Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-05-20 / 20. szám

A SZOCIALISTA REALIZMUS MÓDSZERE ÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI

A FEJLETT SZOCIALISTA TÁRSADALOM

ESZTÉTIKAI ESZMÉNYE

1979.

V. 20.

A művészet és esztétika fejlődésének történetében már régen megfogalmazódott annak az embernek az alakja, aki egész tömegek reményét, vágyát, a jobb életért folytatott küzdelmei fejezte ki. Tehát olyan eszményi célokat testesített meg, amelyekért az osztályokra tagolódott társadalom küzdött. Ezek a Célok, elképzelések leginkább a művészetben valósultak meg, és mindenekelőtt a haladó osztályok ideológiájának, valamint a valósághoz való esztétikai viszonyuk jellegének a fölerősítésével függtek össze az adott korban. Az eszmény, a művészet segítségével így lett az akkori emberek szellemi kincse.

De az adott kor tökéletes, harmonikusan kifejlődött és aktív humanizmussal felvértezett emberének esztétikai eszménye, az antagonists társadalmi-gazdasági viszonyok között, végül is ellentmondásba kerül az uralkodó osztályok önző érdekeivel. A társadalom és a művészet fejlődésének útjai így elváltak.

Csak a szocializmus teremt olyan reális feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a társadalmi és szociális, valamint a politikai, gazdasági, erkölcsi és esztétikai eszmények harmonikusan kiegészítsék egymást. Azért is szoktunk beszélni a kommunizmus társadalmi és esztétikai eszményeinek egységéről.

Ugyanakkor az a fő törökvésünk, hogy minden ember boldognak, teljesnek érezze magát. Éppen ez ösztönözte és ösztönzi a „forradalom által mozgósított és elhivatottá vált“ művészeket, akik a szocialista realizmus útját választották, tehát új utat a kutatásokhoz és fölfedezésekhez. A kommunista eszmény azelőtt soha nem tapasztalt lökést adott ennek az alkotói módszernek, és segített fölfedni közismerten jellemző vonását — kötődés a jövőhöz, az élet forradalmi fejlődésének ábrázolásával. A kommunista eszmény kifejlesztette a művészekben azt a képességet, hogy szemléltető és világos képekben lássák a holnapot. Ez a holnap nemcsak a szovjet nép holnapja, hanem az egész emberiségé.

Éppen ezért érthető, hogy társadalmi-politikai eszményünk konkretizálásának a kérdése mindig is a kommunista párt figyelmének központjában volt és van ma is. A SZKP XXV. kongresszusán és később számos programtervezetben, határozatban jelölték meg az új ember sokoldalú nevelésével és kialakításával kapcsolatos feladatokat. Végső soron a Szovjetunió új alkotmányának valaroeny- nyi része, fejezete és előírása nem csupán azt tartalmazza, hogyan képzeljük el az új, kiegyensúlyozott ember alakját, hanem meghatározza és törvényerőre emeli a kialakításához szükséges elveket és feltételeket is. Emellett világosan kitűnik á ml eszményeink és céljaink forradalmihumanisztikus jellege, dinamikus, rugalmas, mozgékony, plasztikus volta.

Ennek a legégetőbb feladata, vagyis a kommunista építés céljának a megvalósítása során a párt szükségszerűen azokból a reális történelmi feladatokból indul ki, amelyeket a jelenlegi fejlődési szakaszban teljesít a szovjet társadalom, a kommunizmusba történő átmenet perspektívájában. Nem kevésbé fontos, hogy jól ismerjük az ember lehetőségeit, erejét, képességeit, szigorúan tartsuk szem előtt a jogokat a szabadságot és a, kötelességeket, amelyeket mindnyájunknak nyújt, illetve feladatul jelöl meg a szocialista életmód. Rögzíti ezeket a Szovjetunió alkotmánya is. A szovjet polgár jogainak és kötelességeinek dialektikája abból indul .ki, hogy a személyiség sokoldalú és harmonikus fejlődése nem csupán a legmagasabb cél, hanem a kommunizmus fölépítésének eszköze is.

A fejlett szocializmus mindenekelőtt a saját belső erejére, vagyis a fejlett termelő erőkre, a korszerű iparra, a magas fokon gépesített mezőgazdaságra támaszkodik, amely a kollektivizmus elvén épül. Ez azt jelenti, hogy az embernek, mint a legfontosabb termelő erőnek, olyan magas műveltségi és szakmai szinten kell lennie, hogy képes legyen anyagi és szellemi értékeket létrehozni, amelyek egyaránt szükségesek neki és a társadalomnak. A Szovjetunió alkotmánya mindezt lehetővé teszi, biztosítja az emberek számára. Nemcsak a munkához való jogot, hanem a foglalkozás, a cselekvés megválasztásának lehetőségét, a tehetségnek, a szakmai fölkészültségnek és természetesen a kommunizmus építése időszerű oéijainak és feladatainak megfelelően.

Az ember elsősorban alkotó cselekvéseiben nyilvánul meg. Ezekben a cselekvésekben válnak igazi alkotó erővé az emberrel született képességek. Hogy mivé lesz az ember, s hogy milyen képességek bontakoznak ki általa, az a marxista-leninista tanítás szerint elsősorban a társadalmi élet szükségleteitől, az ember anyagi feltételeitől és a társadalmi értékek rendszerétől függ. Fő feladatunk, hogy az új társadalom építőiként teljesítsük Lenin hagyatékát, s utat törjünk az igazi emberi boldogsághoz. Ezt a boldogságot egyedül az a munkához való öntudatos viszonyulásunk biztosítja, amely szokássá és élet- szükségletté vált, az elégedettség és a boldogság legtisztább forrásává. A munkához való ilyen viszonyulás szerves része a kommunista eszme társadalom-esztétikai vonalának.

Amennyire összetett és változatos a szabad ember szabad munkája, annyira változatosak akárcsak egyetlen esztétikai ideál megfogalmazásának az eszközei is a szovjet ember ábrázolásakor a szocialista realizmus művészetében. Kezdve a harmincas évektől, a szovjet irodalom és művészet a dolgozó ember fejlődési folyamatának kutatására összpontosít, arra, hogy a művészetben kifejeződjék a gazdálkodó és a világot munkával megváltoztató ember lélektana. Továbbra is nagy hatást gyakorol ránk Gelman színművének, a Prémiumnak egyszerű brigádvezetője, Potapov, aki ma már nagyon jellegzetesen ítéli meg az egyéni és társadalmi harmónia problémáit. Potapov már nem csupán egyetlen brigád, egyetlen építővállalat, hanem az egész szocialista gazdaság képviselője. Már kifejlesztette magában a hatékony, a minőségi, a becsületes munka belső igényét. Ugyanilyen természetes számára a társaival szemben támasztott következetes igényesség. Olvasóinknak fölelevenítjük A. Ivanov Örök vágy című regényének több jelenetét, amelyek különösen kifejezően és emocionálisan mutatják be az élet új hőse, valamint a művészet születésének folyamatát.

A kommunizmusba való átmenet hosszan tartó folyamata egyre jobban növeli a dolgozó emberrel szemben támasztott igényeket. Ez az ember nem csupán a társadalomnak nélkülözhetetlen anyagi és szellemi értékek létrehozásán fáradozik, de részt vállal társadalmi és gazdasági életünk irányításában is. Ráadásul a kommunizmus eszméi föltételezik a biológiai és a szociális, az érzé'kileg emocionális, észbelileg intellektuális, az individuális és a kollektív, az egyéni és a társadalmi egységet az emberben. Az alkotmány híven tükrözi a szovjet társadalom életének alapvető törvényét, a társadalom minden tagjának jólétéről való gondoskodást, amely tulajdonképpen csak akkor valósítható meg, ha mindnyájan gondoskodunk magának a társadalomnak a jólétéről. Az ember nem lehet boldog a tudat, az érzelmek és az akarat fejlődése nélkül. Humanista eszmeiségünk egyik alapvető vonalát tehát ennek a boldogságnak az elérése alkotja. Humanista eszmeiségünkét, amely éppen karakterétől esztétikus, alapjában pedig mélyen társadalmi.

M inden alkotó munka és kommunista munka egyedül így értelmezhető ideálisan, hiszen minden munka lényege a kitűzött célok elérésében rejlik, s e célokat maga az élet tálalja. S e munka végzésénél figyelembe kell vennünk az alkotó módszerek és a munkaeszközök állandó tökéletesítésének szükségét; a technológia korszerűsítését, valamint ismereteink, szokásaink, ügyességünk, ötletességünk, szakképzettségünk állandó növelését. Így gondolkodik és cselekszik már több ember, s számuk szüntelenül gyarapszik. Ök a munka hősei, az élenjárók, több olyan hasznos mozgalomnak kezdeményezői, mint amilyen például az üzemek, műhelyek, közösségek, csoportok, brigádok szocialista munkaversenye, olyan emberek, mint a csoportvezető bányász Ny. Csih, mint a lentermelő T. Ahunova, a szövőnő M. Iva- nyikova és több szovjet ember.

A szovjet állam minden osztálya és szociális rétege egyöntetűen magáénak vallja a kommunista társadalom felépítésének feladatait. A szovjet társadalom minden öntudatos tagja a kommunista eszmék valóra váltásáért vívott harcot saját érdekének, feladatának tartja. Ma már nem a szociális ellentéteik jellemzik az új típusú embert; a fejlett szocialista társadalom tagjának legfőbb jellemvonása az érdekazonosság, a szociális célok egysége. Ezt a tulajdonságát értékelhetjük szépnek, a fiatal nemzedék számára pedig társadalmi és esztétikai szempontból példamutatónak. Ez a körülmény számos vonatkozásban befolyásolja a kommunista nevelés folyamatát. Egyre több szovjet dolgozóról és földművesről mondhatjuk el, hogy intelligens és müveit, miként ma már kidomborodik a szocialista értelmiség forradalmisága, társadalmi aktivitása, szervezettsége és elvhűsége is, amely a múltban elsősorban a munkásosztályt jellemezte, A szovjet polgárok többségét a természethez és a földhöz olyan érzelmek és kapcsolatok fűzik, mint a földműveseket. Ezt a bensőséges kapcsolatot a szovjet állam egész eddigi léte során támogatta és elmélyítette a dolgozók tudatában. Nem véletlen, sőt rendkívül fontos és gyümölcsöző, hogy több mint 40 millió szovjet ember vesz részt az ország irányításában, s a szovjetekben, valamint a különböző bizottságokban kellőképpen érvényesítik befolyásukat. Sőt, több milliós munkásgárda vesz részt a termelési értekezleten, tehát a társadalom politikai és gazdasági irányításában!

Az új szociális közösség megszületésével — amellyel ma a Szovjetunió társadalmát jellemezhetjük — egyúttal kiteljesedtek az új típusú, harmonikus emberről alkotott társadalmi és esztétikai ideáljaink is, mert ebben az új eszményben több mint száz szovjetunióbeli nemzet és nemzetiség elképzelése ötvöződik. Brezsnyev elvtárs ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Olyan emberekről beszélhetünk, akiknek jellemében és tetteiben egyre Inkább megnyilvánul és szerves egységet alkot a magas fokú elkötelezettség, politikai meggyőződés, valamint a szakmai felkészültség. Ezek az emberek már képesek igényesen és bírálóan értékelni önmaguk munkáját, nagy figyelmet szentelnek mások észrevételeinek, jó tanácsainak is. Egyre gazdagabb és tartalmasabb kapcsolatok fűzik őket a kortárs művészetekhez is.“

E

gyre több szovjet ember rendelkezik már ezekkel a tulajdonságokkal. A művészet még nem képes teljes egészében úgy megismerni, értékelni és visszatükrözni ezeket a jellemvonásokat, mint az élet új jelenségeit: az irodalom és más művészi alkotások hősei sokszor még egy- síkúak, olykor viszont szinte emberfeletti tulajdonságokkal rendelkeznek. A Szovjetunióban nagyon sok olyan tehetséges író, rendező és színész él, aki megfelelő összefüggésben és mélyenszán- tőan tudja ábrázolni az új típusú ember kimunkálásának folyamatát, valamint a szocialista életstílus térhódítását.

Ma már valósággá vált az, amit Lenin előre látott: a szocializmus a munkásság milliós tömegeit fölemeli és bevonja az ország és'a társadalom Irányííáisá'ba. Ezek a páratlan eredmények a párt céltudatos munkájának és a lenini kulturális forradalomnak a gyümölcsei. A párt egyrészt megfelelő feltételeket teremtett valamennyi szovjet állampolgár aktív politikai életéhez, másrészt viszont a kommunizmus eszméi, valamint a szocialista demokrácia elvei alapján hozzájárult a szovjet emberek önmegvalósításához, képességeik kibontakozásához.

Az aktív társadalmi és politikai tevékenység minden embertől rendkívüli képességet kíván meg. Feltételezi a megfelelő szervezőiképességet, a társadalom politikai életének, a más társadalmi rendszerű országok egymás közötti kapcsolatának tudományos, marxista—leninista értelmezését. Maga az élet kívánja meg, hogy a szovjet emberek szüntelenül acélozzák jellemüket a nemzetközi kapcsolatok terén, a békés egymás mellett élés elveinek érvényre juttatásában legyenek következeteseik és tántoríthatatlanok.

A szovjet művészet az éleüigazság szellemében már viszonylag régóta megtanulta úgy bemutatni és értékelni hőseit, mint aktív társadalmi tényezőket, a párt és az állami politika megvalósítóit. Ugyanakkor a szocialista realizmus módszereit érvényesítő művészetünk egyik legidőszerűbb és legnehezebb feladata volt és ma is az, hogy az ember kollektív szellemének platformján ábrázolja, miképpen mutatkoznak meg az emberi sajátosságok és gyakran milyen konfliktusok zajlanak le közöttük.

A fejlett szocialista társadalom nemcsak a szellemi értékekhez juttatja hozzá polgárait, hanem megfelelő feltételeket teremt az értékek gazdagításához, s ahhoz, hogy a rendszeres művelődés minél több ember életszükségletévé váljék. Az élet gyakran teremt olyan helyzetet, amikor a feladatokat csupán állandó művelődéssel, szellemi fejlődéssel lehet megoldani. A művészet sajátos eszközeit - is igénybe vevő és tudatosan felhasználó kommunista nevelés célja, hogy erkölcsileg gazdagítsa a szovjet embereket, mélyítse el tudatukban az állandó művelődés és a mind szélesebb látókör megszervezése iránti vágyat, fejlessze esztétikai érzésüket és ízlésüket.

A mi társadalmi-esztétikai ideálunk olyan ember, aki sokoldalúan és harmonikusan fejlett, magas fokúan képzett, erkölcsileg tiszta, megfelelő képességgel ős szilárd akarattal veszi ki részét a világ átalakításából az igazság és a szépség törvényei szerint. Mint már említettük, kommunista holnapunk ilyen típusú embereiből már napjainkban is egyre több van. Sohasem elégszenek meg azzal, amit elértek, mindig többet, jobbat akarnak, kibékíthetetlen ellenségei mindannak, ami gátolja a haladás, a kommunizmus, a demokrácia és a szocializmus előrehaladását. Harcuk — és a harcosok táborának szüntetem növekedése — a kommunizmus győzelmének és az új társadalom sikeres felépítésének biztos záloga.

K. KIJASCSENKO, a bölcsészettudományok doktora NY. LEjZEROV, a bölcsészettudományok doktora