Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-04-01 / 13. szám

V Aleut-szigetektől nyugatra 1978. október 26-án, nyugat-ameri­kai időszámítás szerint 20 óra körül a szovjet Parancsnok-szigetek felé eső térségben kigyulladt, és lezuhant az amerikai légierők egyik Orion-tí- pusú, négymotoros, tengeralattjáró- felderítő repülőgépe. A súlyos harci gép (szárnyainak fesztávolsága 30 méter, törzse több, mint 35 méter hosszú) alig két per­cig maradt a víz színen, majd — gyomrában Miller fedélzeti műsze­résszel — elsüllyedt. A legénység többi 14 tagja a jeges vízbe ugrott — még arra sem volt idejük, hogy be­gombolják a mentőmellényüket. Va­lamennyien sikeresen kapaszkodtak a felfújható tutajokra, de helyzetük en­nek ellenére kétségbeejtő volt. Nem volt meleg fehérneműjük — c?ak a pamutból készült egyenruhát viselték. A víz és a levegő hőmér­séklete ugyanakkor nem haladta meg az 5 Celsius-fokot, s az erős délnyu­gati szél ötméteres hullámokat ker­getett. Egy amerikai járőrrepülőgép ész­revette a szerencsétlenül jártakat, s helyzetük koordinátáit megadta a szárazföldnek és a Jarwis nevű na­szádnak. Áim a naszádnak — a ka­tasztrófa helyéhez legközelebb tartóz kodó amerikai hajónak — csaknem egy napra lett volna szüksége, hogy elérje a megadott térséget. A Misi Szenyavin szovjet halászhajó ennél közelebb volt. Arbuzov, a Szenyavin kapitánya rádiótáviratot kapott a „Dalriba“ egyesülés igazgatóságától: „Hala­déktalanul induljon az északi széles­ség 52°40’ és a keleti hosszúság 167°25’ által meghatározott körzetbe és nyújtson segítséget egy katasztró­fát szenvedett amerikai repülőgép legénységének, Kétóránként tegyen jelentést az ügyeletesnek... A halászhajó irányt változtat A MisZ Szenyavin, ez a hatalmas halász- és hűtőhajő előző nap fejezte be a halászatot a Bering-tengeren. Teli tárolókkal tartott dél felé, Köt­sz akov kikötőjébe, amikor megkapta a vészjelzést. A kapitány azonnal ki­adta a parancsot: változtassák meg az útirányt, és lépjenek kapcsolatba az áldozatokkal. Az első feladatot könnyen, a másodikat már nehezeb­ben teljesítették. Az Orion legénysé­ge sokáig nem válaszolt, sodródásuk irányáról csak a felettük elrepülő szovjet és amerikai repülőgépek nyúj­tottak tájékoztatást. Arbuzov csak három óra múltán je­lenthette la központnak, hogy sikerült megbízható kapcsolatot teremteniük az amerikaiakkal. „Tizenhárom em­ber van a tutajokon — közölte a kapi­tány. — Körülbelül hat óráig bírják még. Mi négy óra alatt odaérünk. Mindent elkövetünk, hogy a lehető legpontosabban meghatározzuk tar­tózkodási helyüket.“ Éjfél után értek a szerencsétlenség körzetébe. Zuhogott az eső. A jelző­matrózok fényszórókkal kutatták a szerencsétlenül jártakat, de nem vet­ték észre azonnal az első tutajt, ame­lyen négy ember volt. A vízre enge­dett csónak koromsötétben volt, a mentők a reflektor fényének irányát követték, a fénysugár mutatta az utat. A tutajon talált emberek félig esz­méletlenek voltak. A Szenyavin meg­érkezéséig tizenkét órán át dobálta őket a tenger. Grisby hadnagy le­csúszott a tutajról és elmerült. Csak harmadszorra sikerült a cso­portot a hajó fedélzetére emelni. Ilyen erős hullámzásnál a halászok élete legalább annyira veszélyben forgott, mint az amerikai repülőké. A második tutajt két mérföldnyire nyugatra fedezték fel. Ezen hárman még élték, de hárman meghaltak, mert szervezetük túlságosan lehűlt: Rodriguez, Garda és Bruner. Vala- mennyiüket — a halottakat és az élőket egyaránt — átemelték a men­tőcsónakba, idejében, mert tutajuk azonnal elsüllyedt. Szajonyenko hajóorvos négy órán keresztül harcolt Hammer pilóta éle­téért. A többi kilenc, aki még túlélte a jeges fürdőt — alig valamivel jobb állapotban volt: lázasan, súlyos sokk- állapotban feküdtek. Az éppen nem szolgálatos matrózok addig dörzsöl­ték szesszel az amerikaiakat, amíg csak ki nem vörösödön a testük. A lázcsillapítók és a vitaminok mellé a hajószakács erős mézes teát készített számukra. A forró fürdő után a matrózok sa­ját kabinjukba vitték a betegeket, ők maguk pedig a közös kajüt díványa­in helyezkedtek el. Még az ételt is ágyba vitték a megmentetteknek ... Az amerikai repülők erős, húsz és harminc év közötti férfiak voltak. Október 30-án, amikor Arbuzov a leg­közelebbi kikötőbe, Petro pavlovszk- Kamcsatkijba vezette a hajót, már jobban érezték magukat, és ez lát­szott is rajtuk. Senkinek sem volt szüksége a rakpartra kihívott mentő­autókra. Miután kezet szorítottak a szovjet matrózokkal, valamennyi amerikai — Hammer pilótát is bele­értve — beszállt az ott várakozó autóbuszba. A petropavlovszki kórházban két­ágyas kórtermekben helyezték el őket. Az első orvosi vizsgálatok eredménye megnyugtató volt. Moszkvával, az amerikai nagykö­vetséggel, még mielőtt a pilóták át­öltöztek volna pizsamába, létrejött a telefonkapcsolat. Az amerikaiak meg­kapták a szovjet katonák téli egyen­ruháját is, hogy sétálhassanak egyet a friss levegőn. Este az amerikaiak kíváncsian nézték a szovjet televízió műsorát. Szívesen fogadták a Kamcsatszkaja Pravda tudósítóját, akinek rövid nyi­latkozatokat adtak. Természetesen, elsősorban köszönetét mondtak meg­mentésükért. A művelet értékelése Október 31-én baráti vacsorát ren­deztek a kórházban. Utána Ed Kaylor és Mad Gibbons kijelentette, hogy a szovjet hivatalos szervek rendkí­vül korrekt módon jártak el az ame­rikai pilótákkal. A vendégkönyvben meleg köszönő sorokban emlékeztek meg a kórház személyzetéről, majd elindultak a repülőtérre, kisebb em­léktárgyakkal és a nekik ajándéko­zott téli egyenruhával megrakodva. A 3884-es számú utasszállító jára­ton repültek Habarovszkba, ahol már varta őket Carter, a konzuli osztály munkatársa, Nidle követségi orvos és Bracken haditengerészeti attasé. Még egyszer megköszönték a szov­jet emberek gondoskodását és ven­dégszeretetét, ez alkalommal az Egyesült Államok haditengerészeti flottája nevében. Ezután az amerikaiak hazautaztak. „Köszönjük, Havarovszk elvtársi“ — mondta búcsúzóul Edward Kaylor másodpilóta. Az Orion legénységének megmen­tésébe r— a közvetlen végrehajtókon kívül — bekapcsolódtak az irányokat megadó szovjet és amerikai repülő­gépek, az Egyesült Államok hadügy­minisztériuma, a moszkvai amerikai nagykövetség, a Szovjetunió honvé­delmi minisztériuma és halgazdálko­dási minisztériuma. „Az Egyesült Ál­lamok kormánya nagyra értékeli a szovjet jél idejében érkezett segítsé­gét“ — jelentette ki Jody Powell, a Fehér Ház sajtótikára. A Washington Post a következőket írta: „A Szov­jetunió gyorsan reagált arra a kérés­re, hagy nyújtson segítséget az ame­rikai repülők megmentéséhez, s ezzel együttműködési szándékát bizonyí­totta.“ „Vajon figyelembe vették-e azt a tényt, hogy az Orion speciális fel- derítő-berendezésekkel felszerelt ka­tonai repülőgép volt?" — tette fel a kérdést az APN tudósítója Alekszandr Iskovnak, a Szovjetunió halgazdálko­dási miniszterének. „Emberéletekről volt szó — vála­szolta a miniszter. — Gondolkodás nélkül, s a repülőgép típusától füg­getlenül a segítségnyújtás mellett döntöttünk.“ „Volit-e már példa arra, hogy szov­jet halászok amerikai pilótákat men­tettek meg?“ „Igen. Például 1977. augusztus 2-án az Avguszt Alle és a Keres szovjet halászhajók egy elsüllyedt repülőgé­pet fedeztek fel az Atlanti-óceánban, az Egyesült Államok keleti partvidé­kének közelében. Fedélzetre vették és elsősegélyben részesítették a gép pilótáját, majd átadták az amerikai parti őrség képviselőinek.“ „A Christian Science Monitor című amerikai lapban nyilvánosságra ke­rült egy feltételezés: ha a sajtó szé­les körben foglalkozna az emberiség hasonló megnyilvánulásaival, ez ked­vezően befolyásolhatná a közvéle­ményt, sőt talán még a politikának is más irányt adhatna ...“ „Ha az emberéletek megmentését politikának tekintjük, akkor mi min­dig is politizálunk — már jóval az­előtt, hogy a Kraszin szovjet jégtörő 1928-ban megmentette a Nobile-expe- díció tagjait — állapította meg Iskov miniszter. — S ha az emberiség és a jóakarat megnyilvánulásai akármi­lyen segítséget nyújthatnak az or­szágok közötti kapcsolatok javításá­hoz, abból, azt hiszem, valamennyi­ünknek csak hasznunk származhat.“ (Az APN sajtóügynökség és a TRUD című lap alapján) 1979. IV. 1. A Kuwaiitiban italál,t legrégibb történelmi emlékek azt tanúsít­ják: itt vezetett az ókor híres útvonallá, a „tömjén útja.“ Ko­runkban ás fontos „út“ érinti ezt az országot: a közép- és közel-keleti cűa>j országútja. Az alig tizennyolc éve függet­len ország legendás gazdagsá­gának az oilaj az alapja. A fekete arany tonnáinak milldói­ra támaszkodik a dinamikus gazdaságfejlesztési program, a kuwaiti népesség érdekeit szolgáló oktatáspolitika, egész­ségügy és a gazdaság átgon­dolt felhasználása alapozza meg az ország külpolitikáját is. A 16 ezer négyzetkilométer kiterjedésű alkotmányos mo­narchia jelentős szerepet tölt be az arab világban, az el nem kötelezettek mozgalmában, a nemzetközi pénzügyi életben és a világ energiagazdálkodá­sában. Amikor meghatározták Ku­wait külpolitikai orientációját, a vezetés számára az el nem kötelezettek mozgalma látszott a legvonzóbbnak. Kuwait 1964 óta tagja ennek a „tömbön kívüli tömörülésnek“, amely­ben jelentős szerepet játszik. Az el nem kötelezettek algíri csúcskonferenciáján éppen Ku­wait javasolta, hogy létesítse­nek nemzetközi pénzügyi ala­pot a szegényebb el nem kö­telezettek gazdaságának fej­KUWAIT lesztésére. Az olajemirátus 3,3 milliárd dolláros hozzájárulás­sal adott nyomatékot indítvá­nyának — s ennek az áldozat­készségnek nem kis része van abban, hogy szilárdulnak, sok­rétűbbé válnak a 'gazdasági kapcsolatok az egyelőre gyen­gén fejlett országok között. Kuwait az arab és a vele jó ideig ellentétes iráni érdek­szféra határán helyezkedik el. Gazdaságpolitikai, külpolitikai befolyását is elsősorban ebben a térségben, közelebbről az arab világban érvényesíti. 1967, a harmadik izraeli—arab hábo­rú óta évente 55 milliárd di­nárral támogatja az agresszió áldozatait és anyagi eszközei­vel hozzájárul a palesztin mozgalom fejlődéséhez is. Kuwait a közel-keleti válság kérdésében elsősorban az arab SZEREPE érdekekhez igazodik. Ha nem is feltűnően, de csatlakozott azoknak az arab államoknak a csoportjához, amely a bagdadi csúcsértekezleten elítélte Szá­dat elnök kapiituláns politiká­ját. A kormányzatot döntései­ben bizonyára befolyásolja az, hogy az emirátusban jelentős palesztin kisebbség él, s a Pa­lesztinái arabok tízezrei tölte­nek be kisebb-nagyobb vezetői posztokat az oktatásban, az egészségügyben, a gazdasági, társadalmi és politikai életben. A kormányzat a palesztin ér­dekeket is figyelembe veszi, miközben kialakítja politikáját, amelynek végeredményben va­lahogy igazodnia keli a tőkés nagyhatalmakhoz is, annál is inkább, mert Kuwait egyértel­műen a fejlődés kapitalista útját választotta. Kuwait általában távol tart­ja magát az arabközi viszá­lyoktól: erőfeszítéseit inkább arra koncentrálja, hogy közve­títő szerepével tegye magát nélkülözhetetlenné. Ismeretes Kuwait közvetítő szerepe a Pa­lesztina! Felszabadítási Szerve­zet és az egyes arab államok vitáiban, vagy az egyes arab országok közti kétoldalú né­zeteltérések elsimításában. Legutóbb éppen a két Jemen fegyveres konfliktusában fej­tett ki ilyen irányú, sikeres­nek ígérkező tevékenységet. Általánosnak mondható az a törekvés, hogy Kuwait szinte a világ minden államával szor­galmazza a kapcsolatok kiépí­tését és fejlesztését. Egyre erősödő üzleti és politikai kap­csolatokat épített ki a szocia­lista országokkal is, s a ku­waiti álláspont a különböző nemzetközi fórumokon nem­egyszer egybeesett a szocialis­ta országok pozícióival. Külö­nösen a közel-keleti kérdés egyes vonatkozásaira érvényes ez. Hiszen a szocialista orszá­gokkal együtt Kuwait is ra­gaszkodik az 1967-es izraeli agresszióval megszállt összes arab terület kiürítéséhez és a Palesztinái arab nép -törvényes nemzeti jogainak maradéktalan helyreállításához. Kuwait külpolitikai szereplé­se elsősorban olaján nyugszik. Nem támaszkodik jelentős fegyveres erőre, s távol tartja magát a különböző katonai és politikai csoportosulásoktól. Az „egyenlő távolságtartás“ elvé­hez igazodva inkább kiegyenlí­tő, közvetítő tevékenysége fi­gyelemreméltó — ám eközben is nélkülözi a látványos moz­zanatokat. A korrekt, felelős­ségteljes, magabiztos, követke­zetesnek mondható kül- és gazdaságpolitika vonzó part­nerré teszi ezt az országot nem csupán a közvetlen kör­nyezetében, hanem a világ tá­volabbi térségeiben is. KRAJCZAR IMRE Az Orion amerikai repülőgép legénységének a szovjet tengerészek által megmen­tett tagjai hazautazásuk előtt kórházban pihentek

Next

/
Thumbnails
Contents