Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)

1979-12-15 / 296. szám, szombat

% Minden szakaszon a lehető legjobban kei! gazdálkodóink (Folytatás az 1. oldalról.) minden területen figyelemre* (méltó eredményeket ért el, amelyek lefektetik a további előrehaladás megbízható alap- ját. Husák elivtárs az 1980. évi (tervfeladatokat jellemezve rá­mutatott arra, bogy a XV. kongresszus irányvonalából ki. indulva igényes és reális célo- jk&t tűznek ki, s megalapozzák a gazdasági és az életszínvo­nal további fejlődését, jóllehet, tekintettel az adott feltételekre, dassúbb fejlődési ütem mellett. Ez semmiképp sem csekélység ■a mai bonyolult világban. Jó munka és normális feltételek mellett erőnkből maradékfala­mul telik e célok eléréséire. Ezért a terv jóváhagyását kö­vetően minden ágazatban és minden munkahelyen döntő fontosságú szüntelenül harcol- mii a célkitűzések következetes gyakorlati eléréséért. Husák elvtárs a továbbiakban foglalkozott gazdaságunk haté­konysága növelésének alapvető problémáival és a párt eljárá­sának feladataival. Emléikezte- * tett arra, hogy a párt már « XIV. és főleg a XV. kongresz- szuson hangsúlyozta, feltételei- ink között, amikor kimerültek a munkaerő-források és mind nehezebb és költségesebb az energia, valamint a nyersanyag beszerzése, számukra egyetlen lehetőség erőnk teljéből töre­kedni az intenzív gazdasági fej­lődésre. Célunk az, hogy sza­vatoljak a termelés növelését minél nagyobb munkaerő-meg- 1«ka.rítűs, a nyersanyag-, az energia és a beruházási esz­közök lehető legnagyobb mér­vű értékesítése mellett. Minjien ■szakaszon a lehető legjobban kell gazdálkodnunk mindazzal, amivel rendelkezünk, a külön­féle anyagokkal, a munkaerők­kel és az állóeszközökkel is. Husáik elvtárs tüzetesen és bíráló szellemben foglalkozott a tudományos-műszaki haladás érvényesítésével. Megállapítot­ta, hogy a részleges sikerek ellenére nem lehetünk elége­dettek tudományos-kutatási ala­púink munkájának eredményei­vel, amelyek nem felelnek meg sem a ráfordított eszkö­zöknek, sem jelenlegi szükség- leteintknek. kiemelte azt a kö­vetelményt, hogy ezen a terü­leten lényegesen intenzívebbé kell tennünk a munkát, tökéle­tesítenünk kell irányítását és tervezését, javítva az együttmű­ködés a ik utat ás és a termelés között. Nem törődhetünk bele abba sem, hogy a tudományos­kutató tevékenység egyes ered­ményeit vagy egyáltalában nem vallósít ják meg, vagy csak na­gyon megkésve és hossza dal­vOlHÍSclil, Szüntelenül gondolnunk kell arra, hogy ezek nem átmeneti es rövid lejáratú feladatok. Teljesítésük hosszútávú folya­mat, amelyre a 7. ötéves terv­időszakban is összpontosíta­nunk keni az erőiket. A gazdaságunkra ható külső objektív befolyások mellett helyzetünket bonyolítják a tszobjeiktív fogyatékosságok is. Saját munkánkat nehezítjük meg, mondotta Husák elv társ, amikor nem minden esetben oldjuk meg eléggé (következete­sen »iz olyan problémákat, amelyeknek leküzdésére telik erőnkből és lehetőségeinkből, amikor az illetékes szervektől nem követeljük meg a terme­lésben, a hazai piacon, illetve más szakaszokon az embereik életét feleslegesen megkeserítő hiányosságok operatív meg­szüntetését. Gazdaságunk konk- irét problémáinak elemzésével összefüggésben Husáik elvtárs ioglalkozott a kül- és a belke­reskedelem feladataival is. A külső gazdasági kapcsolatok k legye nsúlyozott'sága érdeké- iben ügyelnünk kell a szocia­lista., de egyidejűleg a nem szocialista államokba is irányu­ló tervezett kiviteli leiadatok következetes teljesítésére. A je­lenlegi helyzetben sem szabad szem elől tévesztenünk az em- tierek elégedettsége, valamint <jz anyagi érdekeltség hatásos érvényesítése szempontjából a lói működő hazai piac jelentő­ségét. Ez azért is fontos, ne­hogy különféle alaptalan men­demondák -szülessenek és ne terjedjen a vásárlási párnáik. Is­mét hangsúlyoznunk kell, hogy minél jobb eredményeiket érünk el terveink teljesítésé­ben, annál könnyebbem oldjuk meg mind a külkereskedelem, mmd a belföldi piac problémá­it, amelyek nem áHWthatóak el­lentétbe, Husák etv társ a továbbiak­ban részletesen beszélt a nép- gazdaság irányítása és tervezé­se kérdéseiről. Rámutatott ar­ra, hogy egy olyan iparilag fejlett állam — amilyen a CSSZSZK — gazdasága, nagyon bonyolult mechanizmus. Az egyes vállalatok, szakágak és ágazatok közti szállítói-meg­rendelői és együttműködési ^kapcsolatok nagy igényeket tá­masztanak a népgazdasági ter­vek minőségevei és kiegyensú­lyozottságával szemben. Az el­nökség jelentése és számos vi­tafelszólaló ezzel kapcsolatban súlyos fogyatékosságokra mu­latott rá. Helyrehozásuk érde­kében tökéletesíteni kell az Ál­lami Tervbizottiság és a nemze- 1i tervbizottságok munkáját. Csakhogy tervezéssel nemcsak a tervező szervek foglalkoznak, hanem a minisztériumok, a ter­melési-gazdasági egységek és a vállalatok is, amelyeknek szin­tén lényegesen emelniük kell tervező tevékenységűik színvo­nalát. Ismételten jogos pana­szok hangzanak el a szállító­megrendelői kapcsolatok meg­szegése ellen. Nem számít ki­vételnek, hogy egy bizonyos ■termelési-gazdasági egység vagy minisztérium keretében tsem biztosítják megbízható mó­don, a megállapodás szerinti határidőkben, választékban és minőségiben a kölcsönös szál­lításokat. Végeredményben az egyes minisztériumok nincse­nek egymástói oly messze, hogy ne egyezhetnének meg. Hiba az, hogy mindenki elsősorban a saját vállalati, szaikági vagy tárcabeli érdekeire ügyel és alig törődik azzal, hogy milyen problémákat okoz más válla­latok nak, me g rende lő i ne k. Minden szinten jóval nagyobb súlyt kell helyezni a terv cél­jainak belső összefüggéseire, elérésük anyagi-műszaki bizto­sítására, a vállalatok kölcsönös kötelezettségeinek pontos telje­sítésére. A szá Ili tói-megrende­lői kapcsolatok színvonala az egyes vállalatokban nagy hatás­sal van a termelés zavartalan menetére és megszervezésének színvonalára. Különféle elemzé­sek arról tanúskodnak, hogy a munkaidő rendes kihasználásá­ban jelentős tartalékaink van­nak. Viszont rá kell mutatni kiváló okaikra is. Fontos szere­pe van e tekintetben a jó szer­vezőmunkának, amellyel a mun­kások számára előkészítik és biztosítják mindazt, ami szük­séges a rendszeres termelési ütemhez, a termelékeny mun­kához. Természetesen vannak trehányok és élősködők is. akilkkel szemben erélyesebben kell fellépni. Az emberek óriá­si többsége azonban becsülete­sen akar dolgozni, hegy ezzel elősegítse szocialista társadal­munk további fejlődését. A 7. ötéves tervidőszakra in­tézkedéseket dolgoztunk ki az irányítási rendszer tökéletesíté­sére az önálló gazdasági elszá­molás következetes alkalmazá­sára. Helyettesíthetetlen jelentő­sége van azonban továbbra is a közvetlen irányításnak, mely­ben — mondotta Husák elvtárs — nagy logyatékosságaink van­nak. E tekintetben a központi szervekben, a termelési-gazda­sági egységekben és a vállala­tokban még sok a rutin- és a sablonszerűség. Vannak ugyan jó példáink s a javulás bizo­nyos tendenciája tapasztalható, de általában még nem értünk el olyan előrelépést, amilyent az időszerű feladatok megköve­telnek. Napjaink igénye mindent megtenni annak érdekében, hogy gazdaságunk, a munka módszerei, a vezető dolgozók megközelítése gyorsabban alkal­mazkodjon az új, igényesebb feltételekhez és követelmények­hez. A vezető dolgozók nagy része becsületesen és áldozat­készen dolgozik. Magas fokú igényeket támasztanak saját munkájukkal és az általuk irá­nyított kollektívák munkájával szemben, műszaki és gazdasági fejlődésre lörekednek. Ök meg­érdemlik minden szinten a párt-, a gazdasági és a szak- szervezeti szervek teljes támo­gatását és ezt meg is kell kap­niuk. Viszont nem kis szám­ban vannak olyanok is, akik ré­gi módon dolgoznak, nem tuda­tosítják, hogy manapság már nem elég az, ami elég volt tíz évvel ezelőtt. Minden szakaszon érvényes, hogy amennyiben a világgal folyó versengésben helyt akarunk állni, akkor töb­bet kell tudnunk, nagyobb is­meretekkel kell rendelkeznünk, hatékonyabban kell irányíta­nunk, jobban kell dolgoznunk és az embereket meg kell nyer­nünk a feladatok teljesítésére. Az iiányító munka hatékony­sága növelését célzó igyekezet szerves részévé kell hogy vál­jon munkánk módszereinek tö­kéletesítése, főleg a jóváha­gyott határozatok teljesítése és ellenőrzése során. Ezen túlme­nően, meg kell szilárdítani min­den dolgozó személyi felelőssé­gét is, következetesen levonva a feladatok nem teljesítéséből a következtetéseket, ahogy erre joggal mutattak rá ülésünk vi­tájában is. A fogyatékosságok feltárása és kiküszöbölése, a káderek ne­velése és általában munkánk tökéletesítése szempontjából alapvető fontossága van a rend­szeres, hatásos ellenőrzésnek — mondotta Husák elvtárs. A népi ellenőrzési bizottságok mellett az ellenőrző szervek további szerteágazó rendszere létezik minden szinten, a minisztériu­moktól egészen a vállalatokig. Ezeknek aktivizálódniuk kell. Javítani kell a vállalati-műszaki ellenőrzést is, hogy nagyobb szerepet töltsön be a gyártmá­nyok minősége javításáért folyó harcban. Husák elvtárs a továbbiakban arról a szükségszerűségről be­szélt, hogy rendszeresen töké­letesítenünk kell az irányító szervek munkáját, növelve tel­jesítőképességüket és gazdasá­gosságukat. Szüntelenül vizsgál­nunk kell, hogy milyen hatéko­nyan dolgoznak ezen szervek apparátusai, amelyekben nem kevés ember fejt ki tevékenysé­get, hogyan irányítják őket, mi­képp teljesítik feladataikat. Nö­velni kell felelősségtudatukat, operativitásukat és megfontolt lépéseket kell tenni létszámuk csökkentésére. Feltétlenül szük­séges a politikai munka inten­zitásának fokozása, hogy az irá­nyítás rendszerének minden láncszemében hatásosabban old­ják meg a szocialista építés gyakorlati kérdéseit. Az előttünk álló feladatok teljesítése az emberektől, a ká­dermunka tökéletesítésétől függ, hogy igényessége megfeleljen a jelen szükségleteinek. Közis­mertek azok a mérsék, amelye­ket a kádermunkában, főleg a vezető dolgozókkal kapcsolat­ban alkalmazunk. Az irányító dolgozók értékelésének alapve­tő mércéjét — természetesen a politikai szempontok mellett — minden szinten a munka konk­rét eredményei képezik. A párt teljes bizalmát és támoga­tását élvezik azok az emberek, akik becsületesen teljesítik fel­adataikat és bátran közelítik meg a problémákat. A gazdaság növekvő feladatai azonban meg­kívánják, hogy tartósan mind nagyobb igényeket támasszunk az irányító dolgozókkal szem­ben és felelősségre vonjuk őket a feladatok nem teljesítése, vagy elégtelen teljesítése ese­tében. Ránk is vonatkozik az, amit Brezsnyev elvtárs, az SZKP Központi Bizottságának nemré­gen megtartott ülésén mondott. A dolgozók különfélék. Káde­reink többsége kétségtelenül pártos magatartású, munkáját értő ember, aki tud dolgozni és képes a kitűzött feladatok teljesítésére. Vannak azonban más emberek is. Mit sem segít, ha beszélnek velük, ha lelkiis­meretükre, a kötelesség- és a felelősségtudatukra hivatkoz­nak. Ebben az esetben erélye­sebben kell eljárni, más intéz­kedéseket kell foganatosítani, leváltva azokat, akik munká­jukkal nem tudnak megbirkózni és merészebben kell helyükre állítani erélyes, alkotó módon gondolkodó és kezdeményező elvtársakat. A káderek kiválasztásának és nevelésének is nagyobb figyel­met kell szentelni. A kádertar­talékok felkészítésében sok a formalizmus. A káderosztá­lyoknak az irányítás minden szintjén elsősorban azzal kell foglalkozniuk, hogy keressék a szocializmushoz hű, tehetséges, képzett, munkaszerető fiatal kádereket és sokoldalúan törőd­jenek fejlődésükkel. A CSKP KB osztályainak is jóval nagyobb fi­gyelmet kell fordítaniuk a ká­derkérdésekre, sokkal többet kell törődniük azzal, hogy a kulcsfontosságú posztokat rá­termett és tehetséges emberek­kel töltsék be és ezáltal szava­tolják a feladatok jobb teljesí­tését is. A jövő esztendő feladatai nem könnyűek, és ezzel nem szá­molhatunk a további években sem. Nincs azonban semmi okunk a borúlátásra vagy a passzivitásra. Pártunk történe­téből jól tudjuk — mondotta Husák elvtárs —, hogy a kom­munisták milyen mérhetetlenül nehéz feltételek között harcol­tak és diadalmaskodtak a szo­cialista rend hatalomra juttatá­sáért és a megszilárdításáért vívott küzdelemben. Ma köny- nyebbek a feltételeink. Erőfor­rásaink és lehetőségeink, he­lyes kihasználásuk esetében, megteremtik a következő évek feladatai teljesítésének jó alap­ját. Husák elvtárs a továbbiakban foglalkozott a bel- és a külpo­litika néhány időszerű kérdésé­vel. Rámutatott arra, hogy a következő év küszöbét kedvezi belpolitikai légkörben lépjük át. A tagkönyvcserével kapcso­latos beszélgetéseket követően a párt még jobban megszilár­dult és növekszik akcióképes­sége. Politikája a milliós törne-* gek bizalmának és támogatásá­nak örvend. Javul a nemzeti bi­zottságoknak és a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek munkája. , Rámutatott arra, hogy Cseh­szlovákia szilárd szocialista ál** lám, amely jelentősen kiveszi a részét a szocialista közösség országainak vállvetett igyekeze­téből, a békéért, a feszültség enyhüléséért és a leszerelésért vívott küzdelemből. E politika megvalósításában jelenleg elő­térben áll a Szovjetunió béke- kezdeményezésének támogatása, amellyel nemrég Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs lépett fel Berlinben. Ennek a történelmi­leg jelentős kezdeményezésnek egyöntetű támogatását a Varsói Szerződés tagállamai ismét ki­fejezésre juttatták a közelmúlt* ban megtartott külügyminiszte­ri tanácskozásról szóló közle­ményben. A feszültség enyhülésének meggátolására törekvő és ve­szélyes szándékaikkal jelenleg koncentráltan az európai föld­részen jelentkező imperialista reakciós körök fokozódó ellen­állásának feltételei között újra Igazolást nyert, hogy államunk függetlenségének, népünk sza­badságának és szocialista ren* dünk sokoldalú fejlődésének biztosítása szempontjából mi* lyen nagy jelentősége van szi* lárd, megbonthatatlan barátság gunknak és szövetségünknek a Szovjetunióval és a többi szo­cialista országgal. Elsősorban a Szovjetunió következetes külpo­litikájának köszönhetően élünk már 35 éve békés viszonyok kö* zött és meggyőződésünk, hogy barátságunk és szövetségünk a Szovjetunióval a jövőben is leg­megbízhatóbb záloga lesz békés életünknek. Husák elvtárs beszéde záró­részében hangsúlyozta, hogy a Központi Bizottság 14. ülésének határozatait egyöntetűen fogad­ták el. Most az a feladat, hogy a központi bizottsági ülésen oly kidomborodóan megnyilvánuló egység szellemében tanácsko­zásunk eredményeivel megis­merkedjen az egész párt, min­den kommunista. Céljainknak és törekvéseinknek rendszere* sen meg kell nyernünk dolgo- zőinkat. öntudatos támogatásuk és munkakezdeményezésük rendszerünk döntő fontosságú erőforrása, sikeres előrehaladá­sunk nélkülözhetetlen tényező- je. Ezért az egész pártra tartó­san érvényes követelmény, ügyelni arra, hogy növeljük az emberek részvételét az irányí­tásban, szüntelenül tökéletesít­sük és elmélyítsük tömegpoliti­kai munkánk hatékonyságát. Ä kerületi és a járási pártbizott­ságoknak és az alapszervezetek­nek most az a feladatuk, hogy konkrétan kidolgozzák az egyes szakszókon a munka javítását, a párt vezető és ellenőrző sze­repének elmélyítését célzó fel* adatokat és intézkedéseket* Szükséges az, hogy ugyanolyan igényesen, mind ezen a köz­ponti bizottsági ülésen, vala­mennyi párt-, állami és gazda­sági szervben, valamint társa­dalmi szervezetben értékeljék a munkát és meghatározzák a további feladatokat. Mindenütt bíráló szellemben értékeljék, hogy mit sikerült 1979-ben el­érniük, mit és miért nem si* került, s okuljanak a jó ered­ményekből és a fogyatékossá­gokból egyaránt, s ezekből von­ják le a további tevékenységük­re vonatkozó következtetéseket. Keresni kell a jövő évi felada­tok sikeres teljesítésének, a jobb munkának, az előrehala­dásunkat gátló minden akadály gyorsabb elhárításának új, cél* ra vezető útjait és módjait. Meggyőződésem, mondotta Husák elvtárs, hogy a követke­ző esztendőben, amely a hato­dik ötéves tervidőszak utolsó éve, a XVI. pártkongresszus elő­készítésének, Csehszlovákia szovjet hadsereg általi felsza­badítása 35. évfordulójának éve lesz, pártunk még nagyobb igyekezetei fejt ki a kitűzött feladatok teljesítésére és ha­zánk dolgozóit sikeresen a szo­cialista építés további győzel­meire vezeti. A XV. kongresszuson és a CSKP KB ülésein is többször beszéltünk arról, hogy Iparilag fejlett, de nagyon korlátozott nyersanyag- és energia forrá- isokkal rendelkező államunk gazdaságára a hetvenes évek derekától jelentősen hatnak a világ gazdasági fejlődésében végbemenő mélyreható változá­sok. Ez főleg az importált tü­zelőanyag, energia, nyersanyag, élelmiszer, de egyben a korsze­rű technika és máis gyártmá­nyok rohamosan emelkedő árai­ra vonatkozik. A szocialista or­szágokkal, elsősorban a Szov­jetunióval való sokoldalú gaz­dasági és tudományos-műszaki’ egy ü 11 mű kö dé snek kö szűn het ö. en, nálunk jelentősen enyhül­itek ezeknek a fejleményeknek a következményei. Annak a kö­rülményeik, hogy a Szovjetunió­vá] együttműködésben fejleszt­jük több, műszakilag legigénye- isebb szakágunkat és a Szov­jetunió, a világpiaci áraknál lé­nyegesen kedvezőbb áraikon tszavatolja számunkra a döntő fontosságú nyersanyagok rend­szeres szállítását, valamint biz­tosítja ipari gyártmányaink ér­tékesítését is, rendkívüli jelen­tősége van gazdaságunk, élet­színvonalunk stabilitása és to­vábbi tervszerű fejlesztése szempontjából. Az energia és a nyersanya­gok világpiaci árai általában továbbra is emelkednek, s ez- izej számolni kell a következő években is. Terveinkben és egész munkánkban abból kell kiindulnunk, hogy ez utólag je- i lent ős igényeket támaszt a CSSZSZK-val szemben, amely nagy és növekvő mennyiségű nyersanyagot, valamint gyári mányokat a nem szocialista országokból is importáló feldol­gozó ország. Ezeknek az igé­nyeiknek csak úgy felelhetünk meg, ha gyorsan és nagy mér­tékben növeljük népgazdasá­gunk teljesítő képességét, kivá­ló minőségű gyártmányokat termelünk és kivitelükkel té­rítjük meg a gazdaság zavar­talan menetéhez, feltétlenül szükséges import költségeit. A második alapvető, hosszú távon ható objektív tényező a iroha m o s t u dom á n yos-m ű sza ki haladás, amely főleg a fejlett országokban az utóbbi évek­ben gyorsan érvényesül a ter­melés minden ágazatában. Ez fokozott versengéssel jár, kiéle­zi a gyártmányok minőségével és műszaki színvonalával szem­ben támasztott követelményeiket. Termelésünk azonban egyes ■szakágakban nem tart lépést a világgal. Erőnket ezért össz­pontosítanunk kell ennek a helyzetnek a megváltoztatására. Az említett, hosszú távú té­nyezők mellett ez idén rendkí­vüli haíása volt az időjárásnak, amely számunkra nagy vesz­teségeket okozott. Mindez nem csekély nehézségekkel jár amelyek tükröződtek a te nn te­vésben, a külső kapcsolatokban és bizonyos mértékben a hazai piacon is. Megoldásúik nagy igyekezetet és eszközöket kö­vetel meg. 6) szó 1979 XII. 15. 2

Next

/
Thumbnails
Contents