóked­ve lenni, már sugárzik. — Úgy, hát miénk a győzelem — mondja —, mert telik a nyugdíjból még sörre is .. . — Miért ne lenne nekem is jó, ha jó a munkásnép sorsa? — kérdi kí­váncsian. Huszáros bajszát pödörgeti, ügyet sem vet felesége magyarázatára. A tő­le négy évvel fiatalabb, élénk, fürge mozgású, gyors észjárású asszonyka „39. ellenőrző csoport. Akna nincs ...“ Cirillbetűs felirat az egyik dobsinai ház falán nagyon tárgyilagos tájékoztatással szolgál: ketten több mint két és fél­ezer korona nyugdíjat kapnak, felne­veltek két fiút, két lányt, a fiatalabb lánynál laknak, hat unokájuk van. — öregesen, de jól élünk — álla­pítja meg. — Nékem azt mondták barátaim, az elvtársaim — vetette közbe Revúcky elvtárs —, hogy csak pihenjek már. Harcoltál eleget, pihenj, ülj csak, öreg harcos. Ül is. Vizet kíván, de csak egy kor­tyot iszik. Utána eldicsekszik azzal, hogy minden kitüntetését, minden va­lamirevaló, emléknek számító iratát átadta a munkásmozgalmi múzeum munkatársainak. — Őrizzék ők. Tanítsák meg a fia­talokat arra, hogy Lenint követve mi­ként kell a győzelemért harcolni, mert harcolni mindig kell — magyarázza. — Elsősorban Lenintől kell tanulni. A történelem nagy háborúit, a for­radalmak nagy feladatait csak az dön­tötte el, hogy az élenjáró osztályok nem egyszer és nem kétszer, újra és újra megismételték rohamukat és okulva a vereségek tapasztalataiból, kivívták a győzelmet. (Lenin Művei, III. kötet) Feláll. Vállamra teszi reszkető kezét. — Mi csak Lenin szavára hallgat­tunk. Csak arra! Ezzel be is fejezzük a beszélgetést. Búcsúzom, s a múlt meg a jelen kö­zött révedezve utánam integet a tör­ténelmi leckére figyelmeztető veterán pártharcos. Újra dúdolom a pionírok dalát: „Gyönyörűséges Nap süt le reánk ...“ HAJDÚ ANDRÁS lllllllllllllllllllllllllllllllllllllli • - . i ......ha mondom, hát ágy van, hogy nagyon értettük egymást“. ... Balról jobbra: BA RCZI PÁL veterán pártharcos, SZŰLLŰS SÁNDOR, a CSEMADOK rozsnyói (Roi- fiava) járási bizottságának titkára, ONDREj REVOCKY, a Szlovák Tanácsköztár­saság egykori harcosa 1979. VI. 10. N C/3 Haditanácsot tart a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkara- > ' Fotó: a szerző (2), arch. (1) ? • f * - t y t -r f . í . f J f

Next

/
Thumbnails
Contents