Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-04-29 / 17. szám

orosan egymás mellett kuporogtak a szénfal tövében, és feszülten várták a robbanást. A szénréteg feletti víz szétáztatta a homokot, a mennyezet meglazult, s a hasadékokon át a nyakuk közé záporozott a jéghideg, kristálytiszta zuhatag.

Az elmúlt hetekben többször is beomlott a tárna egy-egy szakaszon és mindig a robbanásoktól. Az utolsó napokban kiszámíthatatlanná vált a bányászok sorsa, s a mennyezeten át betörő víz egyre gyarapodott. Minden robbanás beomlással fenyegetett, a gerendák közül súlyos széndarabok hullottak alá, de kelleti a szén, s a bányászok dolgoztak.

A kis csoport a nyakát behúzta, visszafojtott lélegzettel várt, az emberek a sisakjukra csörgő víz kopogását hallgatták.

— Mi lesz már vele? — dörmögte türelmetlenül Gábor, egy megtermett bányász, aki a tárna innenső felén zárta le az átjárást a robbantás idejére. Indulatosan megszívta tenyerébe rejtett cigarettáját. Lent a bányában szigorúan tilos volt a dohányzás, s ha valakit rajtakaptak, fizetéskor egy százassal lett könnyebb a borítékja.

— Tűűűzl — hallatszott jó messziről a lőmester elnyújtott ordítása a sötétben.

A szögletben összekuporodott bányászok jobban a falhoz lapultak. Előre érezték a puffanásokat, a rázkódást és az utána érkező légnyomást. De semmi se történt, csak a víz záporozott tocsogva, s a dolgozó föld morajlott időnként.

Aztán gumicsizmás lábak dobogását hallották közeledni és a lőmester szitkozódásait.

— Megint széttépte valami elszabadult darab a gyutacs huzalait — mondta Gábor, és meztelen vállával megpróbált szárazabb rést keresni a sűrű csorgások között.

— Büdösül szét van ázva a tárna

— mondta Marci, a mellette kuksoló segédvájár. Adhatnának pár százalékot erre a rohadt vízre. Legalább azt a két darab százast megkereshetnénk egy siktára. Ha ezt sem érdemiem meg azután, hogy naponta derékig ázok, akkor rohadjon meg a ...

— Hirtelen elhallgatott. Észrevette a mellette guggoló Jónást, akit a szomszédos tárnából vezényeltek át hozzájuk, amikor a víz miatt elkezdődött a kálvária, s a bányászok hangulata nyomasztóvá vált. Dolgozni nem nagyon tudott, de egyébként megbízható volt.

— Kétszázat?! Puff neki! Jó lesz, ha megkeressük a kilencven-száz koronát siktánként. Hónapok óta alig. haladtunk valamit a fejtéssel, — mordult fel Gábor. — Amit kitermeltél, megkapod érte a pénzed, esetleg mellé szúrnak majd néhány, pár koronás belépőjegyet a bojnicei Termálba. S ha délutánonként meguntad a sörözést, kikúrálhatod az üleped a meleg vízben.

Gábor nyugodtan és hangosan beszélt. Ügyet se vetett a köztük lapuló Jónásra. Megszokta, hogy munkáját mindig és mindenütt elvégezze. Dolgozott már tizenhat órát derékig vízben, mellverés nélkül. Egy feltétlen tekintélyt ismert csupán: a tudást. Nála az is tudásnak számított, ha valaki fej fölé bírt emelni egy nyolcvankilós vastámasztékot, vagy kettőt elvitt a hóna alatt, ha szükség volt rá.

— Tűűűzl

A bagót rágó állkapcsok megálltak. Feszülten várták, mi lesz. Hat puffanás következett egymás után. Megreccsentek a gerendák, zajosan dőlt le a lerobbantott szén, és csend lett.

— Véége! — kiáltott a lőmester.

A robbanás kidöntött néhány támasztékot, egy vékonyabb stompot derékba tört, egy másikat kilökött a gerenda vége alól.

Gábor a szénkupac fölött áthajolva bedugta a fejét a kamrába.

— Elég jól elkapta, csak itt a bal szélén egy kicsit ferdére sikerült a lyuk — mondta a háta mögött álló Marcinak, s közben lábával az elevá-' torra lökdöste a nagyobb széndarabokat.

— Hozd ide a kapákat, Marci! Ügyesen kirámoljuk a szenet, hogy minél előbb újra fúrhassunk.

— Nem gondoltad meg a dolgot, Gábor? — hallotta váratlanul maga mögött a lőmester basszusát.

Gábor visszahúzta a felsőtestét a nyílástól. A lőmester az elektromos robbanómasinát egy gerenda végére akasztotta, s a tenyerén keresztül alsókarjára tekerte a zöld színű huzalokat. Fenyegetőn nézett Gábor szeme közé.

Gábor felvette a fejszét:

— Nem! — mondta határozottan, és súlyos ütésekkel kezdte visszaverni a kilazult stompot a helyére.

— Tehát abban maradunk: vagy te, vagy én! — mondta a lőmester.

— Megmondtam! — válaszolta kurtán Gábor. Leeresztette a fejszét, a visszatérő Marci kezéből átvette az egyik kapát, és mindketten fürgén hozzáláttak a kamrában levő szén kirámolásához.

A lőmester mozdulatlanul állt a hátuk mögött. Gábor a kamra falára vetődő fénykarikából tudta, hogy őt nézi.

— Héé! Lőmester! Ide! Robbantunk! — hívták valahonnan beljebb- ről.

— Hát rendben van, Gábor, majd elválik, ki bánja meg! — mondta a lőmester. Karjára vette a masinát és a karikára csavart huzalokat, s víztől csillogó gumiruhájában nehézkesen ellépkedett.

— Nekem nagyon gyanús ez a kamra, Gábor — nyögdécselte Marci a homlokát ráncolva, miközben kapájával sebesen rángatta kifelé az üregből a szenet. — Nagyon szórja a törmeléket.

— Ne óbégass! — mordult rá összeszorított fogakkal Gábor. Igv csak akkor beszélt, ha nagyon felindult volt. Az előbb, hogy bent járt a kamrában, ő is észrevette, hogy a kifogástalan sima mennyezet körben elszakadt, és egy ujjnyira levált a többitől. Csak a repedésekbe szorult törmelék tartja vissza a beomlástól. Ráadásul a víz miatt most még megbízhatatlanabb. Gábor tapasztalt bányász volt, és jól tudta, hogy bármelyik pillanatban lezuhanhat.

Mikor kirámolták a szenet, egy deszkadarabbal jó nagyokat ütve rá, körbekopogtatta a kamra boltozatát. Közben ugrásra készen, a nyílás közelében állt. Minden ütés nyomán törmelék szóródott a földre, de a plafon tartotta magát. Hozzá kellett látni a fúráshoz.

— Gábor, ne menj be! — dünnyög- te határozottan Marci. — Egy oldalfúrással bedöntjük, és kész. A szenet, meg ami bent marad, ott egye meg a rosseb!

— Nem végzünk kontármunkát! Legalább öt vagon szén van a hátsó felében — mondta Gábor, a deszkával a plafont ütögetve.

Földnyomások jöttek. A mennyezetet tartó gerendák recsegve összébb lapultak. Az üregben hullott a törmelék, de a boltozat még állt.

— Gábor, ne menj be ... — kezdte megint Marci. Ö azok közül való volt, aki élete végéig dolgozik a bányában, bányász sosem lesz belőle.

— Hozd Ide a fúrógépet!

Gábor háta mögött megreccsent a széntörmelék, és fújtató szuszogás ütötte meg a fülét. A lőmester állt mellette.

— Gábor... még egyszer és utoljára kérdem, ez a végleges szavad?

Gábor felhorkant:

— Mi az istennek tart asszonyt az ilyen nyavalyás, ha siránkozáson kívül mást se tud! A fancsali képed látva legszívesebben okádna az ember. Inkább vágj szájon, vagy állítsd a fejszét a lapockáim közé, de ne bámulj rám ilyen pofával! Hogy lehet valaki ilyen undorító? Ha a gyávaság hasmenéssel járna, lépten-nyo- mon összerondítanád az inadat — ordított Gábor.

A lőmester szó nélkül állt előtte, Gábor kivörösödött arcát nézte. Aztán annyit mondott:

— Jól van, Gábor, majd elválik ...

Mikorra Marci a kamra elé vonszolta a fúrógépet, újabb földlökés rázta meg a tárnát. A kamrában megindult a törmelékhullás, s a boltozat megreccsent.

— Én nem mennék be — jegyezte meg Marci.

Gábor megvárta, míg elvonul a nyomáshullám, aztán bedugta a fejét a kamra nyílásán. Egy másodpercig várt. A kamra tartotta magát. Gábor betolta a két vállát is, s a kívül maradt Marci már csak a csizmaszárait látta, ahogy ide-oda lépdelt a nyílás előtt.

— Dobd be a fúrógépet, Marci,

meg a hosszúbórert — hallatszott bentről Gábor hangja.

Marci a masina kábelét megragadva, Gábor csizmái közé dobta a fúrógépet, és benyújtota a hosszú fúró- szárat. Látta, amint Gábor két kaze mindkettőt megmarkolja és felhúz-/ za ... Nemsokára vinnyogva beindult a fúrógép. Gábor terpeszben álló csizmái rázkódni kezdtek.

Egyenletes tempóban nyomta a vibráló fúrót a szénbe, s közben figyelte a mennyezet minden mozdulását. Sisaklámpájának fénye villámgyorsan ide-oda cikázott a fúró rázásától, s ez alaposan megnehezítette a dolgát. A fúrógép búgásátől nem hallotta a kamra neszeit, s így minden bent töltött pillanat szerencse- játék volt. Egyetlen elkésett mozdulat, és mindennek vége. Ez a játék a halállal neki az életet jelentette. Ez volt a munkája.

Óvatosan befúrta az első lyukat. A furatokat úgy akarta elhelyezni,

stomp mögé, és világíts! — kiáltott ki, a saját lámpáját eloltotta. Marci lekuporodott a nyílás szélére, és bevilágított.

A következő lyuknál a fúrószár félig se hatolt be a szénbe, mikor vízsugár szökkent elő a nyíláson. Végigfolyt a fúrón, Gábor hasán, bele a nadrágjába és szörcsögő csizmáiba, de ő csak fúrt tovább. Amint befejezte a lyukat, rögtön másikat’ kezdett.

A kamra hátsó falából két jó má- zsányi darab szakadt ki, és fordult a földre. Világosszürke homok ömlött a nyomukban.

— Dolgozik a rohadt — mondta Marci, s egy pillanatra odavilágított. Ugyanabban a pillanatban nagyot roppant valami, s a kamra hátsó szakasza nagy robajjal összeomlott.

Gábor fúrója éppen tövig volt a szénben. Elengedte a masinát, s a nyílás felé ugrott, pontosan a felszökkenő Marcinak.

FÜLÖP ANTAL

hogy a kamra hátulsó felében levő szenet a robbantással előredobassa. Három vízszintes lyukat fúrt, egymástól nem messze, közvetlenül a föld szintje fölött. Aztán fúróját felfelé irányítva a plafonba fúrt. A vibráló lámpa fényében állandóan úgy tetszett, hogy a mennyezet meg- megremeg. „Marhaság! Máris képzelődöm!“ — gondolta és tovább fúrt. Sisakja alól a halántékára folyt a veríték.

Egy dió nagyságú széndarab vált ki az egyik hasadékból, s a vállára esett. Gábor egy szempillantás alatt kívül termett a nyíláson.

— Mi van — kérdezte szolgálat- készen Marci.

— Mi volna? — hördült fel Gábor. — Meguntam a méznyalogatást odalent — mondta nagyot fújva, és óvatosan visszamászott az üregbe. Felvette a fúrót, és tovább dolgozott.

— Marci, gyere ide a jobboldali

— Tűnj az útból, a szentségedet!

— üvöltötte teli torokból, és feltaszította a fiút. Nyakán kidagadtak az erek. Sisakja hátracsúszott, haja az izzadságtól csapzottan hullott a homlokába. Meztelen melle gőzölgőn. Visszafordult a kamra felé. Az alá- silllyedt mennyezet ráült a gerenda- végekre, és megállapodott.

— Jól van — mondta Gábor megnyugodva, és visszakézről lecsapta homlokáról a verejtéket. Munkájának mégis volt értelme, a bent maradt szenet ki lehetett robbantani. Száját az egyik vízcsorgás alá tartotta, és mohón ivott, majd egy száraz földdarabkára telepedett, és bagót kotort elő a nadrágjából.

— Eredj a lőmesterért! — mondta a feltápászkodó fiúnak, s a bagóját rágcsálva nézett utána. — Az előbb nem gondoltam komolyan — mondta. A fiú elvigyorodott. öt éve dolgoztak már együtt.

A szomszédos kamra felől káromkodás hallatszott. Jónás próbálta magát méregbe hozni, de a hfngja szerint ítélve nem nagyon sikerült neki. Azon kesergett, hogy az előbbi robbantásnál egyből bedőlt a kamrája, sajnálta a bent maradt szenet, ás szidta a vizet.

Gábor jól tudta, hogy ez a nem akaró ember nyögdécselése. Az igazság az, hogy amit ő az előbb végigcsinált, attól Jónás remeg. Ezért mindent elkövet, hogy a sorsán valamiképpen változtasson. A tanuláshoz nem fűlik a foga, ezért más utakat keres. Csak nemrég vált megbízhatóvá. — Munkásruhába bújt paprikajancsi! — buggyant ki Gáborból.

Kisvártatva előbukkant a lőmester, nyomában Marci a lőszeresdobo- zokkal. A lőmester egyik kezében hosszú lécet tartott, ezzel gyömöszölik a furatokba a patronokat, másik kezében egy marék gyutacs volt.

— Kész? — kérdezte Gábor mellett megállva, de nem nézett rá.

— Lehet tölteni — mondta Gábor foghegyről.

A lőmester feltámasztotta a lécet, s a gyutacsokat a kezében tartva, benézett a kamrába. Néhány pillanatig fürkészett, majd magához vette a négy doboz patront, és bemászott. Egy. kis ideig motozott bent, aztán kiszólt Gábornak:

— Különben, ha akarsz, segíthetsz.

— A hangja tompán csengett.

Gábor meglepetten állt fel. Erre nem számított, és biztos volt benne, hogy a lőmester nem azért hívja, hogy segítsen neki. Rövid ideig töprengett, majd elszántan bemászott a lőmester után.

Hóna alá kapott egy patronosdo- bozt, feltépte a tetejét, és néhány töltényt kimarkolt belőle.

— A gyutacsok a fehér dobozban vannak — mondta a lőmester, és tüntetőleg hátat fordított neki.

Gábor kihúzott egy köteget. Közben éberen ügyelt társa minden mozdulatára. Az első patronba beszúrt hátulról egy gyutacsot, a gyutacs huzalait a földre gombolyította és a patront a lyukba helyezte. Az utána következővel beljebb tolta, a következővel még beljebb, míg kilenc patron nem feküdt egymás után a furatban, aztán a léccel jól megtöm- ködte és egy anyaghurkával eltömítette a lyukat. Leguggolt, hogy betöltsön egy vízszintes furatot, de észrevette, hogy a lőmester a váila

fölött orvul r készülten v vá Újabb patronéi revette, hogy hozta a robba kor sosem esi: szokta hagyni Most már úgy masinát is láss

A lőmester dolgozott. A g lyos áramkört^ kivezető szálró lehántotta a Gáborra sandít zető szálaival lé lépett.

Gábor a föl két, egy ugrál gához ragadta

— Hát félsz- dörmögte a lőr csán csillogott.

— Örült! — szíve a kulcsé; nával együtt k

— Robbantu kamra előtt ác: nan már lezán

— Eredj be, kivezetni a hu: Marci bemás; mester hátrahf ven nézett mag

— Lőhetünk! ci, a huzalokat va. A lőmester va rándult össí

— Igen, lőhe

— Marci, me a népet! — mc fiú eltűnt, Gáb a masinát vitte mintegy tíz mé egy támasztékr. mesternek: — tán gyors lép

A falszöglet várták a robbai nyúlt már a cs szívta a cigai ilyenkor inkább sókára felhanj dítása: — Tűűű tással egyidejű dördült el, nag után.

n

húz.

Gábor eldobta gatott lett. húzta ki a lenkező végébe; képest túl köze ját. összefutott Egyelőre a zári nált várták. Hé már ilyen vára sem mozdult, merte elhagyni.

— Segítség! - túloldalról. Nen volt. A kuporgé va, egymás heg hang irányába.

Mire Gábor oe a hordágyon fel tan kiabált a r csertől mentőké

A lőmester m gott a gumizubl radt, csak ki zubbony gallérj. folyt a vére, s mögött eltűnt a

Nyolcán ragai hordágyat, és c ték kifelé vo bányászok csq bor mozdulatlar kakkal nézett

von sofi tlar t u

Mikor a hord vezető kijáratná elől,, egy vékonj tott vissza hoz: bozból letépett kezében és Gábi

— A lőmeste robbanás után — mondta, és e vők után.

Gábor ezt a vasta a kartond betartottam: vág sose fogja megti tam meg. A fiai hisz az anyja m

Gábor sisakjí vastámasztéknak két könnycsepp-