Új Szó - Vasárnap, 1979. január-június (12. évfolyam, 1-25. szám)

1979-04-01 / 13. szám

m

hogy csak behúzták a kocsit az udvarba, meglepetés várt rájuk. Kinn az udvaron, a konyha megnyújtott fedele alatt terített asztal állt, rajta boros- kancsó, csatos üveg, tele szilvóriummal, poharak, tányérok, friss cipő, hús, befőttek és sült tészta. Az asztalnál mozdulatlanul ott ült Volent, kiöltözve, megfésülködve, megborotválkozva, pajkosan hunyorgott a napba, és úgy mosolygott rájuk, mintha csak egy régi fényképből vágták volna ki. Megálltak, és egy darabig némán nézték. Hirtelen felugrott, gavallér módjára levette kalapját, és szemmel láthatóan meglepetve a tüneményes jelenségtől, választékos bókokkal üdvözölte a hentesnét mint az új háziasszonyt. Aztán üdvözölte Rieőant meg a leányát, Évára csibészesen rákacsintott, ami Rieőannak nem tetszett.

Úgy lehet, Lancsarics folytatta volna a bókolást, és az ilyen városok legényembereinek kedvelt szokásához híven újabb szóvirágok özönével rukkolt volna ki, de már nem ért rá. Kanta, a bicegő vasutas, akit izgalomba hozott ama sok jóféleség, de leginkább a szilvóriumos fiaskó, nem bírt ellenállni a kísértésnek, és elindult egyenesen az asztal felé, így hát Volent, ha nem szívesen tette is, kénytelen volt befejezni, nehogy Kanta előbb rontson neki az asztalnak, mint azok, akik számára megterítette.

Űjabb meglepetés várt rájuk a lakásban. Az összes helyiség árasztotta a friss festés szagát, és mind be volt rendezve a legszükségesebb bútorral. Hátul az istálló rekeszében két süldő iö- fögött, és a szalmán egy megkötözött lúd ült.

Rieían csak topogott egy helyben, és fogta a kabátja hajtókáját. A felesége, akit megigézett, amit itt látott, hasztalan igyekezett méltóságteljesnek és komolynak látszani, mint feltette magában idefele jövet, és valahányszor mondani szeretett volna valamit, csak komikusán hadonászott.

Volent ravasz kópé és találékony ember volt. Csupán mímelte, hogy tétlenül tölti az időt, és szegény, mint a templom egere. Kiderült, hogy volt gazdája, Koháry a meneküléskor bizony nem sok holmit vitt magával, és Volent megmentette az egész bútort meg az egyéb berendezést. Egy részét lehordta a ház alatti pincébe, ahol télen a folyóról fuvarozott jeget raktározták el fűrészpor közé, a többit felcipelte a padlásra, és eldugta a poros limlom meg a száraz madárpiszok alá. Aztán mihelyt Rieőan elment a családjáért, csupán szórakozásból, de bizonyos fokú türelmetlenséggel is, hozzálátott a lakás kifestéséhez, amikor pedig ezzel végzett, kihordta az udvarra a bútort meg a berendezést, megszárította, megtisztogatta, megmosta, befestette, és mindent visszarakott eredeti helyére. Határtalan örömet érzett, mintha már visszatérőben volnának régi napjai e háznak, ahol zsenge gyermekkora óta élt. Éjjelenként ellátogatott még a környező utcák üresen tátongó házaiba, ahol minden időkben a város legmódosabbjai laktak, és szépen elemelte, ami odahaza hiányzott a lakásból, no meg ami megtetszett neki.

Mihelyt a vasutas távozott, és odakint a jár- •

• Részlet az tró azonos című. regényéből.

dán elcsitult a kiskocsi zörgése meg a részeg danolászás, Volent, mintha csak erre várt volna, bezárta a kaput, és intett a csodálkozó Rieíannak. hogy kövesse. •

Az udvaron meg a vágóhídon át a kertbe mentek.

Benyitottak a melléképületbe, ott is Volent kis szobájába. Volent minden hosszas bevezetés nélkül félrehúzta az ágyat, összegöngyölte a szőnyeget, aztán a papírt. Rieőan sejtett már valamit, de így is majdnem elszédült, amikor Volent felfedte a rejtekhelyét. A kibélelt gödörben, melyet hamarjában összeütött ácsolattal láttak el, mi minden voltl Különféle vég szövetek, egyéb ruhaanyagok, katonai és civil lábbeli, bőr, prémek. Lada é= Singer varrógépfejek, négy rádió, lemezjátszók, márkás italok, dohányos dobozok, nagy sündisznóhengeres zenegép, kések, darálók, kisebb-nagyobb ládák tele kristályüveggel, gyógyszerek, órák, étkészletek, porcelán tárgyak, de öngyújtók is, ceruzák, csomagszámra papír, régi érmék, sőt két festmény is és egy nagy kromatikus harmonika.

— Te gazdag ember vagy — suttogta Rieőan, és a szíve elszorult. Szorongást érzett, mintha súlyos bűncselekményt leplezett volna le. Pillanatok alatt kiverte a verejték, és egy darabig nehezére esett a lélegzetvétel. Zúgott a feje, hátrább lépett a veremtől, ösztönösen, nem tudva, hogy a viszolygás fogta-e el, vagy pedig attól fél, hogy fejjel bezuhan a porcelán és üveg köze. Megvágná magát, jutott eszébe, teljesen összemetélné magát... talán meg is könnyebbülne.

— Ez az egész a mienk — jelentette ki Volent, és büszkén nyitogatta fel a ládikókat. — A gödröt Koháryval ástuk még a háború alatt azzal, hogy majd egyszer hasznát vesszük. S lám, ugye, mester, hasznát vettük. Miikor Koháry azt mondta, hogy egyszer majd hasznát vesszük, biztosan nem csak úgy a levegőbe beszélt, valószínűleg éjjelenként át emésztődött, mert a rádió hírei nem hagyták aludni. Rögtön tudtam, hogy meg kell ásni a vermet, mert nekem, mester úr, jó orrom van.

Rieőan döbbenten hallgatott.

— Hát mit szól hozzá? Ezzel már lehet üzletelni, boszorkányos!

— Azt hiszem — mondta Rieőan, miután a segéd hosszabb ideig bámult rá. Közben tétován nézett, és Volent már nem mosolygott a zavarán. A vaslétrán kimászott a veremből, befedte, ráterítette a papírt, a szőnyeget, intett a fejével, hogy a mester segítsen helyretenni az ágyat, aztán elgondolkozva leült az ágy szélére. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a mester mennyire megdöbbent. Nehézkesen, fáradtan felállt, kinyitotta az ablakot, felhúzta a vén ébresztőórát, mely ott állt a polcon, levett a polcról egy új szivarosdobozt, megkínálta Rieőant is, és némán az ágyra mutatott, hogy üljön le.

Legyintett egyet, és lassan elkezdett beszélni. Ne gondolja a mester, az ég szerelmére, igazán ne gondolja, hogy ezt az egészet úgy lopkodta össze, dehogyis, sok mindent a katonáktól kapott cserébe pálinkáért, egyet-mást Koháry hagyott itt, a többire, mi tagadás, az elhagyott házakban tett szert. No és? Szemére lehet ezt

vetni? Ha nem hozza el 6, elviszik mások, mint ahogy tették is, míg észbe nem kapott, és nem követte a többiek példáját. Nagyban dívik ez itt most, és senki nem ütközik meg rajta. Sok tárgynak nincs gazdája manapság, az ilyen holmit pedig az elhagyott házakban tönkreteszi a szél, az eső, tönkreteszik a gyerekek, a kutyák, a macskák, a patkányok, az egerek. Ki vethet valamit a szemére őnekil Tudta ő, hogy és mint lesz a háború után? Mégiscsak törődnie kellett valamelyest önmagával isi Tán sejthette, hogy rendes ember ikerül majd ide, aki nem teszi ki a szűrét? Mert hová lett volna akkor? Hogyan és miből élne? Nos? Hiszen nincs őneki itt senkije, Koháry elment... Ne higgye a mester, hogy hazudik, igazat beszél, s ha nem volna tiszta a lelkiismerete, feltárta volna előtte a vermet? Mindazonáltal, amint már mondta, nem a maga számára rejtegeti itt ezt a holmit, pedig, ugye, nyugodtan megtehetné. A cserekereskedelem céljától teszi, ami napirenden van errefelé, tehát tulajdonképpen az ő javára, Rieőan és a családja javára. Tudja egyáltalán a mester, mi itt most a helyzet? Pénzért bizony nem sokat lehet kapni, valójában semmit, hiszen melyik paraszt veszi komolyan a háború utáni papírpénzt?

A szenvedéllyel előadott hosszú beszéd Rie- őanra mindig is hatott. Örömét lelte benne, jómaga mindig arra vágyott, hogy ilyen elhitető erővel és szuggesztíven adja elő mondanivalóját, de neki sose sikerült, csak lélekben. Volent szavai nem tévesztettek célt, termékeny talajra találtak, mint mondoni szokás, de Rieőan így is tovább gyötrődött. Nem tudta elképzelni, hogy mindez a kincs az övé is legyen. Igen könnyen jutott hozzá, váratlanul, mintha az égből hullott volna az ölébe. Hogyan szokjon hozzá a gondolatnoz, hogy ő is tulajdonosa a holminak? S hogyan becsülje fel az értékét? A kisujját se mozdította értei De mindegy, valamit mégis tennie kell, Volent néz rá, és vár, megütközött, amiért 6 ilyen hűvösen fogadta a dolgot, nyilván azt hitte, hogy örömet szerez -neki. Rieőan

keresett valamilyen rriej lajdonképpen az igazat j ne ez már az első me Valami átsuhant az agy a lánvára gondolt. A lár Amit Éva elveszített, eb rülhet neki.

Tétován megvonta a v szumot kötött, Végezetü ve, hogy hát jól van, fe elindult, ment, hogy meg sége meg a lánya, de tál kozzon velük.

Mind a két nő tett-vett állt a konyha küszöbén, még fel sem ocsúdott a tésből, de látva, hogy a rán sürgölődik, és elége mélt, hogy az asszony e dései világosabbak, mint nyedén alkalmazkodott gyonhoz is, a bútorhoz volt hozzáérni, máris o gáttá, rendezgette a máj

Nemsokára belépett V gött megállva egy darab szonyt, ámulva is, elrí mondta, mehetnének le\

Az indítvány helyrerá záláthatott saját munkí nagy hévvel, buzgalom Lancsarics segítsen neki.

Munka közben, még m génység és az új hely: érzésétől, lassan valahog dat, hogy nincs egyedi majdnem kipárolgott a bújó verem, csak a forri a szájában érzett késért na, ha valamivel kévés segédjének, és kevésbé volna, gondolta magábar Lancsarics, tűnődött el mint szokásában volt, La értéket fektetett az üzh elvárható.

Délután együtt végigj elmentek a villanytelepr jenek, kapcsolják be náh

Este, miután a két n£ és előkészítették éjszaké telepedtek a közös ászt sült ludat. Ügy ültek e Lancsaricsnak roppant r csora, szokatlanul nyájí kedett. Szemmel láthatő hogy Rieőanné mintegy i milyen ügyes legény és

— Ugye? — fordult a

Rieőan rábólintott. In

úgy tetszett néki, hogy kezdett bele ebbe a tér éppen ezért nem helyé szemügyre vette az assz mit. Rieőanné pedig úgy észre az ura meglepett

A vacsora végeztével, ctntások után Volent me és ment, hogy végigjárj, régi vevőket, akik a vái széthordta az egész sérti ízben bebújtak az ágybí lyen, az asztalon ott fel hány ezüsttárgy és pár

— Hallod, Steve, ezt J patkónk, amint anyánk Rieőanné, kinyújtóztatva déstől sajgó testét. Fekt hitvesi ágyban, és bámull gönyözetlen ablakra, sze sötétjén révedezett. Po! nem fáztak, estefelé bég nyuk a szomszéd helyi!

iflú szakember, Anton Kasin főiskolai tanulmányait befelezve egy vagongyárba került. A diplomálán ez áll: tervezőmérnök. Nem csoda tehát, ha ötéves kisfiának, Vagyiknak megvásárolta „A kis mérnök“ elnevezésű társasjátékot.

— Majd együtt fogunk tervezni: te — itthon, én pedig holnaptól kezdve — a gyárban — mondta Vagyiknak. — De aztán időről időre beszámolsz nekem a munkádról!

— fól van — egyezett bele Vágyik. — De majd te is beszámolsz nekem a te munkádról.

Megállapodásukat kemény, férfias kézfogással szentesítették.

A munkahelyen eltöltött első napok után a papának nem volt miről beszámolnia. A mechanizá- ciós és automatizációs részleg ösz- szes dolgozója — a személyzetis ugyanis ide osztotta be öt — szénát kaszált. Senki nem ért rá az újonccal foglalkozni, aki céltalanul ácsorgóit a folyosókon.

Vágyik viszont bemutatta a pc pájának első müvét — a Zsigu gépkocsit. Igaz, hogy a fünyírl gépre jobban hasonlított a szerkt zet, de az mit sem vont le a kii fiú érdemeiből.

Amikor aztán végre megjelenj a kaszások az üzemben és meg látták a tettrekészséggel és enei giával teli ifjú szakembert, mondták: „Még egy főiskolai vég zettségű házmester.“

Anton nem értette, tréfálkoi nak-e, vagy komolyan mondják De amikor az egyik sarokba meglátott egy halom seprüt, mir denesetre megjegyezte:

— A mi főiskolánkon házme terképzö tanszék nem volt. É például telemechanikát, ipari fo) matervezést és más, nem kevésb érdekes szakismereteket tanultai) A műszertervezési tanszéken.

— Nagyon szép dolog — fele ték neki bágyadtan. — Itt máj seprű segítségével fogod a műszi

Borii László felvétele