Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-04-22 / 16. szám
A 1979. IV. 22. ÓNODY GYÖRGY IRÁNI RIPORTJA (1) N em valószínű, hogy azelőtt módom lett volna bejutni fent, Észaik-Teheránban a Nsavaran palotába. Itt élt ugyanis a sah és családja. Azt mondják: Fara Dibah é p rt és zmié m ö k -h a I Iga t ó korában megálmodta: milyen kastélyban szeretne élni. Amikor a sah tudomást szerzett felesége lánykori elképzeléséről, elkérte a terveket és megépíttette a Nia- varan palotát. A kapu előtt most egy Chieftain tank áll, csövére fehér zászlót akasztottak. A hatalmas városkapun a császári címer... Még nem volt idő átalakítani, egyszerűen rátették Khomeini ajatollah fényképét. — Tessék, jöjjenek be — invitált a kapunál álló hadnagy. — Amit lehet, azt szívesen megmutatjuk a külföldi újságíróiknak. Ők lesznek a kalauzaik — mutat néhány fegyveres fiatalra. Sokféle fegyverest lát az ember Teheránban. A kadét-idegenvezetők Néhány óvatos kérdés után a fiúk megmondják, hogy kadétok. Méghozzá annak a tiszti iskolának a hallgatói, ahol a február 10-i csata elkezdődött. Vagyis ők csaptak össze a „halhatatlanokkal“, a császári gárda 'tagjaival, s aztán az ő megsegítésükre érkezett a sok ezer teheráni; fiatal is, öreg is, diák is, munkás is, akkor még többségük fegyvertelenül. És ezek a kadétok nyitották ki a raktárakat és osztották szét a fegyvereket. Az így íelfegyverzett tömeg azután már szembe tudott szállni a keményen képzett császári katonákkal. Tulajdonképpen zavarban vagyok. Mit is kérdezzen az ember ezektől a szinte még kamasz katonagyerek aktól? Hogy féltek-e? Hát biztos féltek. De ki merné ezt bevallani a győztes csata, az ő első csatájuk és az ország nagy csatája után?!... A teheráni campus A zene harsogva Szól a teheráni egyetem udvarán. Élelmes üzletemberek árulják a forradalom dalait magnótekercseken. Mert mindig akad, aki a mások nagy tetteiből pénzt csinál. A campus most nagy politikai fórum. — Mindenki idejűn, akinek valamilyen mondani- valőja van — jelenti ki az egyik diák. — A jövőről? — Meg a jelenről is. — Szóval, különbözőek a vélemények? — 'Nézze, én magam azt mondom, hogy az iszlám forradalom győzött. És az élet minden területét az iszlám elveinek kell alárendelni. Mások szembeszáll- nak velünk. — Kikre gondol? — Például a fedajinokra. — Azok mit akarnak? — Azok azt mondják magukról, hogy marxista- leninisták. — Szóval kommunisták? — Ezt kérdezze meg inkább tőlük. Én nem tudom, mi a pontos különbség. — De együtt harcolt velük? — Hát persze. A tüntetéseken és a barikádokon senki se firtatta a másik nézeteit. — És most? — 'Hát tudjja ... És egyszerre sürgős lesz a dolga, búcsúzkodik és elmegy. Pár perccel később ugyanezt a kérdést teszem fel egy másik fiatalnak, aki nem tagadja, hogy ő viszont a fedajiinokkai szimpatizál. — Nézzük a tényeket — mondja. — Azok a vallási vezetők, akik a forradalmat győzelemre vitték, tulajdonképpen a burzsoáziának adták át a hatalmat. A burzsoázia pedig meg akarja állítani a forradalmat. Ezzel pedig nem értünk egyet, és a nép sem érthet egyet... Merészség, vagy inkább képtelenség, hogy megpróbáljam felvázolni, valójában mit is akar a nép és mivel, illetve kivel ért egyet. Ismerőseim, 'akik vidéken jártaik, mesélik, hogy a falusiak a nyomor megszüntetését várják Khomeiniitől és csak róla hallottak. Nem Is tudnak a többi új vezetőről. Viszont találkoztam olyan munkásokkal is, akik úgy érziik, náluk alig történt valami, mert maradt a régi igazgató, nem alakíthatnak munkástanácsot és a Khomeiniről elnevezett forradalmi bizottságok még azt sem engedélyezik, hogy találkozzanak a diákokkal. Az iszfaháni ismerős A Firdauszi Street-en, egy régiségbolt ajtajánál fiatal, alacsony íférlfi köszön rám: — Mister, hát újra látom?! — De mintha a múltkor Iszfahánban találkoztunk volna — mondom. Bálint és már nyitja előttem az ajtót. — Ott most nincsenek turisták. Bezártunk és Teheránba jöttem, a bátyámhoz. — Itt jobb az üzlet? Egy perzsa kereskedő sem ismerné el, hogy sok a vevő. De most az ón régi barátom, akiinél nehezebb alkudni, mint a legmakacsabb damaszkuszi kereskedőnél, őszintén letört. CSTK-felv. — Ha ennyire bizonytalan a helyzet, mint most, az emberek csak élelmiszert vesznek. Már ha van. — És tényleg bizonytalannak érzi a helyzetet? Az üzlet kirakatában hatalmas Khomeini-kép, bent egy Moszadi'k is, szóval, a díszletek megfelelők. — Abban mindenki egyetért, hogy jobb lesz, ha a sah elmegy. Ezért álltunk Khomeini mellé. De az ajatollah úgy szüntet 'meg egyfajta diktatúrát, hogy egy másikat akar ránk erőltetni. — Az iszlámra gondol? — Nehogy félreértse, magam is vallásos vagyok. De én már nem akarok úgy élni, mint ahogy az őseink éltek akkor, amikor megszületett az iszlám. Azóta több, mint ezer esztendő eltelt... magas egyházi rang —, talán a halálos ítéletet sem kerülte volna el. És ez az ítélet akkor — majd két évtizeddel ezelőtt — csak a bigottok és a fanatikusok kis körét mozgatta volna meg. Khomeinit, aki a földreform és az iparosítás ellen szónokolt, a sah így egy száműzetési paranccsal az első menetben legyűrte. Miközben az otthon maradt egyházi vezetők vagy békét kötöttek a hatalommal, mondhatnánk persze fegyverszünetnek is, vagy — mint Teleghani tette — polgári demokratikus platformról, tehát politikai, s nem ideológiái hadállásból fordultak szembe a sah rendszerével, addig Khomeini — száműzetésének minden napját, hónapját és évét — a sah gyűlölt rendszere elleni harcra fordította. Reza Pahlavi sah abba bukott bele, hogy ígért, ígért és újra csak ígért, de közben elszabadult a fantáziája és százmérföldes csizmákkal akart előrejutni. De ezek a nagy ugrások egy nagy ipari múlttal rendelkező ország .lehetőségeihez fogalmazódtak. Például atomerőműveket építtetett, miközben a falvakban nem volt villany és nem voltak iskolák. így a szakadék egyre nőtl a XX. századot tervező palota és a középkori viszonyok közt élő tömegek közt. Amikor Khomeini visszatérést hirdetett az ősihez, az eredetihez, a Koránban foglaltakhoz, a fokozatok nélküli irreális nagy ugrások a kezére játszottak. De hiába vetette volna szembe az abszurditással az elutasítást, ha a túlihajszolt és elméretezett tervek csődje nem nyilvánvaló, s ha a sah nem próbálta volna vaskézzel elhallgattatni azokat, akik e csődre rádöbbentek. Amikor a fehér forradalom kudarcát az uralkodó úgy próbálta leplezni, hogy bírálóit kegyetlen terrorral nyomta el, a társadalom egyre szélesebb rétégéi ábrándultak ki és fordultak szembe az uralkodóval. A kérdések kérdése: a sah elképzeléseivel és diktatúrájával fokozatosan szembekerült tömeg, amelyhez az idők során a társadalom szinte valamennyi rétege és csoportja felsorakozott, miért Khomeini zászlója alá állt, miért választotta a vallásos színezetű konfrontációt? Három erő . Ha visszatekintünk, a Khomeini-irá nyitotta nagy népi tömegmozgalom kezdete előtt lényegében három erő állt szemben a sah diktatúrájával: a szélsöbal- oldalhoz számító városi gerillák, akik időről időre merész támadásokat hajtottak végre magas rangú amerikai tisztek ellen; a Maszadik-korszakban alakult és többször szétzilált, betiltott Nemzeti Front, amelynek vezetői éveken át vagy éppen börtönben voltak, vagy éppen ítéletükre vártak; végül a siita egyház, amely hallatlanul rugalmasan változtatta taktikáját. Megérezve a tömegek növekvő elégedetlenségét, ezért már nem teológiai alapokról támadta a sah rendszerét, hanem politikai oldalról: az elnyomást, a nép kizsákmányolását, a társadalmi egyenlőtlenséget rótta fel, ezek megszüntetéséért hívott harcba s kínálta a Koránban felvázolt társadalmi és politikai alternatívát. Sem a városi gerillák egyedi akciói, sem a Nemzeti Front hosszadalmas vitái nem biztattak sikerrel. Az előbbi túl radikális volt, az utóbbi egyszerűen csak liberális. Khomeini viszont nem radikalizmust kínált, de nem is ragadt le a ködös liberalizmusnál. Programja egyszerű volt, világos mindenki számára érthető és elfogadható. Ez volt átütő sikerének alapja. Napjainkban az iszlám is újjászületőben van. Erről Teheránban egy siita ideológustól a következőiket hallottam: az iszlám most kezd kiszabadulni az évszázados gyarmati elnyomás s a neokolonialista évek szülte nyomás alól, s az áj filozófiai iskoláknak van mondanivalójuk a XX. század emberei számára is. De azt hiszem, ma már többé-ksvésbé nem is az a probléma, sem a közvélemény, sem a politikai kommentárok számára, hogy miért állhatott az iráni tömegmozgalom élére a siita egyház. A történelmi és társadalmi okokat annyiszor idéztük, hogy szinte már közhelyek. Ennél sokkal izgalmasabb a jövő. Khomeini titka Mi a titka és van-e egyáltalán titka Khomeininek? Hogyan tud magához láncolni és harcba küldeni százezereket? Személyisége és egyénisége ragadta magával a tömegeket? Vagy megérezte és felhasználta a tömegek felkorbácsolt érzéseit? Azt hiszem sokan és sokszor próbálnak majd választ adni ennek a népvezérré nőtt öregembernek a tettein és szavain keresztül a nagy iráni kérdőjelekre. Nem lesz könnyű. Egy pontig tulajdonképpen minden természetes. Khomeini a vallási vezető látta, felmérte, hogy a civilizáció térhódítása — mint a világ annyi más táján — Iránban is megtépázza az egyház sóik évszázados tekintélyét. A veszedelmes riválissal meg akart mérkőzni. Csakhogy az ideológiai szembefordulás az emberek nagy részében ellentétes érzéseket keltett. A fiatalságot már nem érdekelte, sőt, zavarta, hogy Khomeini a nagy kapunyitást a régi tilalomfákra mutatva utasította el. S így nem is álltak mögé. Khomeini tehát hívek híján pártütőként kerüllt szembe a hatalommal. Ha az ajatollahok tanácsa akkor gyors döntéssel nem nevezi ki imámmá — ez igen A jövő kulcskérdései Vajon Khomeini mit tart fontosabb feladatnak a győzelemre vitt forradalom után: a sah-időszakban háttérbe szorított egyház rehahil'itását és hatalmának általánossá tételét; vagy ezt összekapcsolja a politikai követelések megvalósításával? Azaz a síita egyház megőrizné forradalmi szerepét és meg kívánja őrizni ezt a forradalom után is? Az ország jövőjét érintő probléma másik oldala; az az iráni tömeg, amely a sah megdöntésekor elfogadta vezetőjének Khomeinit, az új helyzetben is vezetőjének kívánja-e az ajatollaht? Ezt a kérdést persze úgy is fel lehet tenni: milyen kompromisszumra hajlandó a burzsoázia? Vagy ahogy Teheránban mondják, a bazár Kho- meinivel. Nem keresztezi-e érdekeiket a siita veze'és hatalma? E 'kulcsproblémák valójában azt is jelzik, hogy a magát karizmatikus vezetőnek hitt sah bukását irányító karizmatikus vezető győzelme nem jelenti a hónapok óta zajló iráni megmozdulások megnyugtató lezárását. A monarchia megdöntését csupán a forradalom első szakaszának tekinthetjük. Nagyon sokan, a legkülönbözőbb formában folytatni szeretnék a megkezdett utat. (Folytatjuk)
