Új Szó, 1979. december (32. évfolyam, 284-308. szám)
1979-12-27 / 305. szám, csütörtök
A könyv o szellemi manna, amelyből mindenki jóllakhatik, az égi táplálék, amely, minél inkább fogyasztják, annál több lesz belőle, a bűvös kenyér, amely senkit sem hagy éhen. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Már megvásárolható A túlélés dilemmája Tűnődések Mm Frisch legújabb könyve kapcsán A német nyelvterületen fi könyveik őszi sikerlistáján szerepel Max Frisch svájci német író (a Homo Faber, Stiller, Andorra stb. szerzője) vadonatúj kötete: Dér Mensch erscheint im Holozün (Az ember a Holo- cén-korban jelenik meg). A Suhrkamp kiadónál gondozott furcsa címet viselő könyv mű- iajmegjelölést is ad: elbeszélés. Az író mondta egyszer magáról: Nem azért írok, hngy ábrázoljam, hanem hogy megismerjem az igazat. Lássuk iiát, mit akar megismerni, megismertetni új könyvében Frisch. A szituáció: az Alpok egyik völgyében meghúzódó falucskával többnapos esőzés után megszűnik minden kíilvilági kapcsolat, az utak feláztak, a hidakat elsodorta a víz, megszűnt a közlekedés, kihagy az áramszolgáltatás, megakad az élelmiszer-ellátás. A hős: Geiser úr, a nyugdíjas vállalkozó. A cselekmény: az öreg élete utolsó nagy csatájára készül. Vélt ellenfele a várható katasztrófa: bármelyik éjszaka megindulhat a hegy, s örökre maga alá temeti a falut. Volt már ilyenre példa. De vajon fölvehetí-e a harcot Herr Geiser a földindulással, viharral, a természet erőivel? Nyilvánvaló: az öreg önmagával, saját elmúlásával kerül szembe. Furcsa küzdelem ez részéről, nem tervez fogcsikorgatva utolsó erőpróbát, eszébe sem jut, hogy megkísértse a változtatást, a korrekciót, a legvégső nagy tett akárcsak gondolatban felmerülő lehetőségét. Legtitkosabb érzései is nélkülözik a szemrehányás, a tehetetlen düh mákszemnyi indulatát. Az esőverte, magányos házban önmagát a külvilágban kereső öregember néhány unalmas napjának fakó története lehetne ez az elbeszélés, ám nem az. Mert a legelemibb emberi tulajdonság tör felszínre Geiser valamennyi tétova mozdulatából: valahogy megtalálni az ellenfél Achillesz-sarkát. Ügy tetszik, unaloműző foglalatosságra szánja rá magát, lexikonokban, történelemkönyvekben keresi azokat a passzusokat, amelyek hasonló vészhelyzetekről számolnak be: mi történik egy természeti katasztrófa után. mennyi a túlélés valószínűsége? Előbb apró cédulákra jegyzi föl a fontos tudnivalókat, majd egyszerűen kivágja a könyvekből a kívánt idézeteket és aggatja velük tele szobája falát. Az élet megjelenése a földön, a vulkánok működése, őshüllők életkörülményei, erózió, Nóé és a vízözön, a villámlás szakszerű leírása, alpesi helytörténeti tudnivalók — megannyi cetli, mintha mindahány az öreg hangosan gondolkodását helyettesítené. Geiser sietség nélkül, megfontoltan dolgozik, geológiai, antiOlvasás közben (Gyökeres György felvétele) ropológiai, földtörténeti és bibliai magyarázatokban kutatja a nagy titkot — nos, mondjuk ki helyette: az öröklétet. Az egyes ember determináló szerepét. önmagát. A túlélést. Alig moccan az óramutató. A változatosság zöreje: saját léptei. Dörög és villámlik, szél ropogtatja az ereszeket, s csak dől, dől az eső. „Amikor Geiser úr ismét az ablakhoz lép, hogy a lomhán lesikló esőcseppből megbizonyosodjék, az idő nem állt meg — ez a világegyetem történetében sohasem fordult elő! — s amikor már nem tudja megállni, hogy újra rá ne pillantson az órájára, még mindig csak hét perccel mult hat óra." Ez a világgal kapcsolatát vesztett ember csöppet seim riadt. Pedig az lehetne. Sőt. A vészterhes percekben — vélhetné bárki — saját életén illenék eltöprenkednie. Ö inkább enyhén bosszús, mert idegen szavakkal, tudományos definíciókkal kell küszködnie, érthetetlen terminus technikusokkal bíbelődnie, s mindezt azért, hogy meglelje helyét ebben a szinte kizárólag csupán természeti szempontból megközelített világban. Rossz helyen keresi. Ezt maga Frisch is érzi, tudja, ezért meghagyja vénecske hősét annak, ami: nem is hős, csak vénecske. öregember, aki ez alatt a néhány esős nap alatt tisztességgel megküzdött ez elmúlás gondolatával, s elfogadja: a vesztes mindenképpen ő. Túlélés nincs. „A katasztrófát csupán az ember ismeri, amennyiben túléli azt; a természet számára nincsenek katasztrófák Szerteifoszlott egy illúzió? Dehogy, csupán az történt, hogy egy ember megértette, elkallódott, s most el fog tűnni a természet tudattalanságában, nyomtalanul beleolvad a világmindenség évmilliós történetébe. Ez az elkeriilhethetlenség van benne az elbeszélés utolsó mondataiban: „A falu sértetlenül áll. Augusztusban, éjjelente hullócsillagokat lehet látni, vagy hallani, mint huhog egy bagoly.* Frisch kijelentését idéztem fentebb. Ezzel a rövid tűnődéssel szerettem volna szaván fogni az írót. Ügy vélem, nem sikerült. Minthogy, most az egyszer, neki sem az igazság megismerése. Csak ábrázolása. NAGY JUDIT Emíper én tsönyv Aki a békéért van, a könyvért van. Aki a könyvért van, az emberért van. Aki az emberért van, a békéért van. Ilyen a lélek és a szellem logikája: kört ir, védelemgyürüt rajzol körénk, jegygyűrűt kínál — legyünk a hűség és a haladás jegyesei. Elméletben. Elméletben, mert a századok térképén nyugtalan ujjunk aligha állhat meg ponton, ahol ez a kör összeért volna, valósággá lett volna. A szó legpontosabb értelmében, legfájóbb értelmében a szónak, a könyv drámája születésünktől napjainkig tart. Ez a — most már nem elméletig hanem valóságos — dráma kegyetlen remekmű, mert igaz. Mert Prométheusz nagy ember-áldása, a tűz, mikor átokká lobban bestiák fújtató lihegésétöl, a csillagokhoz esdő máglya lángjában legtöbbször könyvek égnek — a szabadság, igazság és béke hamvait négy ég felé szórja a szél. Aki könyvégetéssel kezdi, emberek égetésével végzi. Heine próféciáját századunkban Hitler hitelesítette. És visszafelé az időben: az inkvizíció. És napjainkban: Pinochet; kis Pinochetek, nagy Pinochetek. Láthatjuk: ember és könyv égő kapcsolatban vannak. Nevek, nevek, nevek — a könyv kapcsán örvénylenek. Emberek, nemzetek jegyei, és ékv. a könyvön — emberek, nemzetek, jegye, hullámzása, megmeriilése, elmerülése, tündöklése. A népek műve a könyv, a nép önnön igazoló pecsétje szerint: néma mester. Mester, aki végtelen lehetőségeivel és hatalmas ihletével lelkünket a béke DUBA GYULA: KÁDEREZÉS A (ZSEB) PARNASSZUSON, Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1979. Ára: 20.— korona Az utóbbi éveikben irodalmi szociográfiát — Vajúdó paraszt- világ —, regényt — lvnaik a csukák —, elbeszélést író Duba Gyula ebben a könyvében visz- szatért régi önmagához, a Baj van a humorra], a Szemez a feleségem 'korszakának hangjához: nagy kariikírozó kedvvel, jó adag utánzókészséggel irodalmi karikatúráikat készített az ötvenes években indult saját nemzedékéről és mostani ikor- társairól. Költőt, írót, drámaírót egyaránt kifiguráz; utánoz verset, prózát, színmüvet. Csalhatatlan szimattal talál rá és csap le a célba vett szerző modorosságaira, stílusának jellemző jegyeire, hangos nevetésre késztetve nemcsak irodalmunk ismerőit, hanem mindenkit, aki szeret élni a humor fűszerével. Ízelítőül néhány nevet és címet a Kacagó irodalom című ciklusból: Egri Viktor: Pünkösdi örökség, Török Elemér: Lányka, lányka, Gály Olga: Ne engedjük, Dénes György: Emlékezem. Persze, kritikusainkat is parodizálja; Csanda Sándor, Turczel Lajos, Zalabai Zsigmond és Mészáros László egyaránt bemutat- tatik Duba új humorisztikus könyvében, amely bizonyára valamennyi olvasó szimpátiáját elnyeri. Jšfôstev Hašek müveihez édesíti, Lenin szavaival, szocialista munkánk szerszámává válik, mellyel a béke műveit építhetjük. Mondják, rávall az emberre, milyen könyvek fordulnak meg a kezén. De rávall egy népre, nemzetre, nemzetiségre is. Ha egy nemzet népessége bőven el van látva jó könyvekkel fényleni fog, valljuk Comeniusszal együtt. Egy nemzetet vagy nemzetiséget könyv- kultúrájának tükrében is megnézhetünk és megítélhetünk. Tudva és mondva a tartalom és forma bonthatatlan egységét, szépségét, mértékét s ízlését, mert közkézen forogva az is nevel: szépségre, mértékre, ízlésre. Nevel nemzedékeket — gyereket, ifjút, felnőttet. A könyv: echó. A könyv is: echó. A könyv: echó is. Az alkotás természete, hogy a magasba tör., előre, úgy, hogy a magaslatokba. S ha vallatjuk a könyvet, ha hangosan kérdezzük, ha kiáltva vallatjuk, visszhangok ütik meg — a szívünket: haragosak, mert tiszták, szelídek, mert bizakodók, kérdezők, mert tudni akarók, hazaiak, mert helyüket keresők, igazak, mert van igazság, kell igazság. A visszhang: napsütés és szélfúvás, szárazság és eső, csönd, suttogás meg pávarikoltás. A visszhang: közösség. A közösség visszhang. A könyv a miénk —- vagyunk a könyvé. A könyv olvasói, írói, bírálói vagyunk. Kérdezői és kérdezettjei. ' KULCSÁR FERENC JAROSLAV HAŠEK: DEKAME- RON, Madách könyvkiadó, Bratislava, 1979. Ára: 34.— korona. E második kiadásban megjelenő kötet válogatás Jaroslav Hašek több mint ezer apróbb írásából — szatíráiból, karcola- taiból és humoreszkjeiből. A Dekameron száz humoros-szatirikus elbeszélést és karcolatot tartalmaz. A Hasek-szakértők általános véleménye szerint Hašek írásait lehetetlen — aklasz- szikusoiknál már megszokott módszerrel — „értékük szerint osztályozni“. A Dekameron esetében mégis sikerült szinte a lehetetlent megvalósítani: sikerült Hašek rövidebb írásaiból összegyűjteni a legjellemzőbbeket s emellett azokat, amelyek az olvasók körében előrelátha- lólag közkedveltté válnak. S ez nem kis dolog, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Haseik apróbb írásai mindig is háttérbe szorulnak a Švejik mellett. A Dekameron írásait Josef Lada illusztrációi teszik még élvezetesebbé, aki nemcsak barátja^ hanem a bohém lka lan dóikban az író társa is volt. ORDÓDY KATALIN: KEREKES KÜT, Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1979. Ara 19.— korona Ordódy Katalin nevét 1958* ban ismerték meg az olvasók. Ekkor jelent meg első regénye, A megtalált élet. Ezt több regény követte: 1961-ben a Nemzedékek, 1963-ban a Dunáról fúj a szél, 1969-ben Az idegen. A keskenyebb űt, amely három kiadást ért meg, először 1971- ben, a Kiküldetés 1977-ben látott napvilágot. Legújabb regényének fő helyszíne egy erdőszéli ház, amelyet a közelében levő kútról Kerekes kútnak neveznek. A valamikori nagy családból már csak az idősödő nagynéni lakik itt. Szomorú alkalomból hívta össze nővére három gyermekét: az édesanya temetésére. A három gyermek sorsa igen különbözőképpen alakult az utóbbi harminc év alatt. Géza, a legidősebb, Svájcba sodródott a második világháború idején, most sikeres üzletember. Imre időközben főmérnök lett, Vera pedig hivatalnoknő. Az ő párbeszédeikből, visszaemlékezéseikből, belső reflexióikból rajzolódik ki egyéni sorsuk, a család, a ház története. A három együtt töltött nap folyamán számos élménynyel gazdagodnak: alaposabban megismerik egymást és önmagukat. Életüket ezeknek az ismereteiknek birtokában élik — remélik: jobban, emberibben — tovább. fosta délen mMMM - l ■> 4 '*■ ' '•< ' > . • •> * >;; , -v ~ ■■ o» LADISLAV BALLEK: POSTA DÉLEN, Madách Könyvkiadó, Bratislava, 1979. Ara: 18.— korona. Ladislav Bal lek a fiatal szlovák széppróza egyéni hangú művelője. Már az irodalmi bemutatkozása is látványos volt! az 1967-ben megjelent első müvét — Menekülés a zöldellő rétre — a Slovenský spisovatef [könyvkiadó vállalat díjával és az Ivan Krasko irodalmi díjjal jutalmazták. Második könyve — az 1969-ben — megjelent Égő- vörös liliomok útján — ugyancsak osztatlan elismerésben részesült. Egy kötetbe foglalva e ikét kisregénye jutott el idáig a magyar olvasóhoz. A Posta délen a történelmi félmúlt harmincöt évvel ezelőtti eseményeihez kanyarodik vissza az időben, egy határ menti délszlovákiai kisváros lakosainak mindennapi életéhez, mely az érzékeny lelikű és fogékony szellemű gyermekhős személyes történelmévé, meghatározó élményévé válik. A könyvet Ballek hazai magyar nemzedéktársa, a szlovákiai magyar olvasók körében ugyancsak ismert Be- reck József fordította magyarra. 1979. XII. 27. 4