Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-05-06 / 18. szám
ÚJ szú 1979. V . 6. As egységes földművesszövetkezetek IX. kongresszusán mondott beszédében Luhomfr Strougal szövetségi miniszterelnök egyebek között hangoztatta: „...a jé ügy győzött. Győzött a párt fő irányvonala, falvaink szocializálásénak irányvonala ... Azért győzött, mert pártunk, az összes kommunista, a Nemzeti Front saját ügyének tekintette a mezőgazdaság átépítését, legjobb erőit és képességeit e feladat teljesítésére fordította.“ Bozó Jenő, a rimaszombati (Rimavská Sobota) járási pártbizottság mező- gazdasági titkára egyike azoknak az elvtársaknak, akik ebben a nagy mánkéban kezdettől fogva minden erejükkel és képességükkel részt vettek, akiknek jelentős részük van abban, bogy a Rima, a Sajő, az Ipoly völgyében és Közép Szlovákia déli részének más területein ma életerős föld- mi vessző vetkezetek gazdálkodnak. Eletútjáról — amely bepillantást en- S* e vidék mezőgazdasági üzemeinek krónikájába is —, a következőket mondja: 1 QAQ március elsején kezdtem IwTwa dolgozni a pártapparátusban az akkori feledi (Jesenské) járásban a pártbizottságon. Abban az időben 'kezdődött meg a mezőgazdaság szövetkezetesítésének folyamata. A járás déli községei falusi pártszervezeteinek instruktoraként tevékenykedtem. Visszaemlékszem, hogy amikor a falvakat jártuk, mi magunk sem tudtuk, milyen lesz a szövetkezet, hogyan kell majd vezetni, kiket kell az élre állítani. A párt megbízásából 1950-ben kéthónapos tanulmányúton jártam a Szovjetunióban, ahol közvetlen kapcsolatba kerültem azokkal az emberekkel, akik a világon az elsőként építették ki a szocialista mező- gazdaságot. Ukrajnában arra a területre látogattunk, ahol a legnagyobb kolhozok működtek. Tanúi voltunk annak, hogy a szovjet mezőgazdasági dolgozók a második világháborút követő években mily nagy erővel építették a fasiszták által feldúlt gazdaságokat. Ez volt az első élmény, amely tanúsította a kollektív gazdálkodás útjának helyességét. A tanulmányúiról visszatérve a párt megbízott, hogy élményeimről, tapasztalataimról előadásokon számoljak be a dél-szlovákiai községekben. Jártam a losonci, az akkori kékkői és tornaijai járás, valamint a rimaszombati járás falvait és hirdettem a közös gazdálkodás eszméjét. Sok esetben találkoztam olyan emberekkel, akikről tudtam, hogy nem hisznek nekem, habár tényekkel érveltem, egyebek között a szovjet magnemesítő gazdaságokban szerzett tapasztalatokkal, amelyek már akkoriban hektáronként átlagosan harmincötnegyven mázsa gabonatermést értek el. Ezerkilencszázötvenegyben a párt politikai munkásként a pótori szénbác nyákba küldött. Eredetileg ugyanis mint bányász dolgoztam a salgóbá- nyai szénbányában. Apám — a CSKP egyik alapító tagja — is bányász volt. Pótoron akkoriban épült a szénbánya. Nehéz körülmények között dolgoztunk. Sikerült azonban skilárd ,párt- alapszervezetet kiépítenünk és széleskörűen kibontakoztatni a politikai munkát. A kommunista bányászok, amikor letették a csákányt és kijöttek a bányából, nem a pihenésre gondoltak. Agitáciős csoportokban jártuk a környékbeli falvakat és hirdettük, terjesztettük a közös gazdálkodás eszméjét, fáradhatatlan kitartással végeztük a meggyőző felvilágosító munkát. Á fokozódó követelmények egyre nagyobb igényeket támasztottak a pártmunkások tudásával, képzettségével szemben. 1952—1953- ban féléves pártiskolát végeztem Bra- tislavában. Ezt követően az akkori tornaijai járásba küldtek, ahol a járási pártbizottság vezető titkára lettem. A járás az elsők közé került a mezőgazdaság szocialista átépítésében. 1953-ban az ötvenhat községből csak kettőben nem működött földművesszövetkezet. A járási pártbizottság minden erejét az efsz-ek segítségére, támogatására összpontosította. Ismeretes, milyen nehéz helyzet volt a szövetkezetek indulása éveiben. A szövetkezeti tagok még csak akkor kezdték tanulni a közös gazdálkodást, gondolkodásmódjukban az enyém és a miénk fogalom közti különbség még nem tisztázódott. Nem volt elegendő gép, gazdasági épület, hiányoztak a szakemberek. Azokat kellett a közös gazdaságok élére állítani, akikben a párt megbízhatott. Bebizonyosodott, hogy ezek az emberek, akik jó szervező készséggel bírtak, irányt tudtak adni a közös gazdaság fejlődésének, meg tudták szikövetelt meg tőlem a tanulás, mivel nyelvi nehézségekkel küszködtem. A három év alatt azonban szüntelenül éreztem a szlovák és a cseh élvtársak kollektív segítségét. Tanulmányaim sikeres befejezésében ennek nagy része volt. H azatértem után a rimaszombati járásba kerültem. Az egyik szövetkezetben, Feleden komoly nehézségek merültek fel, egyebek között nemzetiségi súrlódások fordultak elő. Egy évig dolgoztam itt, mint a szövetkezet elnöke. Igen nagy igyekezetre volt szükség, hogy a párt- szervezet tagjai és a nemzeti bizottság segítségével konszolidáljuk a helyzetet, talpra állítsuk a közös gazdaságot. 1961-ben a Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat járási üzemének igazgatója lettem. Kerek tíz éven keresztül láttam el ezt a tisztséget. Ez a munka nem volt könnyű. Az országnak kenyér és hús kellett. A termelés még nem érte el a kívánt színvonalat. Mindent meg kellett tennünk A PART MUTATTA ŰTON lárdítani a munkafegyelmet. Ez annál nehezebb volt ebben a járásban, msrt nemcsak az osztályellenség támadásait és a kedvezőtlen külső hatásokat kellett leküzdeni, hanem az 1947-es időszak következményeit is. A vegyes lakosságú községekben eleinte bizonyos nemzetiségi súrlódások is előfordultak. De amikor az emberek megismerték egymást, együtt dolgoztak, közösen építettek, ezek a súrlódások megszűntek. A nehézségek azonban nem értek véget. Emlékszem egyes esetekre, amikor a szövetkezeti tagok háromnégy hónapon keresztül nem kaptak fizetést. Minden módon igyekeztünk segíteni a közös gazdaságok építőit. Kerestük annak a lehetőségeit, hogy az Állami Bank útján úgynevezett „zöld hiteleket“ és egyéb támogatást kapjanak. Hangsúlyozom: ezek az évek nagyon nehezek voltak. Becsüljük meg azokat, akik kitartottak, nem veszítették el hitüket a párt politikájában, s áldozatosan munkálkodtak a szövetkezetek megszilárdításán. A közelmúltban, az egységes földművesszövetkezetek járási konferenciáján számosán közülük — párttagok és pártonkívüliek — hűséges munkájukért magas kitüntetésben részesültek. Ismeretes, hogy az ötvenes években szövetkezeteink az indulás nehézségein kívül egyéb megpróbáltatásokat is átéltek. Szomszédságunkban Nagy Imre árult) politikájának következményeként felbomlottak termelőszövetkezetek. Ez nagy befolyással volt az itteni emberekre is, akik közvetlen szemlélői voltak ennek a folyamatnak. Sokan meginogtak, egymás után léptek ki az efsz-ekből, voltak olyan községek, amelyekben a szövetkezeti tagok harminc-negyven százaléka fordított hátat a közösnek. Ismét csatasorba kellett állni a kommunistáknak. Szívós, fáradhatatlan agitáciős munkával győztük meg az embereket, hogy nálunk következetesen haladunk a CSKP IX. kongresszusán kitűzött úton, megvalósítjuk a mezőgazdaság szocialista átépítésének nagy feladatát. Sikerült elérnünk, hogy járásunkban egyetlen efsz sem hullott szét, sőt az egyik községben, Strelnicén, a legnehezebb időszakban alakult meg a szövetkezet. Az efsz-ek politikai és gazdasági megszilárdulásának eredményeképpen a kilépett tagok egy-kát éven belül visszatértek. 1956-ban a párt politikai főiskolára küldött Prágába. Nagy erőfeszítést Bozó Jenő (Ifj. Gál László felvétele) azárt, hogy biztosítsuk a kenyér- és a húsellátást. Ugyanakkor vállalatunk gondoskodott a mezőgazdasági üzemek műtrágyával, vetőmaggal, takarmánykeverékekkel való ellátásáról. Bármilyen nehéz feladatot Is teljesítettünk akkor, erre a munkára mégis mindenkor örömmel gondolok, mert a vállalatban szilárd kollektíva alakult ki, amely megbízhatóan kezeskedett a kitűzött célok eléréséről. 1971-ben a rimaszombati járási párt- bizottságra kerültem vissza; mint titkárt a mezőgazdasági pártmunka irányításával bíztak meg. Azóta itt dolgozom. Mit mondjak erről az időszakról? Legjobban talán adatokkal szemléltethetem a fejlődést, a szövetkezetek életében bekövetkezett változást. Évtizedünk elején járásunkban száz- tizennégy efsz működött, fokozatos egyesüléssel huszonegy földművesszövetkezet jött létre. A szövetkezetek átlagos földterülete 1971-ben hatszáz hektár volt, most háromezerkétszáz hektár. A négy állami gazdaság átlagosan hétezer hektár földön gazdálkodik. Az egyesülések azt a célt szolgálták, hogy létrehozzuk a termelés í szakosításának a feltételeit, összpontosítsuk a jó szakembereket, erősebb pártszervezetekben vonjuk össze a kommunistákat. Az elmúlt időszak azt mutatja, hogy ez a lépés helyes volt. Említsünk még néhány számadatot. 1970-ben negyvenhat főiskolai és ötszázharminckét középiskolai végzettségű szakember dolgozott az efsz-ekben, 1978-ban a főiskolai végzettségűek száma százötre, a középiskolai végzettségűeké pedig hétszázharmincegyre emelkedett. A bruttó termelés értéke 1970-ben nem égiszén 692 millió korona, 1977-ben pedig majdnem 895 millió korona volt, az árutermelés értéke pedig az 1970. évi 396 millió koronáról 1977-ben több mint 640 millió koronára növekedett. Habár az utolsó három év nagyon mostoha volt a mezőgazdasági termelésre, a hatodik ötéves terv feladatait lényegében teljesítettük. Bizonyos lemaradás mutatkozik a növény- termesztésben, míg a hús-, a tej- és a vágóbaromfi felvásárlásának tervfeladatait a járás mezőgazdasági üzemei hiánytalanul teljesítik. Meg kell itt mondanom, hogy nemcsak objektív, hanem szubjektív körülmények is befolyásolják a fejlődést. Az emberek gondolkodásmódjának a fejlődése nem minden esetben tart lépést a szocialista építömunka előrehaladásával. A szövetkezeti dolgozók túlnyomó többsége odaadóan, becsületesen teljesíti feladatait, akadnak azonban még mindig olyan emberek, akik csak a saját érdekeiket nézik, nem tartják meg a munkafegyelmet, hanyagul végzik munkájukat, nem vigyáznak a közös tulajdonra. Kommunisták és pártonkívüliek együttes igyekezetével kell törekedni a további fejlődés eme akadályának elhárítására. N am vitás, hogy minden eredményünket az emberek öntudatos munkájának köszönhetjük. Ezt bizonyítják szomszédos, azonos feltételek között gazdálkodó efsz-ek eltérő eredményei az egyes termelési ágazatokban. Említsük meg a rima- szécsi, a lenártfalai és a királyi szövetkezeteket. A Királyi Efsz a növény- termesztésben és az állattenyésztésben egyaránt az első a járásban. A Lenártfalai Efsz a növénytermesztés eredményeit illetően a második a járásban, az állattenyésztésben azonban lemarad. A Rimaszécsi Egységes Földművesszövetkezettel kapcsolatban néhány évvel ezelőtt azt tapasztaltuk, hogy a termelés fejlesztésében nem tud lépést tartani. A három évvel ezelőtt végrehajtott személyi változások óta a járásban ez az efsz a harmadik helyre került, gazdálkodása olyan fejlődésnek indult, hogy hamarosan az élre juthat. A szövetkezetben ma tizenhat mérnök tevékenykedik, a vezetőség és a pártszervezet lelkiismeretesen végzi munkáját, a szövetkezeti dolgozók felelősségteljesen teljesítik feladataikat. Közép-Szlovákiában a rimaszombati járás jelentősen befolyásolja a mező- gazdasági termelés fejlődését. A já rási pártbizottság irányító munkájában ebből a tényből indul ki. Mond hatnánk úgy Is, hogy járásunkban ez a fő program. A járási pártvezetőség minden döntését alaposan megfontolja. A vezető titkár is idejének nagyobbik részét a mezőgazdasági kérdéseknek szenteli, szüntelen figyelem mel kíséri a munkákat, ellenőrzi a feladatok teljesítését. örvendetes tény, hogy évente mintegy kétszáz fiatal lép munkába a mezőgazdaságban. Ez mutatja, hogy az ifjúság megbízható jövőt lát a mezőgazdaságban. Községeinkben járva azt látjuk, hogy néhol szinte az egész falu újjáépült, mindenfelé új családi házak emelkednek, egyre több az autó, a háztartásokban a korszerű, tartós használa ti tárgy. Az emberek bíznak a szocialista közös gazdálkodásban, ezt szilárd létalapjuknak tartják. H a ma megkérdezné valaki, ho gyan kezdeném az életpályámat, ha újra kezdhetném, azt felelném, hogy csakis úgy, ahogy három évtizeddel ezelőtt. Az eltelt évek munkája nem volt könnyű, de a fejlődés egyértelműen azt mutatja, hogy igyekezetünk eredményes. Feljegyezte: GÁL LÁSZLÖ J Á V, 44 1 A SZOCIALISTA MEZŰGAZDASAG UTJÁN
