Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)
1979-04-01 / 13. szám
V Aleut-szigetektől nyugatra 1978. október 26-án, nyugat-amerikai időszámítás szerint 20 óra körül a szovjet Parancsnok-szigetek felé eső térségben kigyulladt, és lezuhant az amerikai légierők egyik Orion-tí- pusú, négymotoros, tengeralattjáró- felderítő repülőgépe. A súlyos harci gép (szárnyainak fesztávolsága 30 méter, törzse több, mint 35 méter hosszú) alig két percig maradt a víz színen, majd — gyomrában Miller fedélzeti műszerésszel — elsüllyedt. A legénység többi 14 tagja a jeges vízbe ugrott — még arra sem volt idejük, hogy begombolják a mentőmellényüket. Valamennyien sikeresen kapaszkodtak a felfújható tutajokra, de helyzetük ennek ellenére kétségbeejtő volt. Nem volt meleg fehérneműjük — c?ak a pamutból készült egyenruhát viselték. A víz és a levegő hőmérséklete ugyanakkor nem haladta meg az 5 Celsius-fokot, s az erős délnyugati szél ötméteres hullámokat kergetett. Egy amerikai járőrrepülőgép észrevette a szerencsétlenül jártakat, s helyzetük koordinátáit megadta a szárazföldnek és a Jarwis nevű naszádnak. Áim a naszádnak — a katasztrófa helyéhez legközelebb tartóz kodó amerikai hajónak — csaknem egy napra lett volna szüksége, hogy elérje a megadott térséget. A Misi Szenyavin szovjet halászhajó ennél közelebb volt. Arbuzov, a Szenyavin kapitánya rádiótáviratot kapott a „Dalriba“ egyesülés igazgatóságától: „Haladéktalanul induljon az északi szélesség 52°40’ és a keleti hosszúság 167°25’ által meghatározott körzetbe és nyújtson segítséget egy katasztrófát szenvedett amerikai repülőgép legénységének, Kétóránként tegyen jelentést az ügyeletesnek... A halászhajó irányt változtat A MisZ Szenyavin, ez a hatalmas halász- és hűtőhajő előző nap fejezte be a halászatot a Bering-tengeren. Teli tárolókkal tartott dél felé, Kötsz akov kikötőjébe, amikor megkapta a vészjelzést. A kapitány azonnal kiadta a parancsot: változtassák meg az útirányt, és lépjenek kapcsolatba az áldozatokkal. Az első feladatot könnyen, a másodikat már nehezebben teljesítették. Az Orion legénysége sokáig nem válaszolt, sodródásuk irányáról csak a felettük elrepülő szovjet és amerikai repülőgépek nyújtottak tájékoztatást. Arbuzov csak három óra múltán jelenthette la központnak, hogy sikerült megbízható kapcsolatot teremteniük az amerikaiakkal. „Tizenhárom ember van a tutajokon — közölte a kapitány. — Körülbelül hat óráig bírják még. Mi négy óra alatt odaérünk. Mindent elkövetünk, hogy a lehető legpontosabban meghatározzuk tartózkodási helyüket.“ Éjfél után értek a szerencsétlenség körzetébe. Zuhogott az eső. A jelzőmatrózok fényszórókkal kutatták a szerencsétlenül jártakat, de nem vették észre azonnal az első tutajt, amelyen négy ember volt. A vízre engedett csónak koromsötétben volt, a mentők a reflektor fényének irányát követték, a fénysugár mutatta az utat. A tutajon talált emberek félig eszméletlenek voltak. A Szenyavin megérkezéséig tizenkét órán át dobálta őket a tenger. Grisby hadnagy lecsúszott a tutajról és elmerült. Csak harmadszorra sikerült a csoportot a hajó fedélzetére emelni. Ilyen erős hullámzásnál a halászok élete legalább annyira veszélyben forgott, mint az amerikai repülőké. A második tutajt két mérföldnyire nyugatra fedezték fel. Ezen hárman még élték, de hárman meghaltak, mert szervezetük túlságosan lehűlt: Rodriguez, Garda és Bruner. Vala- mennyiüket — a halottakat és az élőket egyaránt — átemelték a mentőcsónakba, idejében, mert tutajuk azonnal elsüllyedt. Szajonyenko hajóorvos négy órán keresztül harcolt Hammer pilóta életéért. A többi kilenc, aki még túlélte a jeges fürdőt — alig valamivel jobb állapotban volt: lázasan, súlyos sokk- állapotban feküdtek. Az éppen nem szolgálatos matrózok addig dörzsölték szesszel az amerikaiakat, amíg csak ki nem vörösödön a testük. A lázcsillapítók és a vitaminok mellé a hajószakács erős mézes teát készített számukra. A forró fürdő után a matrózok saját kabinjukba vitték a betegeket, ők maguk pedig a közös kajüt díványain helyezkedtek el. Még az ételt is ágyba vitték a megmentetteknek ... Az amerikai repülők erős, húsz és harminc év közötti férfiak voltak. Október 30-án, amikor Arbuzov a legközelebbi kikötőbe, Petro pavlovszk- Kamcsatkijba vezette a hajót, már jobban érezték magukat, és ez látszott is rajtuk. Senkinek sem volt szüksége a rakpartra kihívott mentőautókra. Miután kezet szorítottak a szovjet matrózokkal, valamennyi amerikai — Hammer pilótát is beleértve — beszállt az ott várakozó autóbuszba. A petropavlovszki kórházban kétágyas kórtermekben helyezték el őket. Az első orvosi vizsgálatok eredménye megnyugtató volt. Moszkvával, az amerikai nagykövetséggel, még mielőtt a pilóták átöltöztek volna pizsamába, létrejött a telefonkapcsolat. Az amerikaiak megkapták a szovjet katonák téli egyenruháját is, hogy sétálhassanak egyet a friss levegőn. Este az amerikaiak kíváncsian nézték a szovjet televízió műsorát. Szívesen fogadták a Kamcsatszkaja Pravda tudósítóját, akinek rövid nyilatkozatokat adtak. Természetesen, elsősorban köszönetét mondtak megmentésükért. A művelet értékelése Október 31-én baráti vacsorát rendeztek a kórházban. Utána Ed Kaylor és Mad Gibbons kijelentette, hogy a szovjet hivatalos szervek rendkívül korrekt módon jártak el az amerikai pilótákkal. A vendégkönyvben meleg köszönő sorokban emlékeztek meg a kórház személyzetéről, majd elindultak a repülőtérre, kisebb emléktárgyakkal és a nekik ajándékozott téli egyenruhával megrakodva. A 3884-es számú utasszállító járaton repültek Habarovszkba, ahol már varta őket Carter, a konzuli osztály munkatársa, Nidle követségi orvos és Bracken haditengerészeti attasé. Még egyszer megköszönték a szovjet emberek gondoskodását és vendégszeretetét, ez alkalommal az Egyesült Államok haditengerészeti flottája nevében. Ezután az amerikaiak hazautaztak. „Köszönjük, Havarovszk elvtársi“ — mondta búcsúzóul Edward Kaylor másodpilóta. Az Orion legénységének megmentésébe r— a közvetlen végrehajtókon kívül — bekapcsolódtak az irányokat megadó szovjet és amerikai repülőgépek, az Egyesült Államok hadügyminisztériuma, a moszkvai amerikai nagykövetség, a Szovjetunió honvédelmi minisztériuma és halgazdálkodási minisztériuma. „Az Egyesült Államok kormánya nagyra értékeli a szovjet jél idejében érkezett segítségét“ — jelentette ki Jody Powell, a Fehér Ház sajtótikára. A Washington Post a következőket írta: „A Szovjetunió gyorsan reagált arra a kérésre, hagy nyújtson segítséget az amerikai repülők megmentéséhez, s ezzel együttműködési szándékát bizonyította.“ „Vajon figyelembe vették-e azt a tényt, hogy az Orion speciális fel- derítő-berendezésekkel felszerelt katonai repülőgép volt?" — tette fel a kérdést az APN tudósítója Alekszandr Iskovnak, a Szovjetunió halgazdálkodási miniszterének. „Emberéletekről volt szó — válaszolta a miniszter. — Gondolkodás nélkül, s a repülőgép típusától függetlenül a segítségnyújtás mellett döntöttünk.“ „Volit-e már példa arra, hogy szovjet halászok amerikai pilótákat mentettek meg?“ „Igen. Például 1977. augusztus 2-án az Avguszt Alle és a Keres szovjet halászhajók egy elsüllyedt repülőgépet fedeztek fel az Atlanti-óceánban, az Egyesült Államok keleti partvidékének közelében. Fedélzetre vették és elsősegélyben részesítették a gép pilótáját, majd átadták az amerikai parti őrség képviselőinek.“ „A Christian Science Monitor című amerikai lapban nyilvánosságra került egy feltételezés: ha a sajtó széles körben foglalkozna az emberiség hasonló megnyilvánulásaival, ez kedvezően befolyásolhatná a közvéleményt, sőt talán még a politikának is más irányt adhatna ...“ „Ha az emberéletek megmentését politikának tekintjük, akkor mi mindig is politizálunk — már jóval azelőtt, hogy a Kraszin szovjet jégtörő 1928-ban megmentette a Nobile-expe- díció tagjait — állapította meg Iskov miniszter. — S ha az emberiség és a jóakarat megnyilvánulásai akármilyen segítséget nyújthatnak az országok közötti kapcsolatok javításához, abból, azt hiszem, valamennyiünknek csak hasznunk származhat.“ (Az APN sajtóügynökség és a TRUD című lap alapján) 1979. IV. 1. A Kuwaiitiban italál,t legrégibb történelmi emlékek azt tanúsítják: itt vezetett az ókor híres útvonallá, a „tömjén útja.“ Korunkban ás fontos „út“ érinti ezt az országot: a közép- és közel-keleti cűa>j országútja. Az alig tizennyolc éve független ország legendás gazdagságának az oilaj az alapja. A fekete arany tonnáinak milldóira támaszkodik a dinamikus gazdaságfejlesztési program, a kuwaiti népesség érdekeit szolgáló oktatáspolitika, egészségügy és a gazdaság átgondolt felhasználása alapozza meg az ország külpolitikáját is. A 16 ezer négyzetkilométer kiterjedésű alkotmányos monarchia jelentős szerepet tölt be az arab világban, az el nem kötelezettek mozgalmában, a nemzetközi pénzügyi életben és a világ energiagazdálkodásában. Amikor meghatározták Kuwait külpolitikai orientációját, a vezetés számára az el nem kötelezettek mozgalma látszott a legvonzóbbnak. Kuwait 1964 óta tagja ennek a „tömbön kívüli tömörülésnek“, amelyben jelentős szerepet játszik. Az el nem kötelezettek algíri csúcskonferenciáján éppen Kuwait javasolta, hogy létesítsenek nemzetközi pénzügyi alapot a szegényebb el nem kötelezettek gazdaságának fejKUWAIT lesztésére. Az olajemirátus 3,3 milliárd dolláros hozzájárulással adott nyomatékot indítványának — s ennek az áldozatkészségnek nem kis része van abban, hogy szilárdulnak, sokrétűbbé válnak a 'gazdasági kapcsolatok az egyelőre gyengén fejlett országok között. Kuwait az arab és a vele jó ideig ellentétes iráni érdekszféra határán helyezkedik el. Gazdaságpolitikai, külpolitikai befolyását is elsősorban ebben a térségben, közelebbről az arab világban érvényesíti. 1967, a harmadik izraeli—arab háború óta évente 55 milliárd dinárral támogatja az agresszió áldozatait és anyagi eszközeivel hozzájárul a palesztin mozgalom fejlődéséhez is. Kuwait a közel-keleti válság kérdésében elsősorban az arab SZEREPE érdekekhez igazodik. Ha nem is feltűnően, de csatlakozott azoknak az arab államoknak a csoportjához, amely a bagdadi csúcsértekezleten elítélte Szádat elnök kapiituláns politikáját. A kormányzatot döntéseiben bizonyára befolyásolja az, hogy az emirátusban jelentős palesztin kisebbség él, s a Palesztinái arabok tízezrei töltenek be kisebb-nagyobb vezetői posztokat az oktatásban, az egészségügyben, a gazdasági, társadalmi és politikai életben. A kormányzat a palesztin érdekeket is figyelembe veszi, miközben kialakítja politikáját, amelynek végeredményben valahogy igazodnia keli a tőkés nagyhatalmakhoz is, annál is inkább, mert Kuwait egyértelműen a fejlődés kapitalista útját választotta. Kuwait általában távol tartja magát az arabközi viszályoktól: erőfeszítéseit inkább arra koncentrálja, hogy közvetítő szerepével tegye magát nélkülözhetetlenné. Ismeretes Kuwait közvetítő szerepe a Palesztina! Felszabadítási Szervezet és az egyes arab államok vitáiban, vagy az egyes arab országok közti kétoldalú nézeteltérések elsimításában. Legutóbb éppen a két Jemen fegyveres konfliktusában fejtett ki ilyen irányú, sikeresnek ígérkező tevékenységet. Általánosnak mondható az a törekvés, hogy Kuwait szinte a világ minden államával szorgalmazza a kapcsolatok kiépítését és fejlesztését. Egyre erősödő üzleti és politikai kapcsolatokat épített ki a szocialista országokkal is, s a kuwaiti álláspont a különböző nemzetközi fórumokon nemegyszer egybeesett a szocialista országok pozícióival. Különösen a közel-keleti kérdés egyes vonatkozásaira érvényes ez. Hiszen a szocialista országokkal együtt Kuwait is ragaszkodik az 1967-es izraeli agresszióval megszállt összes arab terület kiürítéséhez és a Palesztinái arab nép -törvényes nemzeti jogainak maradéktalan helyreállításához. Kuwait külpolitikai szereplése elsősorban olaján nyugszik. Nem támaszkodik jelentős fegyveres erőre, s távol tartja magát a különböző katonai és politikai csoportosulásoktól. Az „egyenlő távolságtartás“ elvéhez igazodva inkább kiegyenlítő, közvetítő tevékenysége figyelemreméltó — ám eközben is nélkülözi a látványos mozzanatokat. A korrekt, felelősségteljes, magabiztos, következetesnek mondható kül- és gazdaságpolitika vonzó partnerré teszi ezt az országot nem csupán a közvetlen környezetében, hanem a világ távolabbi térségeiben is. KRAJCZAR IMRE Az Orion amerikai repülőgép legénységének a szovjet tengerészek által megmentett tagjai hazautazásuk előtt kórházban pihentek
